A Portfolio.hu által havi rendszerességgel megkérdezett profi befektetők nagytöbbsége továbbra is inkább optimista az elkövetkező hónapok magyar részvénypiaci mozgását illetően, bár a felmérésben...
Februárban és márciusban 11 napra leállítja termelését japán üzemeiben a Toyota Motor Corporation; az alkalmazottakat fizetett szabadságra küldik. A cég azzal indokolta a döntést, hogy az alacsony értékesítés miatt amerikai márkakereskedőinél felhalmozódtak a készletek.
A gyermekkorban elszenvedett lelki és fizikai traumák hatszorosra növelik a felnőttkori krónikus fáradtság valószínűségét - állapította meg egy amerikai tanulmány. Az amerikai felnőtt lakosság 2,5 százaléka szenved a krónikus fáradtság tünetegyüttesében, de az állapot kialakulásának okáról az orvosok nem sokat tudnak.
A Toyota Motor Corp februárban és márciusban 11 napra leállítja termelését japán üzemeiben, mivel az alacsony értékesítés miatt felhalmozódtak a készletek amerikai márkakereskedőinél. A japán gyártó a...
Sokkal nagyobb a Tejútrendszer és jóval gyorsabban forog a középpontja körül, mint azt eddig gondoltuk - derült ki amerikai csillagászok méréseiből. Így aztán nagyobb az esélye annak is, hogy galaxisunk összeütközik egy szomszédos galaxissal, például az Andromédával.
Január 15-én születik döntés a keresztféléves képzések ponthatárairól, a jelentkezők besorolásáról az Oktatási Hivatal értesíti a diákokat - közölte Nagy Gabriella, az Educatio Kht. munkatársa.
Tüntetések és tiltakozások hullámára lehet számítani Kínában 2009-ben: a munkanélküliség hatására a vándormunkások és a friss diplomások körében is nő a feszültség
A madárinfluenza H5N1-es vírusával fertőződött meg egy nyolcéves kislány Vietnamban, miközben Pekingben azt jelentették be, hogy a gyanú szerint madárinfluenzában halt meg egy felnőtt nő.
Orrcsonttörést szenvedett az a 14 éves, kerékpárral közlekedő lány, akit elütött egy kisteherautó Jánoshalmán; a gépjármű vezetője segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A lány kerékpárjával egy álló járművet került ki, amikor egy szemből érkező kisteherautó eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba és elütötte.
Az izraeli hadsereg szerint a Gázai övezetet uraló Hamász mozgalom legalább 130 fegyverese vesztette életét a palesztin terület elleni szárazföldi offenzíva kezdete, szombat este óta. Izrael...
A Fidesz a Jobbik alaptalan rágalmai miatt megteszi a szükséges jogi lépéseket - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Cser-Palkovics András. A Fidesz helyettes szóvivője azokra a kijelentésekre reagált, amelyek szerint pártja ajánlószelvényeket adott a IX. kerületben a MIÉP-nek, hogy így gyengítsék a Jobbikot.
Fernando Alonso ügynöke tagadta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a kétszeres Forma–1-es világbajnok a hétvégén magánrepülőgépével balesetet szenvedett Kenyában.
Rálőtt vigyázójára egy 4 éves fiúcska az Egyesült Államokban, mert a nő véletlenül rálépett a lábára. A gyerek dühében előszedett egy szekrényből egy pisztolyt és lőtt.
A Földgázszállító Zrt. (FGSZ) délelőtt még nem kapott hivatalos visszaigazolást az ukrán partnertől a keddi gázszállítás mennyiségéről - közölte az FGSZ az MTI-vel. A közlemény szerint az FGSZ Zrt....
Az elmúlt napokban tapasztalható hidegnek már meglett az eredménye: több vízóra is elfagyott a Pannon Víz Zrt. szolgáltatási területén. A fagy elleni védelemről a fogyasztóknak kell gondoskodniuk, így az elfagyott vízóra miatti kár is őket terheli - írja az ingatlanmagazin.com....
A Fidesz a Jobbik alaptalan rágalmai miatt megteszi a szükséges jogi lépéseket - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Cser-Palkovics András. A Fidesz helyettes szóvivője azokra a...
Kedden 15.30 órakor leállt Ukrajnából az orosz földgáz szállítása Magyarország felé - jelentette be Molnár Csaba energiaügyi miniszter és Zsuga János, az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója kedden a földgázellátási krízisbizottság ülése után. Ausztria felől, a szerződés szerinti mennyiség mintegy fele, 3 millió köbméter földgáz érkezik. A Balkán felé, például a Bulgáriába irányuló…
Az Európai Bizottság és az EU cseh elnöksége közösen követelte Oroszországtól és Ukrajnától a gázszállítás azonnali helyreállítását. A Brüsszelben kiadott nyilatkozat szerint az orosz és az ukrán h...
Humanitárius katasztrófa fenyegeti a Gázai övezetet. Lukács Csaba, a Magyar Nemzet főmunkatársa a Baptista Szeretetszolgálat orvoscsoportjával utazott a helyszínre, azt mondta az InfoRádiónak, hogy tömegesen menekülnének a Gázai övezetben élő palesztinok Egyiptomba, azonban nem engedik be őket a kairói hatóságok, eddig mindössze 102 palesztin jutott át a határon.
Orrcsonttörést szenvedett az a 14 éves, kerékpárral közlekedő lány, akit elütött egy kisteherautó kedden Jánoshalmán; a gépjármű vezetője segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte az...
Decemberben a várt 1,8% helyett 1,6%-kal emelkedtek az EU-s fogyasztói árak. Az EUR/USD visszaesett 1,34 alá, és minimumot ért el 1,3369-nél. Novemberben még 2,1%-os drágulás mutatkozott. Kamatcsökkentési fantáziára ad okot, hogy több mint egy éve először ismét 2% alatt áll az inflációs ráta. A következő cél az 1,3330-as érték. In-www.globalfx.hu
Nyolcmillió forintos áfahiányt okozott a költségvetésnek az a nyíregyházi vállalkozó, aki 50 millió forint értékű fiktív számla felhasználásával akarta az adófizetést elkerülni - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP). A hatóság közleményében arról tájékoztatott, hogy az ügyvezető 2006-ban szerzett jövedelme után nem akart adót fizetni, ezért fiktív számlákat használt fel.
Több mint két éves mélypontra csúszott az európai inflációs ráta decemberben, miután az olaj ára és a fogyasztói kiadások egyaránt jelentősen csökkentek, mindennek következtében további kamatcsökkentések várhatók az EKB részéről. (ProfitLine.hu)
Az Európai Bizottság és az EU cseh elnöksége kedden közösen követelte Oroszországtól és Ukrajnától a gázszállítás azonnali helyreállítását. A Brüsszelben kiadott nyilatkozat szerint az orosz és az...
A korábbi aukciókhoz képest magasabb érdeklődés mellett szerény mértékben csökkenő hozam alakult ki a 3 hónapos (D090415) diszkont kincstárjegy mai aukcióján, a kialakult átlaghozam 9,20 százalék lett a korábbi 9,27 százalékos hozam után. (ProfitLine.hu)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 3 hónapos (D090415) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre 74.3 milliárd forint összegben...
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium döntése értelmében az e matricák - a tavalyi évhez hasonlóan - 2009-ben is változatlan áron szerezhetők be. Az árszabáson kívül a matricafajták és a pótdíjak sem változnak....
Karácsonykor és szilveszterkor a mobilszolgáltatók ügyfelei ötször-hatszor annyi szöveges üzenetet küldtek, mint egy átlagos hétköznapon, ugyanakkor december 24-26-án és január 1-jén egyre többen mobi...
Colin Firth angol színész játssza a főszerepet Tom Ford divattervező első filmjében. A film londoni sajtóbemutatóján Colin Firth azt mondta: Tom Ford alkotása, az A Single Man különleges lesz. A...
Kétéves mélypontra, 1,6 százalékra zuhant az infláció decemberben az eurózóna országaiban - ez áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden nyilvánosságra hozott jelentésében. Egy hónappal korábban még 2,1 százalékos fogyasztói árnövekedést regisztráltak a közös európai valutát használó országokban.
Rövid időre letartóztatták, majd óvadék ellenében szabadon engedték Antoine Walkert, aki 2006-ban bajnok volt a Miami Heattel az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA). Walker egy kivilágítatlan fekete Mercedesszel közlekedett Miamiban hétfőn hajnali ötkor.
Az MSZP szerint, bár az ország nehéz gazdasági helyzetben van, az oktatás idei pozíciói nem rosszak - közölte Tatai-Tóth András, a szocialista párt oktatási munkacsoportjának vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Rálőtt vigyázójára egy 4 éves fiúcska az Egyesült Államokban, mert a nő véletlenül rálépett a lábára. A gyerek dühében előszedett egy szekrényből egy pisztolyt és lőtt. A 18 éves bébiszitternek...
A német kormánykoalíció tagjai részben megállapodtak arról, hogy a következő két évben 25-25 (összesen 50) milliárd eurót költenek a gazdaság élénkítésére. A pénzügyi válság kirobbanása óta ez már a...
Nem bírta a kereslet hanyatlását a világ legnagyobb autógyártója, a Toyota sem. A cég mind a 12 Japánban található gyára bezár február és március során - összesen 11 napon keresztül....
Az országban egyedülálló, úgynevezett egycsöves téli-nyári bobpálya nyílt Szilvásváradon a Szalajka-völgy bejáratánál. A 620 méteres pályatesten, maximum 42 kilométer/órás sebességgel...
Az MSZP szerint az ország nehéz gazdasági helyzete ellenére sem rosszak az oktatás idei pozíciói. A szocialista párt oktatási munkacsoportjának vezetője azt mondta: a költségvetésből 27 milliárd, uniós forrásokból pedig mintegy 100 milliárd forintot fordíthatnak az Új Tudás programban megfogalmazott célokra.
A Time Out programmagazin budapesti verziójával fizetős lapot dob piacra az Est Média Group (EMG). Az angol nyelvű próbaszám már megjelent, az első igazi februárban jön, a magyar változat pedig 2009 második felében.
Az USD/CHF átlépte az 1,1110-nél futó 38,2%os Fibonacci-korrekciós értéket, majd 1,1226-ra emelkedett. A kereskedők szerint az emelkedés hátterében a kockázatkerülő befektetők javuló hangulata áll. Az USD/CHF-et 1,1205-ön jegyzik. Támogatás található 1,1080-nál. In-www.globalfx.hu
Nyolcmillió forintos áfahiányt okozott a költségvetésnek az a nyíregyházi vállalkozó, aki 50 millió forint értékű fiktív számla felhasználásával akarta az adófizetést elkerülni - közölte a Vám- és...
Adócsökkentésre, a gazdasági szereplők terheinek mérséklésére lenne szükség, ez persze együtt jár azzal, hogy az állami kiadásokat is csökkenteni kell - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kedden Szegeden.
Hetek óta tombol a zord, különösen hideg téli időjárás. A hideg az utcán lévő emberek mellett ilyenkor az utcán sétáltatott, a szabadban tartott állatokra is komoly veszélyt jelent. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tanácsaival és egy kis odafigyeléssel elkerülhető a házi kedvencek, a szabadban élő állatok éhezése, fagyása.
Az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor politológus azt mondta: rosszabb helyzetbe kerülhet a kormány, mint az őszödi beszéd kiszivárgásának idejében, és a gazdasági helyzet nagyobb jelentőséggel bírhat a pártválasztásban.
A Magyar Hírlap információi szerint a Fidesz vezérkara négy lehetséges modellt vizsgál Budapest önkormányzati rendszerének átalakításával kapcsolatban.
Az Eurostat, az EU statisztikai hivatalának becslése szerint az infláció decemberben éves szinten 1,6 százalékos volt az eurózónában, 26 hónapja a legkisebb és jóval elmarad a még novemberben mért éve...
Nincs telt ház a budapesti hajléktalanszállókon, a kihasználtság 87 százalékos, mindenkit fogadni tudnak - közölte Buzás Endre, a Menhely Alapítvány munkatársa.