2007. december 2. vasárnap

dec. 2
16:59
Az ügyészséghez és a rendőrséghez fordul a Fidesz környezetpolitikusa (Alternatív Energia)
Az ügyészséghez és a rendőrséghez fordul a Fidesz környezetpolitikusa, hiszen - álláspontja szerint - a közép-Duna-völgyi környezetvédelmi hatóság jogellenesen adott engedélyt egy Pest megyei légvezeték létesítéséhez, amely természeti értékeket veszélyeztet; ezt maga Illés Zoltán közölte vasárnap, Budapesten. "Az ügyészséghez fordulok fokozottan védett természeti értékek veszélyeztetése miatt, és…
dec. 2
18:31
Gyurcsány: Vigyázni kell a művészekre (Infostart)
A művészek megbecsülésének fontosságát hangsúlyozta a miniszterelnök a Táncsics Alapítvány Életmű Díj átadásán.
dec. 2
18:34
Gyurcsány Ferenc: a művészek egy jobb világ megteremtéséhez járulnak hozzá (Alternatív Energia)
A művészek egy jobb világ megteremtéséhez járulnak hozzá, amit létrehoznak, az megismételhetetlen - hangoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a Táncsics Alapítvány Életmű Díj átadása alkalmával vasárnap, Budapesten.
dec. 2
18:45
Adventi kettős keresztet állított a Jobbik és a Magyar Gárda (Alternatív Energia)
Kettős keresztet állított fel a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Magyar Gárdával közösen vasárnap Budapesten a Batthyány-örökmécsesnél az advent, az egyházi év kezdete alkalmából. A Jobbik ötödször tartott ilyen akciót, amellyel azt akarják elérni, hogy a kereszt, "mint óriás felkiáltójel", hirdesse vízkeresztig a karácsony valódi értelmét, Krisztus születését, egyúttal "jelentsen szálkát" azok…
dec. 2
19:08
Szerencsi erőmű: a tokajiak szerint megkérdőjelezhető az eljárás jogossága (Infostart)
Mészáros László, a Tokaj Reneszánsz Egyesület elnöke szerint elképzelhető, hogy azért volt olyan gyors a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőmű engedélyezési eljárása, mert a város jegyzője és az önkormányzat építési osztályvezetője tagja volt az építő cég felügyelőbizottságának.
dec. 2
19:50
A világ legnagyobb adventi kalendáriuma az Országházon (képpel) (Alternatív Energia)
A világ legnagyobb virtuális adventi kalendáriumává vált vasárnap az Országház, amikor elindult a Miniszterelnöki Hivatal által szervezett, az Ország Karácsonya elnevezésű rendezvénysorozat. A Parlament épületére óriási fényjátékot, egy nagyjából 450 négyzetméteres képet vetítenek vasárnaptól két speciális, egyenként hatezer watt teljesítményű diavetítőgéppel. Ahogyan a valóságos kalendáriumban is…
dec. 2
20:54
Gyorshajtás miatt bevonták az FVM szakállamtitkára jogosítványát Ausztriában (Alternatív Energia)
Gyorshajtás miatt bevonták a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkárának jogosítványát vasárnap Ausztriában; Sirman Ferenc elismerte a gyorshatást. A szaktárca közleményt adott ki azt követően, hogy az APA osztrák hírügynökség a stájerországi rendőr-főkapitányságra hivatkozva azt közölte: gyorshajtás miatt bevonta az osztrák rendőrség vasárnap egy 48 éves magyar…
dec. 2
21:32
Debrecen központ lehet - a nap hírei (Infostart)
Oroszországban az első részeredmények alapján az Egységes Oroszország párt nyerte a választást. Debrecent javasolja az Európai Neutronkutató Központ magyarországi helyszínének a nemzetközi bíráló bizottság. Marion Dönhoff-díjjal tüntették ki Desmond Tutu dél-afrikai érseket. A nap legfontosabb hírei 2007. december 2-án, vasárnap.
dec. 2
21:50
Jótékonysággal nyílt meg a Szeretet Posta Nagykarácsonyban (Metropol)
Megnyitotta kapuit a Szeretet Posta a Fejér megyei Nagykarácsonyban. A vasárnapi ünnepi megnyitón a gyermekek a Mikulással való találkozás mellett érdekes koncertnek is örülhettek.

2007. december 3. hétfő

dec. 3
5:18
Ma dönthetnek a kormánypárti frakciók a biztosítási reformról (Alternatív Energia)
Burkoltan ugyan, de a kórházbezárás lehetősége is benne van a Fidesz egészségbiztosítási reformjavaslatában. A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal által kidolgozott, és az ellenzéki párt által átvett tervek szerint az OEP utódjának nem kellene minden egészségügyi szolgáltatóval szerződést kötni, így a rosszul működő intézményeket akár be is csuknák. A párt korábban élesen támadta a kórházbezárásokat.
dec. 3
5:29
Kákosy leteszi a miniszteri esküt, részletes vita a költségvetésről (Infostart)
Kákosy Csaba új gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn leteszi az esküt az Országgyűlés előtt, kedden pedig a jövő évi költségvetés újra megnyitott részletes vitáját folytatják le a képviselők.
dec. 3
5:30
A köztársasági elnök ismét kész tények elé állítja a pártokat ombudsman-ügyben (Alternatív Energia)
Kedden jelenti be Sólyom László köztársasági elnök, hogy kit jelöl adatvédelmi és zöld ombudsmannak - ezt a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője mondta lapunknak. Kumin Ferenc közölte, az államfő szerdán aláírta az ombudsmani törvény módosítását. Az államfő ezúttal sem egyeztet a pártokkal a jelöltekről. Ennek ellenére vannak olyan találgatások, hogy Sólyom Péterfalvi Attila adatvédelmi…
dec. 3
5:48
Nemzeti stratégia, sikeres magyar agrárdiplomácia (Alternatív Energia)
Stabilizálódhat a hazai állattenyésztés, megkezdődhet a jószágtartás és a növénytermesztés közötti megbomlott egyensúly helyreállítása - nyilatkozta egyebek mellett Gráf József a Népszavának. A földművelésügyi miniszter azt is elmondta, hogy a magyar agrárdiplomácia továbbra is erőteljesen képviseli a nemzeti érdekeket, s ezt a törekvést már eddig is több esetben koronázta siker. Nem kis részben…
dec. 3
6:51
Mitől rettegnek a szocialista képviselők? (Infostart)
Gyurcsány Ferenc bizalmi kérdésnek tekinti az egészségbiztosítási törvény támogatását. Sok MSZP-s képviselő ezért annak ellenére voksolhat igennel december 17-én, hogy ellenzi a tervezetet.
dec. 3
7:13
Sólyom az élen, kormánypártiak a végén (Alternatív Energia)
Novemberben leginkább Kóka Jánosnak és Szili Katalinnak változott meg a közvéleménybeli értékelése, 3-3 pontot veszítettek - áll a Szonda Ipsosnak hétfőn a Népszabadságban közzétett felmérésében a politikusok népszerűségéről.
dec. 3
7:34
Szonda Ipsos: Sólyom egyre népszerűbb, Gyurcsány a vert mezőnyben (Infostart)
A Szonda Ipsos felmérése szerint novemberben leginkább Kóka János gazdasági miniszternek és Szili Katalin házelnöknek csökkent a népszerűsége. Mindketten 3-3 pontot veszítettek a népszerűségi listán.
dec. 3
8:37
Gaskó fizetne a "jól szavazó" képviselőknek (Alternatív Energia)
Anyagi támogatást ígért hétfőn Gaskó István, az általános sztrájkra készülő Liga Szakszervezetek elnöke az ingadozó szocialista parlamenti képviselőknek, hogy könnyebben vállalhassák az egészségbiztosítási reformról szóló kormányjavaslat elutasítását.
dec. 3
8:48
Anyagi támogatást ígér a Liga az ingadozó szocialista képviselőknek (Metropol)
Anyagi támogatást ígért hétfőn Gaskó István, az általános sztrájkra készülő Liga Szakszervezetek elnöke az ingadozó szocialista parlamenti képviselőknek, hogy könnyebben vállalhassák az egészségbiztosítási reformról szóló kormányjavaslat elutasítását.
dec. 3
8:48
Irreális mértékű távhőszámlák (Alternatív Energia)
Száz százalékkal magasabb fűtésszámlát kaptak a pataki önkormányzati intézmények - írta hétfői számában az Észak-Magyarország. A lap úgy fogalmaz: olvasói jelezték, hogy az előző év hasonló időszakához képest száz százalékkal magasabb októberi fűtésszámlát kaptak a sárospataki önkormányzati intézmények a napokban az RFV Sárospatak Közszolgáltatási Nonprofit Kft-től.
dec. 3
8:55
A Liga kifizetné a pártbüntetést a nemmel szavazó MSZP-sek helyett (Infostart)
Anyagi támogatást ígért hétfőn Gaskó István, az általános sztrájkra készülő Liga Szakszervezetek elnöke az ingadozó szocialista parlamenti képviselőknek, hogy könnyebben vállalhassák az egészségbiztosítási reformról szóló kormányjavaslat elutasítását. Szerinte ez nem jelenti a képviselők megvásárlását.
dec. 3
9:56
Karsai József nem szándékozik kilépni a szocialista parlamenti frakcióból (Alternatív Energia)
Nem kíván kilépni a szocialisták parlamenti frakciójából Karsai József képviselő, aki a Békés Megyei Hírlap hétfői számában megjelent interjújában egyebek között azt közölte, hogy már köszönő viszonyban sincs a miniszterelnökkel.
dec. 3
11:00
Félpályás útlezárás Sátoraljaújhelyen a kamionforgalom miatt (Alternatív Energia)
Polgári engedetlenségi akciót tartanak a tervek szerint három napon át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen, a félpályás útlezárást a település vezetője kezdeményezte. Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) még október végén vetette fel egy esetleges útlezárás lehetőségét, amennyiben nem gyorsulnak fel azok a fejlesztések, amelyek enyhítenék a városon átmenő kamionforgalom okozta problémákat.…
dec. 3
11:10
Félpályás útlezárás Sátoraljaújhelyen a kamionforgalom miatt (Metropol)
Polgári engedetlenségi akciót tartanak a tervek szerint három napon át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen, a félpályás útlezárást a település vezetője kezdeményezte.
dec. 3
11:24
Lassan elindul a jégtörő villamos (Infostart)
Jégtörő villamosokkal, csúszóspályás vezetéstechnikai képzéssel készül a BKV a télre. A társaság kéri az autósokat, hogy ha esik a hó, inkább használják a tömegközlekedést, mert az biztonságosabb.
dec. 3
11:29
Egyre valószínűbb a december 17-i sztrájk (Infostart)
Nem jutottak közelebb a december 17-re meghirdetett sztrájk visszavonásához a hétfői sztrájktárgyaláson - közölte az egyeztetés után Gaskó István, a sztrájkot meghirdető egyik érdekképviseleti szövetség, a Liga Szakszervezetek elnöke.
dec. 3
11:50
Drasztikusan emeli a lakbéreket az önkormányzat (Infostart)
Drasztikus mértékű lakbéremelésre szánta el magát a XV. kerületi önkormányzat. Hajdú László polgármester elmondta, hogy egyes lakások esetében 23 százalékot is elérheti az emelés, ami 14 százaléknál sehol sem lesz kevesebb.
dec. 3
11:52
Nem közeledtek az álláspontok a hétfői sztrájktárgyaláson (Alternatív Energia)
Nem jutottak közelebb a december 17-re meghirdetett sztrájk visszavonásához a hétfői sztrájktárgyaláson - értékelte az egyeztetés végén annak eredményeit Gaskó István, a sztrájkot meghirdető egyik érdekképviseleti szövetség, a Liga Szakszervezetek elnöke.
dec. 3
12:06
A Mazsihisz nem hajlandó együtt ebédelni Sólyom Lászlóval (Infostart)
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége levélben közölte a köztársasági elnökkel, hogy "a kialakult helyzet miatt" nem kíván részt venni az év végi, hagyományos ünnepi ebéden, amelyre a másik három történelmi egyházzal együtt hívta meg Sólyom László. A köztársasági elnök sajnálja a szervezet döntését - közölte az államfő hivatalvezetője.
dec. 3
12:22
Tartalmasabb kórházi ételeket ígér a tárca (Infostart)
Szombattól a kórházak 300 forint helyett mintegy 550 forintot fordítanak naponta egy kórházi beteg étkeztetésére. Az új szabályozás szerint az egészségügyi intézmények kötelesek ennyi pénzt költeni a nyersanyagokra, több étkezést biztosítani a betegeknek és jobban odafigyelni az egészséges táplálkozásra.
dec. 3
12:49
Hatputtonyos borfalu és a Magyar Nyelv Múzeuma Tokaj-Hegyalján (Infostart)
Kétmilliárd forintból tizenhat turisztikai projekt valósul meg Tokaj-Hegyalján 2008 végéig - tájékoztatta az InfoRádiót a Tokaj Mikrorégióért Alapítvány elnöke. Májer József elmondta, hogy Széphalomban megnyílik a Magyar Nyelv Múzeuma, Tarcalon pedig borfalut építettek a helyiek.
dec. 3
12:54
Kóka János az SZDSZ új frakcióvezetője, de ketten ellene szavaztak (Infostart)
Eörsi Mátyás lemondása után Kóka János pártelnököt választotta hétfőn frakcióvezetőjének az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja.
dec. 3
13:06
Tájékoztató film a diákhitelről (Alternatív Energia)
A diákhitellel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat veszi számba az a film, amelyet a Diákhitel Központ készített és még ezen a héten eljuttat minden érettségit adó középiskolába - közölte Őri András kommunikációs igazgató hétfőn az MTI-vel.
dec. 3
13:10
Gyurcsány: jó megállapodás jött létre az SZDSZ-szel (Infostart)
A miniszterelnök szerint jó megállapodás jött létre az SZDSZ-szel az egészségbiztosítás átalakításáról.
dec. 3
13:16
Kákosy Csaba az új gazdasági és közlekedési miniszter (Infostart)
Letette hétfőn a miniszteri esküt az Országgyűlés előtt Kákosy Csaba, a gazdasági és közlekedési tárca új vezetője.
dec. 3
13:26
Fidesz: a gázáremelés a kormány szakmai alkalmatlanságának bizonyítéka (Infostart)
A Fidesz szerint az újabb gázáremelés a kormány szakmai alkalmatlanságát mutatja. A legnagyobb ellenzéki párt szerint ki kellene használni a kedvező dollár-forint árfolyamot.
dec. 3
13:32
Gyurcsány: jó megoldás született az egészségbiztosítás átalakításáról (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint jó megoldás született az egészségbiztosítás átalakításáról. A miniszterelnök-pártelnök erről a szocialisták frakcióüléséről távozóban nyilatkozott az MTI-nek hétfőn. Arra a kérdésre, hogy értékelése szerint a szocialistáknak mennyiben kellett kompromisszumot kötniük az SZDSZ-szel az egészségbiztosítás átalakításának végleges változatáról, annyit válaszolt: minden megoldás…
dec. 3
13:42
Köztisztviselői jutalom: nem a teljesítmény, hanem a pénzkeret dönt? (Infostart)
Az InfoRádió értesülései szerint nem a valós teljesítményük alapján értékeltek köztisztviselőket egyes minisztériumok. Az értékelést végzők állítólag meg voltak elégedve a munkatársak teljesítményével, mégis rosszabb kategóriába sorolták őket, mivel nincs pénz a magasabb kategóriához mért jutalomra.
dec. 3
14:05
Hivatalba lépett Kóka utódja (Alternatív Energia)
Letette hétfőn a miniszteri esküt az Országgyűlés előtt Kákosy Csaba, a gazdasági és közlekedési tárca új vezetője. Kákosy Csaba Kóka Jánost váltja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) élén: a leköszönt miniszter július 20-án jelentette be, hogy az év végéig lemond a gazdasági és közlekedési miniszteri posztról, és a jövőben az SZDSZ elnöki posztjából fakadó feladatokra koncentrál. A…
dec. 3
14:11
Lendvai kikéri magának (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető politikai vesztegetési kísérletnek nevezte, hogy az egyik szakszervezeti vezető felajánlotta: kifizeti azoknak az MSZP-s képviselőknek a büntetését, akik nemmel szavaznak az egészségbiztosítási törvényre.
dec. 3
14:21
Tóth Károly (MSZP) visszavonta a vizitdíj eltörlésével kapcsolatos indítványát (Alternatív Energia)
Visszavonta a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésére vonatkozó indítványát Tóth Károly, az MSZP országgyűlési képviselője. A képviselő ezt hétfőn tudatta az MTI-vel. A kormánypárti képviselő döntését azzal indokolta, hogy az MSZP-frakció nem támogatta javaslatát.
dec. 3
14:23
Fidesz: politikai alku és porhintés az egészségügyben (Alternatív Energia)
A Fidesz "közönséges politikai alkunak" tartja a biztosítási rendszer átalakítását, a kórházi étkeztetésről megjelent kormányzati hirdetést pedig "ócska porhintésnek". Erről Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 3
14:26
Sör, bor és tiltott hatalmijelképek (Alternatív Energia)
Kommunista jelképeket, és kommunista politikusok arcképeit használó kocsma ellen tiltakozik a Fidesz-KDNP csepeli frakciója. "A Fidesz-KDNP csepeli frakciója megdöbbenve értesült arról, hogy kerületünkben Vörös Csepel névvel olyan vendéglátóhely megnyitását engedélyezte az MSZP-vezette csepeli önkormányzat, melynek cégérén kommunista tömeggyilkosok, Lenin, Sztálin és Rákosi, a Rákosi-címer és egy,…
dec. 3
14:31
Gyurcsány válasza Vargának (Alternatív Energia)
Polgárok sokaságának cselekvésére és munkájára van szükség - jelentette ki Gyurcsány Ferenc hétfőn napirend előtt a parlamentben Varga Mihály (Fidesz) felszólalására válaszul. A miniszterelnök hozzátette, itt az ideje annak, hogy egy kormány tizenhét év után azt mondja: újra meg kell beszélni a polgárokkal, hogy melyikünknek mi a dolga. A dolga valamennyiünknek az, hogy segítsük a…
dec. 3
14:58
Lendvai: szavazatokat pénzért nem árusítunk (Alternatív Energia)
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője politikai vesztegetési kísérletnek nevezte, hogy Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke egy televíziós műsorban felajánlotta: kifizeti azoknak a szocialista képviselőknek a büntetését, akik nemmel szavaznának az egészségbiztosítási törvényjavaslatra. Lendvai Ildikó az MSZP-frakció hétfői ülését követően újságírók előtt azt mondta, ezt kikérik maguknak,…
dec. 3
15:02
Fokozott ellenőrzés a bevásárlóközpontokban és a piacokon (Infostart)
Több lesz a rendőr a bevásárlóközpontok, a pályaudvarok és a karácsonyi vásárok területén január elsejéig. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint nemcsak egyenruhás, hanem civil ruhás rendőrök is lesznek az utcákon, mert ebben az időszakban megnő a bűncselekmények száma.
dec. 3
15:04
A PDSZ is demonstrál (Alternatív Energia)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) csatlakozik a Liga Szakszervezetek által az egészségbiztosítási reform elleni december 15-re szervezett demonstrációhoz, illetve a december 17-től hirdetett sztrájkhoz; a tömörülés helyi szervezeteire bízza milyen hosszú munkabeszüntetést tartanak - mondta el Kerpen Gábor elnök.
dec. 3
15:06
Orvosok is demonstrálnak (Alternatív Energia)
A szakszervezetként működő Magyar Orvos Szövetség is csatlakozik a Liga és a Munkástanácsok decemberi nyomásgyakorló akciójához - mondta Gyenes Géza, a Magyar Orvos Szövetség (MOSZ) elnöke.
dec. 3
15:20
A PSZ két órás szolidáris sztrájkot javasol (Alternatív Energia)
Kétórás szolidaritási sztrájkot, vagy együttes tiltakozó fórum szervezését javasolja többek között a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a közoktatásban dolgozóknak a december 17-ére meghirdetett sztrájk kapcsán - közölte a tömörülés.
dec. 3
15:39
Az orvosok és a pedagógusok is csatlakoznak a Ligához (Infostart)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a szakszervezetként működő Magyar Orvos Szövetség is csatlakozik a Liga és a Munkástanácsok által az egészségbiztosítási reform elleni december 15-re szervezett demonstrációhoz, illetve a december 17-től hirdetett sztrájkhoz.
dec. 3
16:01
Meddig húzódik a döntés a 4-es metró beruházási tervéről? (Infostart)
Csak januárban tárgyalja a kormány azt az uniós pályázatot, amelyet a főváros a 4-es metró támogatása ügyében nyújt be. Brüsszelbe csak ezután küldik ki a dokumentumot, az ottani döntéshozók pedig akár hónapokon át bírálhatják a pályázatot. Az EU legfeljebb 260-270 milliárd forint támogatást nyújthat a 4-es metró megépítéséhez.

Keresés