Többször is megfordult a fejében, hogy abbahagyja, mikor érezte, hogy a politikai érdekérvényesítés a szakmai célok rovására megy - vallotta be a közösségi közlekedés átalakításért felelős kormánybiztos. Antali Károly mégis úgy látja, ilyen körülmények között is többet tettek annál, mint amennyit az előző húsz évben el tudott érni az ágazat.
Ügyvédje szerint nem vehetik újra őrizetbe a ScienNet-ügy gyanúsítottját, Leinemann Zsoltot, akinek mentelmi joga megszűnt, mivel nem ő szerzett mandátumot az országgyűlési választások első fordulójában - mondta Futó Barnabás. A vámnyomozók folytatják az eljárást Leinemann ellen
Sokan fanyalogtak eddig is a parlamenti választási kampány erőtlensége, karakter nélkülisége miatt - a korábbi két alkalommal, 2002-ben és 2006-ban viszont még hevesre sikerült a második fordulót megelőző időszak.
Teljesen leállt a légi forgalom csütörtök délután Nagy-Britanniában, mivel egy izlandi tűzhányó kitörése miatt vulkáni hamu sodródott az ország fölé, veszélyeztetve a repülőgépek biztonságos működését. A leállás több budapesti járatot is érint.
Ügyvédje szerint nem vehetik újra őrizetbe a ScienNet-ügy gyanúsítottját, Leinemann Zsoltot, akinek mentelmi joga megszűnt, mivel nem ő szerzett mandátumot az országgyűlési választások első fordulójában - mondta Futó Barnabás.
A választási eljárásról szóló törvény 2007. június 18-i ötpárti egyeztetéséről készült szó szerinti jegyzőkönyv szerint Nyitrai Zsolt (Fidesz) javasolta, hogy egy településen csak egy szavazókörben lehessen igazolással szavazni.
Az áradat levonulása után csütörtökön megkezdődött a kárfelmérés a zempléni Komlóskán, a településen átvezető patak a szerdai özönvízszerű esőzést követően annyira megáradt, hogy a víz elárasztott több önkormányzati ingatlant, valamint utcákat - mondta Köteles László polgármester.
Két év négy évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott nem jogerősen a három és fél évvel ezelőtti MTV-ostrom egyik vádlottja a Pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtökön.
A szakmapolitikai és gazdasági ügyek színvonalas, pragmatikus, és nem túl ideologikus megoldása, illetve a szélsőjobb „lenyomása” tűnik az új Orbán-kurzus legfontosabb célkitűzésének, amiben a kétharmados törvények sem szabhatnak gátat a Fidesznek.
Csak az országgyűlési választás után lehetnek személyi döntések, kinevezések - közölte a Fidesz szóvivője a leendő kormány összetételével összefüggő, a sajtóban megjelent találgatásokra reagálva.
Rendeletmódosítást kezdeményez az Országos Választási Iroda (OVI) annak érdekében, hogy az igazolással szavazóknak ne kelljen órákig sorban állniuk a szavazókörök előtt, ahogy az az országgyűlési képviselő-választás első fordulójában történt.
Két városban, Tatabányán és Dunaújvárosban több mint kétszeresére nőtt a hajléktalanok száma egy év alatt, a Menhely Alapítvány felkérésére végzett felmérés szerint az utóbbi településen emelkedett a legnagyobb mértékben - negyvenről százötvenre - az utcán élő hajléktanok száma, ami 275 százalékos növekedést jelent.
Kisebbségekért-díjat adott át a 20 évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogrom magyar és roma áldozatainak, illetve bebörtönzöttjeinek Bajnai Gordon miniszterelnök a Parlament Munkácsy termében.
Rendeletmódosítást kezdeményez az Országos Választási Iroda (OVI) annak érdekében, hogy az igazolással szavazóknak ne kelljen órákig sorban állniuk a szavazókörök előtt, ahogy az az országgyűlési képviselő-választás első fordulójában történt - értesült az MTI.
Hatan vásárolták meg a határidő lejártáig, szerdáig a Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázat dokumentációját - tudta meg az MTI csütörtökön a közmédiumot felügyelő közalapítvány illetékesétől.
Részben megegyezett a várható bérfejlesztésről a BKV menedzsmentje a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének képviselőivel. A Távirati Iroda úgy tudja, hogy a közlekedési vállalat vezetése az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlását figyelembe véve alakította ki nettó 5,1 százalékos béremelési javaslatát, amely a 160 ezer forint alatt keresőket érinti.
Jogerőssé váltak a múlt vasárnapi országgyűlési képviselőválasztás első fordulójának eredményei, minden jogorvoslati eljárás lezárult csütörtök estére.
Kővel bedobta egy ismeretlen az egyik párt váci aktivistájának ablakát, a nő feljelentést tett a rendőrségen - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Jogerőssé váltak a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választás első fordulójának eredményei, minden jogorvoslati eljárás lezárult csütörtök estére.