2010. április 19. hétfő

ápr. 19
13:42
Nem tett egybefüggő vallomást a kiskunlacházi gyilkos (Alternatív Energia)
Vallomást nem tett, de a bíró kérdéseire válaszolva azt mondta a kiskunlacházai H. Nóra megölésével vádolt P. József, hogy a lány beleegyezésével közösültek 2008. november 23-án hajnalban, majd élve hagyta a kiserdőben Nórit.
ápr. 19
13:51
Taxival és vonattal utazott haza Norvégiából az angol komikus (ATV)
Asszisztense ötlete volt.
ápr. 19
13:53
Járhatatlan utak, kitelepítések: esik is, árad is Borsodban (ATV)
Hosszú védekezésre készülnek.
ápr. 19
14:06
Döcögve indul a légi forgalom Ferihegyen (Infostart)
A légtérzár feloldását követően a Ferihegyi repülőtéren a járatok döntő többsége még nem kész a felszállásra, sok járat pedig azért nem tud elindulni, mert a célállomáson nem fogadnak még repülőgépeket - mondta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója.
ápr. 19
14:27
Nyílnak a repterek Európában (ATV)
Rendkívüli segélyt kaphatnak a légitársaságok az Európai Uniótól.
ápr. 19
14:36
Betegjogok vannak, de nem mindig érvényesülnek (Alternatív Energia)
Magyarország úttörő szerepet játszott, amikor 1997-ben törvénybe foglalta a betegjogokat, azonban európai összehasonlításban azok érvényesítésében elmaradásban vagyunk - mondta Kapócs Gábor, a Lege Artis Medicinae (LAM) főszerkesztője, az Európai Betegjogi Nap alkalmából a témában rendezett konferencián.
ápr. 19
15:00
Négy járattal startol a Malév a zárlat feloldása után (Infostart)
A Malév hétfőn elindítja varsói, prágai, zágrábi és bukaresti járatait azt követően, hogy hétfőn 12 órától éjfélig feloldotta a HungaroControl a magyar légtér zárlatát - közölte Hegedűs Ádám, a légitársaság szóvivője hétfőn.
ápr. 19
15:03
Nem jár kártérítés a légtérzár miatt (ATV)
Vis major szituációnak minősül.
ápr. 19
15:05
Lónyánál nem lehet átkelni Ukrajnába (ATV)
Meghibásodott az informatikai rendszer.
ápr. 19
15:07
„Nagyon szerettem a sorozatot” Visszatérne a magyar színésznő (ATV)
Mostanában rendezvényeken szokott háziasszony lenni.
ápr. 19
15:09
Teljes útzár a 25-ösön (ATV)
Két súlyos sérültje van egy balesetnek.
ápr. 19
15:19
Hurghadára indult az első járat Ferihegyről (Infostart)
A légtérzár feloldása után az egyiptomi Hurghadára repülő charterjárat már felszállt Ferihegyről, és a Malév is bejelentette, hogy hétfőn négy járatot indít.
ápr. 19
15:30
Feloldották a magyar légtérzárat - eltúlzott volt a pánik? (Alternatív Energia)
Megnyitották a teljes magyar légteret hétfőn déltől, miután a vulkáni hamu már nem veszélyezteti a repülést. Közben vita kezdődött a felhő egészségkárosító hatásáról is: a Levegő Munkacsoport ugyanis azt állítja, hogy a hamu akár károsíthatta is a szabadban tartózkodók egészségét. A Környezetvédelmi Minisztérium szerint valóban magas volt bizonyos helyeken a porszennyezettség péntek éjjel, azonban…
ápr. 19
15:36
Csak hétfő éjfélig oldották fel a légtérzárat Magyarország felett (Infostart)
Hétfőn 12 órától éjfélig oldották fel a légtérzárat Magyarország felett, ami pénteken 19 órától volt érvényben - közölte Fehér Imre, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. kommunikációs vezetője hétfőn kora délután az MTI-vel.
ápr. 19
15:39
Kubatov-ügy: „ha az ügyészség nem akar nyomozni, találjon jobb indokot" + videó (ATV)
A volt adatvédelmi biztos szerint az lenne a helyes döntés, ha az ügyészség elrendelné a nyomozást, vagy feljelentés-kiegészítést kérne.
ápr. 19
15:48
Meghalt a munkás, akire 2,5 méter mély árokban omlott rá a föld (Alternatív Energia)
Meghalt az a munkás, akire csatornázási munkálatok közben ráomlott a föld hétfőn dél körül Debrecenben. A tűzoltók nem sokkal délután 2 óra után emelték ki a férfit, aki addigra életét vesztette.
ápr. 19
15:57
„Hajmeresztő szexualitást” kívánt a sztár a fideszes híveknek (ATV)
Rogán Antallal és Pataky Attilával kampányolt a XIII. kerületben Spaller Endre, a Fidesz helyi jelöltje.
ápr. 19
15:59
Megtakarított pénzéből forgatta le első filmjét Jaksity Kata (ATV)
Ma mutatják be a Florance - az ugandai szexrabszolgalány című dokut.
ápr. 19
16:06
HM: Simicskó maga ismerte el a törvénytelen eszközök felhasználását (Alternatív Energia)
A törvénytelenül a sajtó kezébe került, nem bizonyított valóságtartalmú vallomások alapján nem lehet helytálló következtetéseket levonni - reagált a kereszténydemokrata Simicskó István hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra a Honvédelmi Minisztérium (HM). A tárca azt írja, hogy a politikus a sajtótájékoztatón saját maga ismerte el a törvénytelen eszközök felhasználását.
ápr. 19
16:15
XVI. Benedeket ki akarták vonni a „lővonalból” (ATV)
A pápa helyett egy érseknek kellett volna vállalnia a felelősséget.
ápr. 19
16:24
Lendvai nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy lemond (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó nem cáfolta, de nem is erősítette meg hétfőn azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint lemond a pártelnöki posztról az országgyűlési választás második fordulója után.
ápr. 19
16:42
Taxi után lőtt a kormányőr, vádat emeltek ellene (Alternatív Energia)
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntette miatt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség az ellen a rendőr főtörzsőrmester ellen, aki a Köztársasági Őrezred objektumőreként tavaly májusban az Önkormányzati Minisztériumnál egy taxi után lőtt - közölte a Fővárosi Főügyészség
ápr. 19
16:51
Apukája krumpli szállítójával ment forgatni először a Tv2 sztárja + videó (ATV)
Bosznia-Hercegovinában készült a riport.
ápr. 19
17:09
HM: Simicskó elismerte a törvénytelen eszközök felhasználását (ATV)
A KDNP-s politikus a Magyar Nemzetre hivatkozott.
ápr. 19
17:11
Legalább 1700-an vesztek oda a kínai földrengésben (ATV)
Egyre kevesebb a remény, hogy túlélőkre bukkannak.
ápr. 19
17:24
Csütörtökre ér Magyarország fölé az újabb hamufelhő (Infostart)
Valószínűleg csütörtökön Magyarország fölé ér az izlandi vulkán újabb hamufelhője - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat repülés-meteorológusa. Üveges Zoltán elmondta: jelenleg csak 6000 méter alatt van vulkáni hamu a levegőben. Ez az esőnek és a lassú légtömegcserének köszönhetően órákon belül szétoszlik.
ápr. 19
17:27
Pakisztán: NATO-konvojt robbantottak (ATV)
Nem ez az első tálib támadás.
ápr. 19
17:45
Gyógyíthatatlan betegségben szenvedett az elhunyt Schwajda György (ATV)
Évek óta beteg volt.
ápr. 19
17:47
Kirgizisztán: „visszatérés a demokráciához” (ATV)
Ezt tűzte ki célul az ideiglenes kormány.
ápr. 19
17:54
Az OVB megállapította a hivatalos 5 és 10 százalékos határt (Alternatív Energia)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn megállapította az országgyűlési választások területi listáinak 5, illetve 10 százalékos szavazathatárát, amelyet a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP ért el.
ápr. 19
17:56
Botrányos volt a választások első fordulója - véli a többség (Alternatív Energia)
A válaszadók majdnem fele úgy vélte, hogy botrányos volt a választások első fordulójában az urnák előtti sorban állás. A Népszava Online nem reprezentatív felmérésére során több mint 1000 válasz érkezett, de csak 12 százalék gondolta azt, hogy az OVB más döntést is hozhatott volna.
ápr. 19
18:00
Az OVB újabb hosszas vitája (Infostart)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn megállapította az országgyűlési választások területi listáinak 5, illetve 10 százalékos szavazathatárát, amelyet a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP ért el.
ápr. 19
18:03
Havi 30 ezer? Retteg a nyugdíjas évektől a magyar énekesnő, a férfiak egykori bálványa (ATV)
Belegondolni sem mer.
ápr. 19
18:18
Kedd reggelre a hamufelhő ismét berepül Magyarországra (Infostart)
Egy déli irányból érkezett légtömeg "kicserélte" a levegőt az országban, de a vulkáni hamufelhő előreláthatólag kedd reggelre ismét elérheti Magyarországot - mondta Üveges Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa hétfőn.
ápr. 19
18:30
Az ügyészség kezdeményezte Leinemann letartóztatását (Alternatív Energia)
Az ügyészség kezdeményezte Leinemann Zsolt, a ScienNet-ügy gyanúsítottjának előzetes letartóztatását - közölte az MTI-vel a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn.
ápr. 19
18:39
„Nem ördögtől való” Változás előtt az MSZP + videó (ATV)
A pártelnök még nem kommentálta a lemondásáról szóló híreket.
ápr. 19
18:48
OVB: nem jogsértő az MSZP plakátja (Alternatív Energia)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén elutasította azt a kifogást, amelyet Karácsony Gergely, a Lehet Más a Politika (LMP) kampányfőnöke nyújtott be az MSZP "lehet más" szöveggel megjelent plakátja miatt.
ápr. 19
18:50
Kedd reggelre ismét elérheti a hamufelhő Magyarország légterét (Alternatív Energia)
Egy déli irányból érkezett légtömeg "kicserélte" a levegőt az országban, de a vulkáni hamufelhő előreláthatólag kedd reggelre ismét elérheti Magyarországot - mondta Üveges Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa hétfőn az MTI-nek.
ápr. 19
19:06
Vulkáni hamu: alig hagyja el a légteret, újra visszajön - részletek (Alternatív Energia)
A Malév hétfőn elindítja varsói, prágai, zágrábi és bukaresti járatait azt követően, hogy hétfőn 12 órától egyelőre hétfő éjfélig feloldotta a HungaroControl a magyar légtér zárlatát - közölte Hegedűs Ádám, a légitársaság szóvivője hétfőn. A légitársaság az éjfélig tartó rövid időre tekintettel, valamint arra, hogy számos európai repülőtér még zárva tart, hétfőn nem tud több járatot indítani -…
ápr. 19
19:08
Jóri András: a szavazást nem lehet meghosszabbítani (Alternatív Energia)
Az Országos Választási Irodának (OVI) kötelessége az előzetes választási eredményeket 19 órától szolgáltatni Jóri András adatvédelmi biztos álláspontja szerint. A biztos erről pénteken tájékoztatta az OVI-t és az Országos Választási Bizottságot (OVB), hétfőn pedig közleményben tudatta.
ápr. 19
19:12
A hamufelhő a választások második fordulóját is érintheti (Infostart)
Gondot okozhat a külképviseleteken leadott szavazatok hazaszállításában az izlandi vulkán miatti légtérzár, az ügyben kedden lesz operatív egyeztetés a Külügyminisztériumban - tájékoztatta az Országos Választási Bizottságot (OVB) hétfőn Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője.
ápr. 19
19:15
Gémesi beszólt: Bokros Lajosnak el kell tűnnie az MDF környékéről + videó (ATV)
Szerinte a párt teljes elnökségének távoznia kell.
ápr. 19
19:24
Gondot okozhat a szavazatok hazaszállításában a légtérzár (Alternatív Energia)
Gondot okozhat a külképviseleteken leadott szavazatok hazaszállításában az izlandi vulkán miatti légtérzár, az ügyben kedden lesz operatív egyeztetés a Külügyminisztériumban - tájékoztatta az Országos Választási Bizottságot (OVB) hétfőn Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője.
ápr. 19
19:30
Mire elég a kétharmados többség? (Infostart)
Az országgyűlési választás második fordulójának egyetlen tétje az, hogy megszerzi-e a kétharmados többséget a Fidesz. Ha igen, akkor Orbán Viktor kormánya törvények és rendeletek tucatjait módosíthatja kompromisszumok nélkül. Az MSZP által emlegetett "túlhatalom" azonban nem jogi fogalom, csak politikai célú vészmadárkodás - mondta az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász.
ápr. 19
19:42
Orbán Viktor a második forduló után lemond a pártelnöki posztról (Alternatív Energia)
Az RTL Klub Híradójának információi szerint a választások második fordulója után új elnöke lehet a Fidesznek, ugyanis Orbán Viktor lemond. A pártelnöki posztra Pokorni Zoltán és Kövér László esélyes.
ápr. 19
19:48
Ezt a négy kétharmados törvényt módosítaná okvetlenül a Fidesz (Infostart)
Kevés olyan kétharmados törvény van, amelyet okvetlenül módosítani szeretne kormányon a Fidesz - mondta hétfőn Kövér László, aki szerint ezek közé tartozik a választójogi törvény, az önkormányzati törvény, a médiatörvény, valamint a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését rendező jogszabály-módosítás.
ápr. 19
19:51
Volt barátnője dollármilliókért hallgat Jim Carrey bogarairól (ATV)
Minden évért 5 millió dollárt kap.
ápr. 19
20:09
Németh Sándor: a Jobbik nemzetvesztő örökséget képvisel + videó (ATV)
Több tízezer ember vett részt az Élet Menete felvonuláson.
ápr. 19
20:24
Schiffer András: az LMP nem az SZDSZ utódpártja (Infostart)
Többek között a Lehet Más a Politika érdeme is, hogy az első fordulóban nem szerzett kétharmados többséget a Fidesz - jelentette ki Schiffer András. A Lehet Más a Politika országos listavezetője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy semmi közük az SZDSZ-hez, pártjukat pedig épp mindazzal szemben hozták létre, amit a szocialisták az elmúlt időszakban tettek. Szerinte az MSZP…
ápr. 19
21:03
Légtérzár: nem fizet kártérítést a Malév + videó (ATV)
Igény esetén visszafizetik a jegy árát.

Keresés