Az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója - csütörtöki közleményében - határozott uniós cselekvést sürgetett Magyarország ügyében, és megfontolásra javasolta a magyar kormány elleni szankciók elrendelését. Az Európai Bizottság szóvivője szerint azonban a helyzet még nem indokolja ennek a végső eszköznek az alkalmazását.
Minden lehetséges pénzt összeszedne a főváros a BKV helyzetének rendezésére, ha az állam is megnyitná előtte a forrásokat - mondta Tarlós István főpolgármester a hvg.hu-nak adott interjújában, amely csütörtökön jelent meg.
Vádat emelt az ügyészég az orosz-ukrán bűnözői csoportban végrehajtó szerepet betöltő és büntetőeljárása elől éveken át külföldön bujkáló Szerhij V. Sz. ellen - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Az LMP úgy gondolja, Fellegi Tamás csütörtöki bejelentései csak arra voltak jók, hogy a kormány "újra hülyét csináljon magából", hiszen szerintük az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter a kabinet korábbi kommunikációjával szemben azt mondta, az elővigyázatossági hitel helyett készek egy készenléti csomagról történő megállapodásra is a valutaalappal.
A jelenleg zajló nemzetközi jégkorongszezon eddigi legnagyobb meglepetését produkálta a magyar női U18-as válogatott azzal, hogy megnyerte a norvégiai divízió I-es világbajnokságot, és jövőre a világ legjobb nyolc csapata között szerepelhet - írta csütörtökön a nemzetközi szövetség (IIHF) honlapja.
A Demokratikus Koalíció (DK) "nem kér Orbán kegyelmes úr jóindulatából" - közölte a párt csütörtökön az MTI-vel arra reagálva, hogy a kormányszóvivő bejelentette: közkegyelmet javasol adni a kabinet azoknak, akik részt vettek tavaly december 23-án az LMP által meghirdetett, az Országháznál tartott demonstráción, és büntetőeljárás indult ellenük.
Népszavazást kezdeményez a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK), a párt a december végén elfogadott jegybanktörvény visszavonásához, illetve a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonásának megakadályozásához remél választói támogatást.
A jelenlegi politikai berendezkedést a két világháború közti horthysta rendszer inspirálta - vélekedett csütörtökön a francia Le Monde, míg a Holland De Telegraaf című napilap csütörtökön azt írta, hogy vitatott új alkotmányával Magyarország gyakorlatilag elhagyta az Európai Unió demokratikus rendjét. Az osztrák Der Standard közben "a befektetők egyre határozottabban számolnak egy magyar…
Lemondott posztjáról Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár - tájékoztatta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága az MTI-t, megerősítve az Index csütörtöki információját.
Az MSZP az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi, hogy törvényt lehessen alkotni a betétesek betéteinek védelméről - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Józsa István.
Lemondott posztjáról Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága, megerősítve az Index csütörtöki információját.
"Mi arra készülünk, hogy az IMF-fel való tárgyalások eredményre vezetnek, egy védőhálóban szeretnénk megegyezni a IMF-fel, és akkor nem lesz szükség a B forgatókönyvre" mondta Selmeczi Gabriella csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Népszavazást kezdeményez a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK), a párt a december végén elfogadott jegybanktörvény visszavonásához, illetve a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonásának megakadályozásához remél választói támogatást.
Lemondott posztjáról Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár - tájékoztatta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága az MTI-t, megerősítve az Index csütörtöki információját.
Népszavazást kezdeményez a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK), a párt a december végén elfogadott jegybanktörvény visszavonásához, illetve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonásának megakadályozásához is választói támogatást remél.
Az MSZP az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi, hogy törvényt lehessen alkotni a betétesek betéteinek védelméről - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Józsa István.
Holtan találtak egy hallgatót a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egyik kollégiumában; a rendőrség sem öngyilkosságot, sem idegenkezűséget nem állapított meg a fiatalember halálával összefüggésben.
Az MSZP az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi, hogy törvényt lehessen alkotni a betétesek betéteinek védelméről - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Józsa István.
Márciustól is írhat fel többhavi gyógyszeradagot az orvos, csak ezt külön-külön vényen kell megtennie - közölte az InfoRádió kérdésére az egészségügyi államtitkárság.
A szocialista Nyakó István szerint a kormány menekülni próbál az itthoni és a nemzetközi felháborodás elől, amikor azt kezdeményezi, a parlament adjon közkegyelmet azoknak, akik részt vettek tavaly december 23-án az LMP által szervezett demonstráción, és büntetőeljárás indult ellenük. Az ellenzéki képviselő az MTI-nek azt mondta: pártja "nem kér egy diktatúra kegyeleméből".
Mitt Romney-t mormon vallása miatt nehezen fogadja el a republikánus bázis egy része. Kérdés, hogy az ókatolikus, latin nyelvű misét hallgató és az Opus Dei pápai renddel szoros kapcsolatban álló Rick Santorum milyen támogatásra számíthat a protestáns szavazók részéről?
A görög kormányfő szerint márciusban csődbe mehet országa, ha a szakszervezetek - immáron a magánszférában is - nem járulnak hozzá a bérek nominális csökkentéséhez.
Az orvosokat és a szakdolgozókat egyaránt érintő fenntartható, hosszú távú bérmegoldásokat keresnek az egészségügyben - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Az országos rendőrfőkapitányhoz fordult Szabó Máté ombudsman két tüntetéssel és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai épülete előtti éhségsztrájkkal kapcsolatos rendőri intézkedések ügyében; választ tizenöt napon belül kér Hatala Józseftől - tudatta az alapvető jogok biztosának hivatala csütörtökön az MTI-vel.
Járai Zsigmond nem mondott le a Költségvetési Tanácsban betöltött funkciójáról - mondta Missura Gábor, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának titkárságvezetője az MTI kérdésére.
Blogbejegyzésben részletezte csütörtökön a magyarországi médiapluralizmussal kapcsolatos álláspontját Neelie Kroes, az Európai Bizottságnak a "digitális menetrenddel" - ehhez kapcsolódóan médiaügyi kérdésekkel is - foglalkozó, alelnöki rangú biztosa.
Molesztálóját "lefegyverző" 10 éves kislány, néhány perc alatt félmilliós büntetést begyűjtő gyorshajtó és nemzetközi összeesküvést gyártó feljelentő - többek között ezek voltak a Pest megyei rendőrök legkülönösebb esetei tavaly, amelyeket csokorba gyűjtve csütörtökön ismertettek az MTI-vel.
Kovács László volt EU-biztos szerint példátlan, hogy magas rangú európai vezetők ilyen kemény bírálatokat fogalmaznak meg egy országgal szemben, amely ráadásul uniós tagállam.
Nem jutott be az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai épületébe a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) két alelnöke csütörtökön. Munkaviszonyukat korábban rendkívüli felmondással megszüntette az MTVA, ők azonban azt mondják: szakszervezeti vezetőként jogukban áll belépni arra a munkahelyre, ahol szervezetük tagjai dolgoznak.
A kétharmados többség az Alkotmányt a politika korlátjából a szolgájává tette - írta Sólyom László a HVG-ben. Az Alkotmánybíróság első elnöke, későbbi köztársasági elnök szerint a régi alaptörvény ellenséggé tétele helyett jobb lett volna a régi alapokon építkezni tovább.
Nem jutott be az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai épületébe a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) két alelnöke csütörtökön. Munkaviszonyukat korábban rendkívüli felmondással megszüntette az MTVA, ők azonban azt mondják: szakszervezeti vezetőként jogukban áll belépni arra a munkahelyre, ahol szervezetük tagjai dolgoznak.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) több büntető feljelentést tesz majd hűtlen kezelés miatt, amint véglegesíti jelentésének a magánnyugdíjpénztárak működésére, működési költségeinek felhasználására vonatkozó részét; a Kehi a vagyonkezelést is vizsgálja, már látni, hogy jelentős kár van, az elmaradt haszon több milliárd forintra tehető - mondta a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott.
Dörner György, az Új Színház február 1-jén hivatalba lépő új igazgatója közzétette a teátrum idei és jövő évadának műsortervét. Kodolányi János, Páskándi Géza, Hunyady Sándor, Nyírő József, Tomcsa Sándor, Jókai Mór, Bessenyei György, Pozsgai Zsolt és Wass Albert művei mellett láthatja a közönség Csurka István A hatodik koporsó című drámájának ősbemutatóját is, amelynek rendezésére pályázatot írnak…
Megújult a Peugeot 107, modernebb és városiasabb lett, igazi válasz az önállóságra, függetlenségre és szabadságra vágyóknak! Kifinomult stílusa, amelyet a Peugeot új arculata inspirált, rendkívül vonzó. Nagy figyelmet szenteltek csáberejének, anélkül, hogy bármit is feláldoztak volna a városi forgatagban mutatott előnyeiből, sőt még praktikusabbá és kisebb fogyasztásúvá tették.
A bértárgyalások alapjához, hangulatjavító intézkedésekhez elegendő az egészségügyi államtitkár által megnevezett több tízmilliárd forintos forrás - mondta Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az egészségügyi dolgozók bérének javításáról szóló első, csütörtöki egyeztetés után újságíróknak.
Az Országgyűlés rendészeti bizottsága az MSZP kérésétől függetlenül megtárgyalja az Operánál hétfőn történtek ügyét az Országos Rendőr-főkapitányság készülő jelentése nyomán - közölte Kocsis Máté (Fidesz), a testület elnöke csütörtökön. Szerinte a tüntetésen az MSZP-s képviselők "legalább annyira provokálták a tüntetőket, mint amennyire őket provokálták".
Jogvédő szervezetek szerint a tavaly december 23-án az LMP által szervezett demonstráció résztvevői nem követtek el bűncselekményt, ezért esetükben nem a közkegyelem módszerét kell alkalmazni, hanem bűncselekmény hiányában kellene megszüntetni az ellenük indult eljárásokat.
Magyarország elindult az IMF-megállapodás megkötése felé, és ehhez példaként szolgálhat a román IMF-program sikere, amelyről a román jegybank csütörtöki kamatcsökkentése is tanúskodik - vélekedtek Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóját kommentálva londoni felzárkózó piaci elemzők. Ugyanakkor hozzátették: az EU "szilárdan kitart majd" annak követelése mellett, hogy…
Az LMP arra kéri a zöldek európai parlamenti (EP) frakcióját, vonja vissza azt a kezdeményezését, hogy az EU indítson eljárást Magyarország ellen a közösség alapvető értékeinek megsértése miatt.