2012. február 28. kedd

febr. 28
11:15
Gyurcsány-blog: A Fidesz védi az ügynököket (Alternatív Energia)
A Fidesz állandóan a múlt lezárásáról szónokol. De, hogy ez pontosan mit is jelent, ez a Fidesz érdekeitől függ. Ha le kell csukatni pár szocialista riválist, akkor a múlt lezárása a múltfeltárását, ha kell, meghamisított feltárását igényli - írja Gyurcsány Ferenc mai blogbejegyzésében.
febr. 28
11:18
WL: kevesebb, mint egy éve van hátra az államfőnek (ATV)
Oszama bin Laden rendszeres kapcsolatban állt számos magas szintű pakisztáni titkosszolgálati hivatalnokkal, amíg az országban rejtőzködött. A Wikileaks-en hétfőn közzétett dokumentumokat az Anonymus nevű hacker csoport lopta el a Stratfor amerikai biztonsági magáncégtől. Ez a cég számos nagyvállalatnak, köztük katonai szerveknek és kormányzati hivataloknak nyújt elemzést, egyszer egy amerikai…
febr. 28
11:20
Szökésben a fekete sereg vezetője, de a bírósággal levelez (ATV)
Levelet küldött az ügyében másodfokon eljáró bíróságnak a szökésben lévő Magyar Róbert, akit a fekete seregként emlegetett bűnszervezet vezetőjeként elkövetett bűncselekményei miatt első fokon tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek - derült ki kedden a Debreceni Ítélőtáblán, a fellebbviteli tárgyalássorozat második napján.
febr. 28
11:30
A bérrel együtt megkapják a bérkompenzációt a BKV dolgozói (Infostart)
Március elején, a februári fizetéssel utalják a BKV dolgozóinak a kormányrendelet szerint járó bérkompenzációt, amelyet visszamenőleges hatállyal január elsejéig megkapnak az alkalmazottak.
febr. 28
11:36
Merkel egy sört rendelt, de ötöt kapott a nyakába - mozgóképpel (ATV)
Váratlan meglepetés érte Angela Merkel német kancellárt Demminben - sokkal több sört kapott, mint amennyit rendelt.
febr. 28
11:54
Orosz Választók Ligája: „Vonják vissza az elnökválasztást!” (ATV)
Az orosz „Választók ligája” nevű szervezet önkéntesei levélben fordultak az orosz elnökjelöltekhez, Gennagyij Zjuganovhoz, Mikhail Prohorovhoz, Vlagyimir Zsirinovszkijhoz, valamint Szergej Mironovhoz. Azt kérik Vlagyimir Putyin riválisaitól, hogy lépjenek vissza a jelöltségtől és hiúsítsák meg az elnökválasztást. A kezdeményezők véleménye szerint csak így bizonyíthatják a jelöltek, hogy valódi…
febr. 28
11:56
Kézilabda BL: a spanyol Ademar Leónt kapta a Veszprém (ATV)
Az MKB Veszprém a spanyol Ademar Leónnal találkozik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
febr. 28
12:06
Navracsics: 2012 a gyermekbarát igazságszolgáltatás éve (Infostart)
Navracsics Tibor közlése szerint 2012 a gyermekbarát igazságszolgáltatás éve. A miniszterelnök-helyettes a témában tartott keddi budapesti konferenciát megnyitó beszédében bejelentette, hogy intézményi és jogszabályi szintű lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a bűncselekmény áldozatává vált gyermekek ne váljanak az eljárás áldozataivá.
febr. 28
12:09
Az EU elé kerülnek a magyar oktatási törvények (Alternatív Energia)
Közös levélben fordultak az oktatási államtitkárhoz és az Európai Unió oktatásért felelős biztosához a Hallgatói Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) képviselői és az Oktatói Hálózat kezdeményezői, akik azt javasolják, hogy a két tárgyalópartner szerdai brüsszeli találkozójukon tekintse át "a magyar oktatási rendszer átalakításával kapcsolatos problémákat".
febr. 28
12:11
Jobbik: újabb csődhelyzetbe taszítja a kormány Esztergomot (Alternatív Energia)
A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány Esztergomban úgy vett át állami kezelésbe városi intézményeket, hogy azokért semmilyen felelősséggel nem tartozik, sőt még az ott dolgozók fizetését is a város bankszámláiról inkasszózza le - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Hegedűs Lórántné.
febr. 28
12:12
Raskó: Ángyán skanzent akart csinálni a mezőgazdaságból (ATV)
Az agrárközgazdász szerint a világban azonban az figyelhető meg, hogy robbanásszerűen nő, koncentrálódik a termelés.
febr. 28
12:14
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
febr. 28
12:27
MSZP: 2012 a katasztrófa éve Budapesten (Alternatív Energia)
Az MSZP fővárosi szervezete szerint 2012 a "budapesti katasztrófa éve", minden budapesti a saját bőrén fogja érezni a város csődjét.
febr. 28
12:30
Tűzharc az izraeli - egyiptomi határnál: egy terrorista meghalt (ATV)
Az izraeli honvédség (IDF) leleplezett egy bombacsempészési kísérletet, és hétfő éjjel több terroristával tűzharcba keveredett Izrael Sínai-félsziget felőli határánál. A lövöldözésben az egyik terrorista megsebesült, később belehalt sérüléseibe.
febr. 28
12:48
Kecskeméten tárgyalják a Hagyó-pert, még a nyári szünet előtt (ATV)
A nyári ítélkezési szünet előtt megkezdődik a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen az úgynevezett BKV-ügyben indított büntetőper tárgyalása - mondta a Kecskeméti Törvényszék szóvivője kedden sajtótájékoztatón.
febr. 28
13:00
Az ítélkezési szünet előtt megkezdődik a Hagyó-per (Infostart)
A nyári ítélkezési szünet előtt megkezdődik a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen az úgynevezett BKV-ügyben indított büntetőper tárgyalása - mondta a Kecskeméti Törvényszék szóvivője kedden sajtótájékoztatón.
febr. 28
13:03
DK: hozzák nyilvánosságra az önkormányzatok adósságát (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy hozzák nyilvánosságra az önkormányzatok adósságát - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Kolber István.
febr. 28
13:18
Magyarország feliratú okmányokat állítanak ki márciustól (Infostart)
Március 1-jétől, csütörtöktől már nem állítanak ki Magyar Köztársaság feliratú útleveleket, személyi igazolványokat és vezetői engedélyeket, az új alaptörvénynek megfelelően azokon a Magyarország elnevezés szerepel majd ettől kezdve - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) elnöke kedden Budapesten, ahol bemutatta az új országnevet tartalmazó…
febr. 28
13:20
Mintegy 75 milliárd forint jut K+F+I támogatásra (Infostart)
Az idén mintegy 75 milliárd forint vállalati pályázati keret áll rendelkezésre a hazai kutatás-fejlesztés-innováció támogatásra nemzeti és európai unió strukturális forrásokból - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
febr. 28
13:21
Még az ítélkezési szünet előtt megkezdődik Hagyó Miklós pere (Alternatív Energia)
A nyári ítélkezési szünet előtt megkezdődik a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen az úgynevezett BKV-ügyben indított büntetőper tárgyalása Kecskeméten - mondta a Kecskeméti Törvényszék szóvivője kedden sajtótájékoztatón.
febr. 28
13:23
Csaknem 1500 állattetemet találtak Budapesten és környékén (Alternatív Energia)
Csaknem 1500 elhullott kisállatot találtak tíz hónap alatt Budapesten és a főváros környékén, ennyi bejelentés érkezett a múlt év márciusa és decembere között az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. ingyenesen hívható zöldszámára - közölte a cég kedden az MTI-vel.
febr. 28
13:25
Március 1-jétől már Magyarország feliratú okmányokat állítanak ki (Alternatív Energia)
Március 1-jétől, csütörtöktől már nem állítanak ki Magyar Köztársaság feliratú útleveleket, személyi igazolványokat és vezetői engedélyeket, az új alaptörvénynek megfelelően azokon a Magyarország elnevezés szerepel majd ettől kezdve - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) elnöke kedden Budapesten, ahol bemutatta az új országnevet tartalmazó…
febr. 28
13:39
Gyerekekre szabott új jogszabálytervezet (Alternatív Energia)
Nyilvánosságra hozta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a gyermekbarát igazságszolgáltatást célzó jogszabály-módosítási elképzeléseit kedden, a tárca honlapján olvasható tervezet többek közt azt is tartalmazza, hogy a jelenleginél sokkal súlyosabban büntetnék azokat, akik kiskorút öngyilkosságra vesznek rá.
febr. 28
13:42
Előállították a REAC játékosait (ATV)
Újabb gyanúsítottjai vannak a fogadási csalásokkal kapcsolatos ügynek: kedden a REAC labdarúgócsapatának hat jelenlegi, illetve korábbi játékosát állították elő a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai.
febr. 28
13:44
Négy év börtönre ítélték a volt ukrán belügyminisztert (ATV)
Négy év börtönre ítélték Lucsenkot – Emberi jogi szakértők kritizálják és igazságtalannak tartják a Timosenko munkatársával szembeni eljárást.
febr. 28
13:54
A metró- és HÉV-vezetők is sztrájkolhatnak (Infostart)
Újabb BKV-s szakszervezet jelenthet be napokon belül sztrájkot. A metró- és HÉV-vezetők a megemelt munkaidő miatt tiltakoznak. Eközben a cégvezetés bejelentette, hogy márciustól ingyenes bérleteket csak a BKV dolgozói kapnak, azok hozzátartozói nem.
febr. 28
13:57
Vállon lőtte társát egy rendőr fegyvertisztításra készülve (Alternatív Energia)
Vállon lőtte társát egy rendőr fegyvertisztításra készülve kedd reggel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség internetes oldalán.
febr. 28
14:00
Fegyvert akart tisztítani a budapesti rendőr, vállon lőtte társát (ATV)
Vállon lőtte társát egy rendőr fegyvertisztításra készülve kedd reggel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség internetes oldalán.
febr. 28
14:18
Nem változott a jegybanki alapkamat (ATV)
A monetáris tanács az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 7 százalékos szintjén kedden.
febr. 28
14:33
Szerdán még lehet jelentkezni az Erzsébet-program szociális üdülésére (Alternatív Energia)
Szerdán még postára lehet adni az Erzsébet-program keretében indított szociális üdülési program pályázatait. A fogyatékosok, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok, valamint a szociális- és gyermekjóléti intézményekben dolgozók 40 ezer forintos névre szóló üdülési szolgáltatást kaphatnak 10 ezer forint önrész vállalása mellett.
febr. 28
14:54
Selmeczi: megszorításokról továbbra sem beszélhetünk (ATV)
A magyar kormánynak elsősorban nem az a feladata, hogy a pénzpiacokat megnyugtassa, hanem hogy a magyar állampolgárok számára jólétet, egzisztenciális biztonságot nyújtson – többek közt erről is beszélt a Fidesz szóvivője kedden az ATV Start című műsorában.
febr. 28
14:56
Lavrov, Sojgu, Szecsin: Putyin három legnépszerűbb minisztere (ATV)
Szergej Lavrov külügyminiszter, Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere és Igor Szecsin miniszterelnök-helyettes vezeti a mostani Putyin-kormány tagjainak népszerűségi és teljesítmény szerinti listáját egy kedden közzétett értékelés szerint.
febr. 28
15:09
BKV-ügy - Még a nyári szünet előtt megkezdődik a Hagyó-per Kecskeméten (Alternatív Energia)
A nyári ítélkezési szünet előtt megkezdődik a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen az úgynevezett BKV-ügyben indított büntetőper tárgyalása - mondta a Kecskeméti Törvényszék szóvivője kedden sajtótájékoztatón.
febr. 28
15:12
Hitler képpel gyalázták meg az emlékművet - a DK elítélte (ATV)
A Demokratikus Koalíció Kaposvári Szervezete mélységesen elítéli a kaposvári Holokauszt emléktáblát Hitler képpel meggyalázó ismeretlen személyek által elkövetett súlyosan antiszemita cselekedetet - áll a párt szerkesztőségünknek megküldött közleményében.
febr. 28
15:14
Halálos lövöldözés az amerikai iskolai büfében (ATV)
Az esetről készült jelentések szerint a lövöldöző fiút az egyik tanár üldözőbe vette és addig kergette, amíg a rendőrök őrizetbe tudták venni.
febr. 28
15:24
A BKV-szakszervezetek a cég igazgatósági tagjainak lemondását követelik (Infostart)
A BKV szakszervezeti szövetségei a cég igazgatósági tagjainak lemondását követelik, mert szerintük felelőtlen lépéseket tettek az elmúlt időszakban.
febr. 28
15:30
Putyint nem zavarta, hogy meg akarták gyilkolni (ATV)
Tudott az ellene készülő merényletről az orosz kormányfő - ezt maga Vlagyimir Putyin közölte kedden Asztrahánban egy kérdésre válaszolva.
febr. 28
15:45
Első fokon a Klubrádió nyerte meg a 92.9-es frekvenciát (Alternatív Energia)
Első fokon a Klubrádió nyerte meg a 92.9-es frekvenciát - értesült a Népszava. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szerződést kellett volna kötnie a Klubrádióval a 92,9 MHz-es frekvenciára - mondta ki nem jogerős ítéletében kedden a Fővárosi Törvényszék.
febr. 28
16:00
A bíróság ítéletével létrehozta a Klubrádió műsorszolgáltatási szerződését (Infostart)
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletével a 92,9 MHz-es frekvenciára létrehozta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Klubrádió közötti műsorszolgáltatási szerződést.
febr. 28
16:03
BKV-vezetők lemondását követelik a szakszervezetek (Alternatív Energia)
A BKV szakszervezeti szövetségei a cég igazgatósági tagjainak lemondását követelik, mert szerintük felelőtlen lépéseket tettek az elmúlt időszakban.
febr. 28
16:06
„92,9” Elsőfokon pert nyert a Klubrádió (ATV)
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletével létrehozta a 92,9 MHz-es frekvenciára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Klubrádió közötti műsorszolgáltatási szerződést kedden.
febr. 28
16:18
Nem kell bedőlni a havazásnak (Infostart)
Bár az ország egy részén órák óta esik a hó, holnap délután már 12 fok is lehet, majd tovább enyhül az idő. Az InfoRádiónak azt is elárulta a meteorológus, hogy visszatér-e a tél?
febr. 28
16:21
A porkoncentrációt és a toxikus anyagokat is mérik Kolontár mellett (Alternatív Energia)
Folyamatosan mérik a szálló por (PM 10) és a különböző toxikus anyagok jelenlétét hétfőtől a Kolontárhoz tartozó Lőrintepusztán - közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetője.
febr. 28
16:24
"1 forintos fizetés" Simor szerint most már lépnie kellett (ATV)
Simor András, a jegybank elnöke szerint most kellett lépnie a fizetése ügyében, mert az akadálya lehet az EU/IMF és Magyarország közötti megállapodásnak.
febr. 28
16:42
Köpködve támadt a színésznő - rendőrök vitték el (ATV)
Először szépen kérték az illetékesek a távozásra, de a színésznő nem engedett.
febr. 28
16:44
"Santorum-Romney párbaj" Michigan Obama kihívójáról szavaz (ATV)
Michigan és Arizona államban kedden megkezdődött a republikánus előválasztás, amelyen a párt támogatói arról szavaznak, hogy novemberben ki legyen Barack Obama elnök hivatalos kihívója.
febr. 28
16:57
Folytatódik a miskolci "kertész-ügy" (Alternatív Energia)
Miskolc - Igenis keresnek kertészt, "nem jó helyen érdeklődött az álmunkát kereső újságíró". Ráadásul elébe ment a dolgoknak.
febr. 28
17:00
Schiffer szerint a Fidesznek nem érdeke az aktanyilvánosság (ATV)
Múlt hétfőn az Országgyűlés leszavazta az LMP-s Schiffer András által jegyzett, Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről című törvényjavaslat tárgysorozatba vételét. Ez önmagában még nem volna érdekes, de a javaslat figyelemreméltóan sok „igen” szavazatot kapott: a gombot nyomó háromszázhúsz képviselő közül százhúsz igennel szavazott. Nemcsak a teljes ellenzék – pontosabban: a gombot nyomó…
febr. 28
17:18
Londoni elemzők: az MNB az IMF/EU-megállapodásra vár (ATV)
A magyar jegybank monetáris tanácsa "láthatólag arra vár", hogy a kormánynak sikerül-e megállapodásra jutnia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy új finanszírozási csomagról, az viszont "meglepetés", hogy már most napirendre került a kamatcsökkentés - vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők a 7,00 százalékos alapkamat tartásáról hozott keddi MNB-döntés után.
febr. 28
17:36
Diplomata: Irán a régióra és a nyugati világra is veszélyt jelent (ATV)
Irán veszélyt jelent régiója, Izrael és a modern nyugati világ biztonságára, ezért erősíteni kell az ország elleni szankciókat - mondta egy magas rangú, Nyugaton szolgálatot teljesítő diplomata kedden az MTI-nek.

Keresés