A mai napon a köztársasági elnök Tuzson Bencét a Miniszterelnöki Kabinetiroda, Bodó Sándort pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárává nevezte ki.
Volt felesége arról ír Facebook-oldalán, hogy mindig tudta, szereti Gesztesi Károlyt, mint a volt férjét, kislányának édesapját, barátját, de azzal nem volt eddig tisztában, hogy ha Gesztesi egyszer nem lesz, azzal teljesen összeroppantja a lelkét.
Álljanak végre elő a szocialisták, és mondják el, mi az igazság a volt párttársuk, Szanyi Tibor által emlegetett "titkos feketekasszával" kapcsolatban - szólított fel Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A 2021-2027 közötti európai uniós költségvetési ciklusban is elég közösségi forrás juthat Budapestnek – cáfolta a Népszava értesüléseit a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Fürjes Balázs kiemelte: a HÉV-vonalak rekonstrukciója mellett más projektek esetén is számíthat a főváros uniós támogatásokra. Jávor Benedek
A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár fake newsnak tartja, hogy a kormány megvonná az uniós forrásokat a fővárostól a 2021-2027-es finanszírozási időszakban; Fürjes Balázs a Népszava hétfői számában megjelent írásra reagálva az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: ilyen kormányzati előterjesztés nincs, ilyen döntés n
Szombaton tartják a központi írásbeli vizsgát a középiskolába jelentkezőknek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára.
Újabb beteg gyermek kér segítséget a CsodaCsoporttól. Dani teljesebb életet élhetne, ha a gyógykezelése mellett akadálymentes lenne a lakásuk. Az édesanyja egyedül neveli, a Facebook-licitcsoport most neki gyűjt.
Az MSZP-nek "sem fekete, sem fehér, de még piros kasszája sincsen", aki ilyet állít az hazudik - reagált a szocialista párt a Fidesz kommunikációs igazgatójának hétfői sajtótájékoztatójára.
A Lánchídon a felújítás után is fontos lesz a közösségi közlekedés, az autós használat eldöntése inkább politikai kérdés - vélekedett a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke az átkelő felújítása kapcsán. A kormány még nem kapott hivatalos levelet a fővárostól, hogy az plusz pénzt kérne, de nem is lesz az egyszerű.
A vadmadarak által terjesztett vírus ezúttal egy Komárom-Esztergom megyei pulykatelepen bukkant fel, amelynek most az egész állományát elpusztítják. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem oltják be az állatokat a vírus ellen, illetve hogy biztonságos-e pulykahúst fogyasztani.
Tűz ütött ki, majd több robbanás is történt január 12-én, vasárnap este Óbudán. Egyes információk szerint egy rosszul bekötött kémény okozta a tüzet. A nagy hidegben fokozottan ügyelni kell a fűtőberendezésekre, ugyanis ilyenkor előjöhetnek...
Személyesen szerette volna átvenni a felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványtól a Tao-támogatásokról kiperelt dokumentumokat a DK. Az akció azonban eredménytelennek bizonyult. A DK képviselői - elmondásuk szerint - azt a tájékoztatást kapták, hogy a Tao-költésekről szóló anyag egy része Budaörsön, egy önálló bírósági végrehajtó irodájában van. A
"Az MSZP-nek sem fekete, sem fehér, de még piros kasszája sincsen. Aki ilyet állít, az hazudik". Ezt válaszolta a szocialista párt azokra a kormányoldali vádakra, amelyek szerint a pártban fekete kasszából fizetnek bizonyos munkatársakat. Az eredeti felvetés egyébként az MSZP-ből nemrégiben távozott Szanyi Tibortól származik. A párt bírósághoz ford
Az államtitkár rámutatott arra, hogy még nem született döntés a 2021-2027 közötti Eu-s költségvetésről, annak szerkezetéről és a pénzügyi felhasználás szabályairól sem.
Palkovics László minisztériuma megtalálta azt a december 10-i dokumentumot, mely a 2021-27 közötti uniós pénzek lehetséges felhasználásáról szól: a 8. oldalon lévő ábrán Budapest is a prioritások között szerepel. Az ITM válaszolt Karácsony Gergelynek is: az innovációs miniszter december 10-én a 7-es cikkelyes eljárás miatt repült Brüsszelbe.
Ilyen döntés nem született – üzeni az innovációs minisztérium, de érdemben nem cáfolják a Népszava értesüléseit. Palkovics László pedig letagadott egy nyilvánvalóan létező dokumentumot.
Már 10 ember elhelyezéséről gondoskodott a 3. kerületi önkormányzat, miután vasárnap 5 lakóház leégett az óbudai Kunigunda útjában -- mondta az InfoRádiónak Kiss László polgármester. Hozzátette: legalább 20 személyt érint az a tűzeset.
Mi, magyarok uniós tagságunkat, európai helyzetünket ma is sorsközösségként éljük meg, és valljuk: Európa legszebb hagyománya, hogy minden ország a saját, múltbéli tapasztalatával és nemzeti céljaival, az európai értékeket elfogadva közösen formálja a jövőt - hangoztatta Áder János köztársasági elnök a diplomáciai testületnek adott fogadáson hétfőn
Bírálta az emeritus egyházfő utóda, Ferenc terveit a cölibátus enyhítéséről. Ezzel mindenképpen új szakasz kezdődik a pápa elleni támadásokat illetően.
Álságosnak és károsnak nevezte a főpolgármester azt a sajtóban kiszivárgott tervet, amely szerint Budapest uniós fejlesztési források nélkül maradhat. Közben az innovációs és technológiai minisztériumban azt közölte, nem tudnak ilyen anyagról a tárcánál.
A főpolgármester arról is beszélt a kukaholding kapcsán, hogy egyeztetett Gulyás Gergellyel, a kancelláriaminiszter világossá tette, hogy az Orbán-Tarlós megállapodás érvényben van.
Az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését - mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a közmédiának hétfőn Berlinben, ahol vezető német politikusokkal tárgyalt.
Az államtitkár asszony Berlinben üzente meg, mit várnak a közel ötven pártot összefogó EPP-től, mintha legalábbis a Fidesz függesztette volna fel a pártcsaládot.
Varga Judit szerint Magyarország politikai okokból nem ratifikálja az isztambuli egyezményt, aminek minden cikkelye maradéktalanul érvényesül a hazai jogrendszerben.