2020. április 9. csütörtök

ápr. 9
8:50
Tisztességtelen a Momentum adatkezelése, lakcímet kérnek az adomány mellé (Ripost)
Bármennyire is tisztességes az a cél, hogy az orvosoknak gyűjt adományokat a Momentum, az a forma, ahogyan ezt teszi, tisztességtelen – jelentette ki Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.
ápr. 9
8:51
Ez igen! Orbán Vikor megmutatta, milyen az igazi karanténszülinap (Blikk)
Minden születésnap nagy nap az ember életében, nemhogy a századik. A kijárási korlátozások nem könnyítik meg az önfeledt ünneplést, de ennek a dédunokának a meglepetése, amit még Magyarország miniszterelnöke is megosztott, biztosan örök emlék marad majd.
ápr. 9
9:06
Zsiday Viktor: Ebben a helyzetben a munkaalapú társadalom gazdaságfilozófiai tévedés (444.hu)
A kormány gazdasági csomagjából az látszik, hogy félreértelmezik a helyzetet, és azt gondolják, egyszerűen újra lehet majd indítani a gazdaságot , mondja Zsiday Viktor befektetési elemző. Pedig ha a most bajba került vállalkozások nem kapnak segítséget, az tartósan súlyos károkat okozhat.
ápr. 9
9:06
Mi lesz a betegekkel, ha hosszú távon nem lesz ellátás? Egyre komolyabb a helyzet (Pénzcentrum)
Súlyos következményekre figyelmeztetnek szakértők, ha a járványügyi veszélyhelyzet miatt még sokáig szünetelnek a járóbeteg-ellátások, a szűrővizsgálatok és a hagyományos orvos-beteg találkozók. A Magyar Orvosi Kamara emiatt már...
ápr. 9
9:06
Kovács Zoltán: Dőreség lenne azt állítani, hogy meg lehet állítani a vírust (Igényesférfi.hu)
Fontos, hogy az emberek továbbra is betartsák a kijárási korlátozásra vonatkozó szabályokat – mondta az államtitkár.
ápr. 9
9:09
Csütörtökön 11 órakor az operatív törzs tájékoztatója – élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
Csütörtökön is a már megszokott időben, délelőtt 11 órás kezdett adnak tájékoztatást a koronavírus-járvány legújabb fejleményeiről. Szintén csütörtökön, várhatóan a délutáni órákban jelenti be a koronavírus elleni védekezés további lépéseit a miniszterelnök.
ápr. 9
9:12
A környezetvédelem óv meg a vírustól (Alternatív Energia)
A vírusválság lehetőséget nyújt új, fenntartható, a járványok terjedését akadályozó gazdaság kialakítására - harsogják a civilek. Az Orbán-kormány viszont inkább légszennyező iparágakat véd.
ápr. 9
9:18
Keményen számonkérte a Párbeszéd politikusa Novák Katalint (ATV)
Hegyesi Beáta, a Párbeszéd elnökségi tagja nyílt levélben adott hangott annak, miket hiányolt a tegnapi napon Novák Katalin által elmondottakból az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján.
ápr. 9
9:28
Varga Judit: A kormányzati ciklus felénél járunk (Igényesférfi.hu)
A választók döntésének helyességét igazolja, hogy az utóbbi 10 évben elvégzett munka és az elért eredmények teszik most lehetővé, hogy ezekben a nehéz napokban is bizakodással tekinthessünk a jövőbe. Köszönet a magyar emberek bölcsességéért!
ápr. 9
9:36
Újabb pályázatok nyíltak meg a Magyar Falu Programban (Igényesférfi.hu)
Az újonnan megnyíló két pályázati lehetőséggel együtt már öt alprogramra nyújthatják be támogatási igényüket a kistelepülések.
ápr. 9
9:39
Most kiderült: a magyarok nem esznek több csokit a kijárási korlátozás alatt sem (Blikk)
Vajon mennyit mutat a mérleg 30 nap otthonlét után? Meghízunk-e a karantén idején? Ha így is lesz, nem a csoki miatt.
ápr. 9
9:45
Hány beteg szorul intenzív ellátásra, és mennyi embert terveznek tesztelni? (444.hu)
Ma is megpróbálunk megtudni pár lényegi dolgot a járvány magyarországi alakulásáról az Operatív Törzstől.
ápr. 9
9:51
Kőkeményen beleszállt a DK a Fideszbe (ATV)
A Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést: azt írják, hogy szerintük a Fidesz semmibe veszi a magyar embereket – békeidőben és válságidőben is.
ápr. 9
9:51
A járványügyi helyzet miatt szeptember végéig helyükön maradnak az MTA tisztviselői (444.hu)
A jelen körülmények között nem tudták megtartani az Akadémia rendes közgyűlését, ahol megválasztották volna az új vezetőket.
ápr. 9
9:51
Három szatyor gyógyszert és a bevételt is vitte a pápai patikából a betörő (Ripost)
Nem élvezhette sokáig zsákmányát a karcagi férfi, még a helyszín közelében elkapták.
ápr. 9
9:54
Novák: Továbbra is igényelhető minden családtámogatás (Igényesférfi.hu)
Novák komoly eredménynek nevezte, hogy amikor óriási összegeket csoportosítanak át a járvány elleni védekezésre, a családtámogatásokhoz nem nyúlnak.
ápr. 9
10:12
Szijjártó Péter: A nemzetállami válaszok működnek (Igényesférfi.hu)
A kormánynak három célja van: az emberek egészségének és életének megvédése, a külföldön rekedtek hazahozatala és a gazdaság újraindítása – fogalmazott a miniszter. Interjúnk.
ápr. 9
10:15
Trump a Holdat is lehozza (Alternatív Energia)
Az amerikai elnököt nem köti le a pici koronavírus, egész égitestekre vetett szemet. Oroszország gyarmatosítást emleget.
ápr. 9
10:17
Elhalasztják az MTA elnökválasztását a járvány miatt (Alternatív Energia)
A határozat szerint a közgyűlést a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül meg kell tartani.
ápr. 9
10:21
Így gyógyult meg a 7 éves, koronavírusos magyar kislány: itt a története (Pénzcentrum)
Csütörtökön gyógyultan hagyhatta el a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáját az a 7 éves kislány, aki március 22-én epilepsziás görcsrohamok miatt került a klinika intenzív osztályára, ahol elvégezték nála...
ápr. 9
10:27
Egyházi Egészségügyi központot épít 409 millió forintból a kormány (ATV)
Szerda este jelent meg a Magyar Közlönyben a rendelet, miszerint a kormány egyetért az Egyházi Egészségügyi Oktató Központ létrehozásával.
ápr. 9
10:39
300 ezerre büntették az árust, aki aranyárban adta a csirkét a budapesti piacon (ATV)
Megszületett a hatósági döntés a Lehel téri piacon a csirkehúst túlzott árakon áruló kereskedő ügyében, a vállalkozásra 300 ezer forintos bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön.
ápr. 9
10:39
Bődületes számokat produkáltak a magyarok: erre nem hatott a világjárvány (Pénzcentrum)
Márciusban 2488 cégalapítás került közzétételre Magyarországon, ami még a 2019-es havi átlagot is meghaladja. Úgy tűnik, a járvány egyelőre nem törte meg a hazai cégalapítási trendet, 2020 márciusában 2488 vállalkozást...
ápr. 9
10:42
Origo: már öten haltak meg a Pesti úti idősotthonban a vírus miatt (Igényesférfi.hu)
A portálon azt írták: Karácsony Gergely főpolgármester szerint minden rendben van.
ápr. 9
10:48
Meggyógyult egy koronavírussal fertőzött kislány Magyarországon (Alternatív Energia)
A 7 éves kislány epilepsziás görcsrohamok miatt került az intenzív osztályra, ahol pozitív eredményt mutatott a koronavírus teszt. Nyolc napig volt lélegeztetőgépen, csütörtökön gyógyultan hazamehetett.
ápr. 9
10:54
Már 5 ember meghalt a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban (Ripost)
Információk szerint a ma közölt új halálesetek között van olyan idős ember, aki a fővárosi fenntartású Pesti úti idősek otthonában halt meg, ő az ötödik áldozata a vírusnak az otthonban. Több mint 500 lakó van teljes karanténban, legalább 65-en megfertőződtek eddig. – írja az Origo.
ápr. 9
10:54
Szilvay Gergely: A magyar vészhelyzetről (Igényesférfi.hu)
Ha nem vezetik be a vészhelyzetet, akkor később azzal gyanúsíthatták volna őket, hogy nem tettek meg mindent a járvány ellen.
ápr. 9
10:54
300 ezres bírságot kapott a csirkéjét aranyáron kínáló hentes (SzMo)
A fogyasztóvédelmi hatóság más ügyekben is intézkedett, több szabálytalansággal találkoztak.
ápr. 9
10:56
Meggyógyult a 7 éves koronavírusos magyar kislány (Ripost)
Epilepsziás görcsrohamok miatt került kórházba és itt derült ki, hogy pozitív a koronavírus tesztje.
ápr. 9
11:03
Csodás hír a Semmelweis-klinikáról, meggyógyult egy 7 éves koronavírusos gyermek (Infostart)
Január óta más betegsége miatt kórházban volt, nagycsütörtökön gyógyultan távozott a kislány.
ápr. 9
11:03
A parkolók lezárásával próbálják megfékezni a húsvéti rohamot Balatonfüreden (444.hu)
Csütörtöktől keddig több utcát és a város két legnagyobb strandját is lezárják.
ápr. 9
11:09
Már öten haltak meg a Pesti úti idősotthonban a koronavírus miatt (ATV)
Már öten haltak meg a fővárosi fenntartású Pesti úti idősek otthonában a koronavírus miatt - írta az Origo csütörtökön.
ápr. 9
11:09
Hivatalos: sikerült ellaposítani a koronavírus-járvány terjedési görbéjét Magyarországon (Pénzcentrum)
A fegyelmezett védekezésnek köszönhetően sikerült ellaposítani a koronavírus-járvány terjedésének görbéjét Magyarországon - közölte Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője csütörtök reggel az M1-en. Hozzátette:...
ápr. 9
11:21
Nem ül össze egy darabig az MTA közgyűlése (Infostart)
A járványhelyzetre tekintettel elhalasztják a Magyar Tudományos Akadémia május 4-5-re összehívott, 193. rendes, egyben tisztújító közgyűlését, a vezetők megbízatását legkésőbb szeptember 30-ig meghosszabbították.
ápr. 9
11:21
Fürjes: Alig nőtt a fővárosi forgalom az ingyenes parkolás miatt (Alternatív Energia)
Most akkor fegyelmezetlenek a fővárosiak, vagy nem? Az autós forgalom mindenesetre alig nőtt.
ápr. 9
11:21
Koronavírus: gyógyultan távozott a hétéves kislány a Semmelweis Egyetemről (ATV)
Gyógyultan hagyta el a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáját az a 7 éves kislány, aki március 22-én epilepsziás görcsrohamok miatt került a klinika intenzív osztályára, ahol koronavírus tesztet végeztek nála pozitív eredménnyel - közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 9
11:21
Meggyógyult egy koronavírussal fertőzött 7 éves kislány, kiengedték a kórházból (SzMo)
Március 22-én epilepsziás görcsrohamok miatt került a Semmelweis gyermekklinika intenzív osztályára.
ápr. 9
11:27
Szigorít-e a miniszterelnök? Kovács Zoltán újra posztolt (ATV)
Ma kiderül, hogy szigorítják-e a kijárási szabályokat. Kovács Zoltán újabb Facebook posztban erősíti meg: a miniszterelnök délután bejelenti a vírus elleni védekezés további lépéseit. “Az utóbbi napokban fellazult a kijárási korlátozás betartásával kapcsolatos rend” - írja az államtitkár.
ápr. 9
11:27
Könyörögve kérik, hogy senki se látogasson ki húsvétkor a Római-partra (444.hu)
"Megértjük azokat, akiket rabul ejt e terület szépsége, a Duna közelsége. Most mégis arra kérünk mindenkit, a hosszú hétvégén ne látogassanak el hozzánk" - írta az óbudai önkormányzat.
ápr. 9
11:33
Cikkünk frissül: bejelentések az idei érettségi vizsgákról (Infostart)
A Pesti úti idősotthonban elszabadult a koronavírus-járvány. Nem lesz szóbeli érettségi és nem kell vizsgázniuk azoknak, akik nem felvételiznek.
ápr. 9
11:33
Kövesse itt az operatív törzs mai sajtótájékoztatóját (ATV)
A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatót tart a legfrissebb információkkal kapcsolatban. Az eseményt az atv.hu élőben közvetíti.
ápr. 9
11:33
Koronavírus: fertőtlenítőszer-hamisító bandát kapcsoltak le Budapesten (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány okán indított fogyasztóvédelmi ellenőrzések következtében megszületett a hatósági döntés a Lehel téri piacon a csirkehúst túlzott árakon áruló kereskedő ügyében. A vállalkozásra 300 ezer forintos bírságot...
ápr. 9
11:45
Müller Cecília: A Pesti úti Idősek Otthonában több mint 100-an koronavírusosak (ATV)
Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján Maruzsa Zoltán közoktatási államtitkára beszámolt az oktatási akciócsoport munkájáról, amiben szerepel az érettségi megszervezése is. Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján bejelentette, hogy a Pesti úti Idősek Otthonában több mint 100-an koronavírusosak.
ápr. 9
11:45
Itt a hivatalos oktatásügyi javaslat: aki nem akar, nem kell érettségiznie idén (Pénzcentrum)
Megtette hivatalos javaslatát az oktatásért felelős akció-csoport az érettségiket illetően - mondta el Maruzsa Zoltán, köznevelési államtitkár. Az Operatív Törzs április 9-i sajtótájékoztatóján Maruzsa Zoltán, köznevelési...
ápr. 9
11:47
Maruzsa: csak az írásbeli érettségi megtartását javasolják a kormánynak (ATV)
Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján Maruzsa Zoltán közoktatási államtitkára beszámolt az oktatási akciócsoport munkájáról, amiben szerepel az érettségi megszervezése is.
ápr. 9
11:51
Ilyen trollság nincs is: így kéri a Volán, hogy maradjunk otthon (Infostart)
Mosatlan edények tere, távmunkaállomás - "vonalhálózati térképet" adott ki a busztársaság.
ápr. 9
11:51
Most érkezett: több mint 100 fertőzött van a Pesti úti Idősek Otthonában (Pénzcentrum)
Müller Cecília hivatalos bejelentése szerint a pesti úti idősek otthonában már több mint 100 fertőzöttet tartanak nyílván. Müller Cecília, országos tiszti főorvos maga is megdöbbenve jelentette be április 9-én, hogy a Pesit...
ápr. 9
11:54
Digitalizálják a Bátor Tábort (Alternatív Energia)
Azon dolgoznak, hogy az élmények a súlyosan beteg gyerekek otthonából segíthessenek a félelmek legyőzésében.
ápr. 9
11:54
Tisztifőorvos: több mint száz fertőzött a Pesti úti Idősek Otthonában (Igényesférfi.hu)
A népegészségügyi szakemberek jelenleg is azokat a hiányosságokat tárják fel, amelyek megszüntetése révén van esélyünk a folyamat megállításában – tette hozzá Müller Cecília.
ápr. 9
11:56
Miskolc jegyzője eladja szolgálati autóját, a vevőt meghívja vacsorázni (Alternatív Energia)
Az autó megvásárlására egyfordulós, nyílt pályázattal van lehetőség, vételárát pedig teljes egészében a koronavírus elleni védekezésre fordítja a városvezetés.

Keresés