„Ha az ember elfogadja azt, ami adva van, hirtelen képes lesz élni vele” – mondja a kétszeres Kossuth-díjas Kaláka alapítója, Gryllus Dániel. Nagyszabású koncerttel ünnepelte volna a hetvenedik születésnapját – karanténzenélés lett belőle. Díjaktól roskadozik az irodai szekrénye, nála fut a mezítlábas magyar líra szerverparkja, amelyről lehívható a
Bármit megtehetnek, mert az uniformis védi őket. Ezt gondolhatták azok a zsaruk, akik miatt most áll a bál a rendőrségnél. A nyíregyházi egyenruhások ugyanis a bűn útját választották a már ismert „szolgálunk és védünk” szlogen helyett.
A közösség csodájának nevezte Szeibert Attila (52) balatonfüredi lakos, hogy alig pár hét alatt közel 5200 maszkot sikerült legyártania az általa koordinált társaságnak. Ezen a csapaton kívül még többen is beálltak maszkvarrónak Füreden. Jelenleg is többtucatnyian dolgoznak azon, hogy minél több embernek segíteni tudjanak a koronavírus-járvány alat
Többen halnak bele a koronavírusba ott, ahol szennyezettebb a levegő egy friss elemzés alapján. A Greenpeace-től Simon Gergely vegyianyag-szakértő ennek részleteiről beszélt az ATV Start műsorában.
Egészen pontosan egy hónapja zajlik otthonainkban a digitális oktatás, és sok családot nagyon megvisel a kialakult helyzet, melyben nem csak a járványhelyzet alakulása, a munkahelyeik elvesztése, de gyermekeik tanulmányi előmenetele miatt...
Kiskereskedelmi különadóként került be a köztudatba az az extra adó, amelyet a kormány május elsejétől vet ki a szektorra. Az elvonás azonban nem csak az élelmiszerláncokat, hanem a benzinkutakat is érinti.
A Fidesz továbbra is kiáll Kásler Miklós mellett, aki a napokban menesztett két kórházigazgatót. Ugyanakkor több kormánypárti politikus a menesztett igazgatók mellett emelt szót. A Magyar Nemzet viszont arról ír: az egyik leváltott vezetőt Soros Györgyék támogatják.
A szaktárca szerint csak egy erdélyi kórház kért két-három aneszteziológust, de a miniszter kérése nem ezt tükrözi – derült ki egy lapunk birtokába került levélből.
Tömegesen megszegték a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozást egy szombathelyi szeméttelepen keletkezett tűz oltását néző emberek Szombathelyen - tudósított a vaol.hu szerda este.
Kínának meg kell osztania az összes információt az új típusú koronavírus járványának eredetéről - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak szerdán este adott interjújában.
A járvány hatásai miatt csaknem kétszer akkora mértékben nőtt a regisztrált új álláskeresők száma, mint ahogyan azt az illetékes tárca jelezte – tudta meg a Népszava.
A kórházak országszerte felkészülnek a koronavírus-járvány miatti tömeges megbetegedésekre; április 19-ig országosan 32 900, azaz a kórházi ágyak 50 százalékát kell szabaddá tenniük az intézményeknek - közölték a koronavirus.gov.hu...
A battonyai átkelőt is használhatják csütörtöktől a magyar–román határon az ingázók – közölte reggel Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.
Függetlenül attól, hogy az országban a koronavírus-járvány miatt veszélyhelyzet van érvényben, az iskolák zárva tartanak és az oktatás digitálissá vált, a szakképzési rendszer szeptemberre történő átállítását nem kívánják elhalasztani. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1652 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 többségében idős krónikus beteg. Ezzel 142 főre emelkedett az elhunytak száma, 199-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból - írja a koronavirus.gov.hu.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1652 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 többségében idős krónikus beteg. Ezzel 142 főre emelkedett az elhunytak...
Összehangolt akcióban öt férfit és két nőt fogtak el a rendőrök úgynevezett unokázós csalás miatt szerdán Pápán - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
73 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1652 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 többségében idős krónikus beteg. Ezzel 142 főre emelkedett az elhunytak...
„Több vidéki és fővárosi idősotthonban is felütötte a fejét a koronavírus” - közölte Müller Cecília tisztifőorvos az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján. De arról már nem esett szó, hogy milyen települések melyik idősotthonairól van szó.
Az elmúlt hetekben éles politikai vita alakult ki arról, hogy a különleges jogrend idején milyen felelősség hárul a mindenkori főpolgármesterre. Tarlós István, Budapest előző főpolgármestere szerint nem lehet elmenekülni a politikai felelősség elől, viselni kell azt bármilyen helyzetben.