2020. április 16. csütörtök

ápr. 16
13:33
Kormányinfó backstage (Igényesférfi.hu)
Kell valami, ami odavonzza a tekintetünket a kamerába – indokolta a kamera tetején elhelyezett fagylaltképet a kormányszóvivő.
ápr. 16
13:39
Vizsgálja a kormányhivatal Czeglédy ügyvédi irodájának erzsébetvárosi szerződését (Alternatív Energia)
Felszólították a kerület jegyzőjét, hogy öt munkanapon belül küldje meg a dokumentumokat, ha pedig azok nem állnak rendelkezésre, indokolja meg, hogy miért kötötték a szerződést.
ápr. 16
13:41
Újra nyitva a vuhani vizes piac (Alternatív Energia)
Lazítottak a járványügyi korlátozásokon, már az ideiglenes konténerkórházakat is kiürítették és lassan újraindulnak az üzemek a globális koronavírus-fertőzés epicentrumának számító kínai Vuhanban. A járvány feltehetőleg egy egzotikus állatokat is kínáló piacról indult, ami miatt a kínai piacok megítélése nem épp a legjobb manapság, ám nagyon sok em
ápr. 16
13:42
Soltész: Több mint 200 millió forintot adtak az emberek a járvány elleni védekezésre (ATV)
Már több mint kétszázmillió forint adomány érkezett a veszélyhelyzet elrendelése óta a nemzeti összefogás vonalán, illetve számlaszámán keresztül - jelentette be Soltész Miklós államtitkár, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke csütörtökön Csömörön.
ápr. 16
13:51
Már így is erőn felül teljesít a magyar egészségügy: mi jön ezután? (Pénzcentrum)
Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait - mondta a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén....
ápr. 16
13:54
Követeli a DK, az állam fizesse az összes koronavírus-tesztet (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy bárki teszteltethesse magát koronavírusra, az állam pedig fizesse ki az összes ilyen vizsgálatot.
ápr. 16
14:09
„Kisírjuk magunkat, aztán kezdjük a következő menetet” – magyar nővérek a koronaosztályon (SzMo)
Háromrétegű ruhában dolgoznak, kétszer beöltözve, összesen 12 órában. Nem a túlóra miatt nehéz a vírusos betegek között.
ápr. 16
14:12
Csak a járvány lecsengéséig marad a helyén az OORI Cserhátit váltó főigazgatója (Alternatív Energia)
Ezt Kovács Gábor erősítette meg a 444.hu kérdésére.
ápr. 16
14:16
Mfor: beindult az ápolók kötelező átirányítása Budapesten (SzMo)
Az egészségügyi dolgozók munkahelyek közötti mozgatása nem kérésen alapul, ha felszólítást kapnak, kötelező menniük.
ápr. 16
14:30
Koronavírus: 60-an szorulnak lélegeztetőgépre, 7 gyerek van a kórházban ápolt betegek közt (SzMo)
Magyarországon jelenleg 1652 - a kijelölt laboratóriumokban elvégzett vizsgálattal igazolt - koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván.
ápr. 16
14:36
Íme a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat nyertesei (Igényesférfi.hu)
A pályázatra ezúttal 267 fotográfus 2488 pályaművet küldött, a beérkezett képek száma összesen 6079 volt.
ápr. 16
14:45
Müller Cecília: hatvanan vannak lélegeztetőgépen, hét gyerek került kórházba a koronavírus miatt (Alternatív Energia)
Az országos tiszti főorvos szerint a még beteg lakókat is vissza lehet küldeni az idősottonokba – csak kezeljék őket elkülönítve.
ápr. 16
14:51
MSZP: Már jóval korábban meg kellett volna hozni az érettségi lebonyolításáról szóló döntést (ATV)
Az idei érettségi szervezéssel kapcsolatos, a kormányénál néhány esetben szigorúbb javaslatokat fogalmazott meg Hiller István, az Országgyűlési szocialista alelnöke csütörtökön. A volt oktatási miniszter drámainak nevezte a felsőoktatásba jelentkezők számának csökkenését és közölte, ellenzik a közművelődési dolgozók munkaviszonyával kapcsolatos tör
ápr. 16
15:15
Kegyetlenül kiakadt a DK Orbánra: "Még most is a focit akarja menteni!" (ATV)
Ahogyan a normál bankadót, az úgynevezett “járáványadót” is csökkenthetik a bankok azzal, ha a látványcsapatsportokat - például a focit - támogatják, a különadóról szóló rendelet ugyanis simán lehetőséget ad nekik erre.
ápr. 16
15:18
Újabb fontos részletek derültek ki az érettségivel kapcsolatban (Infostart)
A Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt az érettségi legfontosabb változásairól, ezeket egészítette ki csütörtök délután az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye.
ápr. 16
15:24
Újabb fontos részletek derültek ki az érettségivel kapcsolatban (Infostart)
A Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt az érettségi legfontosabb változásairól, ezeket egészítette ki csütörtök délután az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye.
ápr. 16
15:24
Kétszáz lélegeztetőgép érkezett Magyarországra (Igényesférfi.hu)
A Kína-Magyarország légihíd folyamatosan működik – mutatott rá a külügyminiszter.
ápr. 16
15:36
Még tart az oltás Szombathelyen (Infostart)
Még mindig dolgoznak a szombathelyi szeméttelepen keletkezett szerdai tűz oltásának utómunkálatain a tűzoltók - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
ápr. 16
15:38
Itt a lista, hova mehet fogorvoshoz Budapesten és környékén (Infostart)
Bár csak sürgősségi ellátást lehet igénybe venni, de jó, ha tudja, hova fordulhat ilyen esetben.
ápr. 16
15:48
Három kórházban indult büntetőeljárás védőeszközök eltűnése miatt (Igényesférfi.hu)
A kórházparancsnokok több esetben hiányosságot tapasztaltak – közölte Kiss Róbert rendőralezredes.
ápr. 16
15:51
Jó hír érkezett a fehérvári idősotthonokból (ATV)
A folyamatos és alapos megelőző intézkedéseknek köszönhetően, nincs fertőzött beteg az intézményben.
ápr. 16
15:54
Dk: Halasszák el az érettségit! (Igényesférfi.hu)
A párt a vizsgákat egy hónappal a járványveszély elmúltát követően tartaná meg.
ápr. 16
15:54
Az ellenzék az érettségiről: a május 4-i kezdőidőpont járványügyi szempontból veszélyes, oktatásszakmai szempontból pedig ostoba (SzMo)
A pártok más megoldásokat javasolnak.
ápr. 16
16:12
A Budapesti Orvosi Kamara durván nekiment Káslernek, azonnali magyarázatot követelnek (ATV)
Kérik Dr. Cserháti Péter, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intéze főigazgatójának rehabilitációját, amennyiben felmentésének indokai nem voltak megalapozottak.
ápr. 16
16:12
Támogatást ad a VI. kerületi önkormányzat azoknak, akik a járványhelyzet miatt vesztették el a munkájukat (444.hu)
Az olcsóbb albérletekben élők is kérhetnek segítséget.
ápr. 16
16:15
Több védőeszközt küldött a kormány a Balkánra, mint a fővárosi önkormányzatnak (SzMo)
A Pesti úti idősotthonba három nappal azután érkezett meg az állami adomány, hogy bejelentették az első fertőzötteket.
ápr. 16
16:18
Hatalmas mennyiségű védőfelszerelés érkezett Magyarországra (Infostart)
24 óra alatt 1,5 millió védőruha, 100 ezer kesztyű, 50 ezer teszt és 200 lélegeztetőgép érkezett Magyarországra.
ápr. 16
16:33
A kórházfőparancsnok szerint az egészségügy erőn felül teljesít (Igényesférfi.hu)
Magyarországon jelenleg 1735 lélegeztetőgép és 1309 ugyancsak lélegeztetésre alkalmas altatógép van – mutatott rá Halmosi Zsolt.
ápr. 16
16:33
Kórházfőparancsnok: az eddigi fertőzöttek tizede kórházi dolgozó, erőn felül teljesítenek a kórházak (SzMo)
183 egészségügyi dolgozó fertőződött meg eddig, közülük 18-an gyógyultak meg.
ápr. 16
16:36
DK: A május 4-i érettségi veszélyes és ostoba döntés (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy határozatlan ideig halasszák el az idei érettségiket. A párt a vizsgákat egy hónappal a járványveszély elmúltát követően tartaná meg.
ápr. 16
16:39
„A kormány vírusgócokat teremt” – kiborultak a tanárok az érettségi időpontján, akár meg is tagadhatják a vizsgáztatást (SzMo)
Az oktatók szerint felgyorsulhat a járvány terjedése. Nehezen tartják elképzelhetőnek, hogy egy érettségi vizsgaszituációban megoldható legyen a szociális távolságtartás, de más gondok is felmerülnek.
ápr. 16
16:48
Új fejlemények a kórházból ellopott eszközök ügyében (Infostart)
Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait - mondta a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.
ápr. 16
16:48
Jobbik: Vizsga helyett megajánlott jegyet az érettségizőnek és a záróvizsgázóknak! (ATV)
Országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezte a Jobbik több politikusa, hogy az idén írásbeli érettségik és egyetemi záróvizsgák helyett megajánlott jegyet szerezhessenek a diákok - jelentette be csütörtöki online sajtótájékoztatóján egyikük, Brenner Koloman, a párt frakcióvezető-helyettese.
ápr. 16
16:54
Járvány ide vagy oda, 18,7 milliárdos magyar kormányzati támogatást kaptak a székely gazdák (Alternatív Energia)
Több mint 4600 erdélyi gazdálkodó örülhetett az eszközökre, gépekre igényelhető pályázati forrásnak.
ápr. 16
16:56
Összeomlik a gyógyászati segédeszköz-ellátás, ha nem segít a kormány (Alternatív Energia)
Az 1 millió embert eszközökkel ellátó gyse szaküzletek bevétel és forgalom hiányában működésképtelenné váltak.
ápr. 16
16:58
Két hete állnak az állami maszkok egy magáncég raktárában (Alternatív Energia)
2500 raklapnyi valami parkol egy raktárban, ahol hivatalosan a járvány elleni védekezéshez beszerzett felszereléseket tárolják.
ápr. 16
17:00
Kórházból kirakott beteget fogadna be Hajós András (Alternatív Energia)
A szolidaritást egyelőre még nem Kínából kell rendelni- üzente a közismert zenész, aki a maga módján próbál segíteni.
ápr. 16
17:12
Árt a tudásalapú társadalom ügyének, hogy idén csak azok érettségizhetnek, akik továbbtanulnak? Szavazzon! (ATV)
Ön szerint árt-e a tudásalapú társadalom ügyének, hogy idén csak azok érettségizhetnek, akik rögtön tovább is tanulnak?
ápr. 16
17:15
Részletek az idei érettségiről (Igényesférfi.hu)
Május 4-én kezdődik, két hétig tart és többségében írásbeli vizsgákból fog állni.
ápr. 16
17:21
107 tünetmentes személyből 13-nak pozitív lett a koronavírus-tesztje a Kelen Magánkórházban (SzMo)
Eddig 424 gyorstesztet végeztek el, és 24 pozitív esetet találtak. Köztük olyanokat is, akik nemrég kapták el a vírust, és még biztosan fertőznek.
ápr. 16
17:27
Börtönben marad a szerbiai magyar bérgyilkos (Igényesférfi.hu)
D. Csaba ellen Magyarországon és Hollandiában is emberölés miatt folyik büntetőeljárás.
ápr. 16
17:30
Az EP néppárti, szocialista, liberális és zöld képviselőcsoportjai együtt terjesztettek be egy, a Fideszt elítélő javaslatot (444.hu)
Pénteken már el is fogadhatja a súlyosan szövegezett dokumentumot a testület.
ápr. 16
17:33
Budapesti Orvosi Kamara: Nyílt levél Kásler Miklóshoz (Igényesférfi.hu)
A kamara megdöbbent Cserháti Péter kórházi főigazgató leváltásán, és követeli a rehabilitálását.
ápr. 16
17:42
Az ellenzék szerint a kormány magára hagyta a diákokat és tanárokat (ATV)
A kormány magára az érettségizőket, valamint felkészítő és vizsgáztató tanáraikat a koronavírus-járvány idején - értékeltek ellenzéki pártok és független képviselők csütörtökön, az MTI-hez eljuttatott közös közleményükben.
ápr. 16
18:00
A Balkánra több védőfelszerelést küldött a kormány, mint a fővárosi önkormányzatnak (Alternatív Energia)
Budapest vezetése kínai testvérvárosaitól is több szállítmányt kapott, mint az Orbán-kabinettől.
ápr. 16
18:06
Indul a vállalkozások bértámogatása (ATV)
A Gazdaságvédelmi Akcióterv kiemelt célja a munkahelyek védelme, helyreállítása és újak teremtése, a vállalkozások csütörtöktől pályázhatnak a munkahelyvédelmi bértámogatásra - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 16
18:12
Közgazdászként és sportot szerető emberként is mélyen fel vagyok háborodva - írja Békesi László a kormány tao-tervéről (444.hu)
A Németh- és a Horn-kormányok pénzügyminiszterét az háborította fel, hogy a kormány a tao-pénzek pótlására szánja a koronavírus miatti banki különadót.
ápr. 16
18:27
Koronavírusos lett az 5 hónapos babájuk, mégsem tesztelik a szülőket (SzMo)
Az apa és az anya is betegeskedett, de mivel nem vettek mintát tőlük, nem tudják, hogy ők is megfertőződtek-e.
ápr. 16
18:33
Karácsony üzent: a fővárosi idősotthonok nem vesznek vissza lakót negatív teszt nélkül - és nem várnak új beteget sem (Alternatív Energia)
Betegek átvételére kért több idősotthont is a Károlyi Sándor kórház orvosigazgatója. Ez szabálytalan és veszélyes – üzent a kérést megtagadó főpolgármester.
ápr. 16
18:33
Bangóné kegyetlenül kiakadt: "négy emelet magasan" állnak felhasználatlanul védőfelszerelések egy raktárban (ATV)
Az MSZP szerint hetek óta áll raktárban több millió koronavírus-járvány elleni védőfelszerelés, miközben ahhoz nem jutnak hozzá kellő számban az orvosok, a patikák, a szociális otthonok és az állampolgárok. Ezt szocialista országgyűlési képviselők csütörtökön, a Facebookon közzétett videofelvételen közölték.

Keresés