2020. május 11. hétfő

máj. 11
20:15
Szívbemarkoló: nem csak testileg, de lelkileg is gyógyítanak az orvosaink, ápolóink (Ripost)
A koronavírusos betegek többsége a rosszulléten túl lelkileg is küzd: megható fotósorozat készült arról, hogyan dolgoznak értük az orvosok, ápolók.
máj. 11
20:18
Miért így történt az ágyfelszabadítás? – Nincs válasz az MSZP elnökének kérdéseire (ATV)
Három hete nem kapott választ a kórházakhoz intézett kérdéseire az MSZP elnöke. Tóth Bertalan az ágyfelszabadítással kapcsolatban tett föl kérdéseket. Tóth az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt erről arra reagálva, hogy a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva meghosszabbította a közérdekű adatigénylésekre adott válaszok határidejét.
máj. 11
20:24
Szívszorító részletek a másodikról kizuhant fiúról (Infostart)
A főváros első kerületében, egy társasház második emeletéről kizuhant egy 17 éves fiú. A szülők sokkos állapotban vannak, az édesapa kamerán kívül nyilatkozott.
máj. 11
20:42
Élő adásban, rettenetesen kiakadt a kormányra a DK alelnöke (ATV)
A kormány elkésve és keveset lépett, ezért több százezer magyar ember a munkahelyével fizet. Erről Molnár Csaba, a DK alelnöke beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
máj. 11
20:48
Vidéken kinyithatják a református templomokat (Infostart)
A templomok újranyitását javasolja Budapest és Pest megye kivételével a Magyarországi Református Egyház (MRE) elnökségi tanácsa a református egyházközségeknek - közölte az MRE kommunikációs szolgálata.
máj. 11
20:51
Átnézték a Tarlós-korszakban jóváhagyott útépítés tervét: 118 egészséges fát sikerült megmenteni (Alternatív Energia)
Közbelépett a Főkert, a tervezettnél olcsóbban és környezetkímélőbben is lehet utat építeni a XVII. kerületben.
máj. 11
21:09
Fideszes polgármester: 10 százalék felett lehet a gazdasági visszaesés (ATV)
A kormány létrehozta a koronavírus-járvány elleni védekezési alapot, amihez az önkormányzatok a 34 milliárd forinttal járulnak hozzá. Schmidt Jenő polgármester szerint indokolt, hogy a kormány minél több pénzt akar összeszedni arra az esetre, ha nem indulna be időben az a gazdasági élet.
máj. 11
21:18
Óriási botrány, félmeztelen nő maszturbált az Ikeában, levideózták (Ripost)
Kínában történt az arcpirító eset.
máj. 11
21:21
Fantasztikus hír: legyőzte a leukémiát a magyar kosaras! (ATV)
Pontosan egy évvel ezelőtt, 2019. május 11-én derült ki, hogy leukémiában szenved Gereben Lívia, a KSC Szekszárd és a magyar női kosárlabda-válogatott játékosa. Azóta sportoló felépült, a mai megható visszaemlékezésére pedig a Bors figyelt fel.
máj. 11
21:30
Ösztöndíjjal támogatja a veszélyhelyzet alatt önkénteskedő hallgatókat az ELTE (Infostart)
Ösztöndíjat hozott létre az ELTE Hallgatói Önkormányzata a rendkívüli helyzet ideje alatt végzett, önkéntes hallgatói tevékenység támogatására 15 millió forintos kerettel. A juttatással a segítségnyújtás népszerűsítése mellett a diákmunka-lehetőségtől elesett, de önkéntes alapon dolgozó hallgatókat szeretnék segíteni Mayer Kata, az ELTE HÖK szociál
máj. 11
21:33
Felháborító! Járvány idején lopták el a magyar háziorvos szolgálati autóját (ATV)
Ellopták egy orvos autóját Pilisszentlászlón, benne a rendeléshez szükséges eszközökkel, köztük egy EKG-val. A háziorvos nyilatkozott híradónknak, azt mondta: kb. 4000 beteg tartozik hozzá, több településen rendel, most kölcsönautóval jár ki a betegekhez.
máj. 11
21:51
Figyelem, eltűnt az ismert magyar énekes, segítsen megtalálni! (ATV)
Május 10-én látták utoljára Blazsó Domonkos operaénekest. Az ügyben a II. kerületi Rendőr-főkapitányság eljárást indított.
máj. 11
21:57
Publicus: A szaktudással nem rendelkezőket fenyegeti leginkább a munkanélküliség (ATV)
A megkérdezettek 7%-a veszítette el a munkáját a TÁRKI felmérése szerint, az április végi-május eleji időszakban. A válaszadók majdnem egyötöde pedig arról számolt be, hogy jelentősen visszaesett a jövedelme a koronavírus nyomán kialakult gazdasági visszaesés miatt.
máj. 11
22:21
Gyász: meghalt az APEH volt elnöke (ATV)
64 éves korában hétfőn elhunyt Király László György közgazdász, adótanácsadó, a kecskeméti kulturális élet jelentős személyisége, számolt be a 444.
máj. 11
22:30
Négymillió forintot küldött Ferencváros a járvánnyal küzdő Beregszásznak (Alternatív Energia)
A határon túli testvérvárosnak nagyon jól jött a segítség, maszkot, kesztyűt és élelmiszercsomagokat vásárolnak belőle.
máj. 11
22:33
Két kiemelt kórházba szállítják az új, súlyos koronavírusos betegeket (Igényesférfi.hu)
A koronavírus-járvány kezdeti szakaszán megszokott rendhez visszatérve két kiemelt budapesti kórházba szállítják az új, súlyos koronavírusos betegeket – közölték hétfő este a koronavirus.gov.hu oldalon.
máj. 11
22:45
Az elmúlt egy héten fokozatosan csökkent a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma (Igényesférfi.hu)
.
máj. 11
23:24
Zsákokban állt a fű a nigériai férfi lakásán (Ripost)
Egy nigériai férfi úgy gondolhatta, hogy hazánkban csinálja meg a szerencséjét, a rendőreinkkel azonban nem számolt.

Keresés