Az amerikai gazdaságélénkítő csomag főként a vállalati beruházások élénkülését hozhatja, a lakossági fogyasztás várhatóan nem bővül jelentősen – véli az MTA Világgazdasági Kutatóintézet tudományos munkatársa. Az amerikai szenátus és a kongresszus több órás vita után, de nagy többséggel fogadta el a tervezetet, amely elsősorban adóvisszatérítéssel és kedvezményekkel igyekszik gyorsítani az amerikai…
Hétfőn reggel ismét rekordot döntött a búza ára. Az irányadó chicagói terménytőzsde (CBOT) elektronikus kereskedésében a legközelebbi, márciusi jegyzés 5 százalékot meghaladó mértékben vékánként (1 vé...
Szlovákiában a vártnál magasabb ütemű volt a januári éves szintű infláció elsősorban az élelmiszerárak, a közlekedési viteldíjak, valamint a közüzemi szolgáltatások árának az emelkedése miatt. A s...
Hétfőn a kereskedés kezdetén történelmi csúcsra emelkedett a platina ára a Londoni Fémtőzsdén (LME) a dél-afrikai áramhiány nyomán fellépő ellátási aggodalmakra. Röviddel 10 óra után a platina 188...
Gyengüléssel nyitotta a hetet a forint, hétfőn reggel az eurót 267,00/10 forinton jegyezték a pénteki 265,55/65 forint után. A kereskedők véleménye szerint a hét folyamán a forint további gyengülésére kell számítani, összhangban a feltörekvő piaci devizák árfolyamának alakulásával.
Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a VDSZSZ, valamint a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléseiről; a tárgyalásokat kedden 11 órakor folytatják.
Putyin elnök pénteki beszédét bőséges terjedelemben elemzi az orosz sajtó, mégpedig hogy az a távozó államfő búcsúbeszédének, vagy a jövendő miniszterelnök székfoglalójának tekintendő-e.
A térségben való jövőbeni stratégiai együttműködés fontosságát emelte ki Csányi Sándor és Jean Azéma az OTP Garancia megvásárlásáról tartott sajtótájékoztatón.
Bochumban az elmúlt hét végén több mint hatezeren tüntettek a Nokia üzem tervezett bezárása ellen. Közéleti személyiségek és művészek is csatlakoztak az élőlánchoz. A finn távközlési vállalat bochumi telephelyének üzemi bizottsága változatlanul reméli, hogy a munkahelyeket legalább részben meg tudják menteni.
A Yahoo! internetes szolgáltató esetleg a Time Warner médiaóriáshoz tartozó szolgáltató vállalkozással, az AOL-lal szövetkezik, hogy kivédje a Microsoft ellenséges bekebelezési próbálkozásait - írja a...
Idén az euróövezet gazdasági növekedése a legvalószínűbb forgatókönyv szerint 2 százalék körül, esetleg alatta is lehet - fejtegette a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapnak adott nyilatkozatában ...
Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) valamint a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléseiről; a tárgyalásokat kedden 11 órakor folytatják.
A több sebből vérző Société Générale francia óriásbank részvénykibocsátásos tőkeemelési akciót jelentett be: ennek értelmében a jelenlegi részvénytulajdonosok a múlt heti részvényár 60 százalékáért je...
Timosenko szerint Oroszország ígéretet tett arra, hogy nem zárják el a gázcsapokat, annak ellenére, hogy ezzel fenyegetőzik a Gazprom. Az ukrán miniszterelnök az előző kormányt okolta azért, hogy Ukrajnának adóssága keletkezett.
Az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta az egy- és kétforintosok bevonásával összefüggő, a kerekítés szabályairól szóló törvényjavaslatot.
Irán néhány hónapon belül elindít két újabb rakétát a világűrbe a Nyugat és Oroszország aggodalmai dacára - jelentette ki hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök az iszlám forradalom 29. évfordulója ...
Ismét beindul a pályázati dömping, a domináló uniós tenderek mellett megjelennek a hazai vállalkozásfejlesztő pályázatok is. Az eredményesség érdekében sok kkv fordul pályázatíró cégekhez, de könnyítést jelenthet a kedvezőbb feltételeket nyújtó új rendszer is.
A Európai Bizottság Vállalkozási és Ipari Főigazgatósága Enterprise Europe Network néven új vállalkozásfejlesztési hálózatot hozott létre, amelynek segítségével a kis- és középvállalkozások ingyenes...
Folytatják az egyeztetéseket az orosz-ukrán gázvita rendezéséről. Az orosz Gazprom jelezte: ha nem sikerül megállapodni, akkor kedden - közép-európai idő szerint 9 órakor - leállítja az Ukrajnába irányuló gázszállítások egy részét.
A világ nagy édesipari konszernjeit is gyanúsítják a német hatóságok árkartellezéssel: az illetékes hivatal a múlt héten már hét cégnél folytatott vizsgálódásokat, köztük a Kraft Foods-nál és a Nest...
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta az egy- és kétforintosok bevonásával összefüggő, a kerekítés szabályairól szóló törvényjavaslatot.
Idén a Tópark fejlesztője, a Walker and Williams Investment Group nyerte el "Az év ingatlanfejlesztője" díjat - közölte az MTI-vel a nemzetközi ingatlanalap. Az ingatlanszakma érdekképviseletét ...
Magasan elsőrendű adósi kategóriába minősítette fel Izraelt a Fitch Ratings, arra hivatkozva, hogy meredeken csökken az ország adósságrátája, a küladósság jelentős része mögött amerikai garancia áll é...
A tb-törvény végszavazása miatt halasztotta el évértékelő beszédét a miniszterelnök február 11-ről február 18-ra; ezt maga Gyurcsány Ferenc mondta a parlamentben, Dávid Ibolya felszólalására reagálva.
Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslat a módosításokkal már megfelelő garanciákat tartalmaz - mondta a tárcavezető parlamenti expozéjában.
Bruttó 3 forinttal emeli a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. A Mol legutóbb január végén változt...
Megkezdődtek az előkészületek a M0-ás körgyűrű márciusban újrainduló építési munkálataira, a 26,5 kilométeres szakasz műszaki átadása július végén várható - közölte Béni Gyöngyi az MTI-vel.
Hétfőn Marylandben meghalt Tom Lantos magyar származású amerikai politikus, kongresszusi képviselő, az amerikai politikai élet egyik legbefolyásosabb alakja. Budapesti értelmiségi családban szület...
A Volkswagen csoport tavaly 6,1 millió autót értékesített, 8 százalékkal többet mint 2006-ban. A nyolc márkából álló csoport tulajdonosa és névadója a saját márkája eladásait 7,8 százalékkal szaporíto...
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az elmúlt évben partneri szerződést kötött az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőséggel, amely szerint együttműködnek annak érdekében, hogy a sztrádaépítéseknél megszűnjön a fekete munkások alkalmazása.
Támogatást nyerhetnek el azok a cégek és nonprofit intézmények, amelyek a nagy munkanélküliségű területeken a hátrányos helyzetű munkanélkülieket vállalkozás indításában integrátorként segítik, ehhez ...
Öt év alatt megháromszorozódtak a kutatásból és a fejlesztésből származó bevételek a Nyugat-magyarországi Egyetemen, ősszegük eléri az évi 1,3 milliárd forintot - mondta Faragó Sándor rektor hétfőn az MTI érdeklődésére.
Aláírták a ZF Hungária Kft. és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) képviselői Budapesten azt a szerződést, amelynek értelmében a társaság egyedi kormánydöntéssel állami támogatást kap 8 mill...
Több ezer diák tüntetett Belgrádban, követelve Szerbia Európai Unióhoz való közeledésének folytatását, amely körül egyelőre bizonytalan kimenetelű politikai válság alakult ki.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 608,28 pontos, 2,68 százalékos emelkedéssel, 23.344,86 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 36,33 milliárd forint volt, ebből több mint 27 milliárd...
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. az októberben kezdődött üzleti évének első negyedévében nem konszolidáltan 2,792 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 121 százalékkal magasabb az előző üzleti...
Mintegy ötszázan gyűltek össze hétfő délután a fővárosi Kossuth téren, amikor az Országgyűlés megkezdte az egészségügyi törvény szavazását. Azt követelik, hogy a köztársasági elnök által megfontolásra...
Emeli bruttó 3 Ft-tal a 95-ös benzin és 5 Ft-tal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI. A Mol legutóbb január végén változtatott árat, akkor a benzin ára 3 forinttal csökkent, a gázolajé 4 forinttal mérséklődött.
Az Országgyűlés név szerinti szavazással elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt. Részletek... Pfújolás a Kossuth téren "Az új tb-rendszerben is ugyanennyi lesz a járulék" Ös...
A budapesti bankközi devizapiacon folytatódott a múlt heti ideges, csapkodó kereskedés, a forint halványan gyengült a hétfői kereskedés végére. Hétfő délután 265,95/266,05 volt az euró árfolyama a...
Ebben az évben is közel 4,3 millió személyi jövedelemadó (szja) bevallást vár az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), a bevallást várhatóan 500 ezren elektronikus módon teszik meg, további két millióan pedig letöltik a nyomtatványt az adóhivatal honlapjáról – közölte az APEH hétfői tájékoztatóján. A munkáltatók várhatóan egymillió adóbevallást készítenek el a munkavállalók meghatalmazása…