Bérleti szerződéseken alapuló tízmilliárd forintos csalást derített fel a rendőrség; az elkövetők a pénzből vagyontárgyakat vettek, felélték illetve egy NB I-es futballcsapatba fektették. Szanka Fere...
Az Európai Bizottság újabb rekord összegű bírságot szabott ki a világ legnagyobb számítógépprogram-gyártójára, az amerikai Microsoftra, azzal a váddal, hogy a cég továbbra is megsérti a bizottság 2004-es határozatát, amely piaci fölénnyel való visszaélés miatt ítélte el a társaságot.
A BMW 8100 fős létszámleépítést tervez világméretekben - jelentette be szerdán Ernst Baumann, a vállalat igazgatótanácsának tagja, személyzeti vezető. A létszámcsökkentésből 5 ezer fő lesz az időszaki...
A jegybank közvélemény-kutatása szerint már a lakosság 90%-a támogatja az 1 és 2 forintos érmék bevonását; a kerekítési szabályokat azonban sokan elrontják
Hét szervezet és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is felemelte a hangját egy decemberi fővárosi rendelettel szemben, amely véleményük szerint igazságtalanul megnöveli a vállalkozások terheit. Az úgynevezett behajtási rendeletnek köszönhetően nőni fognak a lakossági árak is, hiszen a cégek várhatóan a budapestiekre hárítják a többletterheket.
A Lengyel Nemzeti Bank pénzügypolitikai tanácsa szerdán negyed százalékponttal 5,50 százalékra emelte az alapkamatot. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. Betonban a szlovák alapkamat Sáveltör...
Még csak ügyészi vizsgálat sem kezdődött a múlt csütörtöki súlyos belgrádi zavargások főbűnöseinek ügyében - jelentette szerdán a szerb sajtó. Február 21-én, a kormány és az ellenzéki pártok szervezés...
Átlagosan kétszer annyi pollen van már most a levegőben, mint az elmúlt évben ebben az időszakban, a pollenszezon pedig korán, január végén elkezdődött a mogyoró virágzásával - mondta Apatini Dóra, az...
Az Egyesült Államokban januárban a várakozásokhoz képest erőteljesebben, 5,3 százalékkal visszaesett a tartós cikkek eladása - jelentette szerdán a kereskedelmi minisztérium. Öt hónapja ez volt a leg...
Demszky szerint sajnálatos és példa nélküli dolog lenne, ha a már véglegesített költségvetési tervezetről azért nem döntenének csütörtökön, mert az MSZP feltételt szab
Tavaly szeptemberben is Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerepelt a legtöbbet a hírműsorokban: többször került képernyőre, mint az őt követő három helyezett összesen; mindez az Országos Rádió és Telev...
Izland nem tervezi, hogy belépjen az Európai Unióba - közölte szerdán Brüsszelben a forró gejzírek fagyos szigetországából érkezett kormányfő. Geir Haarde, miután tárgyalt José Manuel Durao Barroso e...
Az eurót 258,15/30 forinton jegyezték szerda délután négy órakor a budapesti bankközi kereskedelemben, gyakorlatilag a kedd délutáni 258,15/25 forinttal megegyező árfolyamon. A forint hevesen ingadozo...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 94,41 pontos, 0,40 százalékos erősödéssel, 23.834,30 ponton zárt szerdán. Az OTP ára 0,69 százalékkal 7.480 forintra emelkedett, a Mol 0,17 százalékkal 23...
A közepes és nagyvállalatok körében egyre jobban terjed a környezettudatosság, de még inkább csak elméletben, mint a gyakorlatban jelenik mint a környezetvédelem - derült ki a Sun Microsystems megbízásából készített GKIeNet felmérésből.
Teljes egészében megváltoztatná a bruttó és a nettó bérek számításának módját az a javaslat, amelyet a GKI Gazdaságkutató dolgozott ki a miniszterelnök felkérésére. Gyurcsány Ferenc kedden három lehetséges adóváltoztatási koncepciót vázolt fel, amelyek mindegyike érintené a béreket terhelő járulékokat. Ezek egyike az úgynevezett szuperbruttósítás, amely költségvetési hatása 400 milliárd forint…
A lakosság 90 százaléka támogatja az egy- és kétforintos érmék bevonását - derül ki a Magyar Nemzeti Bank közvélemény-kutatásából. Bár az érmékkel pénteken vásárolhatunk utoljára, beváltani még öt évig, 2013. március 1-ig lehet a kiscímletű érméket. Néhány helyen azonban már most sem fogadják el az egy- és kétforintos érméket a pénztárosok - figyelmeztet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos…
Valószínűleg soha nem tér vissza az olcsó pénz kora sem a nagybani, sem a kiskereskedelmi hitelpiacon, mivel jó eséllyel végleg beszűkült a kockázatterítés - és így költségcsökkentés - céljából értékpapírosított, egyre bonyolultabb pénzpiaci származékos hiteltermékek kereslete.
Kockázatalapú cukorbeteg-szűrést indít márciusban a Magyar Diabétesz Társaság - mondta a társaság elnöke. Aki a kérdőíven 11 pontnál többet "ér el", laborvizsgálatra küldik
Világosabb, egyszerűbb és igazságosabb közteherviselést szolgálhat a bérek szuperbruttósítása – mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató elnöke. Kupa Mihály viszont szkeptikus a javaslattal szemben. Az adórendszer átalakításával kapcsolatban felmerülő javaslatok költségeit végig kell számolni és nem vakon elfogadni azt, bármelyikről is legyen szó – hangsúlyozta a volt pénzügyminiszter a hvg.hu…
Az Adóhatóság megjelentette legújabb tájékoztatóját a forgalomból kivont egy- és kétforintos érmékkel kapcsolatos adóügyi teendőkről. A tájékoztató jelentős többletkötelezettségeket ír elő egyes számlázási vagy nyugtaadásra alkalmas rendszerekkel kapcsolatban.
Évente 120 millió borosüvegre van szükség Magyarországon, ennek 75 százaléka visszaváltható palack. Ugyanakkor a jövőben palackhiány alakulhat ki idehaza, mert a magyar borászok ki vannak téve a világpiaci negatív hatások kényének-kedvének - olvasható a Varga Pincészet gyorselemzésében.
A "Legjobb Női Munkahely 2007" pályázaton különdíjat kapott a Budapest Bank (GE Money Bank). A hitelintézet a munkavállalók irányában tanúsított gyakorlata alapján kapta a Nők Lapja által felajánlott különdíjat, melyet a Magyar Női Karrierfejlesztés Szövetség és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által szervezett konferencián adták át a Parlamentben. Emellett szintén a Budapest Bank…
A cégvezetők 63 százaléka regisztrált korrupciót üzleti tevékenysége során, miközben a cégvezetők 42 százaléka szerint versenytársai csúszópénzt fizettek a rendelés megszerzése érdekében.
Az OMV arra számít, hogy az Európai Bizottság augusztusban versenyjogi szempontból tisztázni fogja azokat a feltételeket, amelyek lehetővé tennék az OMV és a Mol összefonódását.
Megválik legértékesebb ingatlanjaitól a MÁV: az állami vasút vezérigazgatóságának Andrássy úti épületét, tizenegy másikkal együtt ingatlanalapba szervezik. A befektetők az alap jegyeinek vásárlására március elejéig jelentkezhetnek.
Európa-bajnoki szakmai érmekkel már csak azért is okkal rendelkezik a mérnökök alapította cég, mert állandó újításokkal megy elébe ama piaci igényeknek, amelyeknek a mércéjét a gyógyvizek országában igen magasra helyezik a vendégekért egyedi kínálattal versenyző uszodaépíttető vállalkozások.
A Népszabadság értesülései szerint szerdán a kormány tagjai, illetve a kormánypártok vezetői úgy döntöttek, hogy mégis lehet április elsején gázáremelés.
Az elmúlt évhez képest közel tíz százalékkal kevesebbet, ám így is több mint hárommillió forintot kaphat az idén egy minisztériumi főosztályvezető jutalomként.
Csütörtökön a 256,50-259.50/euró sávban várják a forint mozgását a kereskedők, a sáveltörlés utáni emelkedő kereslet hátterében. A nemzeti valuta iránt szerdán erős volt a kereslet, erősödött is a...
A vagyonvizsgálattól való félelmében manapság már utazást, bútort, vagyontárgyakat is egyre több magyar vásárol külföldön, a cégek pedig off-shore társaságokon keresztül próbálnak elbújni az adóhivata...
A Deutsche Bank AG London részesedése 5 százalék fölé nőtt az OTP-ben - jelentette be a bank a BÉT honlapján. A közlemény szerint a Deutsche Bank február 18-án 500 ezer OTP törzsrészvényt vásárolt...
Nem várnak jelentősebb árfolyammozgást a Budapesti Értéktőzsdén a szakértők csütörtökön, a piacok a délutáni amerikai makroadatokra várnak. Csáky Attila, az Unicredit Bank Hungary kereskedési igaz...
A munkanélküliségi ráta átlagosan 8,1 százalék volt 2007 november-2008 január között, 0,6 százalékponttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A misebort kortyoló papok után újabb foglalkozási ág jelentette be tiltakozását a rendőrség alkohollal szembeni zéró toleranciája ellen. Márványi Péter jegyzete
A munkanélküliségi ráta átlagosan 8,1 százalék volt 2007 november - 2008 január között, 0,6 százalékponttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a KSH.
Minél nagyobb egy vállalkozás, annál hajlamosabb alkusz segítségét igénybe venni vállalkozói biztosításainak megkötéséhez. Ily módon ugyanis szakértelem híján is biztosak lehetnek abban, hogy valóban fedezetet kapnak a kockázataikra. Nem mellékesen pedig a díjnak akár 20-30 százalékát is megspórolhatják, hiszen az alkusz - miközben minél testre szabottabb konstrukciókat keres - a biztosítók…
A Magyarországtól keletre fekvő országok vannak leginkább kitéve a kártyával való visszaéléseknek, a hazai piacon csak kis számban fordul elő csalás – véli a Citybank Zrt. nyomozati vezetője. Weismüller Gábor elmondta: a visszaélések közül a bankkártyák lemásolása a leggyakoribb, de az internet térhódítása miatt a világhálós vásárlásoknál is egyre több a csalás. Az Európai Unióban évente 1…
Idén kiemelt vizsgálati területek az APEH-nál a jogelőd nélkül újonnan alakuló vállalkozások kockázatelemzéssel kiválasztott 20 százaléka, a gyakori székhelyváltoztatók, valamint az azonos székhellyel, tulajdonosi körrel, ügyvezetővel, illetve kézbesítési megbízottal rendelkező adóalanyok.