2020. március 19. csütörtök

márc. 19
9:36
Az OTP mától felfüggeszti a fogyasztási hitelek értékesítést (ProfitLine)
Magyarország Kormánya a Magyar Közlöny 47. számában megjelent Kormányrendelet formájában fizetési moratóriumot rendelt el a lakossági és a vállalati hitelek törlesztésére, valamint – szintén rendeletben – szabályozta a fogyasztói hitelek THM maximumát. Az intézkedésekkel kapcsolatos részletszabályokat egy később megjelenő kormányrendelet határozza
márc. 19
9:42
Külön kormányrendelet lesz a hitelmoratórium részleteiről (Menedzsment Fórum)
Arról például, hogy az, hogy a bankok nem számolhatnak fel kamatot a moratórium alatt, azt jelenti-e, hogy ezzel nem emelkedhetnek a költségek a határidő lejárta után. Vagy a diákhiteleseknek 2021-től mekkora törlesztőrészletet kell fizetni, a most befagyasztottat, vagy az idei átlagjövedelmük utánit. És most akkor a törlesztési moratórium automati
márc. 19
9:48
Nem állt meg az élet a közjegyzőknél, a lakáshiteleket is intézik (Portfolio)
A rendkívüli ítélkezési szünetben is fogadnak ügyfeleket a közjegyzők, a megváltozott ügyfélfogadási rendben lehet például halaszthatatlan banki ügyeket, lakáshiteles ügyeket intézni – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. Hagyatéki tárgyalást azonban nem tűznek ki.
márc. 19
9:50
Orbán: bízom abban, hogy akiknek kellett, átjutott a humanitárius folyosókon (Portfolio)
A szomszédos országokba tartó tranzitutasok helyzetéről is tájékozódott Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs csütörtök reggeli ülésén; erről a témáról beszélt a tanácskozás kezdete előtt készült Facebook-videóján.
márc. 19
9:51
Külön kormányrendelet tisztázza majd a hitelmoratórium részleteit (Privátbankár)
Azt például, hogy az, hogy a bankok nem számolhatnak fel kamatot a moratórium alatt, azt jelenti-e, hogy ezzel nem emelkedhetnek a költségek a határidő lejárta után.
márc. 19
9:52
Már csak egy kamatemelés állíthatja meg a forintot a lejtőn (Portfolio)
A hiteltörlesztés befagyasztásávával a kormány biztosította annak lehetőségét, hogy az MNB esetleges kamatemelése ne jelentsen rögtön külön terhet a recesszióval szembenéző gazdaságban. A jelenlegi forintgyengülés ugyan a régiós trendbe beleillik, de túl van azon a szinten, amit a bérnövekedés üteme miatt a versenyképesség fentartásának indokával l
márc. 19
9:54
Mit tehetnek most a werbáruházak? 4 tipp a túléléshez (Piac és Profit)
Túlélésért küzd a legtöbb webáruház a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Vagy mert bezuhant a forgalma, vagy mert az egekbe szökött. Mit tegyünk a negatív hatások minimalizálása érdekében?
márc. 19
9:54
A fintecheket is szétverik a koronavírus miatt pánikoló befektetők (Portfolio)
Komoly fejfájást okoz a fintechcégeknek is a koronavírus, hiszen több nagy játékos közülük a kkv-kat, különösen az éttermeket, kereskedőket látja el fizetési megoldásokkal – írja a Wall Street Journal. A tőzsdei cégek részvényein is látszik a félelem: a Square értéke gyakorlatilag feleződött két hét alatt.
márc. 19
9:54
Magánszemélyek sem törlesztenek (AQUA)
A családoknak dobott mentőöv esetében az a nagy kérdés, hogy a következő hónapokban elhalasztható visszafizetéseket milyen mértékben és módon kell majd később pótolniuk.
márc. 19
9:54
Rekordmagas összegű kárenyhítő juttatás a termelőknek, érdemes agrárbiztosítást kötni (Biztosító Magazin)
A Magyar Államkincstár március 31-ig mintegy 14 milliárd forint kárenyhítő juttatást fog kifizetni annak a 6855 károsult termelőnek, akik a 2019-es kárenyhítési évben jelentős mezőgazdasági károkat szenvedtek el
márc. 19
9:56
Koronavírus: meghosszabbítják Olaszország lezárását (Portfolio)
Az olasz miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy érvényben maradnak a szigorú intézkedések, amelyeket korábban meghoztak.
márc. 19
9:58
Jó hír a bankoknak: a törlesztési moratórium miatt nem csökken érdemben a nyereségük (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank üdvözolte a kormány törlesztési moratórium kapcsán meghozott döntéseit, és közleményében hangsúlyozta: mivel az átmeneti intézkedések végével az ügyfelek az elmaradt adósságszolgálatot is kifizetik, a moratórium nem gyakorol lényegi negatív hatást a pénzügyi intézmények jövedelmezőségére és tőkehelyzetére.
márc. 19
10:00
Az OTP Bank azonnali hatállyal leállítja a hitelek törlesztőrészleteinek beszedését (AQUA)
Magyarország Kormánya a Magyar Közlöny 47. számában megjelent kormányrendelet formájában fizetési moratóriumot rendelt el a lakossági és a vállalati hitelek törlesztésére, valamint – szintén rendeletben – szabályozta a fogyasztói hitelek Thm maximumát. Az intézkedés részletszabályait egy később megjelenő kormányrendelet határozza meg majd. Az Otp B
márc. 19
10:00
Orbán: felfüggesztik a hitelek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét (NRGreport)
Az év végéig felfüggesztik minden magánszemély és vállalkozás mai napig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a kormányülés szünetében a Facebook-oldalán. (MTI).
márc. 19
10:00
Új úton a szőlőperonoszpóra elleni védekezés (Agrofórum)
„A szőlőperonoszpóra elleni védelem legújabb generációja” című rendezvényre invitálta a Corteva Agriscience a szőlőtermelőket, szaktanácsadókat és növényvédelmi szakembereket február 20-ára. Éppen a budapesti rendezvényen érkezett a hír, hogy a Zorvec™ Zelavin® Bria néven bejelentett gombaölőszer-csomagjuk megkapta a forgalmazási engedélyt Magyaror
márc. 19
10:02
Harmonikus tápanyagellátás a jó minőségű sárgarépatermés alapja (Agrofórum)
Az Eu-csatlakozás után zöldségtermesztésünk jelentősen visszaesett, ami vonatkozik a területi adatokra, és a megtermelt mennyiségre egyaránt. A korábbi szintet azok a zöldségfélék tudták tartani, amelyek termesztése kevés kézimunkaerőt igényel, jól gépesíthetőek, és háttérben a feldolgozóipar is képes volt a megtermelt nyersanyagot fogadni.
márc. 19
10:06
Az OTP mától felfüggeszti a fogyasztási hitelek értékesítését (ProfitLine)
Magyarország Kormánya a Magyar Közlöny 47. számában megjelent Kormányrendelet formájában fizetési moratóriumot rendelt el a lakossági és a vállalati hitelek törlesztésére, valamint – szintén rendeletben – szabályozta a fogyasztói hitelek THM maximumát. Az intézkedésekkel kapcsolatos részletszabályokat egy később megjelenő kormányrendelet határozza
márc. 19
10:06
Ezért lett az autóipar a koronavírus áldozata ilyen korán: már ott lappangtak a bajok (Pénzcentrum)
A II. világháború idején tankokra, a koronavírus idején ventilátorokra és maszkokra álltak át az autógyártók. Már a tavalyi, még vírusmentes járműipari előrejelezések sem voltak optimisták, de az idei számok még a legpesszimistábbnál...
márc. 19
10:06
Pánikszerű EKB-lépésre beszakadtak az eurózónás kötvényhozamok (Portfolio)
A drámai szerdai eurózónás kötvényhozam emelkedés láttán éjjel egy 750 milliárd eurós kötvényvásárlási programot jelentett be az Európai Központi Bank, amelynek hatására csütörtök délelőtt hatalmasat estek az eurózónás periféria államok kötvényhozamai, különösen az olasz papírok hozamai.
márc. 19
10:06
Újfehértó neve összeforrott a gyümölcstermesztéssel (Agrofórum)
A történet 1947-ben kezdődött, amikor az akkori kormányzat elhatározta, hogy egy gyümölcstermesztéssel foglalkozó kutatóhálózatot létesít négy telephellyel, és elkezdték megkeresni a megfelelő helyszíneket.
márc. 19
10:12
Koronavírus: Új országokban jelent meg a vírus (Portfolio)
Felbukkant az új típusú koronavírus okozta járvány csütörtökre a Fidzsi-szigeteken és Új-Kaledóniában is, jelentősen nőtt a fertőzöttek száma Malajziában, egy szabadtéri iszlám fesztivál után.
márc. 19
10:14
Hamarosan megszólal Gulyás Gergely a tegnapi kormányülés után (Portfolio)
Csütörtökön délelőtt fél tizenegykor Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az eseményen további részletek derülhetnek ki a kormány tegnap meghozott intézkedéseiről.
márc. 19
10:16
A CIB is támogatja a kormány lépéseit, és 20 milliót ad a Szent László Kórháznak (Portfolio)
A CIB Bank is támogatja a kormány által bejelentett intézkedéseket, emellett bejelentette, hogy 20 millió forint azonnali támogatási keretet biztosított egészségügyi eszközök beszerzésére a Szent László Kórház számára.
márc. 19
10:18
Ha fegyver van nálad, ne félj használni! (Portfolio)
A magyar gazdaságpolitika komoly védelmi fegyverrel rendelkezik, de az eddigi jelek alapján úgy tűnik, hogy a közeledő tankra csak puskával akarunk lőni - írja Szabó László, a Hold Alapkezelő elnöke és Zsiday Viktor, a Citadella Alap alapkezelője a Portfolio-nak küldött írásában. Arra figyelmeztetnek: ha a kormány nem lép napokon belül, akkor a köv
márc. 19
10:18
A Mol Norge olajat és gázt talált az Északi-tenger norvégiai részén (NRGreport)
A Mol-csoport tagja, a Mol Norge AS olajat és gázt talált Norvégia partjainál - közölte a magyar olajtársaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
márc. 19
10:24
Kényszerből jön az új időszámítás a magyar cégvilágban (Piac és Profit)
A koronavírus világjárvánny miatti kényszerhelyzet újabb és újabb digitális eszközök bevonását követeli meg a cégektől, a most megszerzett technológiai tőkéből pedig a válság után is nagy előnyt lehet kovácsolni.
márc. 19
10:24
Egy mondatban minden a koronavírusról: Nem vesznek új ruhát az emberek a karanténra (Portfolio)
A Next vezére szerint nem vesznek új ruhát az emberek a karanténra, a brit székhelyű, ruházati és háztartási cikkeket árusító kiskereskedelmi cég arra számít, a koronavírus járvány miatt jelentős csökkenhetnek a társaság eladásai.
márc. 19
10:30
Koronavírusos három Magyarországról hazatért dél-koreai soprtoló (Portfolio)
Pozitív lett a koronavírus-tesztje a dél-koreai vívóválogatott három tagjának, akik vasárnap tértek haza Európából, és egy magyarországi versenyen is jártak.
márc. 19
10:30
Mélybe vetette magát a forint: tovább zuhan a 360-as euró felé (Pénzcentrum)
Nem áll meg a forint gyengülése, már hajszálra van a 360-as euróárfolyam. Nemhogy ellépett volna a szakadék széléről, de páros lábbal le is vetette magát a mélybe a magyar deviza: a reggeli után új mélyponton járt a forint...
márc. 19
10:30
Tőzsde – Vegyes kezdés az európai tőzsdéken (GazdaságPortál)
Vegyesen induló indexekkel kezdődött a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon csütörtökön. Az Ftse EuroFirst 300 páneurópai index 0,15 százalékkal, a Stoxx Europe 600 pedig 0,24 százalékkal csökkent kezdéskor. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,39 százalékkal nyitott magasabban. A frankfurti DAX index 0,20 százalék emelkedéssel, a
márc. 19
10:30
Netezzen nyugodtan, mégsem zabálnak annyi energiát az adatközpontok, mint hittük (NRGreport)
Az internetezés jórészt azért olyan energiapazarló tevékenység, mert a működéséhez szükséges adatközpontoknak rengeteg áramra van szükségük a működéshez. Hiába futtatják a legnagyobb multivállalatok már részben vagy teljesen megújuló energiával a sajátjaikat, az adatközpontok még mindig rengeteg áramot fogyasztanak. Viszont korántsem olyan sokat, m
márc. 19
10:32
Újfajta követelményeket szab az amerikai betétbiztosító a fintechekre (Portfolio)
Újfajta követelményeket szabna a kereskedelmi hitelezéssel foglalkozó fintechcégek tulajdonosaira az amerikai betétbiztosító, az FDIC – írja a Wall Street Journal.
márc. 19
10:32
Így győzheti le a magyar gyógyszer a koronavírust: gőzerővel zajlik a fejlesztés (Pénzcentrum)
Magyarország gyógyszert fejleszt az új koronavírus ellen, ami a vakcinával ellentétben nem a megelőzést, hanem a betegek gyógyítását szolgálja majd, ha elkészül. A kiszemelt fehérje gyakorlatilag a sejtektől független molekuláris víruscsapda...
márc. 19
10:36
Így kezdték a napot a részvénpiacok (ProfitLine)
Vegyesen induló indexekkel kezdődött a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon csütörtökön.
márc. 19
10:36
Amerikai szenátorok embargót vezetnének be a szaúdi és orosz olajra (Portfolio)
A tegnapi hatalmas esésé után korrigál az olaj árfolyama, a bejelentett gazdasági stimulusok még jól jöhetnek a vírus terjedésének lecsengése után. Az amerikai szenátorok egyelőre diplomáciai úton próbálják védeni a palaolajszektorukat, és embargó bevezetését javasolják a szaúdi és orosz olajra.
márc. 19
10:36
Pozitív hírek is vannak a koronavírusról (G7)
Lassul a terjedés, szigor nélkül is le lehet győzni a vírust, jónak tűnik a gazdaságpolitikai válasz, és az influenza egyébként is durvább.
márc. 19
10:38
Összeomlott a német üzleti bizalom a koronavírus miatt (Portfolio)
A német Ifo index 87,7 pontra esett márciusban a februári 96 pontról - derült ki az előzetes adatokból. Ekkora zuhanást 1991 óta nem láthattunk.
márc. 19
10:42
Történelmi mélypont közelébe került a forint-árfolyam (AQUA)
.
márc. 19
10:48
Gulyás: tartós lehet a káosz Hegyeshalomnál (Portfolio)
Csütörtökön délelőtt fél tizenegykor Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az eseményen további részletek derülhetnek ki a kormány tegnap meghozott intézkedéseiről.
márc. 19
10:50
Koronavírusos három Magyarországról hazatért dél-koreai sportoló (Portfolio)
Pozitív lett a koronavírus-tesztje a dél-koreai vívóválogatott három tagjának, akik vasárnap tértek haza Európából, és egy magyarországi versenyen is jártak.
márc. 19
10:51
360-nál jár a forint (Menedzsment Fórum)
Tovább tart a forint zuhanása, csütörtök délelőtt elérte a 360-as szintet az euróval szemben. A gyengülésben a szakértők szerint szerepe lehet annak, hogy kiterjesztették a hitelmoratóriumot, de egyébként az általános trend is a kockázatkerülés felé mutat.
márc. 19
10:51
Elszáll a forint, csak egy dolog állíthatná meg (Infostart)
Elemző: már csak egyetlen dolog állíthatja meg a forintot.
márc. 19
10:51
Az ingatlanpiacot sem fogja kímélni a koronavírus (Privátbankár)
Az ingatlanpiac a közelmúltban, 2008 és 2013 között már átvészelt egy elhúzódó válságot, sikeresen felépült és tanult belőle, miközben megerősödött az immunrendszere. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője ezért a jelenlegi helyzet ismeretében nem tart a korábbihoz hasonló mélységű, elhúzódó krízis megismétlődésétől a koronavírus miatt.
márc. 19
10:52
Bezárja a parkettet az New York-i tőzsde a koronavírus miatt (Portfolio)
Átmenetileg bezárja a parkettet a New York-i tőzsde és teljes mértékben elektronikus kereskedésre állnak át, miután két ember, aki be akart lépni a tőzsde épületébe, pozitív koronavírus-tesztet produkált a héten – írja a CNBC.
márc. 19
10:54
Most egy időre teljesen leállnak a személyi kölcsönök Magyarországon (Portfolio)
Mivel mától már nem lehet fedezetlen fogyasztási hitelt 5,9% feletti THM-mel felvenni Magyarországon, a bankok leállították ezek nagy részét adó személyi kölcsöneik, és persze az ennél drágább áruhiteleik szerződéskötését is. Akinek rövid távon pár százezer vagy millió forintra volna szüksége, az vagy szabad felhasználású jelzáloghitelért folyamodi
márc. 19
10:54
Kormányinfó: akár 10-15-ször több fertőzött lehet Magyarországon, mint amennyiről tudunk (Pénzcentrum)
Mindenki találgatja, mennyi lehet a tünetmentes fertőzöttek száma. Kb. 10 és 15-szörösre teszik a látend betegek számát - mondta Gulyás Gergely. A Kormányinfón elhangzott, hogy százezres nagyságrendű munkanélkülivel számol a kormány...
márc. 19
10:54
Hiányozhatnak a mezőgazdasági idénymunkások Németországban (Agrofórum)
Németországban intézkedéseket hozhatnak annak érdekében, hogy fogadhassák a kelet-európai idénymunkásokat a spárgaszedésre, illetve más mezőgazdasági munkákra.
márc. 19
11:00
Bezárja a parkettet a New York-i tőzsde a koronavírus miatt (Portfolio)
Átmenetileg bezárja a parkettet a New York-i tőzsde és teljes mértékben elektronikus kereskedésre állnak át, miután két ember, aki be akart lépni a tőzsde épületébe, pozitív koronavírus-tesztet produkált a héten – írja a CNBC.
márc. 19
11:00
Az agrárminiszter szerint Magyarországon zavartalan az élelmiszerellátás (444.hu)
Megfelelő mennyiségű élelmiszer áll rendelkezésre, mondta Nagy István az M1-nek.
márc. 19
11:06
Mit okozhat a koronavírus az ingatlanpiacon? (Menedzsment Fórum)
Az ingatlanpiac a közelmúltban, 2008 és 2013 között már átvészelt egy elhúzódó válságot, sikeresen felépült és tanult belőle, miközben megerősödött az immunrendszere. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője ezért a jelenlegi helyzet ismeretében nem tart a korábbihoz hasonló mélységű, elhúzódó krízis megismétlődésétől a koronavírus miatt.

Keresés