Az „Extreme E”, a látványos új off-road versenysorozat 2021 januárjában indul. A tervek szerint a professzionális autósportot elektromos SUV-okkal viszi el a föld legtávolabbi sarkaiba. A sorozat alapító partnere és exkluzív gumiabroncs-beszállítója a Continental. Már több mint egy év telt el azóta, hogy az együttműködést hivatalosan bejelentették.
Egyre több országban - így Magyarországon is - vezetnek be egyre drasztikusabb korlátozásokat annak érdekében, hogy a koronavírus-járványt lelassítsák, és az egészségügyi rendszereket némiképp tehermentsítsék. Arról, hogy Olaszországban hogyan is néz ki a gyakorlatban, már több cikkben is beszámoltunk, azonban a helyzet szinte óráról órára változik
Komoly hatást gyakorolhat a koronavírus miatt kialakuló világválság a magyar gazdaságra. Ha a kór hosszú ideig blokkolja a nemzetközi ipari, kereskedelmi folyamatokat, akár gazdasági visszaesés is bekövetkezhet idehaza - mondta a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, elismételve azt, amit Varga Mihály a héten nyilatkozott,
Ahogyan arra számítani lehetett, elmarad az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, erről a szervezők tájékoztatták az Agrofórumot. Közleményüket változtatás nélkül közöljük.
Sorra jelentik be a rendkívüli intézkedéseket az országok a koronavírus-járvány megfékezésére. Amerika szükségállapotot hirdetett ki pénteken, itthon pedig Orbán Viktor péntek este bejelentette az iskolák bezárását. Összegyűjtöttük, hogy mi történt azóta a világban, íme a legfrissebb események.
Elképesztő ármozgások zajlanak a részvénypiacokon, a rekordmértékű zuhanásokat meglepő emelkedések követik. Ezt az elmúlt év történései is megmagyarázzák.
Adófizetési kedvezményt vagy részletfizetést kérhetnek azok a cégek, amelyek a koronavírus-járvány hatása miatt bevétel kiesést könyvelnek el - mondta az InfoRádiónak az RSM adóüzletág-vezetője. Fajcsák Gábor kiemelte, hogy a magyar adótörvények lehetőséget adnak erre. Március 16-a az iparűzési adóelőleg befizetésének határideje, május pedig a társ
Az őszi káposztarepce termesztésének sikerét nagyban befolyásolja a kártevők elleni védekezések hatékonysága. A repce szár- és becőormányos elleni védekezést viszont nehezíti a klórpirifosz hatóanyag kivonása, a fénybogár ellen pedig a piretroid rezisztens populációk megjelenése okoz problémát. Mi alapján dönt akkor a felhasznált hatóanyagokról és
Visszavonul Bill Gates a Microsofttól, a milliárdos bejelentette, hogy lemond igazgatósági tagságáról – írja a Reuters. A jövőben a jótékonykodásra szeretne fókuszálni.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2020/11. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten idehaza és külföldön sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 76 millió euróért, azaz 25,5 milliárd forintért izgulhatnak majd...
Egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolja ki tartós számlatartozás miatt az áramot az E.ON. A moratórium azonnal életbe lép és visszavonásig lesz érvényben.
Aki követi a trendeket tudja, hogy a kifutókon időről időre elég extrém megoldásokkal is találkozhatunk. A divattervezők hajlamosak szabadjára engedni a fantáziájukat és utcai, vagy akár alkalmi viseletként elképzelhetetlen kreációkkal, ruhadarabokkal is jelentkeznek. Elég gyakori, hogy ezek leegyszerűsített változatai elszabadulnak és a hétköznapi
Már 25 fertőzöttet kezelnek, úgy tűnik, most kezd felgyorsulni a járvány terjedése. Szakértők a következő időszakban még több megbetegedésre számítanak.
A köznevelési intézmények zárva tartásával sok munkavállaló fog a munkáltatójához fordulni, hogy biztosítson neki lehetőséget gyermeke felügyeletére. A munkavállalók - a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelve figyelembevételével - ezt akkor kérhetik, ha gyermeküket az intézményi bezárás érinti, a saját háztartásukban nevelt gyermek 18 éven aluli, é
Magyarországon újabb 6 magyar állampolgárnál mutattak ki új koronavírus-fertőzést, ezzel 25-re nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma, és közülük immár 15 a magyar állampolgár - derült ki a kormányzati koronavírus portál szombat reggel frissített adataiból. Eddig nem volt arra példa, hogy egy napon csak magyar állampolgároknál mutatták v
Újabb 6 magyar állampolgárnál mutattak ki új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 25-re nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma. 25-re nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma- írja a kormány hivatalos...
Azt jelenleg senki sem tudja megmondani, meddig lesznek hatályban idehaza a sportrendezvényeket is érintő rendkívüli intézkedések, az mégis jól kirajzolódik, hogy földhöz vágni nem fogja egyik csapat gazdálkodását sem.
A Covid-19 koronavírus járvány elleni védekezés segítéséhez a Xag Co, Ltd. (Kína) 5 millió jüanos alapítványt és a világ élvonalába tartozó mezőgazdasági technológiáját ajánlotta fel. A veszélyeztetett területek fertőtlenítéséhez, a higiénikus környezet biztosításához, Xplanet drónokat és R 80 robotokat küldött, amelyekkel közreműködhetnek a víruso
Az amerikai képviselőház többmilliárd dolláros koronavírus-segélycsomagot fogadott el szombaton, amelynek célja, hogy mérsékelje a járvány gazdasági hatásait.
Több mint 460, az osztrák és szlovén határon Magyarországra belépni kívánó magyar állampolgárt rendeltek hatósági házi karanténba az ideiglenes határellenőrzés csütörtöki visszaállítása óta - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szombaton az M1 aktuális csatornán.
460, az osztrák és szlovén határon Magyarországra belépni kívánó magyar állampolgárt rendeltek hatósági házi karanténba. Több mint 460, az osztrák és szlovén határon Magyarországra belépni kívánó magyar állampolgárt...
Egy világjárvány ideje alatt megtörténhet, hogy az üzleti partnerek nem képesek vagy nem hajlandóak személyesen találkozni, hogy aláírjanak egy szerződést. A videón keresztül történő személyazonosítás és a minősített elektronikus aláírás (Qes) használata, mely a kézzel tett aláírással azonos joghatással bír, segít fenntartani az üzletmenet folytono
Az amerikai képviselőház többmilliárd dolláros koronavírus-segélycsomagot fogadott el szombaton, amelynek célja, hogy mérsékelje a járvány gazdasági hatásait.
Az amerikai képviselőház többmilliárd dolláros koronavírus-segélycsomagot fogadott el szombaton, amelynek célja, hogy mérsékelje a járvány gazdasági hatásait.
A Kárpát-medencében élő őshonos állatfajokat bemutató Budakeszi Vadaspark több hazai felsőoktatási intézménnyel működik együtt, ápol szoros szakmai kapcsolatot, melynek keretében rendszeresek a parkban tartott kihelyezett egyetemi órák, előadások, gyakorlati foglalkozások. Emellett a Vadaspark szakemberei is adnak elő az állatok viselkedésével, a m
Elterjedt az az álhír, hogy lezárják Budapestet, emiatt újabb pánikhullám kapta el a vásárlókat. Tegnap már átmenetileg hiányossá vált néhány alaptermék választéka.
Súlyos tízezrekért tesztelnek le valakit koronavírusra Magyarországon: egy labor végez ilyet itthon, de egy vizsgálat után még nem nyugodhatunk meg. Pár napja a Facebookon tette közzé a MikroMikoMed laboratórium, hogy elsőként...
Már megkezdődött az üvegházakban a hajtatott zöldségek betakarítása, amelyből nagyobb mennyiség megjelenése áprilisra várható, emellett lassan szabadföldön is elkezdődik a korai zöldségfélék vetése – közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
Bezárja összes Kínán kívüli üzletét az Apple a koronavírus miatt, legalább március 27-ig – jelentette be a vállalat. Az online értékesítések folytatódnak.
A koronavírus kapcsán sokan próbálnak ilyen vagy olyan módon védekezni, az egyik ilyen eszköz, amit sokan vásároltak, az arcmaszk. Utánanéztünk, hogy mit érdemes ezekről tudni, és ha nem tudunk venni, de mindenképpen szeretnénk, akkor milyen anyagból érdemes maszkot barkácsolni házilag.
Súlyos tízezrekért tesztelnek le valakit koronavírusra Magyarországon: egy labor végez ilyet itthon, de egy vizsgálat után még nem nyugodhatunk meg. Pár napja a Facebookon tette közzé a MikroMikoMed laboratórium, hogy elsőként...
Az amerikai képviselőház többmilliárd dolláros koronavírus-segélycsomagot fogadott el szombaton, amelynek célja, hogy mérsékelje a járvány gazdasági hatásait.
Sorra jelentik be a rendkívüli intézkedéseket az országok a koronavírus-járvány megfékezésére. Amerika szükségállapotot hirdetett ki pénteken, itthon pedig Orbán Viktor péntek este bejelentette az iskolák bezárását. Összegyűjtöttük, hogy mi történt azóta a világban, íme a legfrissebb események.
Az elmúlt hetek európai példái azt mutatják, hogy a teljes európai pénzügyi szféra kiszámíthatóan és folyamatosan szolgálja ki ügyfeleit. A magyarországi bankszektor az egységes európai és a hazai szabályok, valamint felügyelés alapján...
Olyan horderejű döntéseket jelentett be most az Európai Bizottság a koronavírus miatti válságkezelés támogatására, amelyekre még a 2008-2009-es globális pénz- és tőkepiaci válság során sem volt példa.
A globális járvány ideje alatt könnyen előfordulhat, hogy az üzleti partnerek nem képesek vagy nem hajlandóak személyesen találkozni, hogy aláírjanak egy szerződést. Mit tehetünk, hogy ne álljon le az üzletkötés?
Több mint 460, az osztrák és szlovén határon Magyarországra belépni kívánó magyar állampolgárt rendeltek hatósági házi karanténba az ideiglenes határellenőrzés csütörtöki visszaállítása óta - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szombaton az M1 aktuális csatornán.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek este bejelentette, hogy március 16-tól bezárnak a közoktatási intézmények Magyarországon a koronavírus-helyzet következtében. Milyen lehetőségei vannak a szülőknek? A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértőinek összefoglalója.
E heti videónkban természetesen a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzettel foglalkozunk, megpróbáljuk megvilágítani, miért volt erre szükség, mjlyen intézkedések várhatók, és elmagyarázni, hogy a kormány miért nem rendelte el azonnal az iskolák bezárását. Valamint a lehetséges gazdasági következményeket is bemutatjuk.
A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint komoly gazdasági károkat okozhat Magyarországon. Eközben megnyílt a karantén a Kútvölgyi Kórházban, az európai focit pedig leállították. Komoly hatást gyakorolhat a koronavírus...
Orbán Viktor miniszterelnök péntek este bejelentette, hogy március 16-tól bezárnak a közoktatási intézmények Magyarországon a koronavírus-helyzet következtében. Milyen lehetőségei vannak a szülőknek? A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértőinek összefoglalója.
A köznevelési intézmények zárva tartásával sok munkavállaló fog a munkáltatójához fordulni, hogy biztosítson neki lehetőséget gyermeke felügyeletére. A munkavállalók - a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelve figyelembevételével - ezt akkor kérhetik, ha gyermeküket az intézményi bezárás érinti, a saját háztartásukban nevelt gyermek 18 éven aluli, é
A koronavírus kapcsán sokan próbálnak ilyen vagy olyan módon védekezni, az egyik ilyen eszköz, amit sokan vásároltak, az arcmaszk. Utánanéztünk, hogy mit érdemes ezekről tudni, és ha nem tudunk venni, de mindenképpen szeretnénk, akkor milyen anyagból érdemes maszkot barkácsolni házilag.
Szerte a világon újabb és újabb szigorú intézkedéseket vezettek be szombaton is, hogy lassítsák az új típusú koronavírus terjedését, határlezárásokat, utazási és gyülekezési korlátozásokat foganatosítottak a harmadik világbeli országokban is, viszont Kínában - ahonnan elindult a tavalyi év végén a mára világjárvánnyá terebélyesedet betegség - most