Hétfőtől az óvodai és bölcsödei ellátás ügyeleti rendszerben megy tovább, bezárnak a fővárosi gyógyfürdők és az állatkert – mondta el mai sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A tömegközlekedés egyelőre a megszokott járatsűrűséggel folytatódik, lesznek tehermentesítő intézkedések, a Bubit például jelképes, 100 forintos összegért lehet majd használ
Jól kezdhette az évet a hazai pincészetek egy része. Az év elején beindult a borexport, szinte minden kategóriában nőtt a külföldre szállított mennyiség.
Nem javasolja gyulladáscsökkentő gyógyszerek szedését a koronavírussal fertőzötteknek Olivier Véran francia egészségügyi miniszter, mert az súlyosbíthatja a betegség lefolyását. A gyulladáscsökkentők szedése (ibuprofen...
A már bejelentett intézkedések mellett az is zerepel a Magyar Közlönyben megjelent friss határozatokban, hogy a vészhelyzet alatt nem mehetnek nyugdíjba az egészségügyi dolgozók. Szombat délután a Magyar Közlönyben is megjelentek...
A már bejelentett intézkedések mellett az is zerepel a Magyar Közlönyben megjelent friss határozatokban, hogy a vészhelyzet alatt nem mehetnek küldhetik nyugdíjba az egészségügyi dolgozók. Szombat délután a Magyar Közlönyben...
A szombat délután megjelent Magyar Közlönyben több új, a koronavírus terjedését gátló, illetve az egészségügyi ellátás biztonságát fokozó intézkedést is hatályba léptetnek.
A szombat délután megjelent Magyar Közlönyben több új, a koronavírus terjedését gátló, illetve az egészségügyi ellátás biztonságát fokozó intézkedést is hatályba léptet.
A vállalatok üzleti kilátásainak hirtelen romlása a koronavírus miatt, különösen a turizmusban, nagyon gyorsan éreztetheti a hatását a hitelezésben is. Gyorsabb váltásokra kényszerülhetnek a bankok e területen, mint a tömegszerű lakossági hitelezésben. Az egyes szektorok hitelezhetőségére vonatkozó iparági limitek szűkítésére és komplett szektorok
Az elmúlt hetekben mintegy négyezer doboz maszkot vehettek át a háziorvosok a mentőállomásokon a koronavírus-járvány elleni hatékony védekezés érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.
Nagy-Britanniában 24 óra leforgása alatt csaknem a kétszeresére emelkedett az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma, eközben Párizs szívében sárgamellényesen tüntettek, dacolva a járvány miatt bevezetett hatósági tilalommal.
A mai 1102/2020. (III. 14.) Korm. határozat alapján 2020. március 16. napjától az iskolákban a nevelés-oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben kerül megszervezésre. 2020. március 16. napjától a szülők igényei alapján, indokolt esetben a nemzeti köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó iskolák esetében a területileg illetékes tankerü
Az új munkarendben a tanulók részére tilos az intézmények oktatási célú látogatása. A tantermen kívüli, digitális munkarend időtartama alatt a tanulók lehetőleg kerüljék a nagyobb csoportos találkozásokat, közös programokat. Az új munkarend idején az intézmény vezetője, illetve a tagintézmény-vezető és helyettesei közül legalább egy fő (ha ez nem m
Kihúzták az Ötöslottó 2020/11. heti nyerőszámait, a sorsolás ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a héten sem volt telitalálat, így a 12. játékhéten 6 milliárd 424 millió forint keresi majd gazdáját az ötösön. Az...
Meghibásodott a sorsológép a Szerencseszombatban, késve indult az Ötöslottó sorsolása. Nem ment zökkenőmentesen az Ötöslottó 11. heti nyerőszámainak kisorsolása. A számhúzógép beadta az unalmast, így gyorsan át kellett állni...
Hétfőtől fokozatosan bezárnak a fővárosi óvodák és bölcsődék a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Az idősebbeknél jóval több kárt okoz a koronavírus-fertőzés, mint a gyerekeknél - ezért sem ajánlják, hogy a nagyszülő vigyázzon rájuk az iskolai, óvodai zárlat alatt. Minden kutatás, szakvélemény és elemzés egybehangzó...
A délelőtti 25-ről szombat estére 30-ra nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon. A délelőtti 25-ről szombat estére 30-ra nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon - tájékoztat a koronavirus.gov.hu.Az...
A reggeli adatok óta Magyarországon újabb 5 magyar állampolgárnál mutattak ki új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 30-ra nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma. Reggel azt közölte a kormányzati portál, hogy 6 új beteget diagnosztizáltak, így szombaton már 11 új fertőzöttről beszélhetünk. Ezzel elmondhatjuk, hogy a napi új diagnoszt
Franciaországban a helyhatósági választások másnapi első fordulójára készültek mintegy 35 ezer településen szombaton, megpróbálva elkerülni, hogy a választóhelyiségek a koronavírus-járvány terjedésének helyszíneivé váljanak, miközben a parlamenti felsőházban is megjelent a betegség.
A mai 1102/2020. (III. 14.) Korm. határozat alapján 2020. március 16. napjától az iskolákban a nevelés-oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben kerül megszervezésre. 2020. március 16. napjától a szülők igényei alapján, indokolt...
Az új koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt Kásler Miklós miniszteri rendelettel módosított egyes egészségügyi tárgyú korábbi rendeleteket. A módosítások célja, hogy a fertőzésveszélyes ellátások száma csökkenjen, az egészségügyi kapacitások a védekezésre koncentrálódhassanak és az ellátók adminisztratív terhei csökkenjenek - olvasható az EMMI kö
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága bejelentette, hogy a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök által kihirdetett, az összes nemzetközi repülőjáratra, március 15. 0:00-tól vonatkozó korlátozás miatt a légitársaság további értesítésig felfüggeszti az összes lengyelországi járatát.
Spanyolország szükségállapot bevezetésével korlátozza lakosai szabad mozgását a következő tizenöt napban, hogy lassítsa a koronavírus-járvány terjedését - ismertette a kormány döntését a miniszterelnök szombat este Madridban.
Komoly hatást gyakorolhat a koronavírus miatt kialakuló világválság a magyar gazdaságra. Ha a kór hosszú ideig blokkolja a nemzetközi ipari, kereskedelmi folyamatokat, akár gazdasági visszaesés is bekövetkezhet idehaza - mondta a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, elismételve azt, amit Varga Mihály a héten nyilatkozott,
Nincs és nem is lesz gyógyszerhiány, a felvásárlási roham indokolatlan - mondta országos tiszti-főgyógyszerész az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
A magyarországi gyógyszeripari és -forgalmazói érdekvédelmi szervezetek, a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége, a Védettség” Oltóanyag és Immunbiológiai Termék Gyártók és Forgalmazók Egyesülete egységesen támog
A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet szerdai kihirdetése óta sokkal nagyobb fokozatra kapcsolt a bolti élelmiszerfogyasztás, ami a járvány itthoni megjelenése előtti napokban már felerősödött több áruházláncnál.
Sorra jelentik be a rendkívüli intézkedéseket az országok a koronavírus-járvány megfékezésére. Amerika szükségállapotot hirdetett ki pénteken, itthon pedig Orbán Viktor péntek este bejelentette az iskolák bezárását. Összegyűjtöttük, hogy mi történt azóta a világban, íme a legfrissebb események.
A koronavírus terjedése az építőipart és az ingatlanfejlesztőket is komoly kihívások elé állítja. A szektorban hosszabb ideje meglévő kapacitáshiányt és a teljesítési határidők elhúzódását jó eséllyel tovább növeli majd a járvány terjedése. A Kapolyi Ügyvédi Iroda szerint a nagy irodaházak, ipari épületek, szállodák építésével kapcsolatos projektek
A koronavírus-járvánnyal összefüggésben rendkívüli ítélkezési szünet lesz a Fővárosi Törvényszéken, hétfőtől az ítélkezési szünetre vonatkozó ügyeleti rendben működik a törvényszék és az illetékességi területén működő bíróságok, a már kitűzött tárgyalásokat főszabály szerint hivatalból elhalasztják - tudatta a törvényszék közleményben szombat este.