A rendkívüli volatilitás és árfolyammozgások mellett továbbra is transzparensen és a szabályoknak megfelelően működik a magyar tőkepiac - írja közleményében a Budapesti Értéktőzsde.
A fogyasztók, vállalatok, hatóságok és a politikai döntéshozók folyamatosan figyelemmel kísérik a Kínában kitört, mára már világszintű koronavírus-járványról szóló híreket. A járvány miatt az ellátási láncok újrarendeződése, alkalmazkodása jelenleg már zajlik, így sok vevő-szállító kapcsolat átalakul. Az eddigi információk alapján markáns hatás vár
A koronavírus okozta gazdasági vihar egyik első áldozata a turizmus és a vendéglátás. Az ágazatban tevékenykedő vállalkozások már az első hazai megbetegedés bejelentése óta a bőrükön érzik a negatív gazdasági hatásokat. A kormány...
Kijárási tilalmat és felvételi zárlatot rendelt el az Országos Tisztifőorvos tübb szocális ellátást nyújtó intézményre is – derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményéből.
A német kormány 500 milliárd eurós, a franciák 300 milliárd eurós állami hitelgarancia programja után a brit kormány kedd éjjel egy 330 milliárd fontos (kb. 362 milliárd eurós) hasonló programot jelentett be, amelyen felül egy 20 milliárd fontos adókedvezmény programot is felvázoltak a bajba került szektorok számára. A garanciaprogram kapcsán azt m
Szerbiában hiteltörlesztési moratóriumot vezetett be a helyi jegybank mindaddig, amíg a vészhelyzeti különleges jogrend érvényben van - írja az rs.n1info.com szerb lap.
Többször használható, mosható szájmaszkok előállítására állnak át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) foglalkoztatási programjának üzemei - közölte a szervezet szerdán. Nagykanizsán is elindult a maszkok gyártása, de főleg a helyi lakosok számára.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma 201 ezerre emelkedett szerdán délre szerte a világon a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint. A halálesetek száma 8006-ra nőtt, és közben 82 032 ember meggyógyult. A baltimore-i egyetem összesítése szerint a vírusfertőzést 156 országban és területen mutatták ki.
A vállalatok után a lakosság esetében is 2020 végéig szóló törlesztési moratórium bevezetésére szólította fel az MNB a bankokat, ennek elmaradása esetén a kormány vezetheti be az intézkedést. Értékelésünk szerint a moratórium azonnali létkérdés, ezért nagyon gyorsan be kell vezetni, mégis körültekintően és higgadtan, az érintettek szempontjait szem
Negyedévente 320 milliárd dollár veszteséget okoz a világkereskedelemben a Covid-19 járvány, ebből az európai turizmus 53 milliárd dollár kiesést szenved el.
Látogatási tilalom van valamennyi szociális intézményben, a gyermekvédelmi szakellátásban, a javítóintézetekben, a családok és gyermekek átmeneti otthonaiban, valamint kijárási tilalom és felvételi zárlat a bentlakásos intézmények lakói esetében a járványügyi veszélyhelyzet miatt. A szociális terület ellátása elsősorban önkormányzati feladat - tuda
Látogatási tilalom van valamennyi szociális intézményben, a gyermekvédelmi szakellátásban, a javítóintézetekben, a családok és gyermekek átmeneti otthonaiban, valamint kijárási tilalom és felvételi zárlat a bentlakásos intézmények lakói esetében a járványügyi veszélyhelyzet miatt. A szociális terület ellátása elsősorban önkormányzati feladat - tuda
Január végén nagyon sok politikus és gazdasági döntéshozó bagatelizálta el a koronavírus várható hatásait. Azóta óriásit fordult a világ, és sorra jelentik be a gigantikus mentőcsomagokat. Érdemes megnézni, hogy ezek milyen nagyságrendűek, és összevetni a mostani összegeket a 2008-as gazdasági válságban megmozgatott pénzekkel.
Múlt hétfőn még 1,31 felett járt az angol font a dollárral szemben, ma délután pedig már 1,19 alatt, azaz másfél hét leforgása alatt 10%-ot hanyatlott a font a zöldhasúval szemben. Ez 35 éves mélypont, azaz még a Brexit utáni font összeomlás mellett sem volt ilyen gyenge, mint most. Ebben bizonyára szerepe van annak is, hogy a brit kormány tegnap n
105 millió forintos bírságot szabott ki az MNB a Delta Technologies Nyrt.-re tiltott piaci manipuláció és a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt. Egy másik határozatában a jegybank - többek...
Az autóipar számára egyre sürgetőbb feladatot jelent az elektromos autók használt akkumulátorainak ártalmatlanítása, ez pedig katalizátorként hat az egyre bővülő akkumulátor-újrahasznosító, pontosabban -újrafelhasználó piac számára is. Az autógyártók és a piacon megjelenő új szereplők várhatóan egyre jobban felépítik és kiaknázzák az új értékláncot
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentést tesz közösségi oldalán a mai kormányülés után délután 3-kor - áll az MTI tudósításában. A bejelentésről a Portfolio kiemelt hírként beszámol. 15 óra után a kormányfő hivatalos Facebook csatornája elérhetetlenné vált a nagy érdeklődés miatt.
A zsúfolt állatmenhelyeknek nincs akkora anyagi tartalékuk, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult állapotot uralni tudják - közölte a Hangya Közösség Alapítvány szerdán az MTI-vel.
Spanyolországban több mint 2500 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki egy nap alatt - mondta Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi sajtótájékoztatóján szerdán Madridban.
Az elmúlt napokban megrohamozták a vevők az élelmiszer-láncokat, aki most kap észbe és most szeretne házhoz szállítást kérni, az már elkésett, legközelebb áprilisra van szabad időpont. A nagy élelmiszerláncok a járvány kirobbanása...
Kihátrálhat a SoftBank abból a részvényvásárlásból, ami a WeWork-mentőakció részét képezte volna. Ez nagy csapást jelenthet a vállalatra, a koronavírus ugyanis a közösségi irodák iránti keresletet is visszaveti és már eddig sem állt túl fényesen a vállalat pénzügyileg.
A pénzügyi tudatosság kiemelt fontosságú a feszített, nehéz időszakokban. Az egy háztartásban élőknek fokozottan tanácsos ilyenkor családi költségvetést készíteni.
Kiemelkedően sok fertőzési esetet idézett elő 2019-ben a Ralstonia solanacearum baktérium. Míg a korábbi években csupán néhány termőhelyen jelent meg a karantén kórokozó, tavaly lényegesen több mintából mutatta ki a hatósági laboratórium. Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság valamennyi esetben elrendelte a fertőzött tételek megsemmisítését, valami
Februárban is a legmagasabb inflációt mérték Magyarországon az EU-országok közül – derül ki az Eurostat szerdai adataiból. A következő hónapokban a drágulás meredeken visszaeshet elsősorban az olajárak zuhanásának köszönhetően, így a hazai vásárlókon is enyhülhet a nyomás.
Több mint kétszázezer vállalkozást érint a március 20-ai adófizetési határidő. Ha a közterhek megfizetése a gazdálkodóknak nehézséget okoz, kérhetik az adóelőleg összegének mérséklését, illetve a fizetési halasztás mellett a részletfizetést is - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert. A koronavírus elleni küzdelemben az életvédelem mellett fontos az is
A Bank360.hu szakértői szerint a jegybank által kért intézkedések nagy része valós segítséget jelenthet azon hiteleseknek, akiknek kiszaladt a lába alól a talaj az utóbbi napokban. Azonban felmerülnek fontos kérdések.
A Bank360.hu szakértői szerint a jegybank által kért intézkedések nagy része valós segítséget jelenthet azon hiteleseknek, akiknek kiszaladt a lába alól a talaj az utóbbi napokban. Azonban felmerülnek fontos kérdések.
Az új koronavírus-járvány szétzilálhatja Fekete-Afrika egyébként is túlterhelt közegészségügyi szolgálatait - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet.
A német bankszövetség szerint az idén akár 4-5 százalékkal is csökkenhet a németországi bruttó hazai termék a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések miatt.
A német bankszövetség szerint az idén akár 4-5 százalékkal is csökkenhet a németországi bruttó hazai termék a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések miatt.