A hagymapucolás és aprítás unalmas, sőt bosszantó tevékenység, de rengeteg étel esetében megspórolhatatlan dolog. Pörköltekhez, bográcsos ételekhez szinte kötelező a nagy mennyiségű hagyma, így jó ha tudjuk, hogyan lehet gyorsan és egyszersmind hatékonyan pucolni és kockázni a vöröshagymát. Széll Tamás tanácsait megfogadva egészen új ajtók nyílnak
A műhús riasztó kifejezéssé vált, míg a vegán húsalternatíva nem hangzik étvágygerjesztőnek. A cégek és a kutatók azonban rendületlenül dolgoznak azon, hogy megtalálják azt az ízében és állagában is kívánatos húshelyettesítőt, mely segíthet mérsékelni az ipari állattartással járó károkat. A legújabb találmány a porcsirke, mely kenderből készül.
A mesékben a jó mindig elnyeri a jutalmát, és most úgy tűnik, az életben is megtörténik a csoda. Kevin Ford amerikai családapa ugyanis – hála a sok ismeretlen adományozónak – végre búcsút inthet gyorséttermi állásának, és a maga ura lehet.
A megszaporodó lopások miatt egy üzletlánc úgy döntött: kitiltja a 18 év alattiakat az egységeiből. A kiskorúak, este 6 óra után, csakis felnőtt kísérettel léphetnek be boltjaikba.
Még javában tart a befőzés szezonja, sok háztartásban készülnek a finomabbnál finomabb befőttek és savanyúságok. Előfordul azonban, hogy a télen felbontott üveg tartalma nem igazán olyan, mint amire számítottál, mégpedig a tető hibájából. Eláruljuk, mi a megoldás!
A kínzó migrén ellen számos házi praktika létezik, de lefogadjuk, hogy erre még nem gondoltál! A mustáros lábfürdő segít enyhíteni a fájdalmat, eláruljuk, hogyan készítsd.
A Tesco a fogyasztók egészsége és biztonsága érdekében a mai napon burgonyachipset vont ki a forgalomból ásványolajokkal való szennyezettség miatt. Részletek a cikkünkben.
Nincs menőbb reggeli a suliba, mint egy jó pizzás párna, hisz mindenki odavolt ezért a sós finomságért kiskorában. Legalábbis én biztosan! :D Sajtos, szalámis és pihepuha.
Nem egyszerű megoldani az irodai, azaz a munkahelyi étkezést. A rendelés drága, sok étel pedig másnap már nem olyan finom, mint frissen. Szerencsére vannak azért olyan fogások, melyek egy-két nap múlva is finomak, így bátran lehet velük dobozolni, azaz meal prepelni. Ilyen ez a zöldbabos csirkeragu is, aminek videón mutatjuk a receptjét.
Friss és ropogós! Itt a Street Kitchen legelső, egyben tematikus őszi lapszáma, amiben megmutatjuk, hogyan süss otthon kenyeret, péksütiket, kekszet, fánkot, kuglófot és minden jót, amihez sütő kell. Szerencsére nem kell sokat várnod rá, augusztus 30-án már a kezedben is tarthatod!
Nem csak a hosszú órákig készülő sütemények lehetnek ellenállhatatlanul finomak. A gyorsan, kevés alapanyagból és kis energiabefektetéssel készülő desszertek is legalább annyira ízletesek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az alábbi 5, a lusta asszony jelzőt viselő édesség.
Amennyiben rendszeresen fogyasztunk telítetlen zsírsavakat, azzal megelőzhetjük a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Azonban fontos tudni, hogy csak akkor érhető el ez a kedvező hatás, ha figyelünk a megfelelő arányú omega-3 és omega-6 zsírsav bevitelre.
Az ecet a természetes tisztítószerek közül a leggyakrabban alkalmazott szer. Szeretjük, mert sokoldalúan használható és olcsó, ráadásul környezetkímélő. Hiába nem vegyszer, mégis óvatosan kell bánni vele, hiszen komoly károkat okozhat a különböző felületeken.
A hálós citrom, narancs vagy lime, krumpli és hagyma a legkedveltebb termékek a boltokban, hiszen nem kell bajlódni azzal, hogy egyesével összeszedjük a zöldségeket és gyümölcsöket. Elég csak felkapni a fél- vagy egykilós kiszerelést és mehetünk is tovább a bevásárlólistán. De tudod, hogy miért vannak színes hálóban a lédig termékek? És észrevetted
A császármorzsa a gombóc, a palacsinta, a máglyarakás, és a vargabéles mellett azok közé a desszertek közé tartozik, amelyek egy tartalmasabb leves után főételként is megállják a helyüket. A császármorzsa olcsó, gyorsan elkészíthető finomság. Ha elkészíted, csupán egy gondod lesz: lekvárral, vagy porcukorral edd.
Sopron mellett van egy aprócska település, Brennbergbánya, ahol az országban egyedülálló módon, a templomban működik a kocsma, az úgynevezett „kocsmatemplom”.
Egy olyan új online felületet biztosít vásárlóinak az IKEA, amin keresztül hamarosan adhatják és vehetik egymás közt az üzlethálózat bútorait. Ha a vételárat kupon formájában igényli az eladó, akkor további 15% bónusszal jutalmazza meg a cég.
Aranyló színű, kívül ropogós, belül omlós – ilyen a tökéletes sült burgonya. Ha mindezt úgy tudod előállítani, hogy kevés olajat használsz, valóban élvezettel fogyaszthatod el önálló fogásként vagy köretként a sült krumplit.
A fagyasztott zöldségek mindig kapóra jönnek, ha időhiányban szenvedünk, hiszen pillanatok alatt egészséges és tápláló ételek készülhetnek belőlük. Talán az egyetlen gond az velük, hogy nem elég ízletesek, de ezen a problémán könnyen segíthetünk!
Az iskolakezdés komoly kiadások elé állítja a szülőket. Szerencsére, számtalan olyan trükk van, amelyek segítenek, hogy takarékoskodjunk - mutatunk most ezek közül néhányat!
A vadrizs vagy indiánrizs a rizshez hasonlóan magas tápértékű, gluténmentes köret, ami az észak-amerikai Nagy-tavaknál őshonos, de a megfelelő körülmények biztosításával hazánkban is megterem. Egy gyomaendrődi gazdaságban el is kezdték az idei betakarítását.
Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor eldugul a fördőszobai vagy a konyhai lefolyó, mivel a kitisztítása igencsak időigényes, és nem éppen a legkellemesebb elfoglaltság - így legjobb megelőzni, nem igaz? Ez pedig még annál is sokkal egyszerűbb, mint gondolnád!
A gombalevest szerintem senkinek sem kell bemutatni. Az idő múlásával már kezdett kicsit befásulni, így elengedtük dubajozni egy kis időre, és azt vettük észre, hogy teljesen felfrissült és rettentően megszedte magát. Ennek örömére szeretném nektek bemutatni a gombalevest, most már gazdagon, megújult formájában. ????
Rengeteg aprócska hely lapul a 7. kerületben, ami előtt nap mint nap elsétálva nem is sejtjük, hogy mennyire jó ételekkel várnak. A Vaslap Burger is ebbe a kategóriába tartozik, pedig már régóta kínálnak minőségi hambikat.
A Mákvirág nevű desszert lett az Ország Tortája verseny győztese 2024-ben. A tortát országszerte több helyen is megkóstolhatjuk, így a Mindmegette stábja is letesztelte, milyen is lett a különleges sütemény.
A lecsó egy igazi nemzetközi kedvenc, amely számos kultúrában megtalálható, különböző néven és változatban. Összegyűjtöttünk hét izgalmas receptet, amit érdemes kipróbálni!
Mint köztudott, Mengyi él-hal a pacalért, de van, ami még jobban lázba hozza: ha egy vidéki ázsiai étteremről hall! Így kirobbanó lelkesedéssel vette célba Kecskemétet, és egy igazán autentikus helyre látogatott el a stábbal.
A dohányzásról való leszokás komoly kihívás, de vannak olyan ételek, amelyek jelentős segítséget nyújthatnak ebben a folyamatban. Bizonyos élelmiszerek például csökkenthetik a nikotin utáni sóvárgást, segíthetik a sejtek regenerálódását, támogathatják a leszokással járó testi-lelki változásokat. Lássuk, melyek ezek.
Ki ne szeretné a szilvát? Ez a lila, csonthéjas gyümölcs nemcsak a pálinkafőző mesterek kedvence, hanem az őszi gyümölcskosarak sztárja is. Most megmutatjuk, mik a szilva jótékony hatásai, amikért érdemes ezt a gyümölcsöt nem (csak) a sütikben és a pálinkásüvegben viszontlátni!
A fahéj ízét és illatát nagyon sokan szeretik, ismertek az egészségünkre gyakorolt jótékony hatásai is - ám azt, hogy a növényeinkkel mit tesz némi fahéj-infúzió, az kevésbé közismert. Pedig ez az egyszerű, minden háztartásban megtalálható fűszer valóságos csodaszer, ha kertészkedésre kerül sor.
Mindenki kedvenc ropogós, frissítő zöldsége, az uborka simán fel tud dobni egy unalmasabb szendvicset vagy salátát is. De vajon mi okozza azt a keserű ízt, amit néha tapasztalhatunk, amikor beleharapunk egy-egy darabba?
A reggelihez nemcsak az ételeket kell gondosan megválogatni, hanem az italokat is, ugyanis vannak köztük olyanok, amelyek egyáltalán nem tartoznak az egészséges kategóriába.
Ezzel a nyárssal bármelyik gyerekzsúrt feldobhatod. De van egy „rossz” hírem: ez a partifalatka nemcsak a gyerekek, de a felnőttek körében is tuti nagy sikert fog aratni. Szóval nem baj, ha egyből dupla adagot készítesz belőle.
A Hawaii pizzával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Van, aki szereti, de például az olaszok szerint ananászt tenni a pizzára felér egy a kultúrájuk elleni merénylettel. Na, de vajon mit gondolnak a svédek új, trópusi specialitásáról?
A főzés elején vagy végén sózzuk meg a levest? A legtöbben erre azt válaszolják, hogy teljesen mindegy, a lényeg, hogy a végeredmény ízletes legyen. A közhiedelemmel ellentétben a megfelelő pillanat döntő fontosságú, mivel meghatározhatja a leves intenzitását.
A napraforgómag rendszeres fogyasztása olyan egészségügyi előnyökkel jár, amiért mindenképpen érdemes beépíteni az étrendünkbe. Amellett, hogy tápanyagokban és antioxidánsokban is gazdag, erősíti az immunrendszert, csökkenti a magas vérnyomást és a koleszterinszintet, valamint a vércukorszint stabilizálásban is jelentős szerepet játszik.
A szilva az egyik legfinomabb gyümölcs, amelyből nemcsak lekvár vagy sütemény, hanem főfogás is készíthető! A szilvás sült húsok mennyei ételek ebédre. Készíthetjük akár csirkecombból, akár sertéstarjából, mindenhogy ízletes lesz a végeredmény.
A párnák és takarók mosása nem egyszerű: többnyire csak tisztítóban vagy mosodában lehet megoldani a méreteikből adódóan. Ez évente egyszer-kétszer még belefér, de ennél azért többször érezhetjük úgy, hogy fel kellene frissíteni az ágyneműt. Máris mutatunk egy módszert, ami segít!
Egy profi kertész a közösségi oldalán árulta el az egyik jól bevált trükkjét, amelynek segítségével tökéletesen tiszták maradnak a körmeink kertészkedés közben.
Ha van otthon egy jó erős kovászod, feltétlenül próbáld ki ezt a focacciareceptet! Mikor először megsütöttem a bázison, 5 perc sem kellett hozzá, hogy befalják a srácok, pedig esküszöm, nem éheztetünk senkit. A toppingokat pedig variáld kedvedre, paradicsomtól kezdve a szardelláig bármi belefér.
A „csirkét vagy borjút” kérdés biztosan nem fog elhangozni a Berale pultjánál – az itt készülő shawarma alapja ugyanis a szaftos, tűzön pirult prémium borjúhús.
A kolbászkrém nemcsak magyaros, hanem igazán klasszikus szendvicskrém is, amit pillanatok alatt össze lehet dobni. Ha gyors receptet keresel az iskolakezdésre, vagy felidéznéd a gyerekkori ízek emlékét, akkor készítsd el a receptünket, amit videón is megmutatunk!
A csirkecomb, a csirkemellhez hasonlóan, az egyik legnépszerűbb alapanyag, hiszen ízletes, laktató és rengetegféleképpen elkészíthető. Összegyűjtöttük az 5 legfinomabb csirkecomb receptjét, amelyek tepsiben készülnek, és garantáltan családi kedvenc lesz belőlük.
Azonnali hatállyal visszahívta, és kivonta a forgalomból a Nébih a Tesco egyik népszerű, sajátmárkás termékének több tételét is. A Kettle burgonyacsipsz 150 grammos kiszerelése közü több is ásványolajjal szennyeződhetett, így elfogyasztásuk egészségkárosító lehet.
Most már szinte csak egy hétvége maradt az iskolakezdésig, ami pont elég arra, hogy rendet tegyünk az otthonunkban. Néhány praktikus változtatással megalapozhatjuk, hogy gördülékenyebben és stressz nélkül kezdődjön az új tanév.