Jobban indul a napod, ha változatosan felturbózható, laktató zabkásával indítod. Az étvágygerjesztő kinézetű, finoman illatozó reggeli ételt gyerekjáték elkészíteni, és a kicsik is szeretik.
Komoly pénzbüntetést kaphat, aki ilyen manipulációval próbálkozik. A titkos csapás, hogy tiltott lesz a hamis népszerűség, vagyis a közösségimédia-aktivitás árusítása is.
A Morgan Stanley elemzői elleni győzelemmel hangolt a budapesti olimpiára a magyar női sakkválogatott. Évek óta együtt készülnek az olimpiára női sakkozók és a globális pénzintézet legjobb hazai játékosai.
Elutasította a bíróság Donald Trump volt amerikai elnök, jelenlegi elnökjelölt benyújtványát, hogy a választások után döntsenek a 2016-os korrupciós ügyben. A politikus-üzletember ügyvédjei szerint viszont ez befolyásolná a novemberi választást, így még mindig nem biztos, hogy a büntetőperben végleges döntés születik.
Légitámadást hajtott végre rakétákkal és drónokkal szerdára virradóra az orosz hadsereg Kijev és a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) ellen; a lengyel határtól nem messze fekvő város elleni csapásokban hét ember, köztük három gyermek vesztette életét, 35-en megsebesültek - jelentették regionális tisztviselők.
A különféle mosószerek, amellett, hogy nagyon drágák, még olyan adalékanyagokat is tartalmaznak, amelyek veszélyt jelentenek a környezetre. Éppen ezért éri meg saját magunknak elkészíteni a mosószert, ami kevésbé költséges, és káros összetevőket sem tartalmaz.
A piskóta az egyik legtrükkösebb sütemény, ugyanis bármennyire is könnyűnek tűnik az elkészítése, nagyon nehéz puha, jó állagú és finom tésztát sütni, ami nem esik össze a felére, miután kivesszük a sütőből, nem morzsálódik és nem is olyan fullasztóan száraz. Az egyik kulcsa a tökéletes piskótának a sütés, és akár fogvájó nélkül is ellenőrizhetjük,
Sajnos a levéltetvek a leandert sem kímélik, és ha nem cselekszünk időben, akkor akár az egész növényt elpusztíthatják. Szerencsére léteznek olyan vegyszermentes megoldások, amelyek hatékonyak lehetnek a levéltetvek ellen.
Egyre többen gondolják úgy, hogy a szeptember az új január és az ősz beköszöntével próbálnak meg változtatni rossz szokásaikon. Ha te is most döntöttél úgy, hogy egészségtudatosabban fogsz élni, segítünk, hogy a diétázók „rémálmát”, a bevásárlást is megúszd.
Manapság már 3-4 ezer forintot is elkérhetnek egy pirított tésztáért. Ha inkább spórolnál, akkor emelkedj ki a lusta kolisok köréből és csináld meg a sajátodat az éttermi árak töredékéért. Amit meg megspórolsz, költheted… vodkára! ????
Képzeld el, ahogy a gőzölgő húsleves illata betölti a konyhát, vagy ahogy a ropogósra sült rántott hús halmokban áll az asztal közepén. De csak óvatosan, mert garantáltan beindul a nyálelválasztásod! :D
És ahol az egy töltött káposztára jutó legtöbb sztár megfordul, hiszen még Ashton Kutcher és Mila Kunis is evett náluk. Meglestük a Szőlőskert Vendéglő titkát Balatonfenyvesen.
Lehet eszpresszó, tejeskávé vagy cappuccino – a kávé az egyik legnépszerűbb ital a világon. Érdemes azonban tudni, hogy a túlzott kávéfogyasztás káros lehet a szervezetre, akár pánikrohamot is okozhat.
Ha már nincs ötleted, mit készíts a rengeteg fügéből, ami terem a kertben, süsd meg némi mézzel! Szuper nassolnivaló lesz belőle egy borozgatós vacsorához.
Jó ötletnek tűnt néhány üveg vagy zacskó félkész, kész mártást, szószt megvenni és a kamrában vészhelyzetre őrizgetni? Aztán egy idő után arra eszmélsz, hogy lejár a szavatossága, kidobni nem szeretnéd viszont az íze miatt megcsinálni sincs igazán kedved... Nézzük, mit tehetsz, ha háziassá tennéd a bolti egyenízeket!
Amerikában minden ősszel hódítanak a sütőtökös, és kiváltképp a fűszeres-sütőtökös ízű ételek és italok. Olyan különleges ízvilág ez, mint amilyen mondjuk a mézeskalács vagy a forralt bor karácsonykor, és egyre inkább lesz ismert és keresett dolog idehaza is minden, amibe a pumpkin spice fűszer kerül.
Te szereted a krumplit? Ha igen, akkor van egy nagyszerű hírünk: az egyik tanulmány szerint napi két szem burgonya elfogyasztásával már nagyon sokat tehetsz az egészségedért.
A ropogós tésztamorzsával borított gyümölcsös sütik nemcsak nagyon finomak, hanem egyszerűek is, ezért még inkább imádjuk ezt az angoloktól átvett desszertet. Bár az időjárás még nem tudja, de itt az ősz, így mi mással is készítenénk el, mint körtével? Íme a recept!
Míg májusban a bodzavirágot szedjük lelkesen és készítjük belőle a finomságokat, ilyenkor a bodza termése csábít. No nem arra, hogy nyersen elfogyasszuk, hiszen arra nem alkalmas, de például isteni finom lekvárt főzhetünk belőle.
Na, gyerekek, ha valaki megkérdezi tőletek az utcán, hogy ugyanmár mi is az, hogy egy kaja cuccos, akkor nincs más teendőtök, mint megmutatni neki ezt a receptet!
Ha azt szeretnéd, hogy nálad is folyamatosan virágot hozzon a rózsa, akkor van egy dolog, amire feltétlenül figyelned kell: mindig időben távolítsd el a növényről az elhalt, elszáradt rózsafejeket.
Nincs is jobb a klasszikus, sajtos-tejfölös lángosnál, ami persze jól meg is van fokhagymázva. Manapság viszont vadászni kell az alapvető ízeket, ugyanis egyre több helyen készülnek különleges, már-már extrém ízű lángosok. A feltét szinte bármi lehet, hiszen a kenyértészta mindent elbír. Szó szerint!
Néha nincs időnk vagy kedvünk ahhoz, hogy bonyolultabb ételekkel kápráztassuk el a családot. Ilyenkor egyszerűen csak szeretnénk egy finom meleg ételt, amivel nincs sok macera és lehetőleg gyorsan elkészül. Tíz ilyen receptet gyűjtöttünk össze, válogass kedvedre!
Ezek a fogások minden erejüket bevetik, hogy bizonyítsák: nem szükséges hús ahhoz, hogy egy főétel igazán ütős legyen. A zöldségek és a hüvelyesek ringbe lépnek, hogy megmutassák, ki a valódi nehézsúlyú bajnok!
Csángó gulyás, savanyú káposztás sztrapacska, fügés csirkecomb és pásztortarhonya – nem túlzunk, amikor azt mondjuk, hogy a legfullosabb őszi receptjeink jönnek!
Újra becsöngettek az iskolába, a munka is gőzerővel folytatódik, rövidülnek a nappalok, közeledik a hűvösebb időszak. Ilyenkor még fontosabb, hogy ellássuk a szervezetünket minden jóval, hogy továbbra is teljes energiával tudjunk helytállni.
A hétvégi és vasárnapi ebédek különleges hangulatot varázsolnak az otthonokba – ilyenkor van időnk arra, hogy kicsit kényeztessük magunkat vagy a családot egy-egy finom fogással. Ebben a válogatásban olyan ételötleteket kínálunk, amelyekkel a hétvégi étkezések igazán emlékezetessé válnak, legyen szó klasszikus ízekről vagy modern, kreatív megoldáso
Ehető rovarokról már mindannyian hallottunk, hiszen a világ számos pontján teljesen természetes, hogy a menüben egy-egy ilyen állat szerepel. Na, de épp a csótány? Igen, könnyen elképzelhető, ugyanis ez a kellemetlen rovar „minőségi fehérjeforrásnak” számít.
Az alma az egyik leghétköznapibb gyümölcs nálunk, amiből rengetegféle finomság készíthető. Remek kiegészítője lehet például egy párolt káposztának, isteni süteményekbe csempészhetjük, a levesről már nem is beszélve. Csak a kedvedtől függ, hogy hidegen vagy melegen szeretnéd elfogyasztani!
A hosszú, forró nyár miatt már javában tart a szüret, így ahol szőlő terem, ott must is van. A megszokott pác helyett készíts most mustosat, a végeredmény nagyon finom, nagyon szaftos lesz. Ha a must nem lenne elég, a zeller-alma töltelék már tényleg klasszikus őszi ebéddé vagy vacsorává teszi ezt a sertéshúsból készült fogást.
Már itthon is kapható a világ legerősebb söre, a skót Beithir Fire. Ennek a sörnek olyan magas az alkoholtartalma, hogy már nem is viselkedik klasszikus sörként és inkább emlékeztet egy méregerős párlatra. Nemcsak a fogyasztásával, hanem már a megkóstolásával is óvatosnak kell lenni!
Dráma, veszekedések, sírások – az Ázsia Expressz ötödik részében Sáfrány Emese és Béres Anett hiába ígérte meg Krausz Gáboréknak, hogy megeszik a főztjüket, végül mégsem tartották a szavukat.
Nyáron a Városmajori Szabadtéri Színpadon debütált az [Escape] – A Donkihóte-projekt, ami tulajdonképp a klasszikus darab modernizált, újragondolt változata. Itt egy számítógépes játék a közeg, amiben a főhős kalandozik. De hogy lesz ebből tapasvacsora?
A Fuji szó hallatán elsőre nekem mindig a monumentális Fudzsi ugrik be, mely nemcsak Japán egyik legmagasabb hegye, de egyben az ország egyik jelképe is. Talán pont ezért kapta a nevét a Fuji Japán Étterem is, mely hazánk első tradicionális japán éttermeként vonult be a köztudatba.
A svéd uborkasaláta egy olyan savanyúság, amit a kezdők is sikerrel elkészíthetnek. Nem kell félni attól, hogy túlságosan megérik vagy megbuggyan, mint mondjuk a kovászos uborka, a napra se kell tenni. Elég csak összekeverni az alapanyagokat és üvegekbe adagolni, majd pedig hűtőben érlelni és jókedvvel fogyasztani!
Orrfolyás, tüsszögés, viszkető szem: ebben az időszakban sajnos sokan szenvednek a parlagfűtől. De nemcsak a kellemetlen tünetek miatt okoz nagy problémát ez a gyomnövény, hanem azért is, mert komoly bírságra számíthatnak azok az ingatlantulajdonosok, akik nem akadályozzák meg a parlagfű terjedését.
Az asszonykonty is egyike a hangzatos nevű, régi magyar népi süteményeknek. A neve egyértelműen a formájára utal, hiszen miután felcsavarjuk, a finom kelt tészta kontyot formáz. A sütemény azonban nemcsak a formája, hanem a töltelék miatt is különleges.
A mexikói konyha alapvetése, a tortillalap világszintű népszerűsége nem véletlen: többféle ízben és méretben kapható, sokáig eláll, zsírszegény és változatosan elkészítheő. Az egyik legismertebb és legkedveltebb felhasználási módja, amikor két lap közé halmozzák a tölteléket és az egészet egy kontaktgrillben összepirítják – ez a quesadilla. Mutatj
Rengeteg természetes csodaszerről hallani, hogy csodát tesz az egészséggel. A kókuszvizet is egyre többen fogyasztják, nem véletlenül - valóban számos jótékony hatása van. Ezeket gyűjtöttük össze.
Nagybevásárlásról hazaérve már csak az okoz gondot, hogy mit hova pakoljunk. Mit tegyünk a hűtőbe? Mi meddig áll el? Korántsem biztos, hogy ami praktikus megoldásnak tűnik, az jó az élelmiszereknek. Bemutatjuk a leggyakoribb tárolási hibákat.