2009. július 27. hétfő

júl. 27
12:18
Palik: Massa családja elégedett az orvosi ellátással (Infostart)
Elégedett volt Felipe Massa családja azzal, ahogyan a brazil Forma-1-es versenyzőt ellátták szombati súlyos balesete után. Erről Palik László, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke számolt be. Dávid Sándor Forma-1-es szakíró azt emelte ki, hogy az acélrugó rendkívül rossz helyen találta el Massa sisakját.
júl. 27
13:12
Kisteleki nem szeretné a Puskás Stadionban látni Madonnát (Infostart)
A Magyar Labdarúgó Szövetség a válogatott két szeptemberi, hazai világbajnoki selejtezőjére való tekintettel nem támogatja, hogy a Puskás Ferenc Stadionban legyen Madonna augusztus 22-i koncertje, s ez ügyben Kisteleki István elnök levelet írt Török Ottónak, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatójának.
júl. 27
14:24
Massa nincs már életveszélyben (Infostart)
A Felipe Massát műtő orvos szerint a Ferrari Formula-1-es pilótája nincs már életveszélyben, azonban szemsérülése kihatással lehet további sportolói pályafutására.
júl. 27
15:00
Magyar Nagydíj: kevesebb néző, mint tavaly (Infostart)
A tavalyihoz képest kevesebben látogattak ki az elmúlt hétvégén a Magyar Nagydíjra, de - Palik László, a Hungaroring Zrt. elnöke szerint - a nézőszám csökkenése nem volt olyan drasztikus, mint más futamok esetében.
júl. 27
15:18
Kikapott Kanadától a női pólóválogatott (Infostart)
Nem jutott a legjobb négy közé a magyar női vízilabda-válogatott a római világbajnokságon, mivel 9-7-re kikapott Kanadától a negyeddöntőben.
júl. 27
15:54
A sisak mentette meg Massa életét (Infostart)
Nehéz tovább szigorítani a jelenlegi biztonsági előírásokat a Formula-1-ben - mondta az InfoRádiónak Wéber Gábor szakkommentátor a brazil Felipe Massa szombati balesete kapcsán. A magyar F1Racing magazin főszerkesztője hozzátette, hogy a sisak méretén és súlyán is nehéz lenne érdemben változtatni.
júl. 27
17:06
Schumacher mégis beül Massa autójába? (Infostart)
A Ferrari nem zárja ki, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fogja pótolni Felipe Massát, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén szenvedett súlyos fejsérülést.
júl. 27
17:24
Schumacher visszatérhet (Blikk)
A Ferrari nem zárja ki, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fogja pótolni Felipe Massát, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén szenvedett súlyos fejsérülést.
júl. 27
18:54
Massa már beszél, állapota javul (Infostart)
Jelentősen javult Felipe Massa állapota: a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén balesetet szenvedett pilótát levették a lélegeztetőgépről, és már beszélt is családjával.
júl. 27
19:48
Hosszú Katinka bronzérmes a vb-n (Infostart)
Bronzérmet szerzett Hosszú Katinka 200 méteres vegyesúszásban a római világbajnokságon. A számot az amerikai Ariana Kukors nyerte, Verrasztó Evelyn hetedik lett.
júl. 27
21:18
Negyvenezren köszöntötték Ibrahimovicot Barcelonában (Infostart)
Zlatan Ibrahimovic öt évre aláírt a Bajnokok Ligája-győztes Barcelona labdarúgócsapatához.
júl. 27
21:20
Öt gól a szombathelyi Arsenal-gálán (Infostart)
Az Arsenal labdarúgó-csapata 5-0-ra győzött a Haladás ellen a szombathelyi felkészülési mérkőzésen. A londoni együttesnél Nicklas Bendtner és Eduardo kétszer volt eredményes, míg Robin van Persie büntetőből talált be.

2009. július 28. kedd

júl. 28
5:06
Felipe Massa: Mi történt velem? (Blikk)
Megszólalt szombati balesete után a Ferrari versenyzője, de továbbra is súlyos az állapota
júl. 28
5:08
Madonnával harcol az MLSZ (Blikk)
Szembeszálltak Madonnával (50) a focisták, de nem jártak sikerrel.
júl. 28
5:10
Jordan még mindig 27,2 milliárdot keres (Blikk)
Bár már évek óta visszavonult, így is dől a pénz minden idők legjobb kosarasához
júl. 28
8:06
Nagy Lászlót is elveszítjük? - honosítási krónika (Infostart)
Számos olyan klasszis sportoló szerepelt és szerepel magyar színekben világversenyeken, akik pályafutásuk közben vették fel a magyar állampolgárságot. Ennek az ellenkezője eddig valamivel ritkábban fordult elő, de ahogy arról Nagy László a múlt héten beszámolt, a Spanyol Kézilabda Szövetség mindenképpen szeretné őt honosítani.
júl. 28
9:54
Orvosa szerint Massa egy héten belül hazamehet (Infostart)
Orvosa szerint egy héten belül hazatérhet Felipe Massa, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén szenvedett súlyos balesetet.
júl. 28
10:30
Megtörik-e az átok? - magyar-szerb rangadó a vb-n (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott ma délután 14 órakor újra nekiveselkedik, hogy öt év után végre legyőzze a szerb együttest. Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata a római világbajnokság negyeddöntőjében mérkőzik legnagyobb riválisával.
júl. 28
11:06
A Real Madrid is részesült Eto'o eladásából - hírek és pletykák (Infostart)
Zlatan Ibrahimovic öt évre aláírt a Barcelonához, míg Samuel Eto'o ugyanennyi időre kötelezte el magát az Interhez, így lezárult a nyári átigazolási szezon legváratlanabb cseréje. A kameruni támadó klubváltása után a Real Madrid is kapott pénzt. Az Inforadio.hu rendszeresen beszámol a legfrissebb átigazolásokról és pletykákról.
júl. 28
12:36
Újabb gond Overdose rehabilitációjában (Infostart)
Újabb kellemetlen esemény zavarta meg Overdose rehabilitációját: a magyar csodaló nem hajlandó vízbe menni. Mikóczy Zoltán tulajdonos szerint ezzel a terápiával a felkészülési időszakot kívánták volna lerövidíteni, de ennek elhagyásával hosszabb időre lesz szükség, amíg a következő versenyen indulhat Overdose.
júl. 28
13:12
Jean Todt meglátogatta Felipe Massát (Infostart)
Jean Todt korábbi csapatfőnök meglátogatta a kórházban Felipe Massát, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén szenvedett súlyos balesetet.
júl. 28
14:06
Rómában sem tört meg a szerb átok (Infostart)
Nem jutott be a legjobb négy közé a magyar férfi vízilabda-válogatott a római világbajnokságon, miután a negyeddöntőben 10-9-re kikapott Szerbiától. Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata nem tudta megtörni az öt éve tartó átkot, ezúttal is vereséget szenvedett a délszlávoktól. A magyar együttes háromgólos hátrányból állt fel, majd elhúzott, de a szerbek egyenlíteni tudtak. A rendes játékidő…
júl. 28
14:42
Massa látása nem sérült orvosa szerint (Infostart)
Orvosa szerint nem sérült Felipe Massa látása. A sérült versenyző három nyelven kommunikál, csapata visszavárja.
júl. 28
17:24
Schumacher egyre közelebb a Ferrarihoz (Infostart)
Nem zárja ki annak a lehetőségét Michael Schumacher, hogy ő helyettesítse a súlyos sérülést szenvedett Felipe Massát a Ferrarinál az idény hátralévő Formula-1-es futamain.
júl. 28
18:00
Kemény: Nem vittük be a döntő ütést a megroggyant ellenféllel szemben (Infostart)
Legfeljebb az ötödik helyet szerezheti meg az olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott a római világbajnokságon. Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata a negyeddöntőben hosszabbításban kapott ki 10-9-re a szerb együttestől. Az InfoRádió Kemény Dénest, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát kérdezte az eredményről és a folytatásról.
júl. 28
19:12
Új világcsúcs az úszó világbajnokságon (Infostart)
A dél-afrikai Cameron van der Burgh férfi 50 méter mellen 26.74 másodperces új világcsúccsal jutott a döntőbe a római vizes világbajnokság keddi versenynapján.
júl. 28
19:14
A románokkal találkozik a férfi pólóválogatott (Infostart)
A Kovács István vezette román csapattal találkozik a magyar válogatott a római vizes világbajnokság 5-8. helyért sorra kerülő csütörtöki mérkőzésén.
júl. 28
19:48
Mocsai Lajos nem lesz a férfi válogatott kapitánya (Infostart)
Mocsai Lajos, a bajnok és Magyar Kupa-győztes MKB Veszprém vezetőedzője nem lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, noha ő volt a szövetség (MKSZ) elsőszámú jelöltje.
júl. 28
20:24
Schumacher egyre közelebb a Ferrarihoz (Infostart)
Nem zárja ki annak a lehetőségét Michael Schumacher, hogy ő helyettesítse a súlyos sérülést szenvedett Felipe Massát a Ferrarinál az idény hátralévő Formula-1-es futamain.
júl. 28
21:00
Olasz "nyúl" húzta be a döntőbe a magyar úszókat (Infostart)
A világcsúcsot (1:53.67 p) repesztő olasz Federica Pellegrini kiváló "nyúlnak" bizonyult: húzta maga után Mutina Ágnest és Verrasztó Evelynt is a keddi elődöntőben, végül aztán mindkét magyar lány bejutott a római vizes világbajnokságon a 200 méter női gyors szerda esti döntőjébe. A kedd délutáni programban Pellegrini mellett hárman úsztak világrekordot, és kikapott a pekingi olimpia hőse, az…

2009. július 29. szerda

júl. 29
5:06
Nyerni utazik Tallinnba a Loki (Blikk)
Különgéppel utazott Észtországba a Levadia elleni meccsre a DVSC csapata
júl. 29
5:08
Ő a világ leggazdagabb női sportolója (Blikk)
A világhírű teníszező, Marija Sarapova a világ legjobban fizetett női sportolója.
júl. 29
5:10
A jövő héten elhagyhatja a kórházat Massa (Blikk)
Három nyelven kommunikál, és már a bal szemére is lát a Forma–1-es versenyző
júl. 29
5:12
1795 napja tart a szerb átok (Blikk)
Továbbra sem megy a szerbek ellen a legutóbbi három olimpián aranyérmes férfi vízilabda-válogatottunknak.
júl. 29
9:00
Enni kért Massa (Infostart)
Megjött az étvágya Felipe Massának, a Ferrari brazil pilótájának, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérőjén szenvedett súlyos balesetet.
júl. 29
9:18
A BMW megunta a Formula 1-t (Infostart)
Az idény végén kivonul a Formula-1-ből a BMW autógyár.
júl. 29
10:30
Újabb botrány a dresszek körül (Infostart)
Nem akarja a 14-szeres olimpiai bajnok Michael Phelpst - a vb után - addig versenyeztetni edzője, amíg a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) nem rendezi a dresszek körüli vitát.
júl. 29
12:18
Ragyogó magyar úszóeredmények a vébén (Infostart)
Cseh László Európa-csúcsot javítva és összesítésben elsőként a 200 m vegyesen, Hosszú Katinka magyar csúccsal, egyben a harmadik legjobb időt produkálva 200 m pillangón biztosította helyét az esti elődöntőben a római vizes vb szerdai versenynapján.
júl. 29
13:12
Újabb pólós zakó a vébén (Infostart)
A magyar női vízilabda-válogatott, fordulatos mérkőzésen, 10-9-re kikapott az olimpiai bajnok holland csapattól a római vizes világbajnokság szerdai játéknapján. Ez azt jelenti, hogy Petrovics Mátyás szövetségi kapitány együttese pénteken 9 órakor az ausztrál-spanyol párharc vesztesével találkozik a 7. helyért.
júl. 29
14:24
Massa elhagyja Budapestet - epegyulladása is van a pilótának (Infostart)
Édesapja szerint csütörtökön Párizsba szállítják Felipe Massát, a Ferrari brazil pilótáját, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérőjén szenvedett súlyos balesetet. Egy francia hírügynökség szerint epegyulladása is van Massának, ám erről a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) nem adott tájékoztatást.
júl. 29
14:26
A csalódott Mocsai Lajos nem lehet kapitány (Infostart)
Nem lesz Mocsai Lajos, a bajnok és Magyar Kupa-győztes Veszprém vezetőedzője a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, noha ő volt a szövetség elsőszámú jelöltje.
júl. 29
18:54
Mutina hetedik, Verrasztó nyolcadik 200 gyorson (Infostart)
Mutina Ágnes a hetedik, Verrasztó Evelyn pedig a nyolcadik helyen végzett szerdán 200 méter gyorsúszásban a római világbajnokságon.
júl. 29
19:12
Michael Schumacher visszatér a Formula-1-be! (Infostart)
A Ferrari hivatalosan bejelentette, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel pótolja Felipe Massát az augusztus 23-i valenciai Formula-1-es futamon, és várhatóan az idény hátralévő versenyein.
júl. 29
19:48
Cseh és Hosszú is Európa-csúcsot repesztett! (Infostart)
Európa-csúccsal, a legjobb idővel jutott a női 200 méteres pillangóúszás döntőjébe Hosszú Katinka a római világbajnokságon. Szintén új kontinensrekordot ért el Cseh László 200 méter vegyesen.
júl. 29
20:06
"Észtvesztő" debreceni diadal a BL-ben (Infostart)
A Debrecen 1-0-ra nyert az észt Levadia Tallinn otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében, a harmadik forduló első meccsén. A magyar bajnok gólját Leandro szerezte.
júl. 29
20:08
Massa újra versenyezhet majd (Infostart)
Felipe Massa újra versenyezhet majd - mondta Dino Altmann, a Hungaroringen súlyos balesetet szenvedett brazil Formula-1-es pilóta orvosa.
júl. 29
20:42
Hackerek és paparazzók próbáltak betörni Massához (Infostart)
Rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett ápolják az Állami Egészségügyi Központban, ismertebb nevén a Honvéd Kórházban Felipe Massát. Az InfoRádió úgy tudja, a brazil Formula-1-es pilótához négy magyar, két orvos és két ápoló mehet be, mindenki mást távol tartanak a szobájától. Több fotós próbált belopózni, de nem jutottak messzire. A kórház számítógépes rendszerét is sikertelenül…

2009. július 30. csütörtök

júl. 30
5:06
Massa elhagyta az intenzív osztályt (Blikk)
Elhagyta az intenzív osztályt szerdán Felipe Massa, a Forma-1-es Ferrari csapat brazil pilótája, aki a Magyar Nagydíj szombati időmérőjén szenvedett súlyos balesetet.
júl. 30
5:08
Harapós lesz a Honvéd (Blikk)
A kispestiek megpróbálnak meglepetést szerezni a török sztárcsapat otthonában
júl. 30
5:10
Észt veszejtő volt a Debrecen! (Blikk)
965 millió forintnyi eurót keres a fociklub, ha nem kap ki a visszavágón

Keresés