2010. október 6. szerda

okt. 6
17:30
Koman felnőtt (Blikk)
Telki — Közel egy éve az U20-as futballválogatott bronzérmet szerzett az egyiptomi vébén. A fiatalokat az ország a szívébe zárta, az együttest Afrikában irányító szövetségi edző, Egervári Sándor (60) már akkor mondta, közülük néhányan hamarosan a felnőtt nemzeti csapatban is helyet követelhetnek maguknak.
okt. 6
20:30
Räikkönnen végleg kiszáll? (Infostart)
Kimi Räikkönen határozottan cáfolta, hogy jövőre a Forma-1-es Renault-istállóhoz szerződik, s könnyen elképzelhető, hogy a 2007-ben a Ferrarival világbajnok pilóta végleg kiszáll az autósport elitkategóriájából.
okt. 6
21:06
Kaká visszatér Itáliába? (Infostart)
Egyre élesebb harc bontakozik ki az olasz labdarúgás két élcsapata közt. Az Inter és a Milan azonban ezúttal nem (csak) a pályán csap össze, hanem a háttérben, az üzleti asztaloknál is. A tét: ki tudja visszahozni Kakát az olasz bajnokságba.

2010. október 7. csütörtök

okt. 7
2:48
Kakát elengedik (Blikk)
okt. 7
7:00
Bayern-elnök: "Beleragadtunk a sz.rba!" (Infostart)
Az eddig példa nélkül álló gyenge idénykezdet ellenére Uli Hoeness, a Bayern München elnöke bízik abban, hogy a csapat megvédi címét a labdarúgó Bundesligában.
okt. 7
12:24
Komjáti András lett a Vasas edzője (Infostart)
Komjáti Andrást nevezték ki a Vasas labdarúgó-csapatának vezetőedzőjévé - közölte Markovits László ügyvezető elnök.
okt. 7
15:24
FIFA: Dél-koreai kihívója lehet Joseph Blatternek (Infostart)
Csung Mong Jun, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség dél-koreai alelnöke fontolóra veszi, hogy induljon-e Joseph Blatter kihívójaként a jövő májusban esedékes elnökválasztáson.
okt. 7
16:18
Egervári: "Picit más rendszerben lépünk pályára San Marino ellen" (Infostart)
Egervári Sándor szövetségi kapitány is kötelezőnek tekinti San Marino legyőzését a magyar labdarúgó-válogatott számára a pénteki Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, melynek teljes bevételét az iszapkatasztrófa károsultjainak ajánlja fel a magyar szövetség. A csoport két favoritjának tartott svédekkel és hollandokkal azonos szinten álló csapatnak tartja a magyart Giampaolo Mazza, San Marino…
okt. 7
17:30
Magyar korongozóval bővülhetne a Hall of Fame (Infostart)
A Magyar Jégkorong Szövetség, élve előterjesztési jogával, a tavaly márciusban elhunyt ifjabb Ocskay Gábort jelöli a nemzetközi szövetség égisze alá tartozó sportági Hírességek Csarnokába.
okt. 7
20:12
Lehet, hogy mégsem kel el a Liverpool? (Infostart)
Bíróságnak kell rendeznie a nézeteltéréseket az FC Liverpool labdarúgócsapatának igazgatósága, illetve tulajdonosai között a klub eladásának ügyében.

2010. október 8. péntek

okt. 8
7:00
Trapattoni papokat edz (Infostart)
Giovanni Trapattoni, az ír labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya irányítja majd a Vatikán legjobbjaiból álló futballcsapatot, amely október 23-án csap össze az itáliai rendőrök gárdájával Rómában.
okt. 8
8:30
Formula-1: Red Bull-fölény Japánban, Hamilton falnak ütközött - nézze meg! (Infostart)
Sebastian Vette érte el a legjobb időt a Formula-1-es Japán Nagydíj pénteki első szabadedzésén, és a másodikat is a Red Bull német pilótája nyerte.
okt. 8
12:06
Index: További három magyar bajnoki érintett a bundabotrányban (Infostart)
Az Újpest-Honvéd mérkőzés mellett ugyanabból a fordulóból további három magyar bajnoki is érintett lehet az európai futball bundabotrányban. A Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozás érdekeire hivatkozva továbbra sem kíván személyeket, csapatokat vagy mérkőzéseket megnevezni.
okt. 8
13:54
Szalai is kezd San Marino ellen (Infostart)
Szalai Ádám pályafutása során először kezd a magyar labdarúgó-válogatottban: a Mainz fiatal támadója péntek este a San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőn lesz a kezdő tizenegy tagja.
okt. 8
16:36
Milliós segítség Dzsudzsákéktól (Blikk)
Budapest — Mélyen lesújtották Dzsudzsák Balázst (23) és Juhász Rolandot (27) azok a képsorok, amelyeket a gyilkos iszapáradatról láttak.
okt. 8
18:42
A FIFA felfüggesztette Nigéria felfüggesztését (Infostart)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteken ideiglenesen hatályon kívül helyezte Nigéria tagságának felfüggesztéséről hozott október eleji döntését.
okt. 8
20:12
San Marino ellen nagyon megy a válogatottnak (Infostart)
A Magyarország-San Marino Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen tízezres közönség előtt a magyar labdarúgó-válogatott az első félidő után vezet, az eredmény 4-0.
okt. 8
21:06
Szalaiék elhúzták San Marino nótáját (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott 8-0-ra nyert San Marino ellen a Puskás-stadionban Európa-bajnoki selejtezőn.

2010. október 9. szombat

okt. 9
2:30
Megbundázott forduló? (Blikk)
Budapest — Egy fordulóból négy meccs is gyanús lehet a magyar labdarúgó-bajnokságban. Mint azt megírtuk, a szerdán Tuna A. és Nürettin G. ügyében kezdődött bochumi perben 32 európai összecsapást vizsgálnak, köztük a 2009. április 24-én lejátszott Újpest–Honvéd (3-0) mérkőzést is.
okt. 9
2:48
Fényes meccs az MTK-nál (Blikk)
Budapest — Világítást ígér az MTK vezetősége a mai, Kaposvár elleni bajnokira.
okt. 9
9:42
Egervári nem bízza el magát a San Marino elleni sikertől (Infostart)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem szabad túlértékelni a San Marino elleni, pénteki Európa-bajnoki selejtezőn elért 8-0-s győzelmet, s jövő kedden Finnországban nagyon nehéz mérkőzés vár a csapatra.
okt. 9
12:06
Malajziai Nagydíj: Talmácsi a 15. helyről rajtol (Infostart)
A pontversenyben hatodik Talmácsi Gábor a szombati időmérő alapján a 15. helyről rajtol vasárnap a Moto2 géposztályban a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján.
okt. 9
18:24
Japán Nagydíj: hajnali 3-kor lesz az időmérő (Infostart)
A szakadó eső miatt nem lehetett lebonyolítani szombaton a Forma-1-es Japán Nagydíj időmérő edzését, amelyet a vasárnapi futam előtt pótolnak majd a pilóták. A viadal magyar idő szerint vasárnap 8 órakor rajtol el, az időmérőt pedig 3 órakor bonyolítják le.

2010. október 10. vasárnap

okt. 10
2:48
Eső miatt elmaradt az időmérő edzés (Blikk)
SZUZUKA ‒ Elmosta az eső a Forma–1-es Japán Nagydíj tegnapi időmérő edzését. Az özönvízben félóránként halasztották el a kvalifikációt, majd a harmadik csúsztatást követően bejelentették: ilyen ítéletidőben, és a pályán álló többcentis csapadék miatt lefújják az eseményt.
okt. 10
5:30
Vettelé az első hely az elhalasztott japán időmérőn (Infostart)
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban megtartották Szuzukában a szombaton eső miatt elhalasztott F1-es időmérőt. A pálya felszáradt, a legjobb rajthelyet a pénteki formájában versenyző Sebastian Vettel szerezte meg csapattársa, Mark Webber előtt.
okt. 10
10:18
Vettel nyerte a Japán Nagydíjat (Infostart)
A Red Bull-os német Sebastian Vettel győzött vasárnap a Forma-1-es Japán Nagydíjon csapattársa, az ausztrál Mark Webber, és a Ferrarival versenyző spanyol Fernando Alonso előtt.
okt. 10
10:20
Talmácsi kiesett (Infostart)
Pont nélkül zárt, mivel kiesett a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján a Moto2-es géposztályban versenyző Talmácsi Gábor.
okt. 10
11:48
Vettel nyerte a balesetekkel teli nagydíjat (Blikk)
A Red Bull-os német Sebastian Vettel győzött vasárnap csapattársa, az ausztrál Mark Webber, és a Ferrarival versenyző spanyol Fernando Alonso előtt a Forma–1-es Japán Nagydíjon, Szuzukában, ahol balesetekkel rajtolt a verseny.
okt. 10
13:18
LEN Kupa: A Honvéd 19-0-ás győzelemmel ünnepelte továbbjutását (Infostart)
Három győzelem és egy vereség után a befejező napon megint nyert a Honvéd férfi vízilabdacsapata a LEN Kupában: a Kőér utcaiak a tbiliszi csoportban vasárnap 19-0-ra lépték le az isztambuli Enka együttesét, s vagy elsőként, vagy másodikként folytathatják a sorozat második selejtezőkörében október 22. és 24. között.
okt. 10
13:20
Vízilabda Euroliga: főtáblás lett az Eger (Infostart)
Az Eger férfi vízilabdacsapata bekerült az Euroliga legjobb 16 együttese közé, miután vasárnap, a G betűjelű négyesben 3 góllal legyőzte a francia CN Marseille-t.
okt. 10
16:18
Nem bírt egymással az USA és Lengyelország futball-válogatottja (Infostart)
Kétszer is vezetett, végül mégis döntetlenre végzett az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja a lengyelek legjobbjaival a helyi idő szerint szombat esti barátságos mérkőzésen, Chicagóban.

2010. október 11. hétfő

okt. 11
10:54
Szalai visszatérhet a Real Madridhoz (Infostart)
A Real Madrid vezetősége azt tervezi, hogy jövő nyáron visszavásárolja Szalai Ádámot a Mainz csapatától - értesült az As.
okt. 11
12:24
Serena Williams befejezte az idényt (Infostart)
Ismét megsérült, így ebben az évben valószínűleg már nem lép pályára Serena Williams, az amerikaiak sztárteniszezője.
okt. 11
12:42
Japán Nagydíj: Elmosta az eső az időmérőt (Infostart)
A szakadó eső miatt nem lehetett lebonyolítani szombaton a Formula-1-es Japán Nagydíj időmérő edzését, amelyet a vasárnapi futam előtt pótolnak majd a pilóták.
okt. 11
17:30
"Flippergólnak is örülnék a finnek ellen" (Blikk)
Egy találat már győzelmet érhet a finnek elleni keddi foci-Eb-selejtezőn

2010. október 12. kedd

okt. 12
3:24
Összefog az Újpest és a Fradi (Blikk)
okt. 12
8:12
A Vidi-kapus néz szembe a Háromoroszlánosokkal (Infostart)
Kedden 21 mérkőzéssel folytatódik a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata: a világbajnok spanyolok Skóciában vendégeskednek, a Wembley-ben pedig két veretlen csapat találkozik. A magyarok csoportjában a svéd válogatott Hollandiába utazik.
okt. 12
9:06
Meddig láthatunk Formula-1-es futamot Mogyoródon? (Infostart)
Jelentős összegeket kell a mogyoródi pálya és a környéke fejlesztésére fordítani, hogy a Magyar Nagydíj 2016 után is helyet kapjon a Formula-1-es világbajnokság versenynaptárában - mondta a Hungaroring Sport Zrt. vezetője az InfoRádiónak. Dénes Ferenc sportközgazdász szerint ha a Magyar Nagydíj kikerül a körforgásból, akkor szinte lehetetlen lesz oda visszakerülnie.
okt. 12
9:08
Derbyben nyertek a brazil futballisták - videóval (Infostart)
A brazil labdarúgó-válogatott 2-0-ra nyert a 2012-es Eb társrendezője, az ukrán csapat ellen barátságos mérkőzésen az angliai Derbyben.
okt. 12
10:18
Szépen búcsúztatná az évet az Egervári-csapat (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott kedden játssza idei utolsó Európa-bajnoki selejtezőjét Finnország ellen. Legutóbb az emlékezetes 1997-es világbajnoki selejtezőn járt Helsinkiben a nemzeti csapat.
okt. 12
14:30
Újabb fordulat Liverpoolban (Infostart)
Peter Lim szingapúri üzletember korábbi ajánlatát megemelve, 320 millió fontért (mintegy 100 milliárd forint) vásárolná meg a Liverpool labdarúgóklubot, és további 40 millió fontot szánna játékosvásárlásra.
okt. 12
16:54
Koman helyett Vadócz kezd a finnek ellen (Infostart)
Kijelölte kezdőcsapatát a délutáni, Finnország elleni Európa-bajnoki selejtezőre Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
okt. 12
20:12
Drámai meccsen győzött az Egervári-csapat - videó (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re nyert Finnország ellen Európa-bajnoki selejtezőn. Dzsudzsák Balázs az utolsó percben szerezte a győztes gólt.

2010. október 13. szerda

okt. 13
3:24
Magát büntette meg a DVSC edzője (Blikk)
okt. 13
12:42
Mégsem fut Milánóban Overdose (Infostart)
Nem indul vasárnap a milánói versenyen Overdose, a veretlenségét augusztusban Baden-Badenben elvesztett magyar csodaló, helyette valószínűleg november 14-én Rómában fut majd.
okt. 13
15:06
Eladható a Liverpool (Infostart)
Az illetékes londoni bíróság állásfoglalása szerint el lehet adni a Liverpool labdarúgócsapatát, azaz belátható időn belül megtörténhet a tulajdonosváltás.
okt. 13
15:42
Focibotrány! Szerb huligánok terrorizálták Genovát (Blikk)
Genova — „Nagy csatára" készültek, meg is kapták az Olaszország–Szerbia labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezőre érkező szurkolók. Fájdalom, nem a pályán. A szerb drukkerek háborús övezetté változtatták a kikötővárost, és lehetetlenné tették, hogy a focisták lejátsszák a C csoport rangadóját. A huligánok két napon át terrorizálták saját együttesüket és törtek-zúztak a városban.
okt. 13
16:18
Egervári: A játékosok felnőttek a feladathoz (Infostart)
Az elmúlt időszakban sikerült előrelépnie a magyar labdarúgó-válogatottnak - mondta az InfoRádiónak adott interjúban a szövetségi kapitány a finnek ellen Helsinkiben 2-1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező után. Egervári Sándor örül annak, hogy a játékosok nem adták fel, és nem elégedtek meg a döntetlennel. A szakvezető szerint Szalai Ádám szép karrier előtt áll.

2010. október 14. csütörtök

okt. 14
13:18
Felfüggesztették a verekedő kínai kosárválogatott működését (Infostart)
Kínai Kosárlabda Szövetség (CBA) felfüggesztette a férfi válogatott működését, miután kedden tömegverekedés miatt félbeszakadt a Brazília csapata elleni barátságos mérkőzés.
okt. 14
14:30
Háborúztak a szerb szurkolók Genovában - videó és képek (Infostart)
Sokkolta Olaszországot a szerb huligánok kedd esti rendbontása Genovában, a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező helyszínén. A meccs félbeszakadt, és a három pontot valószínűleg az olaszoknak adják. A rendőrök 17 embert tartóztattak le, köztük a Fekete embernek nevezett huligánvezért is.

Keresés