Az NHL 13. játéknapján a kanadai főváros hokicsapata ismét megalázó vereségbe futott bele hazai pályán, miután a Philadelphia Flyers ellen 7-2-re kikapott.
Kedd este további nyolc mérkőzéssel folytatódott a 2011-12-es Bajnokok Ligája. A Real Madrid tükörsima mérkőzésen győzte le a régi mumusának számító Lyont, a Manchester City az utolsó pillanatban tudta bezsebelni a három pontot a Villareal ellen. Idegenben nyert a városi rivális United, az Inter, a Benfica, és az Ajax is.
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Bayern München 1-1-es döntetlent játszott a Napoli otthonában. A pontvesztést követően a német csapat mestere, Jupp Heynckes és annak kapusa, Manuel Neuer is nyilatkozott.
Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendége. A 2004-ben a nemzet sportolójának megválasztott legenda első sorban a magyar utánpótlás vízilabda helyzetéről beszélt a műsorban.
A döntetlennel végződött Magyarország-Finnország mérkőzés miatt kilenc helyet rontott a válogatott a FIFA által szerdán közzétett legfrissebb világranglistán. Magyarország így a 36. helyen áll. A tabella élén továbbra is Spanyolország található, megelőzve Hollandiát és Németországot.
Első alkalommal rendezte meg Újpest Önkormányzata az Újpesti Gazdasági Találkozót. A kötetlen találkozón részt vett Csehi István, az Újpest FC ügyvezető igazgatója is, aki a csapat nehéz helyzetéről beszél, és kérte a vállalkozók támogatását.
A magyar labdarúgó-válogatott kilenc pozíciót rontva 36. a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán kiadott világranglistáján, amelyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Nem mindennapi tréninggel készült a Ferencváros labdarúgó-csapata a hétvégi, Újpest elleni derbire. A nagyon jókor jött pápai győzelem után a játékosok Détári Lajos vezetésével a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum meghívására egy tesztvezetésen vettek részt, és a tanpályán a csapatot Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója fogadta.
Újabb nyolc mérkőzést játszanak ma a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A Köteles Lászlót és Tőzsér Dánielt foglalkoztató RC Genk a Stamford Bridge-en, a Chelsea ellen lép pályára. Látványos játékra van kilátás a Milan-BATE Boriszov és a Barcelona-Viktoria Plzen találkozón.
Az Újpest labdarúgócsapatának eddigi többségi tulajdonosa, a City Budapest Zrt. megállapodott Roderick Duchatelet-vel, aki így több mint 94 százalékos üzletrésszel rendelkezik a futballcsapatot működtető gazdasági társaságban.
Bernard Hopkins erősen vitatható körülmények között vesztette el világbajnoki címét Chad Dawsonnal szemben. A kedélyek az elmúlt napokban sem csillapodnak.
Gallas, Viana, Berti, Govou - mi a közös bennünk? Mindannyiuknak volt mersze magára ölteni egy nagy klub, vagy vélogatott tízes dresszét, aztán viszont mindannyiuk karrierjét ketté törte a legendás dressz.
Szerdán további nyolc mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája küzdelemsorozata. A mai játéknapon többek közt a Köteles Lászlót és Tőzsér Dánielt is foglalkoztató Genk együttese a Chelsea otthonában vendégszerepel, míg az FC Barcelona a BL újonc Vitrozia Plzen együttesét látja vendégül.
A francia lapok nem kímélték a Lyon játékosait a Real Madridtól elszenvedett 4-0-s BL-vereség után. Az olasz sportnapilap szerint ijesztő volt a hazai csapat.
A számos sérülés miatt a Pick-Szeged együttese nehéz helyzetbe került, ezért a klubvezetés a télen újabb játékost szerződtetne a csapat megerősítésére.
A Juventus egykori igazgatója Luciano Moggi nem hagyta szó nélkül azt ahogy a Bianconeri bejelentette, hogy a klub ikonja, Alessandro Del Piero a szezon végén távozik Torinóból.
Az Újpest-Zalaegerszeg találkozót nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is a fővárosi lila-fehérek nyerték. A két csapat drukkerei az ustawka keretein belül mérték össze erejüket, ahogy a felvételeken látható, ez újpesti győzelemmel zárult.