A Vasas előző években rendre bajnok, legutóbb azonban az Eger mögött ezüstérmes férfi vízilabdacsapata az új idényben vissza akarja szerezni az első helyet a Vodafone ob I-ben.
Hétfőn bejárta a világsajtót az a rádiófelvétel, amelyben Felipe Massa versenymérnöke arra biztatja pilótáját, hogy tegye tönkre Lewis Hamilton versenyét a Szingapúri Nagydíjon.
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Fegyelmi Bizottsága első fokon tizennyolc hónapra eltiltotta Aschenbrenner Györgyöt és Pikó Zsuzsát a versenyzéstől.
A magyar válogatott játékosai egy footgolf versenyen mérték össze tudásukat. Koman Vladimir, Korcsmár Zsolt és Juhász Roland sem volt elégedetlen a játék végén.
A 60 kg-osok között szereplő Varga Miklós bejutott a negyeddöntőbe, és ezzel olimpiai kvótát szerzett a bakui ökölvívó-világbajnokság keddi versenynapján.
Az önkormányzat és a Tatai Honvéd Atlétikai Club (THAC) közötti, ötven millió forintos támogatásról szóló vita miatt elfogyott a kézilabdacsapat pénze, ezért visszaléphet az NB I-ből. A következő két meccset, az Orosháza és a Pécs ellen már az utolsó tartalékokból, a megmérettetés miatt játsszák le.
Harcsa Zoltán kedden döntő fölénnyel kikapott az ukrán Jevgen Hitrovtól a 75 kg-osok nyolcaddöntőjében a bakui olimpiai kvalifikációs ökölvívó-világbajnokságon.
A Juventus szerb középpályása szerint ugyan hazája válogatottja hosszú idő óta nem nyert igazi topcsapat ellen, de az olaszok ellen ezen változtatnának.
Megmutattuk már, milyen bombázókkal villognak a Premier League legjobbjai, és a Sport365.hu olvasói Totti és Zambrotta párját is megcsodálhatták már. Jöjjön most a tíz legdögösebb német focistabarátnő!
Darmos József a keddi nyolcaddöntőben pontozással kikapott a hazaiak Euróba-bajnokától, így már biztos, hogy nem szerezhet olimpiai kvótát a bakui ökölvívó-világbajnokságon.
A Vasas előző években rendre bajnok, legutóbb azonban az Eger mögött ezüstérmes férfi vízilabdacsapata az új idényben vissza akarja szerezni az első helyet a Vodafone ob I-ben.
A Vasas labdarúgócsapata a dupla pihenőnapot követően kedden tartotta első edzését a héten. A tréningen részt vettek a tesztelésre érkezett futballisták is.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A 60 kg-osok között szereplő Varga Miklós bejutott a negyeddöntőbe, és ezzel olimpiai kvótát szerzett a bakui ökölvívó-világbajnokság keddi versenynapján.
Ha a jövőben bármilyen osztályú mérkőzésen atrocitás ér egy bírót, akkor az MLSZ haladéktalanul büntető feljelentést tesz, továbbá fegyelmi eljárást kezdeményez az elkövető ellen.
Az Atomerőmű hazai pályán 22 ponttal nyert kedden az osztrák Traiskirchen ellen, a Szolnok jó hajrával nyolcpontos vereséget szenvedett kedden a finn Tampere vendégeként.
A legsúlyosabb büntetést Akassou, a Budapest Honvéd futballistája kapta a hétvégén kiállított játékosok közül a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának keddi ülésén.
A korábban jelzettnél későbbre, kedd helyett csak szerdán kora délutánra ígértek eredményt az ÁNTSZ illetékesei a Honvéd vízilabdázóinak feltételezett fertőzése ügyében.
A Szolnok jó hajrával nyolcpontos vereséget szenvedett kedden a finn Tampere vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa selejtezőjében zajló párharc első mérkőzésén.
Igazán kedves fickó lehet Antonio Ghomsi, a KV Mechelen futballistája. A kameruni játékos a Kortrijk ellen előbb felrúgta ellenfelét, majd mindkét kezével a nemzetközi egyezményes jellel adta a nézők tudtára a véleményét.
Igen morbid módon üzentek Carlos Téveznek a Manchester City szurkolói. Az angol klubnál "persona non grata"-vá váló argentin klasszist formázó bábút készítettek ismeretlen szurkolók, melyet Manchester mellett egy csatornában felakasztottak és felgyújtottak.