2008. február 18. hétfő

febr. 18
17:22
Védik a csehek kihalófélben lévő madarat (HírExtra)
Csehország is csatlakozott a kihalás fenyegette túzok védelméhez, jóllehet az országban már alig fordul elő a darualakúak rendjébe tartozó, pulykaméretű madár.
febr. 18
17:33
Jelentés ötvenhatról (HírExtra)
Az 1956-os forradalmat követő megtorlásokról készítettek összefoglaló jelentést a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum történészei, a dokumentum főként az alföldi városban történteket elemzi, de a kutatók fontosnak tartották, hogy szélesebb kitekintést is adjanak arról, mi zajlott ötven évvel ezelőtt Magyarországon és a Kárpát-medencében.
febr. 18
19:39
Fából készült szuperautó (HírExtra)
Fából készít szuperautót egy fiatal amerikai tervezőmérnök, és azt állítja, hogy az autó sebessége elérheti a 391 kilométer per órát is. A 27 éves Joe Harmon az Észak-Carolinai Állami Egyetemen kezdett dolgozni a faautón diáktársaival, mert meggyőződésük, hogy a fa masszívabb, mint az alumínium vagy az acél, ráadásul sokoldalúsága számos konstrukciós eljárást is lehetővé tesz.
febr. 18
21:16
Azonosították a király szeretőjének maradványát (HírExtra)
Azonosították II. Edvárd angol király homoszexuális szeretőjének, ifjabb Sir Hugh Despensernek a holttestét, a megcsonkított holttestre egy apátságban bukkantak rá.
febr. 18
21:48
Jelöltek az MTA főtitkári posztjára (HírExtra)
Pléh Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) jelenlegi főtitkár-helyettese, valamint Pálinkás Gábor, az MTA Kémiai Kutatóközpontja főigazgatója a két jelölt az MTA főtitkári posztjára - tájékoztatta Pannonhalmi Kálmán, a jelölőbizottság titkára a testület hétfői ülése után az MTI-t.
febr. 18
22:00
Csontot és porcot is gyógyíthat az őssejt (Infostart)
Törött csontokat és sérült porcokat hoznak helyre brit kutatók reményei szerint a páciens saját őssejtjei. A kutatók kifejlesztenek egy bioaktív vázat, amely megvédi a testbe juttatott őssejteket, és egyúttal arra készteti őket, hogy a csontba vagy porcba épüljenek be - olvasható a BBC honlapján.

2008. február 19. kedd

febr. 19
5:10
Megdöbbentő felfedezés: a légszennyezés butítja a gyerekeket (Infostart)
A benzingőz miatt szennyezett levegőjű területeken élő gyerekeknek alacsonyabb az intelligencia-hányadosuk, és az intelligencia-, valamint memóriateszteken rosszabbul teljesítenek, mint a tiszta levegőn élő társaik - derült ki egy amerikai kutatásból.
febr. 19
5:16
Elkerülhető a tolószék: biológiai terápiával gyógyítható a sokizületi gyulladás (Infostart)
Magyarországon az 55 év felettiek az izületi gyulladások miatt maradnak ki legtöbbször munkából. A Debreceni Egyetem Belgyógyászati Klinikáján biológiai terápiával gyógyítják a sokizületi gyulladástól szenvedő betegeket - hangsúlyozta az InfoRádióban az intézmény reumatológiai tanszékének vezetője. Szekanecz Zoltán egyetemi docens hozzátette: korábban a betegeket csak fájdalom- és…
febr. 19
7:21
Ahol elmaradt és ahol tombolt a tél (HírExtra)
Svédország egyes részein egész egyszerűen elmaradt idén a tél, Kínában viszont az elmúlt húsz év leghidegebb telét mérték a meteorológusok.A svéd meteorológiai intézet hivatalos meghatározása szerint ugyanis tél csak akkor van, ha a napi hőmérséklet legkevesebb öt egymás utáni napon nem haladja meg a 0 Celsius fokot.
febr. 19
9:13
Az ördögvarangy dinoszauruszokat reggelizett (Infostart)
A valaha élt legnagyobb, legagresszívebb és legfalánkabb békát azonosították Madagaszkár északnyugati részén amerikai kutatók. Az ördögvarangynak, vagyis beelzebufónak nevezett, tekegolyó nagyságú kétéltű 70 millió évvel ezelőtt élt a dinoszauruszok között.
febr. 19
9:27
Szokatlan temetkezésre bukkantak (HírExtra)
Szokatlan temetkezésre bukkantak a luxori nekropoliszban - a viszonylag épségben fennmaradt sírkamra egy ókori harcos múmiáját rejtheti.
febr. 19
9:59
Ember és gép egyesülhet (HírExtra)
Ember és gép 2029-re egyesül, vagyis ekkorra lehetségessé válik, hogy az emberek agyában apró robotok működjenek, amelyek növelik az észbeli képességeket, és védik az egészséget - állítja Raymond Kurzweil amerikai feltaláló és futurista.
febr. 19
10:13
Bolygórendszerek a galaxisban? (HírExtra)
A Tejútrendszerben lévő Naphoz hasonló csillagok több mint fele körül valószínűleg bolygók keringenek, és ezek között a Földhöz hasonló planéták is lehetnek - hangzott el az Amerikai Tudományfejlesztési Szövetség (AAAS) éves tanácskozásán, amely hétfőn fejeződött be Bostonban.
febr. 19
10:26
Kell-e szeretni anyanyelvünket? (HírExtra)
Anyanyelvünk kapcsán végletesek az állásfoglalások: ki halálos veszélyről - nyelvünk belátható időn belül végbemenő kihalásáról - hallat baljós hangokat, ki pedig felmagasztosítja, és az emberiség ős-nyelvét találná meg benne, melyen Az Úr igéje felhangzott.
febr. 19
12:11
Titokzatos teremtményekre bukkantak (HírExtra)
Az Antarktisz jeges vizeinek élővilágát vizsgáló kutatók titokzatos teremtményeket gyűjtöttek a sötét mélységben, köztük hatalmas tengeri pókokat és óriási férgeket - jelentették be ausztrál szakértők kedden.
febr. 19
14:18
A tudomány és az üzlet (HírExtra)
Az akadémiai kutatóintézetekben született eredmények piaci hasznosítása érdekében kötött együttműködési keretmegállapodást a Magyar Tudományos Akadémia és az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ Alapítvány.
febr. 19
16:02
Információtechnológiai szolgáltató egység az egyetemen (HírExtra)
Információtechnológiai szolgáltatóegység kezdte meg a működését a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok (DETEK) szervezeti keretében - jelentette be Pálinkás József akadémikus, a DETEK elnöke kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.
febr. 19
17:06
Hetvenmillió éves, hatalmas béka (HírExtra)
Hetvenmillió éves, hatalmas béka megkövült maradványaira bukkant Madagaszkáron brit és amerikai kutatók csoportja. A mintegy 40 centiméteres, 4,5 kg súlyú teremtménynek súlyos páncélja és fogai is voltak. A dinoszauruszok közt élt békát "pokoli" jellegzetességei alapján Beelzebufónak nevezték el megtalálói.
febr. 19
17:46
Évet értékelt az OMSZ (HírExtra)
A tavalyi év bőven szolgált éghajlati szélsőségekkel, többek között megdőlt a melegrekord: július 20-án Kiskunhalason 41,9 fokot mértek - hangzott el az Országos Meteorológiai Szolgálat keddi szakmai értékelésén.
febr. 19
19:49
Hihetetlen találmány - vízálló kötszer! (HírExtra)
Vízálló kötszert fejlesztettek ki amerikai kutatók a gekkótalpak rendkívüli tapadási képességeit lemásolva. Az új szuperragasztó természetes anyagokból készül, ezért orvosi beavatkozásoknál is használható - derül ki a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos szaklapban megjelent tanulmányból.
febr. 19
21:00
Titokzatos, bizarr élőlényeket találtak (Infostart)
Titokzatos teremtményeket találtak az Antarktisz jeges vizeinek élővilágát vizsgáló kutatók. A furcsa lények között hatalmas tengeri pókok és óriási férgek is vannak - jelentették be ausztrál szakértők.
febr. 19
22:15
Még lélegeztetik, de felébreszthető az első magyar műszíves beteg (Infostart)
Még lélegeztetőgépen van és nagyon gyenge, de már felébreszthető az az 58 éves férfi, aki a hétvégén megkapta az első műszívet Magyarországon - tájékoztatta az InfoRádiót a Semmelweis Egyetem Szívsebészeti Klinikájának docense. Merkely Béla hozzátette: az ilyen betegek kezelése nagyon drága, csak az egyszer használatos eszköz 7 millió forint.

2008. február 20. szerda

febr. 20
5:09
Négy generációt tesz tönkre, aki iszik és dohányzik (Infostart)
A dohányzás, az alkoholfogyasztás és rovarirtó, illetve növényvédő szerek olyan mértékben károsítják a spermákat, hogy az nem csupán az érintett férfiak gyermekeire, hanem több generációra is kihatással lehet. Ők így nem csupán maguknak, hanem az utódaiknak is ártanak káros szenvedélyükkel - állapították meg amerikai kutatók.
febr. 20
7:28
Felépül az ősi város (HírExtra)
Rekonstruálják Bulgáriában az ősi trák várost, Szevtopoliszt, amelynek maradványai jelenleg egy víztározó fenekén nyugszanak. A várost III. Szevt trák uralkodó alapította i.e. III. század végén - IV. század elején a Tundzsa-folyó kanyarulatában. Ennek folytán a település kiváló természetes védelemmel rendelkezett dél-nyugati, déli és a keleti oldalról.
febr. 20
9:18
A zene segĂ­thet az agyvĂŠrzĂŠs utĂĄni felĂŠpĂźlĂŠsben (HírExtra)
Ha valaki mindennap hallgat zenét, könnyebben felépülhet az agyvérzésből egy finn tanulmány szerint, amely a Brain (Agy) című szakfolyóiratban jelent meg.
febr. 20
9:28
Kozmetikai eszkĂśzĂśket talĂĄltak a rĂŠgĂŠszek (HírExtra)
Már tízezer évvel ezelőtt is viseltek ékszereket, valamint festették magukat az ókori perzsák, férfiak, nők egyaránt, ám kezdetben ez nem annyira a szépítkezést, mint rituális célokat szolgált - derült ki legújabb iráni régészeti leleteknek köszönhetően.
febr. 20
9:30
HallĂĄskĂĄrosultak tudomĂĄnyos ĂĄbĂŠcĂŠje (HírExtra)
Új szavak lépnek be a hallássérültek jelbeszédében, amelyek mind a kommunikációban, mind az érintett gyerekek tanításában alkalmazhatók.
febr. 20
9:52
VilĂĄghĂ­rĹą a tizenĂŠves magyar kutatĂł (HírExtra)
Veszprémtől Bécsen át Göttingenig, Dél-Afrikától Valencián át a Nobel-díj átadási ünnepségig utazott tavaly kutatásai révén a budapesti diák, Spohn Márton. A tehetséges gimnazista egyike a Kutató Diákok Szövetsége (KutDiák) keretei közt, neves tudósok mentori támogatásával kutató ifjaknak.
febr. 20
11:48
Amikor mélyvörössé változik a Hold (Infostart)
Csütörtökön a kora hajnali órákban teljes holdfogyatkozás lesz, a jelenség szabad szemmel is jól látható. Fél öt előtt lesz legsötétebb a Hold, amikor a Föld árnyéka teljesen eltakarja.
febr. 20
15:49
Leszállt az Atlantis amerikai űrrepülőgép (Infostart)
Rendben leszállt szerdán közép-európai idő szerint délután a Cape Canaveral-i Kennedy űrközpontban az Atlantis amerikai űrrepülőgép hét űrhajóssal a fedélzetén.
febr. 20
18:03
Nem éri meg dühöngeni a betegszobában sem (Infostart)
Lassabban gyógyulnak a mérges emberek - állítják a kutatók. A heves vérmérsékletűekről már korábban kiderítették, hogy nagyobb eséllyel szenvedhetnek szívpanaszoktól, mint mások. Most első ízben mondják azt tudósok, hogy a hozzáállás az ember fizikai állapotára is kihathat.
febr. 20
21:50
Minden ötödik gyereknek pszichoterápiára lenne szüksége (Infostart)
Egyre növekvő mértékben terhelik lelki-pszichikai zavarok az osztrák gyerekeket. Egyötödük olyan súlyos és állandósult problémákkal küszködik, hogy pszichoterápiára lenne szüksége, de az ellátási hálózat szűkössége és a finanszírozás elégtelensége miatt csupán 0,4 százalékuk részesül kezelésben.

2008. február 21. csütörtök

febr. 21
5:09
Mesterséges agy már évtizedeken belül (Infostart)
A következő fél évszázadban harminckétszer nagyobb technikai fejlődés várható, mint ami a XX. században volt tapasztalható. Az egyik fejlesztés pedig a mesterséges intelligencia lesz, amely csaknem 2020-ra arra lesz képes, amelyre az emberi agy - mondta az egyik amerikai computer guru.
febr. 21
5:30
Korai öregedést és betegségeket okoz az oxidációs stressz (Infostart)
A környezetszennyezés és a modern életmód káros hatásai miatt túlságosan rozsdásodik az emberi szervezet, tehát gyakran nem tudja már hatástalanítani az energiatermelő folyamatok melléktermékeként felszabaduló szabadgyököket - hangsúlyozta Bíró György professzor, élelmiszertudós, az Országos Élelmezéstudományi Intézet volt főigazgatója egy, a témáról rendezett tanácskozáson.
febr. 21
9:35
A nagy életmentők: áfonya, zöldtea, gomba (Infostart)
A civilizált világban egyre több olyan hatás éri az emberi szervezetet, amely gyorsítja az öregedést. Ezek ellen azonban hatékony védekezést jelenthetnek egyes élelmiszerek. A kutatók több mint ezer növényben fedeztek fel olyan hatóanyagokat, amelyek segítik bizonyos betegségek leküzdését.
febr. 21
9:46
Kincsek után kutatnak a Dunakanyarban (Infostart)
A mohácsi csata után elmenekülő Mária királyné kincseit rejtik azok a hajók, amelyeket márciustól régészek keresnek a Duna esztergomi szakaszán. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal búvárrégésze az InfoRádióban elmondta: a rendkívül költséges kutatást egy alapítvány támogatásának köszönhetően kezdhetik meg.
febr. 21
10:57
Nagyobb sikert ígér az új lombikbébi-eljárás (Infostart)
Javulhat a lombikbébi-beavatkozások sikeressége annak az új technológiának köszönhetően, amelyet londoni kórházakban kísérleteztek ki. Az innovatív eljárásnak köszönhetően ráadásul csökkenhet az ikerterhességek száma is.

2008. február 22. péntek

febr. 22
5:27
Olyan hatásokkal járhat a globális felmelegedés, amelyekre nem is gondoltunk (Infostart)
Már negyven millió év is elmúlt azóta, hogy a cápák a Déli-sarkvidék vizeiben kutattak préda után. A globális felmelegedés következtében azonban melegszik az óceánok vize, így a tenger csúcsragadozói visszatérhetnek a sarkvidékre - derül ki egy új tanulmányból.
febr. 22
6:01
14 dolog, ami jobbá tenné az életet (Infostart)
A legtöbb embernek egyszerű kívánságai vannak: egy új autó, vagy nyaralás a tengerparton. A kutatók azonban összeállították azoknak a kívánságoknak a listáját, amelyek mindenkinek az életét jobbá tennék.
febr. 22
6:28
Örültek neki, hogy kivetette magát a biztonságot adó otthonból (Infostart)
Egyre többet látni abból a kis kenguruból, amely tavaly tavasszal született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kölyök ugyanis már el-elhagyja anyja erszényét. A kenguruknál az újszülött kölyök akár 8-9 hónapot is eltölt anyja erszényében, mielőtt egyáltalán kinézne.
febr. 22
7:10
A testén kívül dobog az újszülött szíve - sokkoló képekkel (Infostart)
Ritka rendellenességgel született egy baba Kínában: a kicsinek a mellkasán kívül dobog a szíve. Ha megerősödik, műtéttel próbálják meg helyrehozni a természet hibáját.
febr. 22
8:27
Támad az agyevő amőba: "ez teljes rémálom" (Infostart)
Élethalál-harcot vív egy kaliforniai férfi egy nagyon ritka és általában halálos élősködővel, amelyet egy agyevő amőba hoz létre. Tavaly világszerte legkevesebb hat ember halálát okozta a fürdőzés közben a szervezetbe kerülő naegleria fowleri.
febr. 22
9:50
Vérre menő vita hat percről (Infostart)
Pár perces szunyókálás elegendő lehet arra, hogy javítsa a memóriát - állítják német kutatók. Mások azonban erősen vitatják a kísérlet eredményét.
febr. 22
11:11
Egy súlyos betegség lenne a zsenialitás kulcsa? (Infostart)
A politika, a tudományok és a művészetek történetének számos nagy alakját egy betegség, az autizmus köti össze - állítja a brit Trinity College egyik kutatója.
febr. 22
20:48
Életveszélyes lehet a szieszta (Infostart)
Jól teszik, ha orvoshoz fordulnak a napközben nem szándékosan elszundítók, mert szokásuk az agyi érkatasztrófa bekövetkeztének korai jele lehet, különösen ha idősebbekről van szó.

2008. február 23. szombat

febr. 23
9:47
Megfejtették a különleges pillangó titkát (Infostart)
Egy hormonnak köszönheti különleges álcázóképességét a fecskefarkú pillangó hernyója.

2008. február 24. vasárnap

febr. 24
11:22
Hipnózissal kezelik az allergiát (Infostart)
Az allergiás megbetegedések hátterében nagyon gyakran pszichés problémák állnak - hangzott el a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján rendezett Allergianapon.
febr. 24
13:27
"Kegyetlen terrorista, keresztapa, gyilkos volt" (Infostart)
A sztálinista diktatúra nem a történelem terméke volt, hanem Sztálin személyiségéből következett - állapította meg Sebag Montefiore brit történész A fiatal Sztálin című művében.
febr. 24
14:27
A Tejútrendszernél nagyobb sötét anyagot találtak (Infostart)
A világegyetemben valaha talált legnagyobb sötétanyag-struktúrát fedezte fel egy nemzetközi kutató csoport.

2008. február 25. hétfő

febr. 25
6:12
Elárasztják az idegenek az Antarktiszt (Infostart)
Idegen organizmusok telepednek meg az Antarktiszon, a tudósok és turisták akaratlanul magvakat, spórákat, atkákat, zuzmókat és mohaféléket hoznak, amelyek felboríthatják a kontinens biológiai egyensúlyát.

Keresés