Annyira rettegett a fogorvostól, hogy még azért sem volt hajlandó kinyitni a száját, hogy ételt vegyen magához egy brit kislány. A gyerek két éve halt meg, ám még mindig nem indult vizsgálat, amely kiderítené, hogy kinek a hibájából.
Feljavította a magyar Mol és a lengyel PKN Orlen olajvállalatok részvényeire adott minősítését az egyik vezető nemzetközi befektetési bank, a Credit Suisse (CS) elemzői csapata: a Mol részvénye semleg...
Legkevesebb kilenc embert halálra tapostak, többen pedig megsérültek egy hindu templomban India középső részén, miután pánik tört ki egy vallási összejövetelen szerda éjjel - közölte a helyi rendőrség csütörtökön.
Korábbi aktfotóival várták a britek a Nicolas Sarkozy oldalán országukba érkező Carla Brunit. Érkezése előtt a szigetország több lapjában is megjelent a francia elnökasszony meztelen fotója, amely áprilisban kerül kalapács alá New Yorkban.
Három héten át lakott az egyik hajdúszoboszlói szállodában, majd mintegy félmilliós hotelszámlát hátrahagyva, angolosan távozott az a férfi, akit többszörös csalás miatt köröztek, s végül a város vasútállomásán fogtak el a rendőrök.
Nem mindennapi helytállásáért NATO-elismerésre terjesztették fel az Irakban kedden megsérült magyar katonát a NATO Kiképző Központjának elöljárói; a magyar katona azért kapja az elismerést, mert...
Az EUR-NOK ma veszteségeit konszolidálja 8,01-nél. A norvég munkanélküliségi ráta márciusban változatlanul 1,7%-on áll, miközben a szakemberek az 1,6%-ra való csökkenéssel számoltak. Az EUR-NOK-ot 8,0161-en jegyzik. Támogatás 7,9903-nál, míg ellenállás csak 8,0787-nél található. In-GFX
Egy keserédes dráma Jack Nicholson és Morgan Freeman főszereplésével, egy Cannes-ban Arany Pálmára jelölt krimi és egy francia filmvígjáték is szerepel a heti filmbemutatók között.
Az EUR-USD napi minimumot ért el 1,5723-nál. A devizapárt megterhelték az EUR-GBP-eladások. Februárban 4,344 milliárdról 1,330 milliárdra csökkent az olasz kereskedelmi mérleg deficitje, miközben 2,050 milliárdos hiánnyal számoltak a szakemberek. Az EUR-USD-t 1,5782-ön jegyzik. In-GFX
A Facebook közösségi oldal újabb szakembert csábított át magához a Google-től – írja Bloomberg.com. Ezúttal Ethan Beard, a Google közösségi médiáért felelős igazgatója igazolt át a Facebookhoz.
Szabotőrök robbantották fel csütörtökön reggel Irak két legnagyobb olajexport-vezetékének egyikét az ország déli részén - jelentette be a Southern Oil Company illetékese.
A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága részvényenként 450 forint osztalék kifizetését javasolja a társaság 2007. évi eredményéből - közölte a Richter a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön....
Néhány nap alatt két toplistás bűnözőt fogtak el a kommandósok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az egyik férfit tízmilliós csalásért, a másik 26 éves elkövetőt szintén csalásért és jogerős börtönbüntetésének meg nem kezdése miatt körözte a rendőrség.
Mintegy 140 millió forint értékű, hamis márkajelzésű parfümöt találtak a magyar és a román vámosok a gyulai határátkelőhelyen egy kamionban - közölte a rendőrség az MTI-vel. Vargáné Szombati...
Magyarország is felbukkan egy amerikai lap leleplező cikkében, amely az Afganisztánba irányuló lőszerszállításokkal kapcsolatos visszaélésekre világít rá.
A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága részvényenként 450 forint osztalék kifizetését javasolja a társaság 2007. évi eredményéből - közölte a Richter a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A javaslatot a ...
Negyvennégy halálos áldozata volt a csütörtökre virradóra Kút iraki síita városban az iraki reguláris hadsereg és a síita milíciák között kitört harcoknak - közölte a helyi rendőrfőnök. A...
A Magyar Demokrata Fórum kéri az Oktatási és Kulturális Minisztériumot, hogy az érettségi és szakmai vizsgák megkezdése előtt, legkésőbb április 30-ig intézze el, hogy a törvénybe foglalt vizsgáztatási díjat az érintett iskolák megkapják - adta hírül az OrientPress.
Szabotőrök robbantották fel csütörtökön reggel Irak két legnagyobb olajexport-vezetékének egyikét az ország déli részén - jelentette be a Southern Oil Company illetékese. A névtelenséget kérő...
Az iskola biztonságával kapcsolatos javaslatok kidolgozására szakértői munkabizottságot hozott létre Hiller István oktatási és kulturális miniszter - adta hírül az Oktatási és Kulturális Minisztérium.
Februárban a várt 10,8% helyett 11,2%-kal emelkedtek a dél-afrikai termelői árak a legutóbbi +10,4%-os érték után. A fogyasztói árak 9,8%-os emelkedést mutattak az előző havi +9,3% után. Az USD-ZAR veszteségeket könyvelt el az adatok közzététele után, és 8,0145-ön jegyzik. Ellenállás 8,0685-nél, míg támogatás 7,9930-nál és 7,9235-nél található. In-GFX
Ma jelentősen csökkent az EUR-GBP árfolyama. A kereskedők új-zélandi bakok eladási utasításiról számoltak be. A devizapár minimumot ért el 0,7822-nél, majd némiképp összeszedte magát. A sterling további sorsának szempontjából meghatározóak lehetnek a mai brit adatok. 12.00-kor teszik közzé a brit CBI-kiskereskedelmi jelentést, ahol -3 pontról -5 pontra való csökkenéssel számolnak a szakemberek. A…
Egy 17 éves kaposvári szakiskolás diáklány egyik tanárát durván becsmérelte, lekurvázta, egy másik tanárát leköpte, a diáktársait pedig rendszeresen terrorizálja; a tanárok tehetetlenek, a szülők...
Március 29-én, szombaton a Szalárd völgyében felavatják a Wass Albert író kedvenc forrásánál elhelyezett emlékkövet. A rendezvényt a Czegei Wass Alapítvány, illetve a holtmarosi egyház szervezi.
Egyre erőteljesebben tiltakoznak a szlovákiai magyar kisebbségi szervezetek a készülő oktatási törvény ellen. A civil szervezetek nem zárják ki eszközként a sztrájkot vagy a tanítás bojkottját sem.
Űrkutatók szerint a Cassini amerikai űrszonda napokban a földi irányítóközpontba küldött adatai alátámasztják azt a korábbi feltevést, hogy a Szaturnusz egyik holdján, az Enceladuson folyékony...
A decemberben prognosztizált 3,5 százalékról 2,7 százalékra csökkentette a GDP idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt.. A fogyasztói árak az idén várhatóan átlagosan 6,...
A decemberben prognosztizált 3,5 százalékról 2,7 százalékra csökkentette a GDP idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt.. A fogyasztói árak az idén várhatóan átlagosan 6,2...
Állampolgári bejelentések nyomán vizsgálta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) az RTL Klub Fábry Show egyik adását, amelyben a showman Lendvai Ildikó politikusra tett megjegyzést. A testület végül nem szabott ki pénzbírságot, és nem vetett ki műsorkorlátozási szankciót, hanem megintette a csatornát.
A köztársasági elnök mindenkori javadalmazásával megegyező összegű juttatásra jogosult mától három volt kormányfő, Boross Péter, Horn Gyula és Medgyessy Péter. A három volt miniszterelnök akkor kaphatja meg a jelenleg havi bruttó egymillió-ötszázhétezer forint juttatást idén ekkora összegre jogosult mind az öt hivatalban lévő közjogi méltóság , ha ezt kérik. A folyósítás feltétele, hogy a…
A cseh korona ma tovább erősödött a jennel szemben. A napi chartban vételi jelet adtak ki. A MACD a nullvonal átlépése után negatív zónában triggerjét is metszette. A cseh GDP a 4. negyedévben éves szinten 6,9%-kal emelkedett, és 2002 óta folyamatosan emelkedést mutat. a japán gazdaság ezzel szemben nem szedte összes magát az ázsiai válság után. A devizapárt 6,23-on jegyzik. Ellenállás 6,25-nél…
Kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva nyújtotta be a válási papírokat Robin Williams második felesége egy San Franciscó-i bíróságra. A filmsztár 1998-ban vette el Marsha Gracest, akit úgy ismert...
Adatai hátrahagyása nélkül távozott az a sofőr, aki egy súlyosan megsérült, általa elgázolt nőt szállított a székesfehérvári kórházba - tudta meg a HavariaPress.
Az USD-CAD a múlt héten átlépte az addig lefelé mutató váll-fej-váll-formáció vállát, mely 1,0200-nél fut, és továbbra is az érték fölött jegyzik. Amíg így marad, némi emelkedés várható. Az érték alatt semlegesek, illetve negatívak a kilátások. 13.30-kor teszik közzé a március 22-i heti amerikai első munkanélküli segélykérelmeket (előrejelzés: 370.000, előző: 378.000). Ellenállás 1,0236-nál és…
Elhelyezkedést segítő előadássorozatot indít a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ma, március 27-én. A hatalkalmas sorozat elsősorban pályakezdőknek szól, a legutóbbi felmérések szerint ugyanis a képzetleneknek és a pályakezdőknek a legrosszabbak az elhelyezkedési esélyeik.
A Penza közelében novemberben barlangba vonult szektások állítólag az ortodox húsvétra, április 27-re kijönnek a föld alól - közölték a helyi hatóságok. Eredetileg azért vonultak barlangjukba, hogy...
A Malév törzsutasainak száma egy év alatt több mint 30 százalékkal százezerre emelkedett, részben a légitársaság oneworld-tagságának köszönhetően - mondta Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója csütört...
Csütörtök délután hat óráig adott időt az Európai Bizottság Olaszországnak, hogy minden információt átadjon a mozzarellaszennyezés ügyében - közölte az AFP. Itália déli részén több bivalycsordát zártak karanténba néhány napja, miután a tejükben dioxint találtak. Ha nem érkeznek meg a kért adatok, akár a sajtféle forgalmazását is megtilthatják az Európai Unióban.
Az Európai Bizottság regionális fejlesztési biztosa üdvözölte, hogy Magyarország igyekszik kiegyenlíteni a központi régió és az ország fejletlenebb régiói közötti fejlettségi különbségeket; Danuta Hüb...