Gyurcsány Ferenc az MSZP országos pártértekezletén úgy fogalmazott: legsúlyosabb személyes felelősségének azt tartja, hogy 2006 tavaszán-nyarán nem közölte az országgal, hogy több dologban tévedtek a kormányzás során, több dolgon változtatni kell, és ehhez segítséget kér.
Először lássuk a programokat, mert az SZDSZ azok alapján dönti el, hogy részt tud-e venni a további közös munkában - reagált Gyurcsány Ferenc kormányfő szavaira Horn Gábor. Az SZDSZ ügyvivője hozzá...
Gyurcsány Ferenc minden személyi áldozatot kész meghozni, hogy biztosítsa saját túlélését - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szombaton, a párt országos választmányának ülésén a...
Baleset miatt teljes szélességében lezárták a főváros XVII. kerületében a Pesti utat szombaton; a helyszínelés idején a BKV-buszok és az autók terelőúton járnak - közölte a BKV fődiszpécsere és a...
A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében az idén valamivel több mint hatmilliárd forint áll rendelkezésre a hátrányos helyzetű kistérségek vállalkozásainak komplex fejlesztésére.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint vesztésre áll a nemzeti progresszió ügye a szociális populizmussal szemben. A szocialista párt elnöke az MSZP szombati budapesti országos pártértekezletén úgy fogalmazott, legsúlyosabb személyes felelősségének azt tartja: 2006 tavaszán-nyarán nem közölte az országgal, hogy több dologban tévedtek a kormányzás során, több dolgon változtatni kell, és ehhez…
Napokkal ezelőtt betűelütéseket is tartalmazó fenyegető levelet, tegnap reggel szovjet gyakorló kézigránátot és egy rovásírásos üzenetet kapott a Fidesz budapesti, Cukor utcai irodája.
Két év után mégiscsak befizette a 25 ezer forintos szabálysértési bírságot Orosz József, a Klubrádió műsorvezetője, így nem kell bevonulnia Baracskára. Erre azután került sor, hogy munkatársunk megkereste. Akkor azt állította: köszöni a tájékoztatást, nem tud az ügyről, amit nem vele, hanem a rendőrséggel kellene megbeszélnie újságírónknak.
Gyurcsány Ferenccel kell folytatni a reformokat; ha az MSZP vissza tudja szerezni a társadalom bizalmát, meg tudja nyerni a 2010-es választásokat. Többek között erről beszéltek a szocialista párt...
A Moszkovszkij Komszomolec szombati számában közölte Anna Politkovszkaja újságíró gyilkosának a nevét szombati számában. A Politkovszkaja-ügyben a lap szerint már ismertették a vádat három őrizetben lévő férfival, Ibrahim, Dzsabrail és Tamerlan Mahmudov csecsen fivérekkel. Az ő nagybátyjuknak kellett volna leadni a gyilkos lövést a Novaja Gazeta újságírónőjére, de mivel az egy másik bűncselekmény…
Új egyezségekre van szükség ahhoz, hogy a népszavazáson megmutatkozó új többség egy kormányzati munka hátteréül szolgálhasson, ezek kiindulópontja pedig a Fidesz Erős Magyarország programja lesz - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a 20. születésnapját ünneplő párt országos választmányának ülésén.
Családi körbe vonult vissza Hadnagy András, az idős fizikatanár, akit L. Zoltán bántalmazott az Erdélyi utcai Általános Iskolában. A 69 éves férfit annyira megviselték a történtek, hogy soha többet nem akar dolgozni.
A Fidesz elmúlt 20 évének története a lehetetlenre való vállalkozás sikeres története - mondta Orbán Viktor pártja Országos Választmányának szombati tanácskozásán annak kapcsán is, hogy a Fidesz március 30-án ünnepli születésnapját. A pártelnök szerint a Fidesznek minden előzetes várakozással szemben sikerült összekovácsolnia az új többséget, amelynek egyben tartásához azonban új egyezséget is…
Új egyezségekre van szükség ahhoz, hogy a népszavazáson megmutatkozó új többség egy kormányzati munka hátteréül szolgálhasson, ezek kiindulópontja pedig a Fidesz Erős Magyarország programja lesz -...
Gyurcsány Ferenc saját túlélése érdekében minden áldozatra kész. Így reagált Navracsics Tibor Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztésének hírére.
Koszovó függetlenségének Magyarország általi elismerése ellen tiltakoztak szombaton Budapesten a Külügyminisztérium előtt. Csánics Sándor, az érdi szerb kisebbségi önkormányzat elnöke, a demonstráció szervezője tiltakozó levelet adott át a Külügyminisztérium kommunikációs főosztálya munkatársának, amelyben felhívják a magyar kormányt, hogy "minden olyan lépéstől tartózkodjon, mely ellentétes a…
Új egyezségekre van szükség ahhoz, hogy a népszavazáson megmutatkozó új többség egy kormányzati munka hátteréül szolgálhasson - mondta Orbán Viktor a Fidesz országos választmányának ülésén.
Az MDF semmilyen módon nem kíván támogatást adni a jelenlegi kormánykoalíciónak, illetve az azt alkotó pártoknak - közölte az MDF országos választmányának döntését a párt elnökhelyettese. "Szeretné...
Az SZDSZ számára nem fogadható el a miniszterelnök Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztését kérő javaslata - közölte a kisebbik koalíciós párt.
Horváth Ágnes élvezi az SZDSZ bizalmát - írja közleményében a kisebbik koalíciós párt. Bár először Horn Gábor liberális koalíciós államtitkár még úgy reagált Horváth Ágnes leváltásának szándékára, hogy a reform programokról és nem személyekről szól, később a kisebbik koalíciós párt bekeményített.
Az MDF semmilyen módon nem kíván támogatást adni a jelenlegi kormánykoalíciónak, illetve az azt alkotó pártoknak - közölte az MDF országos választmányának döntését a párt elnökhelyettese. "Az...
Segítsetek kitisztítani a rablók barlangjává tett országunkat - fogalmazott Für Lajos, volt honvédelmi miniszter a Magyar Gárda országos avató ünnepségén szombaton, a Hősök terén. Idősebb Hegedűs Lóránt, nyugalmazott református püspök felszólította a gárda tagjait, hogy legyenek radikálisak, felelősek, de szélsőségektől mentesek. Pörzse Sándor, a Magyar Gárda Egyesület egyik alapítója pedig arról…
Feltehetően csatornába öntött rovarirtó szer miatt történt detonáció Miskolcon az Avasalja utcában, egyelőre személyi sérülésről nem érkezett információ. Az elsődleges adatok szerint egy...
Az előzetes hírekkel ellentétben nem gáz-, hanem vegyianyag-robbanás történt egy miskolci családi házban szombaton délután. A detonáció azt követően következett be, hogy a házban lakó férfi olyan rovarirtó szert öntött a szennyvízaknába, amelynek egyik összetevője vízzel érintkezve önrobbanó keveréket alkot.
A negyedik helyről rajtolhat Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros világbajnokság 125 kcm-es géposztályának holnapi, jerezi futamán. A címvédő Talma elől az első helyről Bradley Smith, a másodikról Nicolas Terol, a harmadikról pedig Stefan Bradl indulhat. hírTV
Az SZDSZ szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "egyoldalúan, egyeztetés nélkül" jelentette be, hogy nem kíván Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel együtt dolgozni. A kisebbik...
Magyarország is csatlakozik a kóbor kutyák védelméért indított európai kampányhoz - jelentette be az akció magyar felelőse, a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület elnöke szombaton Pécsett.
Ön szerint szexisek Melanie Griffith és Jessica Simpson borzalmasan csücsörítő virsliajkai? A túlzásba vitt szilikonmennyiség nem csak a mellekben röhejes.