Kevesebb mint egy év alatt már a harmadik jobb lábat találták a kanadai Vancouvernél fekvő szigeteken. Sajátos módon mindegyik testrészen sportcipő volt. A tulajdonosai számára minden bizonnyal felbecsülhetetlen értékű "talált tárgyakat" DNS-vizsgálatnak vetik alá.
Négy magyar nyertese is van az European Multimedia Forum (EMF) által kiadott European Seal of E-excellence elismerésnek. A digitális médiavállalatok teljesítményét elismerő kiválósági díjat hatodik alkalommal adták át a hannoveri CeBIT-vásáron.
A GBP-USD összeszedte magát 1,9718-as minimuma után, miután közzétették a brit szolgáltatási indexet, mely 52,5 pontról 54,0 pontra emelkedett, meghaladva ezzel az 52,0 pontos elörejelzést. A devizapár árfolyama 1,9725-röl 1,9783-ra emelkedett. In-GFX
Egy héttel korábban egy kormánykommunikátor még kimerte jelenteni, hogy őrült az, aki az árfolyam eltörlését hangoztatja. Majd egy héttel később a jegybank természetesen eltörölte a sávot, a kormány megmentésére.
A magyar lakosság 54 százaléka számára már elérhető a széles sávú mobil internet, az év közepétől sokkal több olcsóbb HSDPA-képes telefon kapható majd a piacon
A kamatadó bevezetése óta többeket ért az a meglepetés, hogy néhány hazai pénzintézetnél az örökölt értékpapírok teljes összege után 20 százalék kamatadót is levonnak. A korrekcióra csak azután kerülhet sor, hogy az örökös igazolja az illeték befizetését.
Kiesett a 600 ezer dollár összdíjazású indiai teniszverseny második fordulójából Szávay Ágnes. A fiatal teniszező magyar idő szerint szerda délelőtt játszott a világranglista 83. helyén álló üzbég Amanmuradovával és kapott ki három játszmában.
A fiú felpattant az ágyról és az erkélyre rohant, utána futottunk de csak a puffanást hallottuk; "remegve álltunk egymás mellett és bámultunk lefelé" - idézte fel az estét a fiú barátnője
Hozzávalók: 50 dkg rétesliszt 1 liter tej 4 tojás 1 csomag élesztőpor (50 dkg liszthez) 4 közepes alma meghámozva és lereszelve 1 citrom reszelt héja 1 evőkanál cukor pici só (kb. 1 dl víz, ha túl sűrű)
Erotikusan túlfűtött üzeneteket talált brit-arab kedvese telefonjában Britney Spears. A több, mint egy tucat üzenetet egyetlen nap leforgása alatt írta egy másik nő Adnan Ghalibnak.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak szerdán reggel a román állami vasút alkalmazottai, mert a közlekedési minisztérium nem hajlandó az általuk követelt mértékben emelni bérüket. A már hétfőn bejelentett munkabeszüntetés helyi idő szerint reggel 7-től 9-ig tartott.
Ismét fellángolt a vita Németországban a tandíjakról. Szerdai értesülések szerint az egyetemi, illetve főiskolai tandíjak legkövetkezetesebb támogatóinak számító konzervatívok a legutóbbi tartományi v...
Egy monumentális Lenin-szobrot úsztattak ma délelőtt a Duna fővárosi szakaszán. A hatalmas tárgy felbukkanása járókelők százaiban keltett meglepődést, megdöbbenést.
A volt szlovák belügyminiszter szerint hiba volt Malina Hedviget hazugsággal vádolni. A tavalyelőtt megvert nyitrai diáklány ellen még nem zárult le az eljárás.
Tutanhamon sírjának felfedezése volt az első olyan régészet esemény, amely a nemzetközi médiafigyelem központjába került - nyilatkozta Bács Tamás egyetemi docens, az ELTE egyiptológia tanszékének...
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) olyan információk birtokába jutott, melyek szerint a HÖOK határozott, és megalkuvást nem tűrő tandíjellenes kampánya miatt retorziók érhetik a szervezetet. Pontosabban egy sikeres népszavazást követő kötelező törvénymódosítás nem csak a képzési hozzájárulást, hanem a HÖOK létét is veszélyeztetheti - adta ki közleményben a Hallgatói…
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája olyan információk birtokába jutott, melyek alapján a HÖOK határozott, és megalkuvást nem tűrő tandíjellenes kampánya miatt retorziók érhetik a szervezetet. Pontosabban egy sikeres népszavazást követő kötelező törvénymódosítás nem csak a képzési hozzájárulást, hanem a HÖOK létét is veszélyeztetheti.
A Tanárok Tanácsának február 28-ai ülésén ünnepélyes keretek között vehették át talárjaikat a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYPK) tanárai. Az oktatókat a JGYPK, a TTIK és a ZMK hallgatói zeneművekkel köszöntötték, Ament Balázs a Hallgatói Önkormányzat elnöke pedig "A tudás tárával" ajándékozta meg az ünnepelteket.
Hajdú Angéla 27 éves kémikus, hirado.hu-nak azt mondta azt egyelőre nem lehet megjósolni, hogy mikorra lesz Magyarországon gyógyszer a vas-oxid alapú vizes folyadékból, ami a rákos sejtek egyik fő ellensége lehet
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért folyó küzdelemben a keddi előválasztások rendkívül szoros eredményt hoztak: Hillary Clinton nyert Ohióban, Texasban és Rhode Islanden, míg Barack Obama Vermontban lett a győztes. Mong Attila, az InfoRádió Los Angelesben tartózkodó munkatársa arról számolt be, hogy akár júniusig is folytatódhat a küzdelem a demokrata elnökjelöltek között.
Januárban éves szinten 0,1%-kal csökkentek az EU-s kiskereskedelmi forgalmak a legutóbbi -1,8%-os érték után, miközben a szakemberek +0,1%-os értékkel számoltak. Havi szinten 0,4%-os emelkedés mutatkozott, meghaladva ezzel a +0,3%-os elörejelzést a legutóbbi -0,1% után. Az EUR-USD összeszedte magát 1,5144-es napi minimuma után, és 1,5185-ön jegyzik. Ha 1,5144 alá megy az árfolyam, csökkenö trend…
Részvételtől függetlenül a népszavazáson részt vevők túlnyomó többsége mindhárom kérdésben igennel fog voksolni - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb kutatásából. A magasabb részvétel azonban az igen szavazatok arányának csökkenését hozhatja magával.
A Magyar Cigányzenészek Szakszervezete az igen szavazatokra buzdít a március 9-i népszavazáson. Az érdekképviselet állásfoglalása szerint a cigányok felemelkedéséről a kormány csak beszél, közben a cigányok fokozatosan szorulnak ki a közoktatásból és az egészségügyi ellátásból.
Máris egy hónapos csúszásban van az alig két hete bejelentett Új Tulajdonosi Program. A feltételeket kidolgozó tanács ma ült össze. A testület elnöke szerint április végére készülhetnek el a szükséges munkákkal, bár korábban ezt Veres János pénzügyminiszter március végére ígérte.
Az 1 és 2 forintos érmék bevonása miatt keletkező kerekítési különbözetek összege egyéb bevételként vagy ráfordításként számolható el a vállalkozásoknál
Együtt szerepel a színpadon a Galócza című darabban Német Kristóf és az ország bankos Emeséje, Stefanovics Angéla. A színdarab próbáját kínos incidens szakította félbe, Angéla alatt ugyanis összecsuklott egy asztal.
Kék krumplival rukkolt ki egy ősi őstermelő család Írországban hatalmas piaci sikerrel. A dublini família felmenői révén vagy két évszázadra visszamenően foglalkozik zöldségtermesztéssel és...
A Fidesz több helyről kapott bejelentést arról, hogy problémák vannak a népszavazási értesítők kézbesítésével, ezért az ellenzéki párt szerint érdemes lenne szigorítani a kézbesítés feltételein - mondta Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselő.
Az Argentin Labdarúgó Szövetség (AFA) keddi bejelentése szerint a világranglistán éllovas válogatott június 4-én Mexikó ellen lép pályára. Ugyanakkor erre az időpontra volt lekötve a magyarok elleni budapesti fellépés is.
Paris Hilton szerepet vállalt a My Name is Earl című tévésorozat írósztrájk utáni első, friss epizódjában. A filmezéssel rendszeresen kacérkodó hírességnek cameoszerepet ajánlottak, tehát nem...
Sajnálatos módon Pablo Picasso és Joan Miró képeit lopják a „legszívesebben”. Egy lopott műtárgyakat regisztráló londoni cég szerint Picassónak 693 művét lopták már el, és csak 121-et találtak meg. Miró életművében 388 eltűnt alkotást tartanak nyilván. A két spanyolországi alkotót Marc Chagall követi, 366 ellopott képpel.
Minden második iskolaépület megújulhat az elkövetkező három évben Magyarországon az Új Tudás, Új Iskola program keretében - mondta Tóth Tiborné szocialista képviselő. Az Országgyűlés oktatási bizottságának tagja elmondta, hogy e célra 120 milliárd forintot különítenek el, ami "többségében uniós forrás". A keretből 9 milliárd forintot szánnak a bölcsődék, óvodák megújítására - tette hozzá.
A magyar lakosság 54 százaléka számára már elérhető a HSDPA, a széles sávú mobil internet, ami azért fontos, mert az ügyfelek egyre több olyan szolgáltatást szeretnének elérni mobiltelefonon,...
Spielmann Gábor mellett új kreatívigazgató dolgozik az Ogilvy-nél. Az ügynökség Hegedűs Mihály eddigi head of artot nevezte ki a Pannon team munkájáért felelős vezetőnek.