Jó lenne, ha az év végén, vagy a jövő év elején már vásárolhatnának az állami vállalatok részvényeiből az első befektetők - mondta az Új Tulajdonosi Program Tanács elnöke
A főváros VIII. kerületében huszonnégy MSZP-tag lépett ki a pártból és kérte felvételét a Magyar Szociáldemokrata Pártba. Közöttük van Hárs Gábor is, aki 2006 végéig a szocialisták kerületi elnöke volt. Az önkormányzati és országgyűlési képviselő - aki egyik szocialista frakciót sem hagyja el - azt mondja: nem az országos, hanem a kerületi politika késztette pártja elhagyására.
Megtiltották a karórák viseletét az egyetemi felvélteli vizsgákon Thaiföldön, miután egy diákot a minap karórás puskázáson értek. A csaló karórája mobiltelefonként is működött és a diák...
Tavaly egymás után hetedszer növelte kétszámjegyű százalékos ütemben évi adózott eredményét tavaly az Adidas annak köszönhetően, hogy nőttek az eladások, és a vártnál kevesebbe került a Reebok megvásá...
A Fidesz több helyről kapott bejelentést arról, hogy problémák vannak a népszavazási értesítők kézbesítésével, ezért az ellenzéki párt szerint érdemes lenne szigorítani a kézbesítés feltételein -...
Kedd estig több mint 400 bejelentés érkezett a Fidesz hétfőn életre hívott Demokrácia Központjába a hétvégi népszavazással kapcsolatban - mondta Kontrát Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője egy szerdai sajtótájékoztatón. A telefonálók közül sokan kifogásolták, hogy az értesítővel együtt érkezett a kormány reklámanyaga.
Ma némi erösödést mutatott az EUR-PLN, azonban továbbra is 3,5085 és 3,5450 között mozog árfolyama. Az Emerging-Markets-devizák körüli hangulat szempontjából meghatározó lehetnek a délutáni amerikai adatok. Az EUR-PLN-t 3,5281en jegyzik. Ellenállás 3,5385-nél, míg támogatás 3,5125-nél található. In-GFX
„Ez a kampány sem fog bekerülni az annalesekbe”- fogalmazott Lendvai Dávid, a hat kreatívvezetője a népszavazási kampányok színvonalával kapcsolatban. A témában megkérdezettek szerint nemcsak a vizuális kivitelezéssel vagy a szövegekkel vannak alapvető problémák, hanem a koncepciókkal és az üzenetek célzásával is. Körképünk nagy tanulsága, hogy ebben a témában nehéz szóra bírni a szakma…
Minden második iskolaépület megújulhat az elkövetkező három évben Magyarországon az Új Tudás, Új Iskola program keretében - mondta Tóth Tiborné szocialista képviselő. Az Országgyűlés oktatási...
Húszmillió forintos kárt okozott a hétvégi orkánszerű vihar Tatabányán. A nagy erejű szél több középület tetőszerkezetét is megrongálta, közben fákat és közlekedési jelzőtáblákat döntött ki. A tűzoltók még mindig a fákat takarítják el az utakról.
Albert herceg, Samy Nacery és Lenny Kravitz is szerepel azok között a világhírű férfiak között, akiket gyengéd szálak fűztek a Csupasz pisztoly a(z)űrben hősnőjéhez, Ophélie Winterhez. A francia származású lány nem is tagadja: olykor előnyt kovácsol nem mindennapi külsejéből.
Semmilyen szabálytalanságot sem talált az adóhivatal az Orbán Viktor ellen indított vagyonosodási vizsgálat során. Mint kiderült, a Fidesz elnökének túlfizetése volt, így a 135 ezer forintot vissza is kapja majd.
Dél-Oszétia, Grúzia szakadár, oroszbarát régiója felkérte Oroszországot, az ENSZ-t és az Európai Uniót, hogy ismerje el függetlenségét - jelentették orosz hírügynökségek. E felhívást kedden...
Egy sikeres ország nem épülhet csak a gazdag és egészséges emberekre, nem feledkezhet meg azokról, akik nem gazdagok és nem egészségesek - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke újságíróknak Szekszárdon, ahol kampánykörútja során fogyatékkal élő emberekkel találkozott szerdán.
A hét közepén tovább erösödött az EUR-JPY, és megközelítette a 157,55-ös ellenállást. Ha átlépik az értéket, sor kerülhet a 157,70-es és a 158,16-os érték elérésére is. Támogatások 156,67-nél és 156,12-nél találhatók. In-GFX
Egy sikeres ország nem épülhet csak a gazdag és egészséges emberekre, nem feledkezhet meg azokról, akik nem gazdagok és nem egészségesek - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke újságíróknak...
A kormány kijelölte Budapesten és Pest megyében azt a négy területet, amelyben egy-egy egészségbiztosítási pénztár alapítható - a rendelet a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg
A kormány kijelölte Budapesten és Pest megyében azt a négy területet, amelyben egy-egy egészségbiztosítási pénztár alapítható; a rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Jelentős fennakadások voltak a frankfurti repülőtéren a kora reggeli órákban a Ver.di szakszervezeti szövetség által a béremelési követelések teljesítéséért indított figyelmeztető sztrájk miatt.
A Ford várhatóan 2009 első felében kezdi el termelését Romániában, miután megvásárolta az Automobile Craiova gyárat, mondta John Fleming, a Ford Motor Company elnöke. Az amerikai autógyár vezetőjét a ...
A Porsche stuttgarti központjában megerősítették, hogy a sportkocsikat gyártó cég 50 százalék fölé akarja emelni tulajdonosi részesedését a legnagyobb európai autógyárban,a Volkswagenben. A német tőzsdéhez eljuttatott tájékoztatásból kiderül az is, hogy a Porsche a részvények felvásárlására 10 milliárd eurót fordít.
Harmadszor hívja hiába vitára a Fidesz szentesi választókerületi elnöke a szocialista Szirbik Imrét. Az MSZP-s politikus, akivel az egészségbiztosítási törvényről is szívesen eldiskurálnának...
Az EUR-USD árfolyama 1,52-röl 1,5144-re esett vissza. Az eurót az EU-s politikusok, és a gazdasági szakemberek negatív kommentárjai mellett megterheli, hogy attól tartanak: az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet a csütörtöki sajtókonferencián is negatívan nyilatkozik az euró erösségét illetöen. A csökkenö olajár ráadásul jól jött a dollárnak. A legutóbbi, vegyesen alakuló EU-s adatok alig voltak…
A szerző vezényletével Lyonban mutatták be Eötvös Péter legújabb egyfelvonásos operáját. A franciaországi ősbemutatót vastapssal jutalmazta a közönség.
Az OTP Romania eladni készül az OTP Fond de Pensii kötelező magánnyugdíj-pénztárának ügyfélportfolióját - értesült a Ziarul Financiar című gazdasági napilap.Az eladás szándékról szóló értesülést az OT...
Mindennapi életünk jelen idejű történéseivel egyre határozottabban körvonalazza jövőnket. Számos tényből tudni lehet, hogy a következő 25-50 éven belül jelentősen apadó lélekszámunkkal a középállamok és középnemzetek sorából a kisnemzetek közé zuhanunk vissza.
Az OPEC szerdai miniszteri tanácskozásán úgy döntött, hogy nem változtat a kitermelés jelenlegi szintjén - közölte egy résztvevő. A részletek kidolgozása még folyamatban van. Korábban több ország is k...
Orbán Viktor szerint sajnálatos módon ma Magyarországon az egészséges, a sikeres, a gazdag emberek számítanak. A Fidesz elnöke szerdán Szekszárdon fogyatékkal élők előtt tartott kampányprogramján azt mondta, hogy e szemlélet miatt nyert teret az üzleti, a pénzügyi alapú gondolkodás olyan szférákban, ahol nincs helye, például az egészségügyben, az oktatásban.
A Magyar Telekom (MT) lett a kiemelkedő magyar újságírók munkáját elismerő Pulitzer-emlékdíj kizárólagos szponzora. A telekommunikációs vállalat három évre szóló 21 millió forintos támogatásról egyezett meg a Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvánnyal.
Tovább romlott a szegények helyzete Magyarországon, különösen a sokgyermekes családoké - mondta az InfoRádióban Ferge Zsuzsa szociológus. Az elmúlt évek tehernövekedései ugyanis a nagycsaládosokat jobban sújtották, mint a társadalom többi részét.
Hat hónapos iraki szolgálatot sértetlenül megúszott a brit katonatiszt, de egy katonai szánkóversenyen elvesztette a lábát. Visszavarrták, de inkább levágatta, mert hosszadalmas lett volna a felépülés, így műlábbal hamarabb térhet vissza Irakba.
Miután javult a globális hangulat, erösödést mutatott a forint. Amióta az EUR-HUF tegnap 265 fölé emelkedett, csökkent az árfolyam. A forint sorsa függ a befektetök kockázatvállalási hajlandóságától, másrészt pedig megterheli a magyar gazdaság gyengesége. Néhány piaci résztvevö igyekszik EUR-HUF-vételeivel kamatemelésére kényszeríteni a magyar Jegybankot. In-GFX
Eddig több mint 1 millióan jelentkeztek önkéntesnek az idei pekingi olimpiára és paralimpiára, s már az 1,2 milliót is meghaladja a „városi segítőként” közreműködni akarók száma. A kínai hírügynökség összegzéséből kitűnik, hogy a március 31-ig tartó toborzás elérte célját, s minden korábbi hasonló olimpiai csúcsot megdöntöttek a jelentkezési lapokat az ötkarikás játékokat szervező bizottsághoz…
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán a Tisza felső, Tiszatelek és Gávavencsellő közötti szakaszán a Felső-Tisza-Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (FETIKÖVIZIG). A folyó kárpátaljai vízgyűjtő területein az elmúlt napokban átlagosan 85-150 mm csapadék hullott, ezért a Tisza vízszintje helyenként 6-7 métert emelkedett.
Nem közlekedik a komp Tiszacsenge és Ároktő között, mert jelentősen megemelkedett a vízszint. Az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője szerint bár az utóbbi időben sok csapadék esett és jelentősen megemelkedett a vízszint, ennek ellenére sem a Tiszán, sem pedig a Bodrogon nem rendeltek el elsőfokú készültséget.