Az oktatáspolitika terén megszületett eddigi döntések soha nem látott mélységbe sodorták a magyar oktatáspolitikát, csak a tandíj bevezetésének hírére 24 ezerrel csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma - összegezte a Fidesz álláspontját Szijjártó Péter, rámutatva: ezek a döntések a Fidesz számára elfogadhatatlanok.
A rand idén ugyan 13,%-kal gyengült a dollárral szemben, de ez még nem jelenti azt, hogy nem várható további gyengülés, véli egy elemzö. Több hónapra kivetítve nem túl rózsásak a rand kilátásai. A fokozódó infláció és a romló gazdasági kilátások miatt a deviza érzékennyé vált a kockázatkerülése okozta veszteségekre. Az USD-ZAR-t 7,8260-on jegyzik. Ellenállás 7,9555-nél található. A hétföi 4 éves…
A sonka nem lesz jelentősen drágább húsvétkor, mint 2007-ben volt, a statisztikai hivatal adatai szerint a tavalyihoz képest alig több mint 3 százalékkal nőtt az ára. A tojás ennél jelentősebben drágult, a KSH majd 21 százalékos áremelkedésről számolt be 2007 januárjához képest.
Másodszorra távozott az RTL Klub székházából milliomosként az egyetemista Bene Zsolt, aki néhány hónapja a csatorna délutáni műsorában nyerte meg a másfél milliós jackpotot, tegnap este pedig nővérével Balázs széfjét is meglékelték.
Egy taxiból egyenesen a rendőrségi fogdába került egy fiatal nő Budapesten. A sofőr ugyanis - amikor megtudta, hogy utasa nem fizet - nem engedte kiszállni, hanem a legközelebbi kapitányságra hajtott vele.
A MÁV üzletági általános vezérigazgató-helyettese szerint nem veszélyezteti a vasúti közlekedés biztonságát az, hogy a vasúttársaságnak továbbra sincs meg a pályavasúti működési engedélye.
A klasszikus zene, a dzsessz, a világzene, és az opera legnevesebb művészei lépnek fel idén a Veszprémi Ünnepi Játékokon. Így 2008-ban is nemzetközi szintű produkciókkal jelennek meg a világ legjobb művészei - mondta Mészáros Zoltán a Veszprémi Ünnepi Játékok Kft. ügyvezető igazgatója a szerdai sajtótájékoztatón.
A kis- és középvállalkozások tulajdonosai nagyrészt nem tudják, mennyit ér saját cégük, ha a generációváltás során felmerül az utódlás kérdésköre, és ennek kapcsán meg kell határozni a vállalat értékét.
"A legújabb orosz-ukrán gázvita is a kormány álláspontját erősíti: Magyarország biztonságát szolgálja a Nabucco gázvezeték és a Déli áramlat megépítése is, amelyeket egyaránt támogat az Európai Unió" ...
Magyarország biztonságát szolgálja, ha a Nabucco gázvezeték és a Déli áramlat is megépül - közölte a kormányszóvivő. "A legújabb orosz-ukrán gázvita is a kormány álláspontját erősíti meg:...
Miután közzétették a kedvezö brit adatokat, félig jóvátette veszteségeit a GBP-USD. Miután a devizapár minimumot ért el 1,9718-nál, 1,9806-ra emelkedett árfolyama. Ehhez hozzájárult a brit szolgáltatási index is, mely 54,0 brit BRC-kiskereskedelmi árak februárban havi szinten 0,4%-kal, éves szinten pedig 1,3%-kal emelkedtek a legutóbbi -0,5%-os, illetve +1,2%-os érték után. Chart-technikailag…
Számos szakértő mondja, hogy a mai minisztériumok sem a tárcaprofilok, sem a kompetenciák, sem a forráskezelés, sem a programgenerálás terén nem működőképesek. Ezért is hajlamosak a gazdasági aktorok felesleges bürokráciának tekinteni őket.
A Pénzügyminisztérium már benyújtotta az adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatait. A tervek szerint egyszerűsödnek a számla adattartalmára, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó előírások, de módosulnak a termékimport feltételei is. A rendelkezések, egyes kivételekkel, 2008. május 1-jén lépnének hatályba.
Kolumbia népirtás miatt feljelenti Hugo Chavez venezuelai elnököt a hágai nemzetközi bíróságon. A többi közt azzal vádolják Chavezt, hogy radioaktív urániumot juttat a baloldali fegyvereseknek.
Bochkor Gáborék is beszálltak a No Thanx dalszövegíró-versenyébe, amit nemrég hirdettek meg a fiúk. Bocsi a Bumeráng tegnapi élő adásában írt refrént hazánk legnépszerűbb tinizenekarának, amit később még el is énekelt élőben.
Kínai rendőrök lelőttek egy helybeli férfit, aki Hszien közép-kínai városban reggel túszul ejtette egy turistabusz 10 ausztrál utasát. Ausztrália pekingi nagykövetség azt közölte, hogy a...
„Ha csak annyiból állt volna a magyarság története, amennyire a vonatkozó tudományok összessége alapján emlékezünk, akkor ma már nem léteznénk. Az avarok, gepidák, hunok nagyobb népek (közösségek) voltak a magyaroknál, de eltűntek. Viszont, mai történeti dokumentációjuk majd akkora, mint a fennmaradt magyaroké. Ez el kell, hogy gondolkodtasson bennünket.”
Szerdán további három mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágója. A Chelsea az Olimpiakoszt (első meccs 0-0-ra végződött), a Porto a Schalkét fogadja, a németek 1-0-ra nyertek otthon. A Real Madrid pedig hazai pályán próbálja kiharcolni a továbbjutást az AS Roma ellen. A Liverpool – Internazionale mérkőzést március 11-én játsszák.
A felfüggesztett béketárgyalások Izraellel csak egy fegyverszünet megkötése után folytatódhatnak, amely véget vet az erőszaknak - jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök szerdán."A...
Bányaomlás történt a szerda hajnali órákban Ukrajnában, a Donyeck megyei Sahtyorszkaja egyik bányájában. Az 1240 méteres mélységben bekövetkezett szerencsétlenségben egy bányászt maga alá temetett a leomló kőzet. A mentőknek ugyan sikerült a súlyos állapotban lévő munkást kiszabadítaniuk az omladék alól, ám úton a felszín felé a bányász meghalt.
A 2008-as évi programok között szerepel "Az ismeretlen európaiak" című tárlat és a reneszánsz évhez kapcsolódik a "Legendás lények, varázslatos virágok - közkedvelt reneszánsz" című kiállítás is
A MÖSZ felszólítja az állam és a főváros képviselőit, hogy az egymásra mutogatás helyett tisztázzák, és szerződésben rögzítsék a törvényben is megfogalmazott kötelezettségeiket, továbbá az uniós elvárásoknak is megfelelően üzemeltessék a HÉV-et.
A február 29-i héten 4 hete elöször emelkedett az amerikai MBA- jelzálogkölcsön-igénylések száma. Heti szinten 3,0%-os emelkedés mutatkozik a legutóbbi -19,2%-os érték után. Az adatok hatására erösödött a dollár. Az USD-JPY-t 103,88-on jegyzik. In-GFX
Kétszáz zamárdi család követel kártérítést, mivel kiderült, hogy olyan belterületi földterületeket kaptak vissza kárpótlásként vagy részaránytulajdonként, amelyek uniós védettséget élveznek. Így a telkeket sem eladni, sem beépíteni nem tudják.
A márciusban hullott jelentős csapadék hatására árhullám vonul le a Tiszán, a folyó bal partján Nagyhalász, Buj és Gávavencsellő között, illetve a Tiszába torkolló Lónyay-főcsatorna baloldali...
A Challenger-jelentés szerint februárban 72.091 elbocsátásról adtak számot az USA-ban. Éves szinten ez 14,2%-os csökkenést jelent a legutóbbi +19,1%-os érték után. A mostani érték jóval elmarad attól, ami egy recessziós idöszakra jellemzö lenne. 2001-ben 140.000-es értékröl adtak számot. 14.15 órakor teszik közzé az ADP Employment-jelentést, ahol 18.000 új álláshellyel számolnak a legutóbbi…