Míg az ENSZ-tagországokban napjainkban jóval több nő dolgozik, mint korábban, Magyarországon az 1990-es évek vége óta stagnál a női foglalkoztatottsági ráta - tájékoztatta az InfoRádiót a Központi Statisztikai Hivatal életszínvonal-statisztikai főosztályának vezetője. Lakatos Judit hozzátette: Magyarországon a nők és a férfiak bére között nincs nagy különbség.
Egy ember meghalt, hárman pedig súlyosan megsérültek, amikor egy kisbusz frontálisan összeütközött a vele szemben haladó személygépkocsival szombaton reggel a 8-as főúton a Vas megyei...
A jövő héten újabb üzemanyag áremelés jöhet, a nyáron pedig akár 340 forintot is kérhetnek a benzin literéért. A Borsnak Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezetője nyilatkozott erről.
Egy civil szervezet beperelte a Honvédelmi Minisztériumot, mert a „Natura 2000”-be tartozó – fontos madárvédelmi – területen elhelyezkedő Kánya-hegyre hírközlési tornyot építettek. - a Tiszántúli Természetvédők Társulatának sajtóközleménye
Az Egyesült Államokkal folytatott legutóbbi tárgyalásain Észak-Korea elismerte, hogy szakembereket küldött szíriai katonai és más létesítményeibe, visszautasította ugyanakkor azokat a feltételezéseket...
Harminc valahány, megtakarítások nélkül, röviden HVMN generáció tagjainak számítások szerint mostantól évente több mint 283 ezer fontot kellene keresnie ahhoz, hogy a 64 éves nyugdíjkorhatárt elérve tisztes megélhetése legyen öregkorára.
Börtönbe vonult Marion Jones amerikai atléta. A 32 éves sportolónot januárban hat hónapos börtönbüntetésre ítélték el hamis tanúzásért, csekkhamisításért és tiltott szerekkel való visszaélésért.
Parlamenti választások kezdődtek szombaton Máltán, első ízben azóta, hogy a kicsiny földközi-tengeri ország 2004-ben belépett az Európai Unióba. A szavazás közép-európai idő szerint reggel 7 órakor...
Kórházba szállították Margaret Thatchert, a 82 éves volt konzervatív brit kormányfőt a BBC értesülése szerint elővigyázatossági okokból, csak megfigyelésre vitték kórházba.
Életműdíjat kapott Deák Bill Gyula. A legendás blues énekes évtizedes munkásságát maga a közönség jutalmazta a rangos elismeréssel. Bill olyan neveket utasított maga mögé, mint Nagy Feró, Szigeti Ferenc, Németh Lojzi, Vörös István és Török Ádám.
A vb-címvédő Talmácsi Gábor a hetedik időt érte el a 125 kcm-es géposztályban a gyorsaságimotoros-világbajnokság Katari Nagydíjának első időmérő edzésén, a vb nyitófutamának otthont adó losaili pályán.
Igazi hungarikum, a Pető-módszer egyre ismertebbé és közkedveltebbé válik Skandináviában. Köszönhetően egy magyar konduktornak, aki a 90-es években a budapesti Pető Intézetben tanult és dolgozott....
Két társaság vitája fajult késeléssé pénteken éjjel a VII. kerületben az Erzsébet körúton, a megszúrt fiú könnyű sérüléseket szenvedett. Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)...
Létszámbővítéssel, átszervezésekkel és konfliktuskezelés-tréninggel készülnek a bécsi köztisztaságiak a közelgő foci-Eb-re. A rendőrség kérésére a szemétgyűjtő edényeket is leszerelik.
A hetedik helyet szerezte meg Talmácsi Gábor péntek este a katari futam első időmérő edzésén. A 125 kcm-es kategória címvédője közel egy másodperccel maradt le a leggyorsabb Bradley Smith mögött, aki a szalemberek szerint Talmácsi legnagyobb vetélytársa lehet az idei szezonban, annak ellenére, hogy mindössze 17 éves az angol pilóta. A második Danny Webb lett, míg a harmadik helyet Mike di Meglio…
Másfélszer több HIV-fertőzöttet regisztráltak tavaly Magyarországon, mint egy évvel korábban. Az emelkedés elsődleges oka a szexuális szokások megváltozása.
Minden előkészületet megtettek a vasárnapi népszavazás sikeres lebonyolításához - közölte az Országos Választási Iroda vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Rytkó Emília elmondta: a szavazókörben már senki nem vetetheti fel magát a választói névjegyzékbe, ezzel a decemberi jogszabályváltozással megelőzhető, hogy egy ember két helyen szavazhasson.
Egy ember meghalt, hárman pedig életveszélyesen megsérültek, amikor egy román kisbusz és egy személyautó karambolozott a 8-as út Vas megyei szakaszán. Jánosháza és Hosszúpereszteg között ütközött frontálisan a két jármű.
Több ezren tüntettek szombaton a nyugat-afganisztáni Herát városában, Dánia- és Hollandia-ellenes jelszavakat skandálva, tiltakozásul a két nyugat-európai országban szerintük elkövetett...
Szexbotrány borzolja egy békés walesi város lakóinak életét. A helyi lelkész nő ugyanis titokban összeszűrte a levet a püspökkel, és kapcsolatukból hamarosan gyerek születik.
Kolumbia lezárta viszályát Ecuadorral és Venezuelával. A megbékélést a három ország vezetője nyilvános kézfogással pecsételte meg a latin-amerikai államfők találkozóján.
Az utóbbi napokban nacionalista ukrán szervezetek és értelmiségiek élesen támadták az emlékmű tervezett felállítását, Ukrajna budapesti nagykövetsége szerint a március 14-i avatás soha nem került szóba hivatalosan Kijevben. A külképviselet szerdán még Sólyom László jövő heti vizitjének részleteiről tájékoztatott. Wéber Ferenc, az államfő sajtófőnöke a Magyar Nemzet érdeklődésére pénteken csak…
Ritkábban kapnak magas vérnyomást azok a nők, akik gyakran fogyasztanak zsírszegény joghurtot vagy más, hasonló tejterméket. E fontos táplálkozási tanács a világ egyik vezető orvosegyetemének, a bostoni Harvard University közegészségügyi intézetének legújabb tanulmányából származik.
Görögországban kisiklott egy személyvonat Larissza közelében. A szerencsétlenségben a görög rendőrség szerint 23-an sérültek meg, 6 ember állapota válságos.
Egy hannoveri feledhetetlen estén végleg szögre akasztotta a korcsolyáját az egykori NDK-beli kétszeres olimpiai bajnok műkorcsolyázónő, Katarina Witt. A 42 éves hölgy Carmen szerepében parádézott a jégen.
A 2008. január 1-jétől hatályos áfatörvény rendelkezései értelmében a 2008. július 1-jétől 2009. június 30-ig érvényes önadózói engedély iránti kérelmet 2008. március 31-éig kell a vámhatósághoz benyújtani. Az engedély birtokában a kedvezményezetteknek az import áfát nem kell a szabad forgalomba bocsátás során megfizetniük, hanem önbevallás útján kell bevallaniuk az adóhatóságnak. Az engedély…
Öten megsérültek egy közúti balesetben szombaton délelőtt a főváros XXIII. kerületében, az M0-ás autóút és az Ócsai út kereszteződésében. Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)...
Paul Gascoigne-t a rendőrök február 20-án, egy ötcsillagos szállodában állították elő Gatesheadben, s állapota láttán mentális kezelést rendeltek el számára