2008. március 8. szombat

márc. 8
15:25
Légszennyeződés áldozatai Mexikóban (Kripto Akadémia)
Évente négyezren halnak meg a levegő nagyfokú szennyezettsége következtében Mexikóvárosban a Szennyezésmentes Közlekedés Nemzetközi Tanácsának (ICCT) becslése szerint. Ennek okozója négymilliónál több autó, százezer taxi, 28 ezer autóbusz és teherautók tízezrei, amelyek nap nap után ellepik az utcákat - véli a szakértői testület. A 22 millió lakosú Mexikóváros és térsége a világ legsűrűbben lakott…
márc. 8
15:36
Kormos Villő utazhat Pekingbe (HírTV)
3 méteres női műugrásban Kormos Villő is indulhat a pekingi olimpián - tudatta a Nemzetközi Úszó-szövetség (FINA) a magyar szövetséggel szombaton.
márc. 8
15:36
Tüntettek Afganisztánban a Mohamed-karikatúrák újraközlése és egy iszlámellenes film miatt (Kripto Akadémia)
Több ezren tüntettek szombaton a nyugat-afganisztáni Herát városában Dánia- és Hollandia-ellenes jelszavakat skandálva, tiltakozásul a két nyugat-európai országban szerintük elkövetett iszlámgyalázás miatt. Rendőrségi becslés szerint tízezren, egy helyszíni tudósító szerint feleannyian vonultak Herát központján át a város stadionjába, ahol a szónokok elítélték Dániát, amiért az ország lapjai…
márc. 8
15:42
Leo visszatér a képernyőre (Blikk)
Felgyógyult súlyos májbetegségéből
márc. 8
15:42
Rendőrkézen egy TOP 100-as listán szereplő bűnöző (Gondola)
Szombatra virradóan Kispesten elfogták a TOP 100-as körözési lista 16. helyén szereplő Sz. Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda segítségével - árulta el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese az...
márc. 8
15:42
"Nem vagyok gyilkos, felmentettek" (Blikk)
Hatszor ismerte be, hogy gyilkolt
márc. 8
15:44
Nem nyomoznak Alföldi Róbert ellen (Blikk)
Nincs gyermekpornó a rendező Nyugalom című filmjében
márc. 8
15:48
Mit veszíthet Szerbia? (HírTV)
Koszovó függetlenné válása kapcsán – érthető módon – sok szó esik arról, mi mindent veszít vele Szerbia, ahogyan arról is, hogy ilyen nyilvánvalóan kevés eséllyel vajon miért vág neki a független állam kiépítésének az ott élő kétmillió, koldusszegény albán.
márc. 8
15:50
Kína nem tudná mivel helyettesíteni a halálbüntetést (Privátbankár)
Kína nem tervezi a halálbüntetés megszüntetését, mert azt saját jelenlegi fejlődési szintjének megfelelőnek és a bűnözők elrettentésére alkalmasnak tartja - közölte egy vezető kínai bíró a hétvégén. ...
márc. 8
15:51
Kiesett a Manchester United az FA-kupából (Infostart)
Kiesett a bajnoki címvédő Manchester United az angol labdarúgó FA-kupából, mivel a negyeddöntőben hazai pályán 1-0-ra kikapott a Portsmouth-tól.
márc. 8
15:57
Betörésben való részvétellel gyanúsítanak egy rendőrt (Infostart)
Egy egészségi okból felmentési idejét töltő rendőrt is gyanúsítanak azzal, hogy részese volt egy zalaegerszegi betörésnek - tudatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
márc. 8
15:57
Konkoly tanár úr (Blikk)
Másodállásban a győri edző
márc. 8
16:00
Elmarad a hagyományos balatoni vízleeresztés (HírTV)
Elmarad a hagyományos márciusi balatoni vízleeresztés. Olyan kevés csapadék hullott a télen - nyolcvan százalékkal kevesebb mint a sokéves átlag -, hogy a tó vízszintje nem emelkedett meg a szokásos 5-10 centiméterrel.
márc. 8
16:06
Sarkozy exneje tagadta, hogy SMS-t kapott volna az államfőtől (Gondola)
Nicolas Sarkozy volt feleségét kihallgatta a párizsi rendőrség, miután a francia államfő február 7-én hamisítás vádjával feljelentést tett a Le Nouvel Observateur című hetilap ellen. A magazin...
márc. 8
16:06
A dalai láma támogatja az olimpiát (HírTV)
A dalai láma szombaton közölte, hogy támogatja a kínai olimpiát. A száműzetésben élő vallási vezetőt korábban azzal vádolta a kommunista ország egy magas rangú tisztviselője, hogy szabotálni próbálja a nyári játékok kínai megrendezését.
márc. 8
16:06
Kiesett a Manchester United (Blikk)
márc. 8
16:08
Sharon Stone 50 éves (Blikk)
márc. 8
16:09
Nem lesznek technológiai újítások a labdarúgásban (Infostart)
Belátható időn belül nem alkalmaznak technológiai újításokat a labdarúgásban annak megállapítására, hogy a labda átjutott-e a gólvonalon vagy sem - döntött a sportág szabályalkotó testülete (IFAB).
márc. 8
16:10
Egy tonna tojást loptak Szomódról (Blikk)
márc. 8
16:12
Betörésben való részvétellel gyanúsítanak egy rendőrt Zalában (Gondola)
Egy felmentési idejét töltő rendőrt is gyanúsítanak azzal, hogy részese volt egy zalaegerszegi betörésnek - tájékoztatta az MTI-t a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint csütörtökre...
márc. 8
16:12
Toplistás bűnözőt fogtak el (Blikk)
márc. 8
16:14
Embercsempészt kaptak el Ártándon (Blikk)
márc. 8
16:19
Lemondott a szerb miniszterelnök (Infostart)
Lemondott Vojislav Kostunica szerb kormányfő.
márc. 8
16:26
A szerb kormányfő új választásokat kezdeményez (Infostart)
Szerbiában hétfőre rendkívüli kormányülést hívott össze a kormányfő. Az InfoRádió tudósítója szerint Vojislav Kostunica várhatóan a parlament feloszlatását, és május 11-re előrehozott választások kiírását kezdeményezi.
márc. 8
16:29
Gárdát alpítottak a cigányok? (HírTV)
Kőszegen megalakult a romákból álló Világ Nemzetőrség. Az alapítók fő feladatukként jelölték meg a bűnmegelőzést és a kábítószer elleni harcot - értesült a c-press.hu.
márc. 8
16:31
Lemondott és feloszlatta kormányát a szerb miniszterelnök (HírTV)
Lemondott és feloszlatta kormányát a szerb miniszterelnök szombaton. Vojiszlav Kostunica a koszovói függetlenség kikiáltása, illetve Szerbia és az Unió kapcsolatai miatti belpolitikai válsággal magyarázta döntését.
márc. 8
16:34
Férfiak uralják a világot (Piac és Profit)
Egy most közzétett jelentés szerint az utóbbi 10 év pozitív tendenciája ellenére a legfontosabb pozíciókban még mindig jelentősen alulreprezentáltak a nők.
márc. 8
16:41
Lemondott a szerbiai kormányfő (Gondola)
Lemondott a szerbiai kormányfő. Kostunica szombat délután jelentette be saját és kormánya távozási szándékát.
márc. 8
16:47
Orosz figyelmeztetés - vérfürdőbe torkollhat Grúzia NATO-csatlakozása (HírTV)
Ukrajna csatlakozása a NATO-hoz megosztaná az országot, Grúziáé pedig vérfürdőhöz vezethet - erre figyelmeztet az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetéhez rendelt orosz nagykövet egy hétfőn a Der Spiegel című német hetilapban megjelenő interjújában.
márc. 8
16:53
Gázolt a HÉV Csepelen, nincs életveszélyben a sérült (Gondola)
Eddig tisztázatlan körülmények között elgázolt egy fiatal férfit a csepeli HÉV a Szabadkikötő út melletti pályaszakaszon; a sérült nincs életveszélyben - mondta Sagyibó Melinda, a Budapesti...
márc. 8
16:55
Koszovó miatt megy Kostunica – új választás Szerbiában! (Gondola)
Lemondott és feloszlatta kormányát a szerb miniszterelnök. Vojiszlav Kostunica a koszovói függetlenség kikiáltása, illetve Szerbia és az Unió kapcsolatai miatti belpolitikai válsággal magyarázta döntését.
márc. 8
17:00
Gázolt a HÉV Csepelen (Infostart)
Eddig tisztázatlan körülmények között elgázolt egy fiatal férfit a csepeli HÉV a Szabadkikötő út melletti pályaszakaszon; a sérült nincs életveszélyben - mondta Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
márc. 8
17:00
A "bajnokesélyes" legutóbbi tétmeccsei: 1-4, 1-5, 1-3 (Infostart)
Az Újpest a Szusza Ferenc Stadionban 3-1-re kikapott a listavezető MTK-tól a labdarúgó NB I 18. fordulójában.
márc. 8
17:05
Bombát kerestek a miskolci szavazóhelyiségekben (HírTV)
Bombát kerestek a rendőrök a szavazóhelyiségekben Miskolcon. A megyei kapitányság tájékoztatása szerint csak rutinellenőrzésről volt szó.
márc. 8
17:10
Visszakapják az emigrált zsidók a lengyel állampolgárságot (Gondola)
Visszakapják a lengyel állampolgárságot az 1968-ban kezdődött antiszemita kampány miatt emigrált zsidók - ígérte Lech Kaczynski lengyel államfő szombaton a zsidóellenes kampányt megelőző...
márc. 8
17:12
Több száz kamion várakozik Rédicsnél (Gondola)
Több száz kamion várakozik szombat reggel óta Rédicsnél, mert a szlovén hatóságok hétvégi kamionstopot rendeltek el. A kényszerűen várakozók többsége külföldi, elsősorban litván, ukrán, lengyel,...
márc. 8
17:16
Tilosban parkolt az Új rend kormánybiztosa, Kondorosi Ferenc (+képgaléria) (HírTV)
Órákig tilosban parkolt szombaton Budapesten Kondorosi Ferenc szolgálati autója, a politikus az Új rend kormánybiztosaként a gyorshajtókkal és az ittas sofőrökkel szemben hirdet zéró toleranciát és áll ki a közlekedési szabályok betartatásáért.
márc. 8
17:27
Kerékpárost gázolt a vonat Hajdúhadháznál (HírTV)
Kerékpárost gázolt halálra egy InterCity vonat szombaton kora délután Hajdúhadháznál. Kavalecz Imre, a MÁV kommunikációs igazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az állomás közelében a kerékpáros a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott rá a sínekre.
márc. 8
17:30
Fenyítsük meg a miniszterelnököt is! (Piac és Profit)
A tavaly október óta tartó sztrájkokkal és az azokkal való fenyegetések stratégiája után a VDDSZ (Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezete) az eredménytelen tárgyalásokat látva, úgy tűnik, előremenekül: frontot nyit a kormánnyal szemben.
márc. 8
17:34
6-3-ra végződött a Bundesliga rangadója (Infostart)
A címvédő Stuttgart 6-3-ra kiütötte a vendég Werder Brement a német labdarúgó Bundesliga szombati rangadóján.
márc. 8
17:54
Továbbra sem fizet a szcientológusokhoz köthető alapítvány (HírTV)
Továbbra sem fizet a tanároknak az az alapítvány, amely ősszel több mint tíz iskola működtetését vette át az önkormányzatoktól Nyugat-Magyarországon. A szervezet ellen törvényességi eljárás is indult. A helyiek szerint a szcientológusokhoz köthető alapítvány a korábbi fenntartó önkormányzatokat azzal fenyegeti, hogy vagy zsebükbe nyúlnak és hozzájárulnak a fenntartás költségeihez, vagy megszűnik…
márc. 8
17:54
Ankara és Athén bízik benne, hogy még idén újrakezdődnek a ciprusi egyesítési tárgyalások (Kripto Akadémia)
Törökország és Görögország szombaton egyaránt reményét fejezte ki, hogy még idén újrakezdődhetnek a megosztott földközi-tengeri szigetország, Ciprus egyesítését célzó tárgyalások.
márc. 8
18:05
Slota újabb magyarellenes támadása (Gondola)
Ján Slota magyarellenes szlovák pártvezető szerint Orbán Viktor és a Fidesz, valamint a magyar államfő, Sólyom László "közvetlenül bekapcsolódnak" a szlovákiai "Magyar Koalíció...
márc. 8
18:05
Elmarad Dzsudzsákék meccse a rendőrsztrájk miatt (HírTV)
A rendvédelmi erők sztrájkja miatt vasárnap két holland elsőosztályú bajnoki mérkőzés is elmarad - adta hírül az AFP francia hírügynökség szombaton.
márc. 8
18:09
Borzalom a gyermekotthonban: kezd összeállni a kirakós (Infostart)
Vérnyomokra bukkantak a nyomozók abban a kőkádban, amely annak a nagy-britanniai nevelőintézetnek a pincéjében, ahol évtizedeken át bántalmazhattak gyermekeket.
márc. 8
18:21
Szembesítés: tüdeje életkorától leteszi a cigit (Privátbankár)
Ha a dohányosokkal közlik, hogy hány éves a tüdejük, könnyebben leszoknak a cigarettáról - állapították meg brit kutatók. A tüdő kora azt jelenti, hogy a dohányos tüdejét egy olyan egészséges ember tüdejéhez hasonlítják, akinek ugyanolyan gyengén működik a tüdeje, mint a dohányosnak.
márc. 8
18:21
Balassi-emlékérem: „Ne álmodj nép” (Gondola)
Jecsmenik Andor hét évet, négy hónapot és 22 napot töltött börtönben egy versért. A forradalom ötvenedik évfordulóján nem kapta meg a Szabadság Hőse kitüntetést, „kiérdemelte” viszont az a K. József, aki jelentett róla…
márc. 8
18:21
Angela Merkel Moszkvában (Kripto Akadémia)
Anna Politkovszkaja újságírónő gyilkosai mindenképpen megkapják büntetésüket, csak azt nem tudni, hogy mikor - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz elnökválasztás óta első külföldi politikusként Moszkvába érkezett Angela Merkellel tartott találkozója után nyilatkozva.
márc. 8
18:27
Gyerekek mentették a szerelmes békákat (+videó) (HírTV)
Békamentő akció volt szombaton a Mecsekben. Természetvédők szedték össze az erdőben az avar alatt megbújó állatokat és vitték át szaporodási helyükhöz, a közeli tóhoz. Évente több ezer békát ütnek el az autók, vándorlási útjukat ugyanis sokszor forgalmas utak keresztezik. Az önkéntesek, elsősorban gyerekek, ezekben a hetekben több tízezer állatot mentenek meg.
márc. 8
18:37
Rálőtt elégedetlen vendégére a fodrász (Infostart)
Egy pennsylvaniai fodrász lelőtte vendégét, aki nem volt megelégedve új frizurájával.

Keresés