A brit-indiai Slumdog Millionaire és a Benjamin Button különös élete című amerikai film kapta a legtöbb, 11-11 jelölést csütörtökön a brit filmakadémia (BAFTA) díjára. Bár az esélyesek között volt, Pados Gyula, A hercegnő című film operatőre nem került a kategória jelöltjei közé.
Nyomozni kezdett a suffolki rendőrség, mert egy vidéki ház tavából eltűntek a halak. Mivel a halritkaságok több ezer fontot értek, a brit rendőrök komolyan vették az esetet.
Ha az Európát sújtó gázellátási nehézségek pillanatnyilag meg is oldódnának, a "bizonytalanság fenyegetése" éppúgy fennmarad, mint a két évvel ezelőtti hasonló krízis után - mondta Sólyom László köztá...
Egy közvélemény-kutatás adatai szerint az ukránok 53,8 százaléka helyteleníti saját hatóságainak az orosz-ukrán gázkonfliktus kapcsán hozott döntéseit. A kijevi Gorsenyin Intézet által végzett felm...
Ha az Európát sújtó gázellátási nehézségek pillanatnyilag meg is oldódnának, a "bizonytalanság fenyegetése" éppúgy fennmarad, mint a két évvel ezelőtti hasonló krízis után - mondta Sólyom...
Az Obama-adminisztráció felállásával véget érhetnek a harcok a Gázai övezetben - mondta John Shattuck, a Clinton-kormányzat egykori külügyi szakállamtitkára csütörtökön Budapesten az MTI-nek....
14.30-kor tart beszédet az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet Frankfurtban-téma: sajtókonferencia a kamatdöntés után. 16.30-kor várható az EKB-tag, Jürgen Stark frankfurti beszéde. 19.40-kor várható a Fed-tag, David Lockhart mississippi beszéde- téma: gazdasági kilátások. 19.55-kor tart beszédet a Fed-tag, Charles Evans- téma: kamatpolitika 21.45-kor várható a Fed-tag, Janet Yellen beszéde- téma:…
Az első fokú gázkorlátozás feloldása nyomán csütörtökön újraindították az előtét gázturbinákat a Mátrai Erőműben - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a cég igazgatóságának az elnöke.
Bocsánatot kért a cseh kormány csütörtökön mindazoktól, akiket megbántott az a kiállítás, amelyet az Európai Unió cseh elnöksége szervezett az unió egyik brüsszeli központi épületében.
Annak ellenére, hogy nőtt a befektetők kockázatkerülése, összességében oldalazást végzett a dollár. A dollárnak szokás szerint jól jön a kockázatos befektetésekből kivont tőke. Miután egy európai bank nagy vételeinek hatására átmenetileg 1,32 fölé emelkedett, ismét visszaesett az EUR/USD. Az EU-s fogyasztói árak decemberben éves szinten a várakozásoknak megfelelően 1,6%-os emelkedés mutatkozott a…
Vissza nem térítendő munkahelymegőrző támogatásra pályázhatnak jövő péntektől hazai vállalatok; a támogatás fejében vállalniuk kell, hogy - akár rövidített munkaidőben is, de - továbbfoglalkozatják dolgozóikat - közölte Tukacs István, a válságövezetek kezelésével megbízott kormánybiztos az MTI-vel csütörtökön.
A várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 2 százalékra csökkentette irányadó kamatlábát az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa. A bejelentést követően a fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatóra...
Hamarosan 2 százalék alá süllyed az éves összevetésű magyarországi infláció, a jegybank azonban a külső piaci körülmények miatt valószínűleg csak óvatos pénzügypolitikai enyhítésre vállalkozik, mondták a várakozásoknak megfelelő decemberi inflációs adatok ismertetése után londoni feltörekvő piaci elemzők
Büntető feljelentést tesz a korábban sztrájkot hirdetett két ferihegyi szakszervezet ellen a földi kiszolgálás feladatait végző Airport Security (AS) Kft., folytonosan és sorozatosan, nagyobb nyilváno...
Az ENSZ-főtitkár szerint megteremtődtek a harcok "mostani" beszüntetésének feltételei a Gázai övezetben. "Úgy gondolom, minden tényező összeállt ahhoz, hogy az erőszak most...
Rendkívüli találkozóra Brüsszelbe hívta az Európai Unió tagországainak ipari ügyekben illetékes minisztereit az Európai Bizottság az autóipart sújtó nemzetközi válság miatt. Günter Verheugen ipari...
Egyszerűbb, könnyebb és gyorsabb lesz a személyi jövedelemadó bevallása, ha az állampolgárok élnek az APEH ajánlatával. Ehhez az adóhatóság által küldött nyilatkozattal meg kell bízniuk az APEH-et, hogy készítsen egy szja-bevallási ajánlatot, amelyet aláírás után vissza kell küldeni - jelentették be az APEH vezetői. Becslésük szerint 2-2,5 millió ember élhet ezzel a lehetőséggel.
Büntető feljelentést tesz a korábban sztrájkot hirdetett két ferihegyi szakszervezet ellen a földi kiszolgálás feladatait végző Airport Security (AS) Kft., folytonosan és sorozatosan, nagyobb nyilvánosság előtt elkövetetett rágalmazás és becsületsértés miatt - mondta Szita János, a társaság ügyvezető igazgatója és egyben egyik tulajdonosa csütörtökön az MTI-nek.
Az elemzői várakozásokkal összhangban az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön 50 bázisponttal 2,0 százalékra csökkentette alapkamatát. (ProfitLine.hu)
Csak pillanatnyi fellángolásnak tűnt az év eleji néhány napos emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén, mert ismét napok óta csak vérfürdőt látunk. Vevőt lasszóval kell fogni, eladó viszont bőven akad. A kereskedés felénél 3,5%-ot meghaladó mínuszt szedett össze a BUX, és 12.000 pont körül imbolyog. (ProfitLine.hu)
Akik Nagy-Britanniába igyekeznek egy szebb jövő reményében, már az országba való belépéskor megkaphatják az első pofont: a szigetországban tervezet készül a "bevándorló-adóról", melyet rögtön érkezéskor meg kellene fizetni....
Nem került be a legjobb idegennyelvű film Oscar-jelöltjei közé az Iszka utazása. Az Amerikai Filmakadémia ugyanis hatvanötről kilencre szűkítette a kategória jelöltjeinek listáját, és ebbe az Iszka nem került bele - áll a Variety nevű filmes szaklap honlapján.
Az emberi civilizáció arra kényszerít egyes fajokat, hogy jelentősen csökkentsék testük méretét, illetve háromszor gyorsabban nőjenek, mint ahogy természetes lenne. A vadászat más károkat is okoz: Afrikában egyre több elefánt születik agyar nélkül.
Az elmúlt félév átrendezte az angol futball leggazdagabb szereplőinek listáját. Újabb milliárdosok léptek színre, leértékelődött a font, pénzügyi válság kínozza a világot - e három tényező bőven elég volt ahhoz, hogy meglepő változások történjenek.
Bocsánatot kért a cseh kormány csütörtökön mindazoktól, akiket megbántott az a kiállítás, amelyet az Európai Unió cseh elnöksége szervezett az unió egyik brüsszeli központi épületében. Alexander...
Büntető feljelentést tesz a korábban sztrájkot hirdetett két ferihegyi szakszervezet ellen a földi kiszolgálás feladatait végző Airport Security (AS) Kft., folytonosan és sorozatosan, nagyobb...
Ismét meghalt két ember a hideg miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, október közepe óta így már húszan vesztették életüket kihűlés miatt - közölte a rendőrség. Egy 36 éves és 45 éves miskolci férfi...
Holttestet találtak egy kútban a Heves megyei Mezőszemerén - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtök délután az MTI-vel. A helyszínelés jelenleg is tart.
Izraeli foszforbomba-találat érte az ENSZ segélyszervezetének központját Gázában. Az épületben a becsapódás idején 700 ember tartózkodott, a szervezet három alkalmazottja megsérült. A ház egyik szárnya lángokban áll.
Azonnali és tartós tűzszünet elrendelését, valamint a humanitárius segélyek beengedését kérik, és a "két nép, két állam" elv érvényesítését javasolják az Európai Parlament (EP) képviselői a Gázai övezet válságos helyzetének megoldására.
Ukrajna ipari termelése decemberben az acél, a vegyipar és a gépgyártás vezetésével már ötödik hónapja csökkent. Az ipari termelés éves szinten - Európában a legnagyobb mértékben - 26.6 százalékkal zuhant a novemberi 28.56 százalékos visszaesést követően. (ProfitLine.hu)
Jegyellenőrt támadott meg és bántalmazott egy bliccelő utas Miskolcon. Egy városi autóbuszon történt az eset, jogszerűen intézkedő jegyellenőrt bántalmazott egy utas, aki az eset után a járműről leugrott, majd elszaladt.
Miután az EKB a várt szerint 50 bázisponttal 2,00%-ra csökkentette alapkamatát, 1,31 alá esett az EUR/USD, és új napi minimumot ért el 1,3088-nál. A figyelmet a 14.30 órai sajtókonferencia vonja magára. A piac reméli, hogy az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet utal a további lépésekre. Ugyanekkor számos amerikai adat is megjelenik. Támogatás 1,3080-nál található. Ha az érték alá megy a jegyzés,…
Lengyelország január végén, február elején meg akarja kezdeni a tárgyalásokat arról, hogy a lengyel valutát, a zlotyit beviszik a kezelt európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II.), az euróövezet előszobájába.
Egyszerűsített személyi jövedelemadó bevallást vezet be 2009-ben az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Szikora János elnök arra számít, hogy akár másfél millió adózó is élhet majd a lehetőséggel.
Víz alá kerülhet a klímaváltozás miatt három nagy afrikai kikötőváros, Alexandria, Fokváros és a nigériai Lagos, a kontinens legsűrűbben lakott városa.
A berlini Tussaud panoptikumban jövő kedd helyett már csütörtökön megtörtént az amerikai elnökváltás, ugyanis az Egyesült Államok (egyelőre) leendő elnöke már csütörtökön kiszorította elődjét a...
Víz alá kerülhet a klímaváltozás miatt három nagy afrikai kikötőváros, Alexandria, Fokváros és a nigériai Lagos, a kontinens legsűrűbben lakott városa. Tudósok szerint a tengerszint kismértékű...
Őrizetbe vett a rendőrség egy 25 éves nagyecsedi férfit, aki a gyanú szerint egy egyedül élő 61 éves nőt erőszakolt meg. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi még kedden délután ment be az egyedül élő asszony lakásába és megerőszakolta.
Az Obama-adminisztráció felállásával véget érhetnek a harcok a Gázai övezetben - mondta John Shattuck, a Clinton-kormányzat egykori külügyi szakállamtitkára csütörtökön Budapesten az MTI-nek.
Az elmúlt év utolsó három hónapjában ismét nőtt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottságához érkezett beadványok száma - mondta el csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a bizottság leköszönő soros elnöke.
Lengyelország január végén, február elején meg akarja kezdeni a tárgyalásokat arról, hogy a lengyel valutát, a zlotyit bevegyék az euróövezet előszobájának tekintett ERM-II. árfolyam-mechanizmusba. (ProfitLine.hu)
Az antibiotikumok korában talán sokan úgy gondolják, hogy a tüdőgyulladás veszélytelen betegség, ám az adatok egyáltalán nem erre utalnak: a légzőszerv gyulladása a tizedik leggyakoribb halálok a fejlett országokban, ráadásul az összes fertőző betegség közül tüdőgyulladásban halnak meg a legtöbben.