A vasárnapra virradó volt a tél eddigi leghidegebb éjszakája, a jövő hét elején kisebb enyhülés várható, de csütörtöktől ismét erős fagyok lesznek. Az elmúlt éjszaka több helyen derült volt az ég, gyenge volt a légmozgás és ott, ahol hótakaró alakult ki az elmúlt napokban, ott igen hideg volt hajnalban, sokfelé mínusz 10-15 fok volt a hőmérséklet.
Izrael folytatta szárazföldi offenzíváját a Gázai övezet ellen, amely mostanra három részre szakadt. A front Gáza város határában húzódik. A Hamász rakétatámadásokkal válaszolt, amelyekben egy izraeli nő könnyebben megsérült. Palesztin kórházi források 30 civil halottról tudnak. A zsidó állam egyetlen katonája elvesztését ismerte el. Palesztin közlés szerint kilenc izraeli katona esett el, kettő…
Ukrajna felől továbbra is a szerződésnek megfelelő mennyiségű orosz gáz érkezik Magyarországra - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt., amelyet az Interfax hírügynökség idézett.
Hétfő és kedd a határidő, hogy a minisztériumok írásban választ adjanak a Fidesz által feltett több mint 1300 írásbeli kérdésre. Az ellenzéki politikusok még karácsony előtt nyújtották be kérdéseiket, a 15 napos határidő pedig a hét elején jár le.
Bulgária és Törökország megerősítette azt a korábbi uniós értesülést, hogy a Gazprom európai partnereihez a szerződéses mennyiségnél kevesebb gáz érkezik.
Elölről kell kezdenie a rehabilitációt Buzsáky Ákosnak. Az angol QPR válogatott labdarúgójának bedagadt novemberben műtött térde, így ki kellett tisztítani a műtött testrészt.
Ukrajna felől - szombathoz hasonlóan - továbbra is a szerződésnek megfelelő mennyiségű orosz gáz érkezik Magyarországra - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt., amelyet az Interfax hírügynökség...
Szinte még ki sem hűlt a karácsonyi csokimikulások helye, máris átvették azt a húsvéti tojások és csokinyuszik meg csibék egy brit nagyáruházban. A The Sun című brit lap beszámolója szerint, a "melegváltás" láttán a vevők hangosan kacagtak.
Öngyilkos merénylő megölt öt rendőrt és két polgári személyt vasárnap Pakisztán törzsek uralta északnyugati részén - közölték hivatalosan. A rendőrök egy kisebb, négy polgári személynek sebesülést okozó robbanás színhelyére siettek Dera-Iszmáilhán városban, amikor az öngyilkos merénylő a kocsijuk mellett felrobbantotta magát.
A Real Madrid 1-0-ra nyert a Villarreal ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. A gólt Arjen Robben lőtte egy remek szóló végén a 31. percben.
Továbbra sem biztonságos a Balaton jege, egyelőre még a komp is jár Tihany és Szántód között. Ennek ellenére sok százan korcsolyáznak a tavon. A vízimentők vasárnap Zánkán megmutatták, hogy mekkora veszélyben vannak: néhány ugrás után alattuk beszakadt a jég.
Idősebb George Bush volt amerikai elnök azt szeretné, ha kisebbik fia, Jeb egyszer majd szintén az Egyesült Államok elnöke lenne. A Fox News hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette vasárnap:...
Negyvenhét palesztin vesztette életét vasárnap az izraeli csapatok szárazföldi támadásában a Gázai övezetben, a december 27. óta tartó, légitámadásokkal kezdődött offenzíva áldozatainak összesített száma pedig már meghaladja az ötszázat - közölték palesztin források.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 1. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 10, 16, 17, 26, 28, 43. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5...
Az Európai Unió nem kíván beavatkozni az ukrán-orosz gázvitába, azt "kétoldalú problémának" tekinti - közölte vasárnap az Európai Bizottság egyik szóvivője.
Nem kímélte a technikát a Palik László, Darázsi Gábor páros a 2009-es Dakar-rali első napján. A Nissan bírt a gyűrődést, de magyar terepralibajnok duó mások miatt kisebb hátrányba került a...
Szíve szerint hazatérne Németországba Lothar Matthäus, a Maccabi Netanya vezetőedzője. A Nationalelf rekordválogatottja nem érzi magát biztonságban Izraelben a Gázai övezetben zajló háború miatt, ezért erősen gondolkodik azon, hogy elhagyja a bajnokságban második helyen álló csapatát.
Világszerte sokan szednek különböző vitaminokat - a legtöbben C- és E-vitamint - remélve, hogy azok megelőzik a súlyos betegségeket, például a rosszindulatú daganatok megjelenését, ám úgy tűnik, hiába.
Rejtélyes, de egyáltalán nem természetfeletti jelenséggel találták szembe magukat Miami egyik legforgalmasabb sztrádáján az autósok. Ezerszámra hullottak az autópályára sportcipők.
Az Európai Unió nem kíván beavatkozni az ukrán-orosz gázvitába, azt "kétoldalú problémának" tekinti - közölte vasárnap az Európai Bizottság egyik szóvivője. A szóvivő arra reagált, hogy a...
A Moszkvából, valamint Kijevből érkező nyomás, illetve támogatást kereső kérések ellenére az Európai Unió nem akar belekeveredni az orosz-ukrán gázvitába. Ezt az EU soros elnökségét betöltő Csehország helyettes kormányfője közölte vasárnap.
Néhány évtizeddel ezelőtt az anyákat még arra buzdították, hogy minél előbb kezdjék meg a csecsemők korai hozzátáplálását, a szilárdételek bevezetését a táplálkozásba. Mostanra azonban már számtalan tapasztalat és tudományos kutatás bebizonyította, hogy a kisbaba szervezetének az első hat hónapban az anyatejen kívül semmi másra nincs szüksége.
A munkahelyek védelmét tartja az ország előtt álló legfontosabb feladatnak az MSZP frakcióvezetője. A Fidesz elnöksége január 17-én dönt az európai parlamenti választási listáról, az ellenzéki párt elnöke személyesen is részt vesz a kampányban. A Gázai övezetben folytatódtak az összecsapások; az izraeli csapatok 3 részre osztották fel a területet. A nap hírei 2009. január 4-én, vasárnap.
Negyvenhét palesztin vesztette életét vasárnap az izraeli csapatok szárazföldi támadásában a Gázai övezetben, a december 27. óta tartó, légitámadásokkal kezdődött offenzíva áldozatainak összesített...
Frontálisan összeütközött két személyautó vasárnap este a budakalászi bevásárlóközpontnál levő felüljárónál; a baleset miatt az egyik jármű sofőrjét a helyszínen újra kell éleszteni - közölte az...
Alaposan felgyorsult a felszámolások számának növekedése az utolsó negyedévben, a válság tehát nem maradt meg a pénzügyi szféra keretei között, így egyre valószínűbb, hogy elhúzódó recesszióra kell számítani - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató cég jelentéséből, amely a december 31-ig közzétett cégadatok alapján készült.