Münnich Iván nem tartja helytelennek, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium engedélyezné a mobiltelefonok használatát a börtönökben, az viszont a részletek kidolgozásán múlik, milyen konkrét hatásai lesznek ennek a gyakorlatban.
Még hivatalba sem lépett, máris elvesztette első tagját Barack Obama megválasztott amerikai elnök csapata: a kereskedelmi miniszteri tisztségre kiszemelt Bill Richardson vasárnap bejelentette, hogy...
Komoly biztonságpolitikai és gazdasági hatása lehet, ha tovább növekszik az ellentét Oroszország és Ukrajna között - mondta Nógrádi György az InfoRádió Aréna című műsorában. A biztonságpolitikai szakértő a másik jelentős külpolitikai eseményről, a közel-keleti konfliktusról elmondta: Izrael egyetlen elképzelhető célja a mostani katonai akcióval a Gázai övezet átvétele, annak feldarabolása és a…
Tavaly is juttatott közpénzt a Gyurcsány-kormány a hatalmat ellenőrizni hivatott sajtó képviselőinek, jellemzően egyes balliberális újságíróknak, médiamunkásoknak.
Ismeretlenek géppisztollyal rálőttek két rendőrre Athén belvárosában. Az egyik rendőr a mellkasán és a lábán megsebesült, őt súlyos állapotban szállították kórházba.
Újabb területen, ezúttal a házépítésben adta fel az állam monopóliumát Raúl Castro kubai államfő. Raúl vasárnap bejelentette, hogy ezentúl magánszemélyek is építhetnek házakat. "Nem tiltani,...
India hivatalosan átadta Pakisztánnak azokat a bizonyítékokat, amelyek szerint "pakisztáni elemek" álltak a tavaly novemberi mumbai (bombayi) merényletek mögött - jelentette be hétfőn Pranab Mukherdzsi indiai külügyminiszter.
Tavaly is juttatott közpénzt a Gyurcsány-kormány a hatalmat ellenőrizni hivatott sajtó képviselőinek, jellemzően egyes balliberális újságíróknak, médiamunkásoknak - tudta meg a Magyar Nemzet. Mint a lap hétfői számában írja, a Kormányszóvivői Iroda által megküldött adatokból kiderül, hogy - mások mellett - Batiz András, Szombathy Pál, Petri Lukács Ádám vagy Déri Miklós "udvari fotós" is szép…
Mélyen lesújtotta John Travoltát és feleségét, Kelly Prestont 16 éves fiúk hirtelen halála. A világhírű amerikai színész házaspár elsőszülött gyermeke, Jett Travolta pénteken halt meg egyelőre...
Az előttünk álló esztendő sikere azon múlik, hogy lesz-e változás - jelentette ki Orbán Viktor az MTI-nek adott interjújában, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy a Fidesz - szövetségben a KDNP-vel - készen áll arra, hogy a sikeres európai módszerek alkalmazásával kivezesse Magyarországot a válságból. A tavalyi év utolsó napján, néhány órával az új esztendő beköszönte előtt adott interjúban Orbán…
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) új közszolgálati sztrájkbizottsága akár már a héten megalakulhat - értesült a Magyar Nemzet. Bár egyes jogászok szerint a korábbi Országos Közszo...
Hivatalosan a mai naptól látja el ismét pártelnöki-miniszterelnöki feladatait Gyurcsány Ferenc, aki az ünnepek alatt szabadságon volt; az MSZP hamarosan kétnapos, zártkörű elnökségi üléssel nyitja meg...
Ukrajna felől - szombathoz hasonlóan - továbbra is a szerződésnek megfelelő mennyiségű orosz gáz érkezik Magyarországra - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt., amelyet az Interfax hírügynökség idézett...
Hivatalosan a mai naptól látja el ismét pártelnöki-miniszterelnöki feladatait Gyurcsány Ferenc, aki az ünnepek alatt szabadságon volt; az MSZP hamarosan kétnapos, zártkörű elnökségi üléssel nyitja...
Máig nem pótolta a kormány az Országos Gyógyintézeti Központ bezárásával megszűnt, hazánkban egyedüliként működő őssejtdonorbank egyik rendkívül fontos szolgáltatását.
Tavaly is juttatott közpénzt a Gyurcsány-kormány a hatalmat ellenőrizni hivatott sajtó képviselőinek, jellemzően egyes balliberális újságíróknak, médiamunkásoknak - tudta meg a Magyar Nemzet. Mint...
Azért kapjuk a Nemzetközi Valutaalap hitelét más igénylőkhöz képest magasabb kamatra, mert arányosan jóval nagyobb összegű kölcsönre szorulunk – derül ki a szaktárca indoklásából.
Szilveszterkor és újév napján több mint 17 millió darab sms-t küldtek a T-Mobile felhasználói, így a karácsonyi ünnepekkel együtt több mint 35 millió sms repült el öt nap alatt. December 31-én és...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) új közszolgálati sztrájkbizottsága akár már a héten megalakulhat - értesült a Magyar Nemzet. Bár egyes jogászok szerint a korábbi Országos...
Ma telik le a Fidesz és a KDNP képviselői által feladott 1300 kérdés megválaszolásának határideje - írja hétfői számában a Népszava. Az ellenzéki törvényhozók az utolsó parlamenti ülésnap után és...
Hétfőn jár le az az ötnapos határidő, amelyen belül a december 31-éig megvásárolt, de fel nem használt tűzijátékokat vissza kell szolgáltatni - mondta a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője. A tűzijá...
A cápák harapása igencsak gyengécske az oroszlánokéhoz képest, és csupán tűhegyes fogaiknak és pofanagyságuknak köszönhetően képesek átharapni áldozatukat - írják kutatók a Physiological and Biochemical Zoology című amerikai szaklapban.
Budapest – Klárikát (49) tartja élete legnagyobb ajándékának Korda György (70), aki tegnap nyolcvan barátjával, köztük színészekkel, zenészekkel és politikusokkal ünnepelte a születésnapját tegnap este.
A portálüvegen át hajtott be egy budai üzletház kávézójába egy sofőr hétfőn hajnalban. Az autós ezután felgyújtotta a kocsiját és elfutott. Az autó kigyulladt és megégett a kávézó berendezésének egy része is. A rendőrök közveszélyokozás miatt nyomoznak, a gyújtogatót még nem sikerült elfogni.
Már a héten elkezdődhet a koalíciós egyeztetés a fővárosi önkormányzat idei költségvetési koncepciójáról, amelyen belül a legnagyobb fejtörést várhatóan a 35,6 milliárd forintos beruházási hiány...
Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy azonnal reformok szükségesek ahhoz, hogy az ország megmeneküljön a válság karmaiból.
Budapest ― Újra Kató néni bőrébe bújt Ihos József (51), hátha a női ruhától a főzési tudománya is megnő, hiszen egy komplett vacsorát kellett készítenie a Hal a tortán forgatásán.
Kigyulladt egy kávézó hétfő hajnalban a főváros XII. kerületében, a MOM Park bevásárlóközpontban - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) szóvivője. Molnár Péter elmondta: egy...
Erőteljes emelkedéssel kezdték a hetet az ázsiai piacok hétfőn, mind a japán, mind a kínai piacok 2 százalék feletti emelkedést mutatnak, miután az amerikai piacokon az elmúlt kereskedési napokban erősödtek az indexek az amerikai gazdaságélénkítő terv következtében megjelenő befektetői optimizmus jeleként. (ProfitLine.hu)
A globális tőzsdei korrekció során a kínai részvénypiac mélyen alulteljesítette a fejlődő piacokat. A következőkben arra keressük a választ, hogy milyen lehetőséget rejt most a kínai piac és...
Százharminc célpontot támadott az izraeli légierő hétfőre virradóra a Gázai övezetben - közölte a hadsereg szóvivője. A célpontok között szerepelt Dzsabalíja településen egy mecset, amelyben...
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint Wolf László az OTP Bank vezérigazgató-helyettese 2008. december 30-án az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével 2.874,-Ft/darab átlagáron 15.000 darab OTP törzsrészvényt értékesített - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Ezrek tüntettek vasárnap is a Gázai övezet ellen indított izraeli szárazföldi hadművelet ellen a világ számtalan városában. Athénban, Oslóban és Bejrútban erőszakba torkollott a tiltakozás....
A nyilvántartott álláskeresők száma 15,9 százalékkal nőtt Komárom-Esztergom megyében a 2008 novemberében korábbi év novemberéhez képest. Hasonlóan nagy arányú létszámnövekedés egyetlen megyében sem következett be - tájékoztatta az MTI-t a regionális munkaügyi központ.
Három régi uniós tagállam - Görögország, Spanyolország és Dánia - az új esztendő beköszöntével megnyitotta munkaerőpiacát Románia és Bulgária előtt - jelentette pénteken az euobserver.com internetes hírportál.