A 2008-as esztendőt egyik politikus sem könyvelheti el sikeresként, hiszen szinte mindenkinek kopott valamennyit a reputációja; a legnagyobb veszteséget - 9, 8, illetve 6 pontot - a Szonda Ipsos...
Etikai biztost választ a hétvégén az MDF országos választmánya, a párt alapszabálya szerint ugyanis rá is szükség lenne a fegyelmi-kizárási ügyek lefolytatásához - írja szerdai számában a...
Bekövetkezett, amitől sokan tartottak, az FGSZ tegnap késő este elrendelte a gázfogyasztók elsőfokú korlátozását, ma reggel pedig bejelentették a másodfokú korlátozást is! A lakosság ellátásában...
Az októberi majd novemberi történelmi mélypont után decemberben tovább esett a GKI konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint az üzleti és a fogyasztói várakozások egyaránt romlottak, a korábbi zuhanás azonban már fékeződött....
Medgyasszay László fideszes országgyűlési képviselő azonos nevű fia is érdekelt az Advertum médiabirodalom terjeszkedésében: a nyírségi cégcsoport az ifjabb Medgyasszayval kötött üzlet révén jutott...
A globális gazdasági lassulás a 2008-as évben nem befolyásolta az ipari ingatlan szektort Magyarországon, sőt rekord mennyiségű új ingatlanterület került átadásra, és csúcsot döntött a bérbeadás is,...
A Földgázszállító prognózisa szerint ma az összes, mai napra rendelkezésre álló gázt elfogyasztja az ország - ez 64 millió köbméter. Elrendelték a korlátozási menetrend II. kategóriájának végrehajtását
A középiskolások többsége nincs tisztában azzal, hogy mi okozhat meddőséget, így például azt sem tudják, milyen következményekkel járhat egy szexuális úton terjedő fertőzés - derült ki egy kanadai felmérésből.
A magyar lakosság az orvosok és nővérek szakmai felkészültségével, valamint az egészségügyi intézmények higiéniájával elégedett, azonban a hosszú várakozás illetve a betegre fordított túl kevés idő még mindig problémát jelent.
Az EUR/USD árfolyama reggel 1,3540-re emelkedett. A devizapár valamivel 1,3433 alatt nyitott. Nem sikerült bevenni az 1,3550-es ellenállást, de a kereskedők szerint hamarosan erre is sor kerülhet. A következő cél az 1,3600-os érték. Támogatás 1,3500-nél és 1,3475-nél található. Az USD/JPY észak felé vette az irányt az ázsiai kereskedésben, és 93,33-ról 78 pippel 94,11-re emelkedett. Tegnap…
Történelmi mélypontra csökkent a GKI konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke tavaly decemberben, az üzleti és a fogyasztói várakozások egyaránt romlottak, a zuhanás mértéke...
Kézigránáttal és géppisztolyokkal támadtak csuklyás fegyveresek kedden este egy tv-állomásra a mexikói Monterreyben. Mint a Televisa csatorna helyi munkatársai elmondták, az ismeretlen támadók tüzet nyitottak a stúdió épületére, majd távozásukkor üzenetet hagytak a helyszínen: "Állítsátok le a rólunk szóló híreket, olvassátok be a drogkartellek üzeneteit is".
Izrael humanitárius folyosót nyit a Gázai övezetben, hogy eljuthassanak a segélyek a nélkülöző palesztin lakossághoz. A BT-ben a tűzszünet megkötésének lehetőségeiről vitatkoznak. Az izraeli hadsereg megkezdte Hán Junisz evakuálását. Kövesse az eseményeket online!
Szerdán reggel 8 órától az FGSZ Földgázszálító Zrt. (FGSZ) elrendelte a második kategóriába tartozó ipari nagyfogyasztók földgázellátási korlátozását is, miután az első kategóriába tartozó nagy fogyasztók ellátását kedden 20.30-tól már korlátozta - közölte a gázipari rendszerirányító FGSZ szerdán.
Szerdán teljesen leállt az orosz földgázexport Ausztriába. "Az Ausztriába irányuló gázszállítás jelentős csökkentése után jelenleg már nem érkezik orosz földgáz Ausztriába", jelentették szerda reggel az osztrák OMV olaj- és gázipari társaságnál.
A vezető amerikai hitelintézet, a Bank of America a tőkeszerkezetének javítása érdekében értékesítette a kínai China Constructoin Bank-ban lévő részesedését 2.83 milliárd dollárért, ennek következtében a kínai bank árfolyama 5 százalékot zuhant. (ProfitLine.hu)
A Gázai övezetben 11 napja dúló fegyveres harcok haladéktalan beszüntetésére szólított fel az ENSZ főtitkára a Biztonsági Tanács New York-i ülésén, kedden.
Tarlós István szerint gyenge elképzeléseket tartalmaz a főváros idei évi költségvetési tervezete, ám a finanszírozási gondok sem indokolják a közszolgáltatás jelenlegi féktelen privatizációját; a...
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programjában biztosított hárommilliárd forintos keret szolgálja az egészségügyi foglalkoztatás bővítését - tudta meg a Népszava az egészségügyi tárca államtitkárától.
Etikai biztost választ a hétvégén az MDF országos választmánya, a párt alapszabálya szerint ugyanis rá is szükség lenne a fegyelmi-kizárási ügyek lefolytatásához.
Nem érződik, hogy a vásárlók tárcája kiürült volna, hiszen több bevásárlóközpontban az új év első hétvégéjén az árleszállítások hatására az aranyvasárnappal megegyező forgalmat és látogatottságot...
TISZALÖK ― Két kamaszt is őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves lány megerőszakolása miatt. A fiatalok egy értelmi fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozó bentlakásos iskola, a Frim Jakab készségfejlesztő szakiskola és kollégium neveltjei voltak, mindhárman ugyanazon a folyosón laktak.
A korábbi bejelentéssel ellentétben nem bocsátotta el dolgozóit a lábatlani Piszke Papír, a személyzet munkaviszonya megmaradt, de fizetést nem kaptak januárban és az üzem nem termel - tájékoztatták névtelenséget kérő dolgozók az MTI-t kedden.
Az optimista hangulat egyelőre nem lankad Európában, bár nyugati társaink a kereskedési sáv alján zártak, míg a BUX-nak ezt a napi maximumon sikerült összehoznia. Ma reggel a Dow Jones és BUX...
Lecserélték az ellenőröket az autópályákon: az útdíjfizetést elmulasztókra január 1-jétől a Nemzeti Közlekedési Hatóság vadászik. Az egyenruhások a gépkocsik valamennyi okmányát ellenőrizhetik, a bliccelők járművét pedig visszatarthatják....
Medgyasszay László fideszes országgyűlési képviselő azonos nevű fia is érdekelt az Advertum médiabirodalom terjeszkedésében: a nyírségi cégcsoport az ifjabb Medgyasszayval kötött üzlet révén jutott hozzá két rádiófrekvenciához.
SZOMBATHELY ― Élő szövet a fémvázon, vagyis igazi terminátor. Ő András (31), vagy ismertebb nevén Donor, akit fiatal kora ellenére már annyi balesetet ért, mint egy falu lakossága egy év alatt.
"A sztrájkjogi helyzet bizonytalansága miatt" nem kezd sztrájkba január 12-én a közszolgálati sztrájkbizottság és a kormány közötti decemberi megállapodást alá nem író Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Spontán tüntetés volt kedd este a Parlament előtt. A budapesti Kossuth téren a Rendszerváltó Fórum tagjai demonstráltak a kormány gázpolitikája ellen. Szerintük ugyanis az a megfelelő ellátást veszélyezteti.
Szerdán teljesen leállt az orosz földgázexport Ausztriába. "Az Ausztriába irányuló gázszállítás jelentős csökkentése után jelenleg már nem érkezik orosz földgáz Ausztriába", jelentették szerda reggel ...
A múlt év végéig csaknem ötezer dolgozó csoportos létszámleépítésének szándékát, illetve az arra vonatkozó döntést jelentették be a közép-dunántúli vállalkozások a regionális munkaügyi központnak - közölte a régiós munkaügyi szervezet főigazgatója az MTI-vel.
Várhatóan 2010. április 11-én lesz az országgyűlési választások első fordulója. Amennyiben nem lesz előrehozott voksolás, akkor a június 7-i európai uniós megmérettetést követően 10 hónappal újra az urnák elé kell járulniuk a választóknak.
Elegem volt a kedves mamából, legközelebb húsvétra megyünk! – mondja sok nő az ünnepek elmúltával. Hiába, ha máskor nem, a nagy családi ünnepeken anyós és meny – két történelmi ellenfél – egy asztalhoz kényszerül. A két nő vetélkedésére, amit a szeretett férfiért folytatnak, néha a legjobban induló párkapcsolat is rámegy. De miért olyan féltékenyek egymásra az anyuka és a feleség?
Szerdán reggel 8 órától az FGSZ Földgázszálító Zrt. elrendelte a második kategóriába tartozó ipari nagyfogyasztók földgázellátási korlátozását is, miután az első kategóriába tartozó nagy fogyasztók...
Zsinagógákat akartak felgyújtani Franciaországban és Belgiumban. Toulouse-ban egy autót gyújtottak meg az épület bejáratát védő rácsnál, a belga fővárosban pedig a kaput locsolták le benzinnel.
A Hervis Sport egy olyan céget bízott meg reklámfeladatokkal, amellyel már korábban is dolgozott. A vállalat meghívásos tenderen választotta ki partnerét.
A venezuelai kormány elrendelte Izrael caracasi nagykövetének és a külképviselet munkatársai egy részének kiutasítását az országból tiltakozásul a Gázai övezet elleni izraeli offenzíva ellen. Válaszul Izrael is bejelentette a venezuelai ügyvivő kiutasítását.
A kedden megjelent negatív gazdasági hírek ellenére emelkedéssel zárták a kereskedési napot az amerikai részvénypiacok, mellyel két hónapos csúcsukra érkeztek. A kereskedés meglehetősen hullámzó hangulat mellett folyt. A végső lökést az emelkedéshez a decemberi Fed kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve adta. (ProfitLine.hu)
Izrael "humanitárius folyosót" nyit a Gázai övezetben, hogy eljuthassanak a segélyek a nélkülöző palesztin lakossághoz - jelentette be az izraeli miniszterelnöki hivatal szerdán...
Kritikus a helyzet Szerbiában, amely Magyarország segítségére számít a gázcsapok elzárása után. Keddi bejelentés szerint az ország gáztartalékai csupán órákra elegendőek, azaz szerda reggelre az egész országban megszűnhet az ellátás.
Ötvenkilencszer házasodott össze - illetve ötvennyolcszor erősítette meg házasságát - egy brit pár. A minap ismét. Az immár 84 éves férj és 81 esztendős neje 1948-ban "kezdte" a...
Kedden már teljességében érezte Európa a gázárakról folyó orosz-ukrán vita következményeit; súlyos kiesések voltak az Ukrajnán áthaladó vezetékeken érkező gáz szállításában, nem egy országban - köztük Magyarországon - a szolgáltatás teljes leállásáról számoltak be.
Stabilan tartja magát a dollár az euróval szemben a szerda reggeli kereskedésben, az amerikai fizetőeszköz ereje némiképp lecsillapodott az elmúlt napokban produkált szárnyalás után. A keddi napot...
Tavaly mintegy 2,4 milliárd eurót fordított a közvélemény tájékoztatására, illetve az európai integráció népszerűsítésére az EU - idézi az Open Europe eredményeit a Világgazdaság....
Fokozták az Izraelre nehezedő nyomást a Biztonsági Tanács tagjainak és arab országoknak a külügyminiszterei a Gázai övezet ellen december 27-én indított katonai műveletek leállításának érdekében....
A FOTEX leányvállalata, az Ajka Kristály Kft. tegnap előtt bejelentette a Munkaügyi Központnak, hogy munkavállalói létszámát 220 fő fizikai és 30 fő nem fizikai állományú munkavállalóval csökkenteni...