Vágják a nádat a Velencei-tavon. Azt tervezik, hogy a tavalyinál jóval nagyobb területen, összesen 310 hektáron aratnak. Ebből 85 hektárral készültek el eddig. Ugyanannyi pénz áll rendelkezésükre a munkákhoz, mint tavaly, 15.4 millió forint. Utoljára három évvel ezelőtt kedvezett az időjárás a nádaratóknak.
Hogyan lehetséges az, hogy a dél-amerikai metropolisz, a hétmilliós Bogota levegője tisztább, mint Budapesté? Többek közt erre is fény derül az inforadio.hu összeállításából, amelyben azt hasonlította össze, mit tesznek a világ nagyvárosainak a levegő tisztaságáért. Megszólal a Levegő Munkacsoport munkatársa is, aki rátalált egy jogszabályra, ami alapján mégis lehetne büntetni a rendszámtábla-…
A helyszínt adó Magyar Állami Operaház 125. évadja jegyében rendezik az idei, 14. Operabált. Ezt tükrözi majd a bál műsora is, az elhangzó áriák az egyik idei bemutatóból, Puccini Manon Lescaut...
Nemcsak az MSZP honlapjairól és képgalériáiból, hétfőn délután pedig a csepeli pártszervezetből, de még aznap az iwiw-ről is törölték Deme Gábort - értesült a Csepel.info.
Bankrablási kísérlet történt Budapesten, a III. kerületi Flórián téren. Az MTI szerint a bankrabló túszt ejtett, és egy panelházba menekült. Az épületbe fél négykor kommandósok hatoltak be.
Erősödést hozott a forintnak, hogy a magyar pénzügyminiszter azt nyilatkozta: a kormány kész megtenni a szükséges lépéseket a költségvetési cél elérésének érdekében. Egyes elemzők szerint a kommentárok főként az adóemelésre utaltak, ha a recesszió miatt jelentősen csökkennek a bevételek. Az EUR/HUF minimumot ért el 275,47-nél. In-www.globalfx.hu
Legkevesebb hét ember meghalt ma Ingusföld közigazgatási székhelyén, Nazranyban egy épületben történt robbanásban. A hatóságok szerint gázszivárgás miatt következett be a detonáció a többszintes téglaépületben, amelyben bírósági alkalmazottak irodái voltak.
A miniszterelnök szerint a viták során szem előtt kell tartani, hogy a Freedom House jelentése szerint Magyarország a legjobbaknak járó osztályzatot kapta 2008-ban. Gyurcsány Ferenc erről internetes naplójában írt kedden.
Az elmúlt években mintegy negyedével nőtt a Hollandiába irányuló magyar bor export, az Amszterdamban megrendezett Wine Professional borkiállításon harminc csúcsminőségű magyar borral találkozhatnak a látogatók - derül ki az ITD Hungary keddi közleményéből. (ProfitLine.hu)
Hétfőn este megjelentek a Gazdaságfejlesztési Operatív Program azon pályázatainak tervezetei, melyek alapján majd 1-2 hónapon belül újra be lehet nyújtani a technológia-fejlesztésre vonatkozó pályázatokat. A nehéz időkre való tekintettel a pályázatok sokkal vállalkozásbarátabbak lesznek, mint eddig bármikor....
Nem köteles kiadni a bevételeiről és azok felhasználásáról szóló adatokat a Centrum Parkoló Rendszer Kft. - határozott jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság.
A szlovák kormány még nem hozott végső döntést a múlt év végén leállított atomreaktor újraindításáról - hangzott el a pozsonyi válságstáb rendkívüli ülése után.
A Flórián téri bankrabló a Miklós utca egyik házába menekült be. Az InfoRádió elérte az egyik lakót, Tóth Jánosnét aki lakása ablakából figyelte az eseményeket.
Világhírű zenészek és színészek egész sora lép fel az új amerikai elnököt üdvözlő washingtoni koncerten január 18-án, Barack Obama beiktatása előtt két nappal. A Washington-emlékműnél felállított...
A guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton levő börtöntábor bezárása akár egy évig is elhúzódhat - írta a keddi The New York Times. Barack Obama csapata előző nap közölte, hogy a...
Semmi szín alatt nem lehet halogatni a gázszállítás alternatív megoldásának kidolgozását, hiszen a jelenlegi helyzetnél soha ékesebb bizonyíték nem volt amellett, hogy meg kell valósítani a...
A rövid és a hosszú távú politikai stratégiaalkotás lesz az egyik feladat az MSZP országos elnökségének kétnapos, szerdán kezdődő kihelyezett ülésén a Heves megyei Noszvajon. A testületnek arról is ál...
Lemondott kedden tisztségéről a román belügyminiszter. Gabriel Oprea azt követően jelentette be lemondását, hogy pártja hétfőn megvonta tőle politikai támogatását.
Új portált kap a Danubius rádió, a feladatokat egy tenderen kiválasztott ügynökségre bízza a Danubius Sales House (DSH). A vállalat 13 pályázó közül választotta ki a partnerét.
Visszatért a bizalom a forint piacára, míg délelőtt a 286 forintos szintet ostromolta a forint az euróval szemben, addig délutánra már 274 forintra is erősödni tudott, miután megnyugodtak a kedélyek, melyeket a Nemzetközi Valutaalap és Magyarország közötti nézeteltérésekről felmerült téves információk szítottak. (ProfitLine.hu)
Gázszállító tartálykocsi hajtott árokba kedden dél körül a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúl község egyik mellékutcájában. A balesetben senki sem sérült meg, de a jármű talpra állításának idejére 200 környékbeli házat kell kiüríteni a biztonság kedvéért.
A rövid és a hosszú távú politikai stratégiaalkotás lesz az egyik feladat az MSZP országos elnökségének kétnapos, szerdán kezdődő kihelyezett ülésén a Heves megyei Noszvajon. A testületnek arról is...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint túlnyomóan borult, párás idő lesz. Eleinte hószállingózás, ónos szitálás fordul elő, majd éjszakától dél felől egyre többfelé várható fagyott...
A január végén kezdődő japán-magyar jubileumi év alkalmából Magyarországra látogat a japán uralkodó második fia, Akisino herceg - tájékoztatta a japán nagykövetség kedden az MTI-t. A japán-magyar...
A Fidesz szerint egyre erősödik a gyanú, hogy Magyarország jelenleg az IMF hitelkeretéből él - ezt mondta Varga Mihály a Fidesz alelnöke, miután találkozott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával kedden, Budapesten. Varga Mihály szerint már az IMF is látja, hogy ez a hitel „nem egy sikertörténet, hanem inkább egy kudarctörténet, amiből nem jön ki jól sem az ország, sem a valutaalap...
Feltehetően rosszul lett az a 63 éves férfi, aki halálos balesetet szenvedett a Borsod megyei Arló térségében kedd délután. A 63 éves férfi az Arló és Borsodnádasd közötti úton cikk-cakkban haladt - a szemközti sávban közlekedő autó vezetője szerint.
A Fidesz elnöksége keddi ülésén megtárgyalta és jóváhagyta a párt európai parlamenti képviselőjelöltjeinek listáját - mondta el újságírói kérdésre válaszolva keddi fővárosi sajtótájékoztatóján Varga Mihály. A Fidesz alelnök magáról a listáról nem kívánt beszélni, mert azt - mint mondta - előbb még a Fidesz választási egyeztető bizottságának is jóvá kell hagynia, s ezt követően az országos…
Terrorista csoportok fogságába került az a két kanadai ENSZ-diplomata, akik már több mint egy hónapja tűntek el Niger északi részén - erről az afrikai ország államfője beszélt kedden.
A British Museum 250 éves. Az intézmény több mint 50 ezer négyzetméteres területén 13 milliónál is több tárgyat raktároznak, az évente 6 millió látogatótól néhány különleges kiállítást kivéve nem kérnek belépő díjat.
Szeretném, ha észbe vésnék, hogy minden a lehető legjobban halad - hangsúlyozta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója a mai sajtótájékoztatón, amivel így határozottan...
Az Országgyűlés decemberi utolsó ülésén módosította a TEÁOR-számokkal kapcsolatos törvényt: az érintetteknek idei első adóbevallásukkal együtt, külön nyomtatványon kell nyilatkozniuk a változásokról.
A Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe, a BUX 24,72 pontos, 0,2 százalékos emelkedéssel, 12 540,28 ponton zárt kedden. A nap nyertese az OTP volt, a legtöbbet viszont a Mol árfolyama esett.
Erősödő bizalom erősíti a forintot: az eurót délután négy óra előtt 276,20/40 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben, 2,14 százalékkal erősebb forint árfolyamon a hétfő délutáni...
Rendkívüli ülésen dönt a Fővárosi Közgyűlés február 16-án a budapesti önkormányzatokat osztottan megillető bevételek felosztásáról - tudta meg az MTI kedden városházi forrásokból. Tájékoztatásuk...
Javuló bizalom erősíti a forintot: az eurót negyed ötkor 274,90/275,00 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, 2,62 százalékkal erősebb forintárfolyamon a hétfő délutáni 282,30/282,40 forintnál...
Pénzért, sörért és húsért adta el 14 éves lányát feleségnek egy apa az Egyesült Államokban, de mivel nem fizetett rendesen a "ve-vő", a rendőrségre ment lányát visszaszereztetni. Azóta is...
Változásokra, reformokra és intézkedésekre lesz szükség a következő hónapokban - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően, hogy tárgyalt Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi Valutaalap (...
A médiában megjelent eddigi hírekkel ellentétben nincs szó arról, hogy a Győri Audi ETO KC kiválóságának, Görbicz Anitának abba kellene hagynia a kézilabdázást - mondta a Független Hírügynökségnek a klub elnöke. Vanyus Attila elmondása szerint a legrosszabb esetben is csak egy-két hetet kell kihagynia a válogatott klasszisának, gyógyszeres kezelés mellett.
A játszótérről édességeket, különleges játékokat ígérve lakására csalt, majd kegyetlen módon megerőszakolt egy hétéves kisfiút Sárváron egy büntetett előéletű Heves megyei férfi - közölte sajtótájékoztatóján Kovács Endre, a Sárvári Városi Rendőrkapitányság vezetője.
Egy médiakvótát építene be a készülő médiatörvénybe a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete, amely szabályozhatná a játszott magyar zeneszámok arányát.
Változásokra, reformokra és intézkedésekre lesz szükség a következő hónapokban - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően, hogy tárgyalt Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával kedden Budapesten.
Az elmúlt két hétben világossá vált, hogy a költségvetés lényegében nem létezik, mert olyan téves, rossz és hibás számokra épült, amelyeket az elmúlt időszak megcáfolt - mondta az államháztartás helyzetéről a Fidesz elnökségi ülését követő sajtótájékoztatóján Varga Mihály.
Amerika nem oldhatja meg a legsürgetőbb problémákat egyedül, és a világ sem tudja megoldani azokat Amerika nélkül - jelentette ki keddi szenátusi meghallgatásán Hillary Clinton, akit Barack Obama...
Kétszáz ház lakóit telepítették ki otthonaikból ideiglenesen kedden délután a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúl községben, amíg egy árokba dőlt, pb-gázt szállító tartálykocsiból a gázt egy másik...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,72 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 12.540,28 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények közül a ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,72 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 12.540,28 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 1,92 százalékkal 9.960 forintra csökkent, az OTP részvények...
Váratlan akadályba ütköztek kedden az Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin radikális mozgalom közötti tűzszünet elérését célzó egyiptomi közvetítői erőfeszítések: a Hamász közölte,...