Magyarország — Bár Budapesten megszüntették a szmogriadót, a kesze-kusza jogi helyzet miatt a szmoghelyzet még korántsem oldódott meg. Magyarország az EU-s tagállamok közül elsőként – önálló küszöbértéket vezetett be. Ez korábban 500, illetve 600 mikrogramm/köbméter volt, majd ezt módosították, 100 illetve 75 mikrogramm/köbméterre.
A farsangi báli szezon utolsó hétvégéjén, február 21-én rendezik meg tizennegyedik alkalommal a Budapesti Operabált. A rendezvény díszvendége ebben az évben Franco Nero, olasz filmszínész. A 14. Operabálra a jegyek 70-80 százaléka már elkelt - tájékoztattak kedden a szervezők.
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy nőt délután, miután a tűzoltók kimentették egy IV. kerületi, Rózsa utcában bekövetkezett lakástűzből.
Az EU-s gazdaságpolitikáért felelős tagja, Joaquín Almunia ma örömmel nyugtázta a 2. német konjunktúracsomagot, mely többek között adócsökkentéseket, infrastruktúrával kapcsolatos befektetéseket foglal magába. Németország a többi EU-taggal együtt mintegy 200 milliárdos csomagot indít útjára. Az EUR/CHF-et 1,4820-on jegyzik. In-www.globalfx.hu
Miután közzétették az amerikai külkereskedelmi mérleget, melynek deficitje novemberben jelentősen csökkent, 1,4535-re gyengült a GBP/USD. Többek között a csökkenő amerikai olajimportok miatt csökkent 28,7%-kal 40,44 milliárdra a mérleghiány. Ez a legnagyobb mértékű zsugorodás 1996 októbere óta. Az elemezők 51,0 milliárdos hiánnyal számoltak. A devizapár kilátásai kedvezőtlenek. A következő cél az…
Magyarországon további strukturális reformokra van szükség, hogy a fenntartható növekedést elősegítse a kormány - mondta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója azt követően, hogy találkozott a magyar miniszterelnökkel.
A Fidesz elnöksége keddi ülésén megtárgyalta és jóváhagyta a párt európai parlamenti képviselőjelöltjeinek listáját - mondta el a párt alelnöke, Varga Mihály. A lista egyelőre nem nyilvános, de nagy valószínűséggel Schmitt Pál vezeti azt.
Változásokra, reformokra és intézkedésekre lesz szükség a következő hónapokban - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően, hogy tárgyalt Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi...
Felvételt hirdet a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút negyedik-, ötödik- és hatodikosztályos tanulóknak a január 31-én délelőtt kilenc órakor Hűvösvölgyben induló Gyermekvasutas-tanfolyamra. A...
Rekord méreteket öltött tavaly a nettó tőkekiáramlás Oroszországból, általában a befektetők kockázatvállalási hajlandóságának csökkenése, az orosz gazdaság gyengélkedése, az olaj árának csökkenése és ...
Mélyreható vizsgálatot indított az Európai Bizottság annak megállapítására, nem sérti-e az uniós állami támogatási szabályokat a magyar kormány és a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. közötti...
Az elmúlt két hétben világossá vált, hogy a költségvetés lényegében nem létezik, mert olyan téves, rossz és hibás számokra épült, amelyeket az elmúlt időszak megcáfolt - mondta az államháztartás...
A gázvita kapcsán fellépő energiaproblémák miatt tiltakozott kedden délután a Rendszerváltó Fórum és a Magyar Nemzeti Bizottság a fővárosi Vértanúk terén, "Fogj egy tuskót" címmel. A nyilvános megmozdulásra ugyanis egy 10 mázsa tűzifával teli teherautót is hoztak, hogy a rászoruló családok szükség esetén vihessenek belőle - érdeklődő azonban alig volt.
Budaörs — Összebújva vacognak a kutyusok a helyi állatmenhelyen. Az éjszakai kemény fagyokat a szalmával kibélelt vackukon próbálják átvészelni a négylábúak. Ám ez a kutyahideg még a bundásoknak is sok.
Minden negatív hír ellenére az egészségügyi ellátás megítélése az egyik legkedvezőbb az állami intézményrendszerek között a felnőtt magyar lakosság körében. Ez derül ki a WEBBeteg egészségportál és a Szinapszis Kft. 2008 szeptemberében, 1000 fő bevonásával lebonyolított lakossági kutatásából.
Az EUR/USD délután visszaesett 1,32 alá, és napi minimumot ért el 1,3167-nél. A kereskedők szerint az EKB csütörtöki kamatdöntése előtt, ahol 50 bázispontos vágást várnak, fokozódott az euróra nehezedő eladási nyomás. A vártnál kedvezőbben alakuló amerikai külkereskedelmi mérleg ugyanakkor erősíti a dollárt. A következő cél az 1,3120-as érték. In-www.glboalfx.hu
Vizsgálatot folytat az EU arra vonatkozóan, hogy a MOL és a magyar állam között 2005-ben létrejött, bányajáradék fizetéssel kapcsolatos megegyezés nem ellentétes-e az EU jogszabályaival - írja a...
Novemberben 7,63 milliárdról 8,33 milliárdra emelkedett a brit külkereskedelmi mérleg deficitje, miközben az elemzők 7,5 milliárdos értéket vártak. Az USD/JPY minimumot ért el 88,76-nál, miközben a piac aggódik: intervenciókhoz vezet a jen erőssége. A Fed-elnök, Ben Bernanke mai beszédében szót ejtett a válságról és a gazdasági helyzetről, és elmondta: bizonytalan, mikor rendeződik a helyzet.…
Trükkök és tippek a sikeres kereskedéshez! Ismerje meg a FEXtrader Pro online kereskedelmi rendszert és sajátítsa el a trükköket, melyek segítségével sikeres lehet a pénzpiacokon. Tekintsen a kulisszák mögé, tegye fel kérdéseit a tradereknek! Az ingyenes oktatás időpontja: 2009-01-28 17:30
Folytatódnak a véres összecsapások Gázában. Ehud Olmert szerint a támadás addig folytatódik, amíg a Hamász rakétákkal lövi Izraelt. Az ENSZ főtitkára a Közel-Keletre utazott hogy a tűzszünetről tárgyaljon. Ban Ki Moon szerint túl sokan haltak meg és túl sok civil szenved a támadások miatt. Közben támadásokat jelentettek Ciszjordániából és Jordán határ túloldaláról is, ahol ismeretlenek izraeli…
Megerőszakoltak egy 7 éves kisfiút Sárváron, Vas megyében. A tettest másfél óra alatt elfogták. A bűncselekmény még novemberben történt, de a rendőrség eddig titokban nyomozott. Az ügyről kedden tartottak sajtótájékoztatót Sárváron.
Az izraeli haditengerészet feltartóztatott egy segélyszállítmánnyal megrakott iráni hajót a Gázai övezet partjainál - közölte az iráni állami rádió kedden. A hajó kétszáz tonna élelmiszert és...
Kétezer fölé emelkedett a Zimbabwéban terjedő kolerajárvány halálos áldozatainak a száma - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Kétezer-huszonnégy halálos áldozatról és 39 ezer 806...
Keddig az állami vállalatok vezetőinek döntő többsége egyértelművé tette, hogy egyetért a miniszterelnök tavalyi kezdeményezésével, így visszautalja 2008-as jutalmát - közölte Budai Bernadett kormánys...
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy nőt délután, miután a tűzoltók kimentették egy IV. kerületi, Rózsa utcában bekövetkezett lakástűzből - mondta Molnár Péter, a Fővárosi...
Miközben világszerte továbbra is az izraeli agresszió ellen tüntetnek, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az izraeli nagykövetség épülete előtt tartott szimpátiatüntetést.
Változásokra, reformokra és intézkedésekre lesz szükség a következő hónapokban - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően, hogy tárgyalt Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával kedden Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A tapasztalatok szerint az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szokásos napi kapacitása szerdán is elég lesz, amikorra ónos esőt és csúszós utakat jósol az előrejelzés. Ha a riasztások száma indokolja, újabb egységeket rendelnek be - mondta a Független Hírügynökségnek Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője kedden.
Eddig sikeresen csökkentettük a nemzetközi pénzügyi válság hatásait, eddig ez volt a feladatunk. Jelentős szerepe volt a Nemzetközi Valutaalapnak abban, hogy mindenki számára világossá tegye:...
Péntekre lehet meg Görbicz Anita szívvizsgálatainak az eredménye. A Győr válogatott kézilabdázójára szerdától a fővárosban egy speciális vizsgálat (koronária CT) vár. Erről Vanyus Attila, a Győr klubelnöke számolt be. Hangsúlyozta, hogy a játékos orvosi javaslatra vesz részt ezen, ha az irányítón múlna, már legközelebb pályára lépne.
Váratlan akadályba ütköztek kedden az Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin radikális mozgalom közötti fegyvernyugvást célzó egyiptomi közvetítői erőfeszítések: a Hamász közölte, hogy...
Benyújtotta lemondását kedden Gabriel Oprea román belügyminiszter, miután egy nappal korábban saját pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) megvonta tőle a politikai bizalmat. A PSD szűkebb...
Keddig az állami vállalatok vezetőinek döntő többsége egyértelművé tette, hogy egyetért a miniszterelnök tavalyi kezdeményezésével, így visszautalja 2008-as jutalmát - közölte az MTI kérdésére a...
Pokoli hírek érkeznek a nagyvilágból, a válság mélyebb és hosszabb lesz, mint vártuk - közölte a miniszterelnök a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján.
„Már az IMF is látja, hogy ez a hitel nem egy sikertörténet, hanem inkább egy kudarctörténet, amiből nem jön ki jól sem az ország, sem a valutaalap”. - mondta a Fidesz alelnöke, miután találkozott a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójával.
A biztosítási piac szakemberei előtt nincsen lehetetlen! Ma már nem csak gépkocsinkra, ingatlanunkra, egészségünkre, életünkre, vagy poggyászunkra köthetünk biztosítást, hanem háziállatainkra is. Itt a kutya, macska biztosítás! (ProfitLine.hu)
Az osztrák Erste bankcsoporthoz tartozó román BCR bank dolgozói lefújták a szerdától tervezett sztrájkot, mert a bank vezetése új béremelési ajánlatot tett az alkalmazottaknak. Ennélfogva folytatódnak a megbeszélések az új kollektív szerződésről, jelentette a Mediafax hírügynökség kedden. A BCR vezetése egy utolsó javaslatot tett a román szabad szakszervezetek szövetségének (FIS), amelyben a…
A karácsonyi időszakban a Tesco dinamikus növekedést tudott felmutatni, a csoport értékesítéseiből eredő bevételek ugyanis 11.6%-kal gyarapodtak a január 10-ével záruló hét hétben, amely rekordot...
A könnyebb vállalkozásindítás és a gyorsabb ügyintézés reményében a kormány több, a bürokráciát csökkentő intézkedést vezet be - jelentette be Bajnai Gordon, a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
A köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék és Simor Andrást, a Magyar Nemzeti Bankelnökét, akikkel a Költségvetési Tanács elnökének és tagjainak jelöléséről tárgyalt.
A francia bevándorlásügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján a nemzeti identitás megőrzésének érdekékben elért sikerként értékelte, hogy Franciaországból tavaly az előző évhez képest 30...
A Hamász ellen, a békéért és Izrael lakosságának biztonságáért tartott szolidaritási demonstrációt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) kedd délután Budapesten az izraeli...
A világ pezsgőfogyasztásában töretlen - öt év alatt 12 százalékos - növekedést jósol a szeszesitalokról nemzetközi statisztikákat vezető IWSR kutatócsoport, de a borok terén is 5,5 százalék körüli növ...
Fényes nappal, a nyílt utcán lőttek le egy férfit kedden délben Bécs 21. kerületében, Floridsdorfban. A járókelők fél egy tájban arra lettek figyelmesek, hogy ketten üldözőbe vesznek egy férfit a...
Megerőszakoltak egy 7 éves kisfiút Sárváron, Vas megyében. A tettest másfél óra alatt elfogták. A bűncselekmény még novemberben történt, de a rendőrség eddig titokban nyomozott. Az ügyről kedden...
A Fejér Megyei Önkormányzat szakembereinek előzetes számításai szerint a megyei fenntartású oktatási intézményekben a háromnapos tanítási szünet eredményeként 4,2 millió forint értékű energiát takarítanak meg - közülte kedden az önkormányzat kommunikációs referense. Csathó Barna tájékoztatása szerint az ily módon megtakarított gázmennyiség nagyjából elegendő volna egy Polgárdi méretű város…
Szövettani lelet: A jobb emlőben kiterjedt mikrokalcifikáció alakult ki. Az ultrahang vezérelt core-biopszia eredménye B4. Definitív sebészeti beavatkozás előtt szükséges lenne sztereotaxiás mintavétel. Meggyógyulok? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül.
Két nappal a klinikai halál beállta után "szülte meg" gyermekét Nagy-Britanniában egy volt korcsolyabajnok. A 41 éves Jayne Soliman 25 hetes terhes volt első gyermekével, amikor egy nem...