2008. március 29. szombat

márc. 29
16:21
Rovarirtó szer robbant Miskolcon - 60 embert kitelepítettek (Infostart)
Feltehetően csatornába öntött rovarirtó szer okozott robbanást Miskolcon az Avasalja utcában, hatvan embert kitelepítettek.
márc. 29
16:52
Így keresték a holttestet a Dunában - képriport (Infostart)
Egy holttest után kutattak a tűzoltók a Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszán pénteken, Nyergesújfalu és Lábatlan között.
márc. 29
17:08
Parádés találtot ért el a vak íjász (Infostart)
Egy angol íjász elérte, ami egymillió lövésből csak egyszer sikerül: a céltáblán kettészelte a nyilat egy másikkal. A ritka teljesítmény értékét növeli, hogy az íjász egy 74 éves vak hölgy.
márc. 29
18:32
Egy óra áram nélkül - a környezet védelméért (Infostart)
Világszerte közel 30 millióan kapcsolják le szombat este 20 és 21 óra között a villanyt, a televíziót és minden egyéb nélkülözhető elektromos berendezést a globális felmelegedés elleni harc jegyében; Magyarországon többek közt Budapest és Pécs, valamint több nagyvállalat csatlakozott az akcióhoz.
márc. 29
19:06
57 évesen szülte meg első gyermekét (Infostart)
Először azt hitték, petefészekrákja van, később azonban kiderült, hogy azért nő a hasa, mert terhes. A brit Susan Tollefsen 57 évesen adott életet első gyerekének.
márc. 29
20:13
Az ötös lottó 13. nyerőszámai - nyereményekkel (Infostart)
Az ötös lottó 13. heti sorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: 10, 14, 28, 35, 41.
márc. 29
22:43
Elítélték az orvosverő lányt (Infostart)
Jogerősen négy hónap, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélte az Egri Városi Bíróság azt a fiatalkorú lányt, aki megvert egy doktornőt a gyöngyösi kórházban.

2008. március 30. vasárnap

márc. 30
0:35
Temperamentum, kötődés, és a dackorszak konfliktusai (Vital)
tovább
márc. 30
6:08
Eltöltenél itt egy éjszakát? (Blikk)
Megjelent a Crazy Hotels című szállodakalauz
márc. 30
8:02
Nem eper és nem málna: málper (Infostart)
Mézédes és nem is hibrid a "málper" - a málna alakú, de eper kinézetű gyümölcs, amelyet a hétvégén már árusítanak is a nagy-britanniai szupermarketekben.
márc. 30
8:40
Sean Connery újra Bond-filmben? (Infostart)
Negyedszázaddal az után, hogy utoljára játszotta a 007-es ügynököt, ismét Bond-filmben játszhat majd Sir Sean Connery. A 77 éves színész azonban ezúttal nem a szívtipró szuperkémet, hanem éppenséggel gazfickó ellenfelét szeretné alakítani - már ha rendesen megfizetnék érte.
márc. 30
9:01
A Titanic utolsó túlélőjének titkai (Infostart)
Egy zsebóra, amely éppen akkor állt meg, amikor elsüllyedt a Titanic, valamint egy jegy a varázslatosnak induló, de tragédiába torkolló hajóútra - a többi mellett ezeket is megveheti, aki gyűjti a hajókatasztrófával kapcsolatos relikviákat. Mindezt a Titanic utolsó túlélője hagyta maga után emlékül.
márc. 30
9:03
Édesebb, mint a méz? Sztívia, alias édesfű (Édenkert)
Ha csodák nem is, de csodanövények léteznek. Ilyen például a sztívia névre keresztelt növény is, amelynek hajtásai édesebbek a méznél, ráadásul fogyasztásuk nem is hízlal. Miért csak most szólunk?
márc. 30
9:39
Utolsó utáni esélyt kapott a 175-ször elítélt bolti szarka (Infostart)
Egy évnél hosszabb időre még sosem dugták rács mögé, és most is megússza a büntetést egy drogelvonó program teljesítésével a brit Joanne Jones, pedig ez volt a 175. alkalom, hogy bíróság elé állt.
márc. 30
10:01
"Butábbak lennénk, mint egy papagáj?" (Infostart)
Egy papagájjal kelnek versenyre az emberek, és saját intelligenciájukban kezdenek kételkedni: Ten, a tokiói Botanikus Kert arapapagája naponta tucatszor is bizonyítja, hogy egy ördöglakat kibogozásához neki fél perc elég, míg a legtöbb embernek egy óra kell hozzá.
márc. 30
10:51
Autó ütközött vonattal, a dunaújvárosi rendőrkapitány vezetett (Infostart)
Dunaújváros rendőrkapitánya vezette azt a személygépkocsit, amelyik vasárnap hajnalban Dunaújváros és Budapest között egy személyvonat ütközője alá szorult - erősítette meg a távirati iroda értesülését a rendőrség.
márc. 30
12:21
Előzetesben a pornográf fotókat készítő volt rendőr (Infostart)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a másfél éve még rendőrként szolgálatot teljesítő miskolci férfit, aki fiatalkorú lányokról készített tiltott pornográf felvételeket - mondta a Borsod megyei bíróság szóvivője vasárnap.
márc. 30
13:28
Szarvas ugrott eléjük: öt sérültje van a balesetnek (Infostart)
Öten sérültek meg egy magyar rendszámú gépkocsiban szombaton este Szlovákiában, miután a jármű egy az útra kifutó szarvast gázolt el.
márc. 30
16:07
Családi házra zuhant a siklóernyős (Infostart)
Háztetőre zuhant egy siklórepülő Óbudán vasárnap, de kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet - közölte a tűzoltóság.
márc. 30
17:08
A hatos lottó 13. heti nyerőszámai - nyereményekkel (Infostart)
A hatos lottó 13. heti sorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: 3, 12, 13, 20, 29, 40.
márc. 30
17:57
Lakott területre zuhant egy kisrepülő (Infostart)
Lakott területre zuhant egy kis repülőgép vasárnap a nagy-britanniai Kent grófság északi részén található Farnborough város Broadwater Gardens nevű részén - közölte a rendőrség. A baleset öt halálos áldozatot követelt.
márc. 30
19:00
Rendőrök mentették meg a "részeg idiótát" a krokodiltól (Infostart)
Kénytelenek voltak rálőni az ausztrál rendőrök egy hatalmas sósvízi krokodilra, hogy megmentsenek a biztos haláltól egy "részeg idiótát", aki fogadásból beugrott a vízbe.
márc. 30
19:47
Nem kell fizetni, ha rossz színű a büntetőcédula (Infostart)
Sikeresen megúszta a 70 fontos (majdnem 23 ezer forintos) parkolási büntetés kifizetését és nagy-britanniai tanár, mert bebizonyította, hogy az jogtalan - ugyanis rossz színű.
márc. 30
20:32
Kilakoltatták a gőték a több százmilliót érő ház lakóit (Infostart)
Nem térhet haza a tavaly nyári áradás miatt elmosott otthonába egy brit házaspár, de nem azért, mert a ház azóta sem lakható - hanem azért, mert "kilakoltatták" őket a tarajos gőték.
márc. 30
20:57
Poroltóval lefújták a kalauzt a Szolnok-FTC meccs után (Infostart)
Egy fiatalember poroltóval lefújta a kalauzt vasárnap délután a Keleti Pályaudvarra tartó vonaton a Szolnok-FTC labdarúgó-mérkőzés után - közölte a rendőrség.
márc. 30
21:06
Gyógymód a stresszre: feküdjön nyitott sírba! (Infostart)
Nyitott sírban fekve szabadulhatnak meg a stressztől és gondolhatják át problémáikat egy düsseldorfi templom gyülekezetének tagjai. Az ötlet a helyi pap fejéből pattant ki, akire rászálltak az újságírók.
márc. 30
23:22
Lezuhant egy orosz helikopter a Spitzbergákon (Infostart)
Lezuhant egy orosz helikopter vasárnap a Norvégiához tartozó Spitzbergákon (Svalbard-szigetek), három ember meghalt.

2008. március 31. hétfő

márc. 31
1:43
Súlyos „ÉRV”-ek derültek ki az országos szűrőprogram során (Vital)
tovább
márc. 31
1:47
A feministák elnézőbbek a túl kövér és túl sovány nőkkel szemben (Vital)
tovább
márc. 31
5:03
Jézus az új Superman (Infostart)
Jézust hosszú, fekete hajú, lobogó vérvörös tunikás harcosnak ábrázolja egy képregényben a Siku néven alkotó angol-nigériai Ajinbayo Akinsiku. A dolog szentségtörésnek tűnhet, az anglikán egyház jóváhagyta a The Manga Bible-t, "ragyogónak, intelligensnek" minősítette azt.
márc. 31
5:20
Háborúban a katonák és a jegesmedvék (Infostart)
Háborúság bontakozott ki az őslakos jegesmedvék és a helyőrség katonái között a Jeges-tengeren lévő Novaja Zemlja (Új Föld) szigetcsoport Déli-szigetén, illetve a jegesmedvék miatt a katonák és a moszkvai környezetvédelmi hatóság között.
márc. 31
5:30
Csaknem 700 kilométert akar végigdekázni (Infostart)
Futball-labdával dekázva indult el vasárnap Kijevből Varsóba a Harkivban élő Mikola Kucenko háromszoros Guinnes-rekorder, hogy látványos akciójával támogassa a 2012-es Labdarúgó Európa-bajnokság megrendezését.
márc. 31
5:47
Megdöbbentő: "náci orgián" vett részt a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke - képek (Infostart)
Megdöbbentő, náci stílusú perverz orgián kapta rajta a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap Max Mosley-t, a nemzetközi autósport legbefolyásosabb emberét.
márc. 31
6:03
Íme Andrea átváltozása! (Blikk)
Szexi nő lett a háromgyermekes családanyából
márc. 31
6:03
Gazdájának keres pénzt a cigarettázó macska (Infostart)
Cigarettázással keresi meg a mindennapi betevőjét egy kandúrmacska a nyugat-ukrajnai Rivnében.
márc. 31
8:46
Tévhitek a szexről: a kóla, mint fogamzásgátló (Infostart)
Tévhitek eloszlatására állított össze Olaszországban az országos nőgyógyászati és születési társaság egy fiataloknak szánt szexuális felvilágosítási tanácsadót, hogy ezzel is csökkenteni próbálja a terhesség-megszakítások számát.
márc. 31
9:14
Hambi zsömi és husi nélkül? Így készül gombából a gomburger! (Édenkert)
Mert hamburgert nem csak zsömléből és húspogácsából lehet készíteni. Engedjük szabadjára fantáziánkat! Kaldeneker György így tett, Te pedig megnézheted az eredményt!
márc. 31
9:19
Még kórházban a robbanás sérültjei (Infostart)
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban még hat embert tartanak megfigyelés alatt a szombati miskolci robbanás miatt - közölte a kórház vezető főorvosa.
márc. 31
9:19
Floralia Virágünnep: bemutatjuk a tervezői elképzeléseket (Édenkert)
A Florália Budapest kivitelezési elképzelései a Főkert Tervezési Stúdió Kft. műhelyében öltöttek formát. Czinki Dorottya kerttervező tájékoztatott az igények és a lehetőségek összehangolásáról.
márc. 31
9:25
Új gyógyszer, amelyet a csimpánzok fedeztek fel (Infostart)
Öngyógyításra is képesek a természetben található gyógynövényekkel és más anyagokkal a főemlősök - erre a nem is annyira meglepő felfedezésre jutottak francia és ugandai biológusok a gyógyszeriparban felhasználható növények kutatása közben.
márc. 31
9:27
Madárinfluenzában meghaltak ketten Indonéziában (Metropol)
Madárinfluenzában meghaltak ketten Indonéziában, amivel 107-re nőtt a betegség áldozatainak száma az ázsiai országban - jelentette be hétfőn a jakartai egészségügyi minisztérium.
márc. 31
9:29
MOK: le kell zárni a reformnak nevezett folyamatot (Metropol)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) álláspontja szerint az egészségügyi reformnak nevezett folyamatot le kell zárni, mivel bebizonyosodott, hogy nem előre visz. Az egészségügy vezetését érintő, bármilyen lényeges személyi változás esetén mindent meg kell tenni az érdemi szakmai párbeszéd kialakításáért.
márc. 31
11:48
Tavasz van, ki a mellel! (Blikk)
A mély dekoltázs, a kivágott felsők és az átlátszó, szűzies anyagok uralják a kifutókat
márc. 31
13:06
Az apaság megér egy pert (Blikk)
márc. 31
15:25
Kommandósokat bolondított be a "szesztúsz" (Infostart)
Két elitegység kommandósait bolondította be, illetve ki saját házához Szimferopol környékén egy részeg férfi azt állítva, hogy fegyveresek tartják fogva a családját, ám a "túszszabadítási" akciónak még idejében véget vetett a haragos nej.
márc. 31
15:34
Őszibarack metszése váza koronára - Videó! (Édenkert)
A váza alakú gyümölcsfakorona azért praktikus, mert a belsejébe is elér a napfény, így szebben fejlődnek a gyümölcsök. Videódemó őszibarackon!
márc. 31
17:20
Baleset az M5-ösön - galéria (Infostart)
Két személyautó és egy kamion ütközött hétfőn az M5-ös autópálya Budapest felé vezető szakaszán.
márc. 31
19:08
Életveszélyes évfordulók: a kritikus első év (Metropol)
A szeretett szülő halála tragikus esemény, de egy év múlva, a haláleset évfordulóján a gyászoló családtagok szívrohamának az esélye is megnő. A vizsgálat szerint a halálesetek 13 százaléka éppen azon a napon következett be, amikor egy évvel korábban elhunyt valamelyik közeli családtag.
márc. 31
19:36
"A világvége elmarad" (Infostart)
Penza mellet folytatódnak a tárgyalások a világvégét barlangban váró szektásokkal: a még bent lévők közül többen ki akarnak jönni, de az új vezér, Vitalij Nyedogon egyelőre nem engedi őket.
márc. 31
20:04
A kolbász átka (Infostart)
Napi egy adag kolbász vagy három szelet szalonna már jelentősen növeli a bélrák kialakulásának kockázatát - állapították meg brit kutatók.

Keresés