Magyarországon jó pár családi házat lehet venni azért a pénzért, amit egy japán étterem-tulajdonos fizetett egy nagy halért az év első tonhal árverésén. Az aukció nyertese azt mondta: azért adott rekordárat a csemegéért, hogy segítse hazája gazdaságát.
A magyar lakosságnak az elmúlt év során leginkább egzisztenciális félelmei voltak, az év elején az emberek 70 százaléka, az esztendő végén 74 százaléka szerint a munkahelyek hiánya jelentette a legnagyobb veszélyt. Egyébként általában a világ országaiban is a munkahely elveszítésétől és a szegénységtől tartanak leginkább az emberek - derült ki az Ipsos felméréséből, amelyet a világ 27 országában…
Ismét eltelt egy esztendő, s egy új vette kezdetét. Adjon az isten békességet ennek a világnak és töltse meg az emberek szívét is békességgel. Szívükben béke, lelkükben nyugalom áradjon. Boldog új esztendőt, erőt, egészséget kívánok minden kedves Olvasómnak! Az új évi menünk 1680 kcal/fő értéket tartalmaz. Jó étvágyat!Fásy Ádám
Közel három nappal rövidebb idő alatt kerülte meg a Földet a francia Loick Peyron vitorlásával, mint a korábbi csúcstartó, elhódítva ezzel a nem mindennapi teljesítményért járó Jules Verne Kupát.
Hét gömbölyűfejű delfin elpusztult, amikor több társával együtt partra vetődött Új-Zélandon, a mentőknek szombaton 18 társuk életét sikerült megmenteni.
A japán természeti és nukleáris katasztrófával foglalkozó híradásokat követte a legtöbb amerikai médiafogyasztó a tavalyi év során a legnagyobb figyelemmel. Hasonló arányú érdeklődést az olajárak emelkedése és Oszama bin Laden megölése váltott ki.