Sajnos nemcsak hazánkban, de a többi fejlett országban is népbetegségnek számít a magas vérnyomás. Az alább felsorolt életmódtanácsok és táplálékkiegészítők, bizonyítottan segítenek a magas vérnyomás megelőzésében és kezelésében.
Az extrém hideg által okozott fagyáskárokat nem fedezi a casco-biztosítás, ezért a következő napokban várható, mínusz húsz foknál is keményebb fagyokra fokozottan érdemes felkészíteni az autót. A Kötelező.hu biztosításközvetítő szakportál közleménye a fontosabb teendőket összegzi.
A szeptemberben induló tanévben teljes állami támogatással, alapképzésben 2800-an, egységes, osztatlan, azaz mesterfokozatot nyújtó képzésben pedig 1800-an tanulhatnak orvos- és egészségtudományt. A négy nagy múltú medikusképző egyetemről kértünk adatokat.
Folyamatosan nő a szervátültetések elfogadottsága Lengyelországban; a lengyel egészségügyi minisztérium szerint rekordszámú transzplantációt végeztek 2011-ben, köztük végrehajtották az első sikeres tüdőátültetést egy mukoviszcidózisban szenvedő betegen.
A gyógyszertárban kapott blokkra szerdától azt is ráírják, hogy a kiváltott készítménynél lett volna olcsóbb, így a betegek szembesülhetnek azzal, mennyit spórolhattak volna.
Hideg, nyálkás idő. Borús égbolt. Bár ez a tél nem az igazi fogcsikorgató hideg idő, mint amiről nagyanyáink meséltek, és nem az a tél, ami a nem is oly távoli Szibériában nehezíti meg az ott élők életét, de ugyanúgy figyelnünk kell egészségünkre. (x)
Amerikai szakemberek becslése szerint évente mintegy 17 millió ember életét menthetné meg hosszú távon, ha a felnőttek naponta szednének koleszterincsökkentő tablettát.
Heves ellenkezést váltott ki Norvégiában egy munkahelyi mosdószünet-figyelő rendszer, amely a mellékhelyiségekben naponta 8 percnél többet időző beosztottakról riasztást küld főnökeiknek.
A combnyaktörés az idős embereknél gyakori, általában elesés következtében kialakuló csonttörés a combcsont feje és a csont csöves része közt. A combnyak a csont legvékonyabb, legsebezhetőbb része.