A Fidesz-KDNP kormány csökkenteni fogja az adókat, egyszerűsíti az adórendszert, és nem fogja eltörölni az egyszerűsített vállalkozói adót (eva), az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (ekho) és az őstermelői adózás lehetőségét - reagált a szocialisták szóvivőjének pénteki szavaira Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
Pető György pilóta szerint nem lehet tudni pontosan, hogy milyen következménye lenne annak, ha egy repülőgép belerepülne abba a vulkáni hamufelhőbe, amely az izlandi tűzhányó kitörése miatt keletkezett, éppen ezért nem szabad felszállni az utasszállító gépekkel. A felhőt a repülőgépekkel ki is lehetne kerülni, de ehhez nagyon pontos előrejelzések kellenének - tette hozzá.
A cég szóvivője csütörtökön közölte, hogy a Japánban és Kínában eladott modellekből az autógyártó cég majdnem 90000 kocsit hív vissza sebességváltó hiba miatt.
Már csak két képviselőjelöltnek van mentelmi joga azok közül, akiknek ügyét korábban tárgyalta az Országos Választási Bizottság, hiszen már csak nekik maradt esélyük arra, hogy a második fordulóban bejussanak a Parlamentbe. A testület eredetileg kilenc jelölt mentelmi jogáról tárgyalt.
Orbán Viktor szerint nagy mértékben a parlamenti választások második fordulójának eredményétől függ a leendő kormány összetétele. A Fidesz elnöke határozottan cáfolt minden, a leendő kormány összetételéről napvilágra került korábbi, általa nem megerősített hírt.
A parlamenti választáson elinduló azon kilenc képviselőjelölt közül, akiknek a mentelmi jogát korábban tárgyalta az Országos Választási Bizottság, már csak két képviselőjelöltnek van mentelmi joga, nekik még a második fordulóban esélyük van a mandátumszerzésre, és ezzel együtt arra, hogy képviselőként tovább védje őket a mentelmi jog.
Megkezdődött az M0-s körgyűrű déli szektorában a Biatorbágy és Törökbálint közötti szakasz építése, de a helyieknek csupán kisebb kellemetlenségekkel kell számolniuk - közölte Biatorbágy polgármestere pénteken.
Nincs jó véleménnyel az amerikai közvélekedés arról, ahogyan XVI. Benedek pápa a katolikus egyház egyre burjánzó szex-botrányait kezeli. AZ ELTE TÁTK Hírlevele emlékeztet: az elmúlt hónapok során az egyház többször is figyelem középpontjába került, miután számos európai országban szexuális visszaélés elkövetésével vádoltak meg helyi papokat.
A Jobbik szerint választási csalás történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózd térségében: a Fidesz különböző juttatások fejében jutott szavazatokhoz, és ezt egy, az internetre is felkerült videó bizonyítja. A Jobbik képviselőjelöltje feljelentést tett az ügyben - közölte a párt ózdi jelöltjének kampányfőnöke az MTI-vel pénteken.
Péntek délután fél 2 körül felkerült a Magyar Közlöny internetes oldalára az önkormányzati miniszter rendelete, amely segíthet az igazolással szavazás adminisztrációjának csökkentésében.
A kampány tapasztalatairól, a fiatalok megszólításnak lehetőségeiről és MSZP jövőbeni feladatairól is tanácskoztak a Mesterházy Attila által a Tolna megyei Bikácsra meghívott fiatal szocialista politikusok csütörtökön késő délután - tudta meg az MTI. Az MTI információi szerint a résztvevők egyetértettek abban, hogy az MSZP-nek a parlamenti választások második fordulója után, a lehető leghamarabb…
"Sem a csalás, sem a sikkasztás, sem a hanyag, sem a hűtlen kezelés törvényi tényállása nem valósult meg" a budaörsi uszoda-beruházás kapcsán - áll a rendőrség nyomozást megszüntető határozatában, amelyet 2010. április 15-én hozott nyilvánosságra Wittinghoff Tamás, Budaörs város polgármestere.
Választás rendje elleni bűncselekmény gyanújával nyomozást indított a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) egy állampolgári bejelentés nyomán, amely szerint az LMP dombóvári jelöltje 1.000-1.500 forintot fizetett ajánlószelvényekért. Az LMP cáfolja a bejelentésben foglaltak igazságtartalmát.
Péntek délután felkerült a Magyar Közlöny internetes oldalára az önkormányzati miniszter rendelete, amely segítheti az igazolással szavazókkal kapcsolatos adminisztráció idejének csökkentését.
Pénteken esete 19 órától szombaton 19 óráig légtérzárat rendelt el a teljes magyar légtérre a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága - közölte a hatóság az MTI-vel pénteken.
A délelőtti előrejelzésekkel ellentétben már éjfél előtt elérheti Magyarország légterét az a vulkánhamufelhő, ami egy izlandi tűzhányó kitörése miatt keletkezett - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Pénteken esete 7 órától szombaton 19 óráig légtérzárat rendelt el a teljes magyar légtérre a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága - közölte a…
Az általános és a középiskolákban tanóra keretében emlékeztek meg pénteken a lengyel-magyar történelem közös eseményeiről, a két nemzet együttműködéséről és barátságáról a lengyel államfőt és kíséretét ért repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak tiszteletére elrendelt szombati nemzeti gyásznaphoz kapcsolódóan.
A Fidesz olyan következetes politikára készül, amelynek jóvoltából származásától és vallásától függetlenül minden magyar ember biztonságban érezheti magát Magyarországon - írja a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja alkalmából Navracsics Tibor.
Magyarországon nem jelent veszélyt az emberi szervezetre a hamufelhő, mivel a hamu a magasabb légrétegekben van, s várhatóan ott is marad - mondta el Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet igazgatóhelyettes főorvosa az MTI megkeresésére pénteken. Korábban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt javasolta az európaiaknak, hogy az Izlandon kitört vulkán légkörbe került hamujának…
A kulturális nemzet fogalmának bevezetéséről, az európai integrációról és környezetvédelmi kérdésekről tárgyalt a magyar, a szerb és a horvát államfő pénteken Pécsett.
Jogszerűen adtak el idén januártól Tisza-tavi horgász-engedélyeket - állítja a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke. Kiderült, hogy ezeket év elejétől márciusig a szövetség a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft-vel párhuzamosan árusította, de a MOHOSZ engedélyeit a halőrök nem fogadták el.
Maximális, 170 centiméteres vízállással "várja" a nyári idegenforgalmi idény kezdetét a Velencei-tó - mondta Falusi Ferenc tófelügyelő pénteken az MTI-nek.
Fokozott közbiztonsági és közlekedésrendészeti ellenőrzést tart a rendőrség pénteken és szombaton Dunakeszi, Gödöllő és Vác térségében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Mesterházy Attila szerint a holokauszt arra figyelmeztet, hova vezet a szélsőséges beszéd, a kirekesztő gondolat és az erőszakos tett, ezért minden lehetséges törvényes eszközzel küzdeni kell ezeknek a szavaknak és elveknek a terjedése, az antiszemitizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet minden formája ellen.
A rendszerváltás óta soha nem volt még ennyire fontos, hogy leleplezzük a demokrácia köntösében megjelenő újnácikat, és azokat, akik a hatalom megkaparintása érdekében tűrik, támogatják ezt a magatartást - mondta Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján pénteken Budapesten, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.
Lendvai Ildikó szerint a lehető leghamarabb, május végén, június elején kongresszuson kell értékelnie az MSZP-nek a választási eredményt. A pártelnök az MTI-nek nyilatkozva pénteken azt mondta: a választás után kell dönteni arról, hogy mikor tárgyalnak a személyi kérdésekről.
Lendvai Ildikó szerint a lehető leghamarabb, május végén, június elején kongresszuson kell értékelnie az MSZP-nek a választási eredményt. A pártelnök az MTI-nek nyilatkozva pénteken azt mondta: a választás után kell dönteni arról, hogy mikor tárgyalnak a személyi kérdésekről.
Az MDF mindennemű kapcsolatot megszakítottnak tekint az SZDSZ-szel, és a jövőben elképzelhetetlennek tartja a velük való együttműködést - közölte Viniczai Tibor, az MDF alelnöke pénteken.
Technikai okokra hivatkozva halasztotta el a péntekre kitűzött ítélethirdetést a Fővárosi Bíróság abban a polgári perben, melyet a Fővárosi Főügyészség indított az ENNET Kft. és a VI. kerületi önkormányzat ellen az Andrássy út 47. eladása miatt.
Április 11-i hatállyal megszakít minden kapcsolatot a Szabad Demokraták Szövetségével a Magyar Demokrata Fórum. Az MDF alelnöke által kiadott közlemény szerint pártja a jövőben elképzelhetetlennek tart bármiféle együttműködést az SZDSZ-szel.
A járulékok, amiket befizetünk a szolidaritás alapú társadalombiztosítási kasszába, már a tavalyi évben sem érték el az összkiadások 50 százalékát. A másik 50 százalékát a költségvetés adta hozzá - mondta el az InfoRádiónak nyilatkozva a Gerincgyógyászati Központ igazgatója. Varga Péter Pál hozzátette: az egészségügyi reformok eddig nem az egészségügy reformjáról, hanem a költségvetési…
Sajtóközleményt adott ki a gyanúba kevert polgármester, mely szerint a vele kapcsolatban napvilágot látott videó "politikai célzatú, hamis látszatot keltő kampányfogás".