2010. április 8. csütörtök

ápr. 8
19:00
Vona Gábor azt ígérte, hogy nem puhul fel a Parlamentben a Jobbik (Infostart)
A Jobbik Budapesten és Békéscsabán egyszerre tart országos kampányzáró rendezvényt. A budapesti gyűlés fő szónoka Vona Gábor volt, aki megígérte: a párt az Országgyűlésben sem fog felpuhulni. Békéscsabán Morvai Krisztina a párt programjának lényegét foglalta össze: megbüntetjük őket, mert mindenünket ellopták, felemeljük a fejünket és visszaszerezzük a hazánkat.
ápr. 8
19:00
Megrázó történet a katolikus papok szexuális visszaéléséiről (ATV)
Megrázó történetek kerülnek napvilágra a katolikus papok szexuális visszaéléséivel kapcsolatban Európa szerte. Egy holland férfi, Bert Smeets egy német határ közelében található bentlakásos iskolába járt. Pontosan emlékszik arra, hogy az egyik tanára, egy ferences szerzetes, hogyan hívta be szobájába és kezdte el molesztálni. Ekkor egy másik szerzeteshez futott, hogy elmondja, mi történt, de a…
ápr. 8
19:02
Kovács: hiteltelenek a Fidesz szavai, az ország nem áll romokban + videó (ATV)
Szerinte az ország bajainak fő felelőse a válság.
ápr. 8
19:18
A honvédelem kevéssé érdekli a pártokat (Infostart)
A pártok többsége nem foglalkozik a programjában honvédelmi kérdésekkel. Azoknál, akik igen, közös pont a tartalékos állomány bővítése, de míg az MSZP néhány ezer főről beszél, a Jobbik tízezres nagyságrendet említ.
ápr. 8
19:18
Decemberig kap esélyt az új kormány? (Alternatív Energia)
Bármelyik párt is nyeri meg a választásokat, azonnal szembe kell néznie a magyar rendszer "elfáradt" elemeivel. Ez lehet a párt- és a kampányfinanszírozás, a cigányság problémája vagy akár egy kisebb parlament terve is, de az egészen biztos, hogy az új kormány felállása után azonnal hozzá kell látni az intézkedésekhez. A Népszava Online utánajárt, hogy melyik az az öt terület, ami már nem tűr…
ápr. 8
19:18
Kampánycsend alatt sztrájkolnának a vasutasok + videó (ATV)
Mindenesetre a munkavállalók inkább dolgoznának.
ápr. 8
19:20
Hiteles a hangfelvétel, az OVB feljelentést tesz (Alternatív Energia)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint több jogszabályt is megsértett a Fidesz a választók adatainak gyűjtésével, a testület ezért hivatalból feljelentést is tesz a rendőrségen. A testületet az MSZP kampányfőnöke kérte a jogsértések megállapítására. Az OVB 6:3 arányban úgy döntött, hogy a hangfelvétel hiteles.
ápr. 8
19:36
Bokros: félnek az MDF-től (Infostart)
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) őszinte, kendőzetlen, szakszerű és korszerű programmal kampányol, ezért félnek tőle olyan sokan - jelentette ki a párt miniszterelnök-jelöltje a Borsod megyei Sajószentpéteren tartott kampányzáró rendezvényen csütörtökön.
ápr. 8
19:36
A pártok bizakodnak, a politológusok hiányolják az eredményeket + videó (ATV)
Nagy a tét baloldalon, itt az idő a jobboldalon.
ápr. 8
19:54
„Nagytestvér, kistestvér. A Fidesz akadályoz, a Jobbik hörög" (ATV)
Mesterházy Attila az MSZP miskolci kampányzáró gyűlésén beszélt.
ápr. 8
19:56
Kubatov-beszéd: vizsgálatok, feljelentések, eltiltották a Fideszt + videó (ATV)
A TASZ szerint a pártállamiságot idézi a lista, amiről a pártigazgató beszélt.
ápr. 8
20:12
Mesterházy Attila: A rendszerváltás óta nem volt ekkora tétje egy választásnak sem (Infostart)
Több szavazatot kaphat az MSZP, mint ahogy azt a közvélemény-kutatások jelzik, mert a szocialista szavazótáborban sok a rejtőzködő támogató - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mesterházy Attila. Az MSZP országos listavezetője hangsúlyozta: a párt programja nem ígéretlicit-gyűjtemény, hanem finanszírozható vállalások összessége.
ápr. 8
20:12
Lendvai: három érv az MSZP mellett (Alternatív Energia)
Az MSZP elnöke szerint három érv is amellett szól, hogy a vasárnapi országgyűlési választáson rájuk, azaz a szocialistákra adják voksukat a választópolgárok.
ápr. 8
20:12
„Nagytestvér, kistestvér. A Fidesz akadályoz, a Jobbik hörög” + videó (ATV)
Mesterházy Attila az MSZP miskolci kampányzáró gyűlésén beszélt.
ápr. 8
20:30
Gyanús lett a mellékhelységben tartózkodó utas (ATV)
Nem kis bonyodalmat okozott egy katari diplomata egy repülőjáraton az Egyesült Államokban. Az utas ugyanis túl hosszú ideig tartózkodott a mellékhelységben, ahonnan füstöt is érzékeltek.
ápr. 8
20:32
Hiába a szakmai siker, romokban megcsalt színésznő élete (ATV)
Férjét sms-ek és videók is lebuktatták.
ápr. 8
20:48
Mesterházy: egy a nemzet (Alternatív Energia)
Egy nemzet van, nincs két Magyarország, és aki ennek ellentmond, az ellen határozottan fellép az MSZP - mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje Miskolcon, a párt országos kampányzáró rendezvényén csütörtökön.
ápr. 8
20:48
Aláírta Obama és Medvegyev az új START szerződést + videó (ATV)
A hadászati támadófegyverek számának csökkentéséről szól a dokumentum.
ápr. 8
21:06
Szigorítják az árverezést: csütörtökön nyújtja be az első kereseteket a PSZÁF + videó (ATV)
Sokkal pozitívabb védelemben részesülnek az ügyfelek.
ápr. 8
21:24
Orbán: Történelmi jelentőségű a vasárnapi választás - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
A történelem nagy napjának nevezte a vasárnapi országgyűlési választást Orbán Viktor a Fidesz-KDNP budapesti kampányzáró rendezvényén.
ápr. 8
21:24
Szudán készen áll a választásra, az elfogatóparancs nem számít (ATV)
Pár nappal a hétvégén tartott szudáni választások előtt már az ország déli felébe is megékeztek a szavazáshoz szükséges legfontosabb kellékek. A mintegy 15 ezer szavazókörzetből azonban több nagyon nehezen megközelíthető volt, ezért a szavazóeszközök kiszállításába az ENSZ helikoptereinek is be kellett segítenie.
ápr. 8
21:42
Kevés az egyedi ötlet a pártok ifjúsági és sportpolitikai programjában (Infostart)
Az aktuális helyzetjelentésen, általánosságokon és egy-egy sokat hangoztatott, szinte már elkoptatott elképzelésen túl kevés egyedi ötlettel találkozhatnak a választók a parlamentbe jutásra esélyes pártok ifjúság- és sportpolitikai programjában.
ápr. 8
22:36
Medián: nem lehet megmondani, milyen összetételű lesz a parlament + videó (ATV)
Nagyon sok tényező befolyásolhatja ugyanis az eredményt.
ápr. 8
22:54
"Átlátszó és szánalmas" - Horváth Csaba a vádakról (ATV)
Átlátszó és szánalmas, kísérletet tett Tarlós István és kampánystábja a lejáratásomra - véli Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje.

2010. április 9. péntek

ápr. 9
5:12
Több fórumon nyomozás indult a Kubatov-ügyben (Alternatív Energia)
Megérkezett a hatóságokhoz az MSZP feljelentése, amelyet a Kubatov-felvétel miatt tettek. Értesüléseink szerint a feljelentéseket a Legfőbb Ügyészségre (LÜ), a Központi Nyomozó Főügyészségre és az ORFK-ra is megküldték.
ápr. 9
5:12
Kegyetlen nyilatkozat! A TV2 sztárja elmondta, miért hagyta ott feleségét! (ATV)
Azt mondja, most úgy él, ahogyan szeretne.
ápr. 9
5:14
A fő feladat, hogy az urnákhoz vigyünk minél több támogatót (Alternatív Energia)
A nagy kérdés, hogy a baloldaliak esetleges kétségeik ellenére elmennek-e szavazni - mondja Hiller István, oktatási és kulturális miniszter. Az MSZP elnökségi tagja szerint a választás előtti utolsó órákban a szocialista párt számára a mozgósítás nem másból áll, mint eljuttatni az üzenetet azoknak, akik egyébként vele vannak: gyertek el! Úgy véli, a jobboldali sajtó azért riogat még most is a…
ápr. 9
5:14
A hóhér, a nem zsidó és társai: egy igazi botránypárt (ATV)
Ha hiteltelenné válik, a gárdisták saját kezűleg fogják kirángatni az Országgyűlésből a Jobbikot, „fenyegetőzött” a közelmúltban az Új Magyar Gárda főkapitánya. Kiss Róbert kijelentése nyilvánvaló kampányfogás, ám ha komolyan vennék, már régen rángathatnák a jobbikosokat. Összeállításunkban néhány olyan esetet vázolunk fel, ahol az érintettek saját elveikkel fordultak szembe – többnyire…
ápr. 9
5:30
Példátlan döntés a veszprémi egyetemen (Alternatív Energia)
Politikai helyezkedés vette kezdetét a felsőoktatásban, legalábbis az elmúlt hetek rektorválasztási bonyodalmai ezt a látszatot erősítik. A legkézzelfoghatóbb politikai szál a veszprémi Pannon Egyetem dékánválasztási botrányában érhető tetten. Ott ugyanis már tavaly ősszel megkezdődött a csatározás, nem is akármilyen szereplőkkel.
ápr. 9
6:06
Mesterházy: Gyurcsány őrizni fogja a szocialista párt egységét (Infostart)
Az MSZP olyan programot hirdetett, amit kormányzati pozícióból és ellenzékből is lehet képviselni - mondta a párt országos listájának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Mesterházy Attila szerint az, hogy ma az elemzők a magyar gazdaság 3-4 százalékos növekedését várják 2011-től, a Bajnai-kormány válságkezelő intézkedéseinek köszönhető, amelyek stabilizálták az országot és tágabb…
ápr. 9
6:24
Programmustra III. - Le kell számolni a magyar munkaerő illúziójával (Alternatív Energia)
A Népszava Online ezen a héten négy részes sorozatban mutatja be a pártok legfontosabb programpontjait. A harmadik alkalommal a lakosságot közvetlenül érintő foglalkoztatási és gazdasági tervek kerülnek napirendre. A pártok ebben a két témában sem szűkmarkúak: a Fidesz egymillió új munkahelyet, az MSZP évente 1 százalékos, az MDF pedig összesen 10 százalékos foglalkoztatottság-növekedést ígér.
ápr. 9
7:18
50 milliárddal kevesebb lett az államháztartási hiány + videó (ATV)
A Pénzügyminisztérium gyorsjelentése szerint az önkormányzatok nélküli deficit 259,3 milliárd forint lett.
ápr. 9
7:20
Kihasználja apját a magyar sztárgyerek! Százezrekkel veri át! (ATV)
Jogsira is kapott pénzt, de az engedély azóta sincs meg.
ápr. 9
7:36
A legkülönfélébb megoldásokat javasolják a cigányság problémáinak megoldására (Infostart)
Magyar-roma kiegyezés; családi pótlék maximum három gyermekig; képzetlenek munkához juttatása; integráció; szegregáció - az országos listát állító pártok a lehető legkülönfélébb megoldásokat nyújtják a cigányság problémáira.
ápr. 9
7:54
Az MSZP kezdte a választók listázását (Infostart)
A magyar politikai életben nem először gyanúsítanak egy pártot azzal, hogy a választók személyes adatait és pártszimpátiáját tartalmazó listákat állított össze. Kubatov Gábor fideszes kampányfőnök beszédének kiszivárgása után Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke rendkívüli sajtótájékoztatóján ítélte el a Fidesz kampánystratégiáját, de a Jobbik és az MDF is magyarázatot vár. 2002-ben viszont épp az MSZP-…
ápr. 9
7:54
Választás - ma jár le az igazoláskérés határideje (Alternatív Energia)
Ma délután 4 óráig kérhet igazolást az áprilisi országgyűlési választásra az a magyar választópolgár, aki a választás valamelyik, vagy mindkét fordulójában nem a lakóhelyén, hanem más magyarországi településen kíván szavazni. Ma reggelig 61.756-an jelezték, hogy az első fordulóban igazolással kívánnak szavazni.
ápr. 9
7:54
Pályázati panama és tanácsadói botrány a fideszes önkormányzatnál? (ATV)
Megy a harca a kéményseprő szolgáltatásért Pest Megyében.
ápr. 9
7:56
Elavult dolog a kampánycsend (Alternatív Energia)
Elavultnak tartja a kampánycsendet a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) - mondta Gerényi Gábor elnök az MTI-nek, hozzátéve: a közösségi portálokon megjelenő felhasználói véleményformálást lehetetlen szabályozni.
ápr. 9
8:12
Ez lesz a választások végeredménye? (Infostart)
Három- vagy négypárti parlamentet valószínűsítenek a nagy közvélemény-kutató cégek legutóbbi felmérései. A Medián, a Századvég-Kód, valamint a Nézőpont Intézet, a Gallup és a Tárki kutatásai alapján a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP is bejut a parlamentbe, a Szonda felmérése szerint azonban az utóbbi párt nem éri el az ötszázalékos küszöböt. Az MDF egyik közvélemény-kutató szerint sem jut…
ápr. 9
8:12
Orbán: egy hónapon belül komoly intézkedések születhetnek (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint ha a Fidesz nyeri a választást, akkor a parlament megalakulását követő első hónapon belül már komoly intézkedések születhetnek. Egyetlen napot sem lehet hagyni "kicsorogni az ujjaink között" - fogalmazott a Fidesz elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában pénteken, a választási kampány utolsó napján.
ápr. 9
8:14
Orbán: Én vagyok a kivétel - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet Orbán Viktorral, a Fidesz miniszterelnök-jelöltjével közöl interjút. A Fidesz elnöke arra a kérdésre, hogy a közvéleménnyel együtt ő is elkönyvelte-e már a Fidesz választási győzelmét, azt válaszolta, hogy ő kivétel.
ápr. 9
8:30
Retorikai szempontból gyengén teljesítettek a jelöltek a kampányban (Infostart)
Kommunikációs szempontból nem voltak átütő szónoki teljesítmények a mostani kampányban a Beszédírók Kft. elemzése alapján. Baricz Árpád stratégiai igazgató elmondta, a politikusok megfelelően használják a különböző médiumokat, de a beszédeiket többségében még mindig nem fejből mondják.
ápr. 9
8:30
Pintér Sándor visszatérhetne az új Fidesz-kormányba (ATV)
"Pintér Sándor alkalmas ember" - mondta Orbán.
ápr. 9
8:48
MSZP: a Fidesz kétségbeesett kísérlete az MNO-videó (ATV)
Az MSZP szerint provokáció a Magyar Nemzet Online-on (MNO) megjelent videó, a Fidesz kétségbeesett kísérlete arra, hogy megpróbálja elterelni a figyelmet Kubatov Gábor beismerő vallomásáról a törvénytelen Fidesz-adatgyűjtés ügyében.
ápr. 9
8:50
„Műtéti sorrendekről is Kubatov listája alapján dönt a Fidesz?” + videó (ATV)
Rendhagyó módon tiltakozott az MSZP ifjúsági szervezete Kubatov Gábor kijelentései miatt.
ápr. 9
8:52
Villamos és busz ütközött Budapesten, a Kálvin téren (ATV)
Összeütközött a 49-es villamos és a 15-ös busz a reggeli órákban a Kálvin téren - tájékoztatta a BKV fődiszpécsere az MTI-t. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
ápr. 9
9:06
Lendvai: az országnak lenne katasztrófa, ha a Jobbik megelőzné az MSZP-t (Infostart)
Lendvai Ildikó őszintén reméli, hogy nem igazolódnak be azok a közvélemény-kutatások, amelyek szerint lesznek olyan körzetek, ahol a Jobbik megelőzi majd az MSZP-t. Az MSZP elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában pénteken azt mondta: ha ez így történne, az nem a szocialista párt kudarca volna, hanem az ország számára jelentene katasztrófát. Megismételte: ha lesznek ilyen helyek, ott sem…
ápr. 9
9:06
Az MSZP nem lép vissza a Fidesz javára (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó őszintén reméli, hogy nem igazolódnak be azok a közvélemény-kutatások, amelyek szerint lesznek olyan körzetek, ahol a Jobbik megelőzi majd az MSZP-t. Az MSZP elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában pénteken azt mondta: ha ez így történne, az nem a szocialista párt kudarca volna, hanem az ország számára jelentene katasztrófát.
ápr. 9
9:08
Pártprogramok összehasonlítása: a Jobbik ígéri a legtöbbet (Infostart)
A Fidesz programja ígéri a legkevesebbet, a Jobbiké kidolgozottabb, az MSZP pedig inkább szakpolitikai kérdésekre helyezte a hangsúlyt - a többi között ez olvasható a Méltányosság Politikaelemző Központ pártprogramokról készített elemzésében.
ápr. 9
9:24
Felújítások, gettók, illetékek - pártprogramok a lakáspolitikáról (Infostart)
Bérlakásprogramok indítása, a lakásfelújítások ösztönzése és a lakásfinanszírozási rendszer átalakítása valamilyen formában csaknem az összes országos listát állító párt programjában szerepel. Az MDF választási anyaga nem foglalkozik lakáspolitikával.

Keresés