2010. június 5. szombat

jún. 5
15:12
Liptai megkaparintaná Daróczi telefonját (ATV)
A Bors úgy tudja, hogy kínos vita kerekedett a volt kormányszóvivő mobiljának tulajdonjogáért Choli papáék és a volt kedves képviselője között.
jún. 5
15:14
Molnár: levélben kérdezték meg, mit vittem haza + videó (ATV)
A minisztérium átadását követően.
jún. 5
15:18
A Tisza több mint 30 centimétert apadt Tiszabecsnél (Infostart)
Több mint 30 centimétert apadt a Tisza vízszintje a folyó tiszabecsi határszelvényi szakaszán szombat délutánig - tudta meg az MTI tudósítója a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság nyíregyházi központi ügyeletén.
jún. 5
15:30
Csurig teltek a fejéri víztározók (Alternatív Energia)
A pátkai tározó kivételével valamennyi víztározó csurig telt Fejér megyében; a Velencei-tó vízháztartását szabályozó tározók közül a zámolyi már megtelt, a pátkai még két és fél millió köbméter vizet képes fogadni - mondta el a Közép-dunántúli Környezetvédelmi-és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettes főmérnöke az MTI-nek szombaton.
jún. 5
15:36
Mesterházy: a Fidesz előkészíti az újabb megszorításokat (Infostart)
Az MSZP szerint teljes a kormányzati káosz, kommunikációs trükkről van szó, amikor a Fidesz a gazdaság állapotáról beszél: mindent a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányra próbál ráfogni, és előkészíti az újabb megszorításokat.
jún. 5
15:48
Rabok segítenek az árvízi védekezésben (Alternatív Energia)
Több száz büntetés-végrehajtási dolgozó és fogvatartott vesz részt az árvízi védekezésben - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) sajtóirodájának vezetője szombaton az MTI érdeklődésére.
jún. 5
16:06
Brüsszel szerint nincs államcsőd (ATV)
Elutasította az esetleges magyar államcsődről szóló kijelentéseket szombaton Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa, és kijelentette, hogy megkezdődött a magyar gazdaság talpra állása.
jún. 5
16:08
Rétvári: sokan beragadtak a közszférába + videó (ATV)
Megszüntetik a munkajogi visszaélések lehetőségét.
jún. 5
16:12
Esztergomot csak a 10-es főút felől lehet megközelíteni (Infostart)
A Duna ellepte a 11-es főutat, emiatt lezárták a főút Visegrád és Dömös közötti szakaszát, Esztergomot így csak a 111-es és a 117-es úton át lehet megközelíteni a 10-es főút felől - közölte Esztergom önkormányzata.
jún. 5
16:24
http://atv.hu/nyito_kiemelesek/20100605_rendkivuli_arhullam_kozeleg_a_hernadon (ATV)
Összességében javult az árvízi helyzet az elmúlt egy napban- közölte a miniszteri biztos szóvivője.
jún. 5
16:42
Öt település a víz fogságában Borsodban (Alternatív Energia)
Öt település megközelíthetetlen személyautóval Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol számos út továbbra is járhatatlan - közölte a közútkezelő társaság megyei ügyelete szombat délután az MTI-vel, hozzátéve: akinek nem fontos, ne induljon el Miskolctól észak vagy kelet felé.
jún. 5
17:00
Pest megyét is megfolytja a víz (Alternatív Energia)
Pest megyében a Dunakanyar településeit veszélyezteti a leginkább az árvíz. Sződligetnél a Duna átbukott a 2-es főúton, amelyet emiatt szombaton le kellett zárni. A 11-es főút több szakasza nehezen vagy egyáltalán nem járható. A folyó mentén homokzsákokat osztanak, gátat magasítanak, néhány helyen kitelepítés is történt - tudta meg az MTI a régió érintett polgármestereitől.
jún. 5
17:00
A válságkommunikáció egyenes következménye volt a hétvégi lejtmenet (ATV)
Csaba László szerint a válságkommunikáció egyenes következménye volt a csütörtök-pénteki pénzpiaci reakció. Meggondolatlanságot követett el a kormány.
jún. 5
17:18
Újabb megszorításokat készít elő a Fidesz? (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint teljes a kormányzati káosz, kommunikációs trükkről van szó, amikor a Fidesz a gazdaság állapotáról beszél: mindent a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányra próbálnak ráfogni, és előkészítik az újabb megszorításokat.
jún. 5
17:18
Felmentik a KSH elnökét (ATV)
A kormány felmenti tisztségéből Belyó Pált, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökét, utóda Wukovich Gabriella, a KSH korábbi alelnöke lesz - értesült a Népszava.
jún. 5
17:20
Budapesti árvíz: szakaszosan jár a 2-es villamos (Alternatív Energia)
A Duna magas vízállása miatt szombat estétől szakaszosan jár a 2-es villamos - közölte a BKV szombaton az MTI-vel.
jún. 5
17:20
Szekeres: a Fidesz előremenekült a csődveszély emlegetésével + videó (ATV)
Úgy gondolja, ideje lenne kormányoznia a Fidesznek.
jún. 5
17:36
Egyre több embert kell kitelepíteni (Alternatív Energia)
Nőtt az elöntött házak és a kitelepített emberek száma szombat reggel óta az országban - közölte Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője szombat délután az MTI-vel, megjegyezve, hogy egyre több, vályogból épített lakóház dől össze az árvíz miatt.
jún. 5
17:36
Kockázatos és felelőtlen kormánykommunikáció (ATV)
A Fidesz politikusai azért beszélnek így az állam gazdasági helyzetéről, hogy kihátrálhassanak az adócsökkentésre vonatkozó ígéreteik mögül, állítja Volner János, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának jobbikos tagja.
jún. 5
17:38
Szorosabbra húznák a nadrágszíjat (ATV)
Nem tudják, mit akarnak csinálni. Nem tudják, hogyan mondják el. Teljes a kormányzati káosz az MSZP szerint, miközben a Fidesz árt az embereknek.
jún. 5
17:42
Szerencset is veszélyezteti az áradás (Infostart)
Szerencs több részén is veszélyt jelent az árvíz - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzata.
jún. 5
17:54
Sólyom: a homogén állam nem megoldás (Metropol)
A Velencei Bizottság működését most már világszerte elismerik - mondta Sólyom László az Európa Tanács tanácsadó testületeként működő bizottság megalakulásának húszéves évfordulója alkalmából szombaton rendezett velencei ünnepség után magyar újságíróknak; a magyar államfő egyben a kulturális és politikai nemzet megkülönböztetését is hangsúlyozta.
jún. 5
17:54
Szijjártóék lerántották a zlotyit és az eurót is (ATV)
Az új magyar vezetés még nem döntötte el, hogy tartja-e a Bajnai-kormány költségvetési szigorát, vagy pedig a Fidesz választási ígéretei egy részének teljesítésére eltér a Nemzetközi Valutalap (IMF) és az Európai Unió által megkövetelt irányvonaltól - írja szombat délutáni számában a Le Monde.
jún. 5
18:12
Már Bács-Kiskunkban is védekeznek az ár ellen (Alternatív Energia)
A Duna és a Tisza Bács-Kiskun megyei szakaszán is megkezdődtek az árvízi védekezés előkészületei, miközben a térség belvízi veszélyeztetettsége lassan csökken - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője szombaton az MTI-vel.
jún. 5
18:12
Holtan találtak egy idős férfit Jászberényben (ATV)
Holtan találtak jászberényi otthonában egy idős embert szombat délután, a férfi testén a rendőrök bántalmazás nyomait fedezték fel - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
jún. 5
18:14
Elhunyt Puskár Tibor (ATV)
Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után elhunyt Puskár Tibor, az Észak-Magyarország és a Borsod Online újságírója.
jún. 5
18:16
LMP: a Fidesz a csődveszély emlegetésével akarja megindokolni az adócsökkentést + videó (ATV)
Elítélték a fideszes politikusok kijelentéseit.
jún. 5
18:30
Az árvíz mellett Kósa Lajos is sokkolt a héten (Alternatív Energia)
A hét elején lehullott nagy mennyiségű csapadék több falut is elvágott a külvilágtól. A Borsod megyei Edelényben csónakokkal kellett menteni a lakosságot, emellett Ócsanálost teljesen kitelepítették. A héten az árvízi katasztrófa mellett Kósa Lajos debreceni polgármester is borzolta a kedélyeket. A gazdasággal kapcsolatban tett kijelentése mélybe rántotta a forintot. Erdő Péter bíboros a trianoni…
jún. 5
18:30
Mellrák ellen gyalogoltak a magyar sztárok (ATV)
„A családomban nem, de a baráti társaságomban van, aki évek óta küzd a betegséggel. Néha jobban, néha rosszabbul van - nyilatkozta Bartók Eszter. Az énekes a megelőzésben hisz.
jún. 5
18:48
A Jobbik szerint is hiteltelen a Fidesz (Alternatív Energia)
A Jobbik úgy látja, hogy a Fidesz politikusainak az állam gazdasági helyzetére tett megállapításai arra szolgálnak, hogy kihátráljanak olyan ígéreteik mögül, mint például az adócsökkentés - mondta Volner János, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának jobbikos tagja szombaton az MTI-vel.
jún. 5
19:06
Slota megmutatná hol a határ (ATV)
A trianoni békeszerződés alkalmából folytatódott a nacionalista tangó a Duna két partján, ahol a magyar és a szlovák szélsőjobboldali pártok a maguk módján ünnepelték meg a 90. évfordulót - írta hétvégi számában a Le Figaro.
jún. 5
20:18
A Fideszben győzött a józan ész (Alternatív Energia)
A Fideszben a józan ész kerekedett felül - mondta Oláh Lajos (MSZP) országgyűlési képviselő, a szocialisták hajdú-bihari elnöke szombaton az MTI-nek, reagálva Varga Mihálynak, a Miniszterelnökség államtitkárának a magyar gazdaság helyzetével kapcsolatos, a piacokat megnyugtató kijelentéseire.
jún. 5
20:18
Három napra elvonul tanácskozni a kormány + videó (ATV)
Mesterházy szerint a Fidesz saját ígéretei elől menekül
jún. 5
20:20
Bemutatkoztak az LMP országos politikai tanácsának jelöltjei (Alternatív Energia)
Bemutatkoztak a Lehet Más a Politika (LMP) országos politikai tanácsának tagságára pályázó jelöltek a párt tagjai előtt az LMP kétnapos kongresszusának első napján, szombaton Balatonalmádiban.
jún. 5
20:54
41 milliót hozott haza Vegasból (ATV)
Verhetetlennek bizonyult a 22 éves Gelencsér Péter a világ legnagyobb, Las Vegas-i pókertornáján. Az Iteo Pepe becenevű kártyamágus mindenkit maga mögé utasítva hozta el a 41 milliós fődíjat.
jún. 5
21:12
Nem vitték el a lottó ötöst! (Alternatív Energia)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták.
jún. 5
21:30
Nem volt ötös a lottón (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták.
jún. 5
21:48
Újra bedurvul a Hernád (Alternatív Energia)
Újabb, rendkívüli árhullám közeleg a Hernádon, emiatt a folyó vízállása 50 centiméterrel meghaladhatja az eddigi legmagasabb értéket; a töltéseket meg kell erősíteni, ezért bővítik a védekezésben részt vevők számát - mondta Pintér Sándor, a belügyi tárca vezetője szombat délután Budapesten, a Belügyminisztériumban tartott kormányszóvivői tájékoztatón.
jún. 5
22:12
Újabb, rendkívüli árhullám várható a Hernádon - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
A tervek szerint több ezerrel növelik a védekezésben részt vevők számát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, miután újabb, rendkívüli árhullám várható a Hernádon.

Keresés