2010. június 12. szombat

jún. 12
15:30
„A Fidesznek fogalma sincs arról, hogy mit akar az adórendszerrel” + videó (ATV)
A szakértő szerint a gazdagoknak kedveznek az újítások.
jún. 12
15:32
„Gavallér típus vagyok” A magyar énekes legnagyobb meglepetése egy hamburger (ATV)
Eddig még nem volt túl sok, hosszan tartó kapcsolata.
jún. 12
15:34
Pécsi Fidesz: Pávát választották polgármesterjelöltnek (ATV)
A tagság 125 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett döntött.
jún. 12
15:36
Csőd közelében Görögország (ATV)
Dél-Korea – Görögország 2-0. Esélyük sem volt a görögöknek.
jún. 12
16:06
Almássy nem megy vissza (Alternatív Energia)
Hidegen hagy az MDF tisztújítása, nem látok olyan személyt,aki alkalmas lenne a vezetésre, de a feltételek sincsenek meg a folytatáshoz - mondta lapunknak Almássy Kornél, az MDF egykori elnökhelyettese.
jún. 12
16:24
Szakszervezetek: minimálbér emelésére van szükség + videó (ATV)
A munkáltatók örülnek a Fidesz javaslatának.
jún. 12
16:26
Elhunyt Rónay Egon (ATV)
A "brit gasztronómia keresztapja" 94 éves volt.
jún. 12
16:30
Folyik a fertőtlenítés a borsodi településeken (Infostart)
Több mint másfélszáz településen kell fertőtleníteni az árvíz után Borsod-Abaúj-Zemplénben. Huszonhét helyszínen már befejeződtek a munkálatok, száztízben jelenleg is zajlanak, huszonnégyben pedig még nem kezdődött el - tájékoztatta az észak-magyarországi regionális tiszti főorvos.
jún. 12
16:42
Árvíz utáni fertőtlenítés Borsodban (Alternatív Energia)
Több mint másfélszáz településen kell fertőtleníteni az árvíz után Borsod-Abaúj-Zemplénben; 27 településén már befejeződött a fertőtlenítés, 110-ben jelenleg zajlik, s még nem kezdődött el 24 helyiségben - tájékoztatta az észak-magyarországi regionális tiszti főorvos szombaton az MTI-t.
jún. 12
16:42
Enyhül a hőség, viharos szél és jégeső várható (ATV)
Főleg északon és nyugaton várható a csapadék.
jún. 12
17:18
Veszélybe sodorta a Fidesz a holokauszt tagadásának büntethetőségét (ATV)
Amennyiben Sólom László aláírja, alkalmazhatatlan szabály lép életbe.
jún. 12
17:24
Hoffmann Rózsa: Nem csak a fizetés határozza meg a pedagógusok presztizsét (Infostart)
Rosszabb lett a pedagógusok megbecsültsége és az oktatási körülmények is az elmúlt években - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára. Hoffmann Rózsa szerint az értékrend romlásához a rossz politika is hozzájárult, és ennek lett eredménye a tanári szakma presztízsvesztesége.
jún. 12
17:36
A Dunán levonulóban az ár, a Tiszán még készültség van (Alternatív Energia)
A Tisza felső szakaszán már megszűnt az árvízvédelmi készültség, a középső és az alsó szakaszon még másodfokú a készültség, a Dunán gyorsan vonul le az árhullám, Budapesten szombat reggeltől járhatóak az alsó rakpartok.
jún. 12
17:36
Jelentősen javult az árvízi helyzet (ATV)
A Tisza felső szakaszán már megszűnt az árvízvédelmi készültség, a középső és az alsó szakaszon még másodfokú a készültség, a Dunán gyorsan vonul le az árhullám, Budapesten szombat reggeltől járhatóak az alsó rakpartok.
jún. 12
17:54
A polgárőrség jelesre vizsgázott (Alternatív Energia)
Az árvízvédelem és a katasztrófavédelem terén jelesre vizsgázott a polgárőrség az elmúlt hetekben - mondta Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke szombaton Berettyóújfaluban.
jún. 12
17:54
Oroszország nem küld katonákat Kirgizisztánba (ATV)
Újabb városban vezettek be kijárási tilalmat.
jún. 12
17:56
A sárga földig leitta magát a világhírű modell: kizuhant a taxiból (ATV)
Milliókat érő táskája bánta a kicsapongást.
jún. 12
18:12
Maradona győzelemmel debütált (ATV)
Nehéz mérkőzésen győztek Maradona fiai. ÖSSZEFOGLALÓ
jún. 12
19:06
Módosítanák az alkotmánybírák választási rendjét + videó (ATV)
Nyolctagú jelölőbizottságot alakítanának e célból.
jún. 12
19:24
Rekord meleget mértek Kelebián (Alternatív Energia)
Bár meg nem dőlt, elérte az eddigi országos melegrekordot a hőmérséklet délután Kelebián, ahol 35,8 Celsius fokot mértek; az ország nagy részén az év legmelegebb napja volt szombaton - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa szombaton.
jún. 12
19:30
Egyre több út járható ismét Borsodban (Infostart)
Az árvíz miatt korábban lezárt utakat nyitottak meg a forgalom előtt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol ugyanakkor több út egy-egy szakasza még mindig járhatatlan vízátfolyás miatt - tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete.
jún. 12
19:42
Az ÁNTSZ sürgősen elkezdi a szúnyogirtást (Alternatív Energia)
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) sürgősen elkezdi a szúnyogirtást az árvíz sújtotta észak-magyarországi területeken, illetve az azzal kapcsolatos engedélyek kiadását országszerte - tájékoztatta a szolgálat szombaton közleményben az MTI-t.
jún. 12
19:44
Tarlóssal szelídítené meg Budapestet a Fidesz? (Alternatív Energia)
Információink szerint véglegesen eldőlt, hogy Tarlós István lesz a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, mindez már csak a bejelentésre vár. Úgy tudjuk, ezt maga Orbán Viktor miniszterelnök a közeljövőben megteszi. Tarlós István korábban azt ígérte, hogy ha megválasztják, akkor szinte mindent megváltoztat.
jún. 12
20:00
Egy tized híján megdőlt a melegrekord + videó (ATV)
A strandokon valószínűleg látogatórekord született, de a kórházaknak nem nőtt ugrásszerűen a betegforgalmuk.
jún. 12
20:02
Segítséget kér Kirgizisztán: legalább 50-en meghaltak a zavargásban + videó (ATV)
Oroszország csak segélyt küld.
jún. 12
20:06
Elkezdi a szúnyogirtást az ÁNTSZ (Infostart)
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) sürgősen elkezdi a szúnyogirtást az árvíz sújtotta észak-magyarországi területeken, illetve az azzal kapcsolatos engedélyek kiadását országszerte. Az ár- és belvízzel sújtott településeken és a megáradt folyók mentén végzett irtás költségeit a kormány fedezi.
jún. 12
20:36
Hivatalosan is megünnepelték II. Erzsébet születésnapját (ATV)
Az angol királynő 84 éves idén.
jún. 12
20:54
Több százmilliós kár a pécsi tűzvészben + videó (ATV)
Teljesen leégett egy raktár.
jún. 12
21:18
Már a nyáron megnyithatják a bezárt kispostákat és vasútvonalakat - a nap hírei (Infostart)
Már az idén nyáron megnyitná a kormány a bezárt kispostákat és a megszüntetett vasúti mellékvonalakat. Az országgyűlés elnöke szerint hangsúlyos helyet kapott a diszkrimináció megszüntetése a kormányprogramban. Már csak 4 megyében van érvényben veszélyhelyzet az áradások miatt. A nap legfontosabb hírei.
jún. 12
22:42
Hatalmas potyagóllal botlott Anglia (ATV)
Anglia – USA 1-1. ÖSSZEFOGLALÓ

2010. június 13. vasárnap

jún. 13
5:18
Esküvőre készülnek? Balesete miatt meggondolta magát a magyar műsorvezető (ATV)
Az igazi bajban is kitartott mellette élettársa.
jún. 13
5:36
Bajban Szikszó! Nincs ivóvíz, újabb áradások jöhetnek + videó (ATV)
Egy energiaital gyártó segít a lakosságnak.
jún. 13
8:18
Kikkel drogozott Stohl? Újságírókat hallgat ki a rendőrség (ATV)
Keresik az informátorokat.
jún. 13
8:24
Hétfőn is alkotmányt módosíthat az Országgyűlés (Infostart)
Ismét hatósági ára lenne a lakossági és a kisfogyasztói energiának, ha az Országgyűlés hétfőn, jövő heti kétnapos ülésének első napján elfogadja az erről szóló törvényjavaslatot. A parlament dönthet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tisztségviselőit jelölő bizottságról és az alkotmányban rögzíthetik, hogy az alkotmánybírákat nyolc tagú bizottság jelöli.
jún. 13
8:36
Havi 5 milliót kért a politikus, nyomoz a rendőrség (ATV)
A Főkert-ügyben került látótérbe.
jún. 13
8:38
Fico pártja nyert, de nem tud kormányt alakítani (ATV)
Női miniszterelnöke lehet Szlovákiának.
jún. 13
8:54
Nem csak a meccsek miatt izgulhatunk (ATV)
Esélylatolgatás Hegyi Iván szakíróval.
jún. 13
9:00
Hétfőtől középszintű szóbeli érettségik (Infostart)
Hétfőtől megkezdődnek a középszintű szóbeli érettségi vizsgák a középiskolákban.
jún. 13
9:12
Fának csapódott az autó, meghalt a fiatal férfi (ATV)
Hajnalban történt a baleset.
jún. 13
9:14
Titkos felvétel: homoszexuális papot leplezett le egy olasz csatorna (ATV)
Kezdeményezték a felfüggesztését.
jún. 13
9:48
Hétfőn áll bíróság elé a volt ügyész (Alternatív Energia)
Megkezdődik a vesztegetéssel vádolt egykori ügyész, ügyészségi szóvivő Varga Gergely büntetőpere a Fővárosi Bíróságon (FB) hétfőn.
jún. 13
9:48
Teljesen eltűnt a nyilvánosság elől az RTL Klub sztárja (ATV)
Tánciskolát nyitott.
jún. 13
10:06
Droglabor Szarvason (Alternatív Energia)
Országosan is egyedülállónak számító szintetikus droglabor nyomára bukkantak a miskolci nyomozók a Békés megyei Szarvason.
jún. 13
10:06
Kender a hátizsákban: droglaborra bukkantak a nyomozók (ATV)
Országosan is egyedülállónak számító szintetikus droglabor nyomára bukkantak a miskolci nyomozók a Békés megyei Szarvason - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.
jún. 13
10:24
Vadász: alkotmányellenes a 98 százalékos adókulcs + videó (ATV)
Ennek ellenére a cél jogosnak tűnik.
jún. 13
11:42
Keddre vagy szerdára várják a Hármas-Körös tetőzését Szarvasnál (Infostart)
Keddre vagy szerdára várják a Hármas-Körös tetőzését Szarvasnál - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
jún. 13
11:44
Kormányzati falu lesz Komlóskából? (Infostart)
Kormányzati falu kialakításának ötletével rukkolt elő a zempléni Komlóska: erre a célra a 90 újonnan kialakítandó telek közül 16 egyforma, nagy alapterületű telket különítettek el a kormányzati döntéshozó szerveknek a legszebb fekvésű területen - közölte Köteles László, a település független polgármestere.
jún. 13
12:12
8 milliárd is kieshet a költségvetésből a szeszfőzés legalizálása miatt + videó (ATV)
Akkor lesz elfogadható az intézkedés, ha olyan szigorú lesz, mint az osztrák.
jún. 13
12:14
Titokban házasodott meg a Tv2 műsorvezetője (ATV)
Nem kapkodta el a nősülést.
jún. 13
12:30
Szlovákia: lemond az MKP elnöksége (ATV)
Kiestek a parlamentből.

Keresés