A Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben kilenc gyanúsított előzetes letartóztatását hosszabbította meg a Pécsi Városi Bíróság.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. az idén 1 százalékos, 2011-2012-ben évi 3 százalékos gazdasági növekedést vár, miközben az intézet szerint az infláció 2010 közepétől mérséklődik, s 2012-re 3 százalék alá csökkenhet - mondta Vértes András, a GKI elnöke, aki szerint Magyarország 2014-ben bevezethetné az eurót, az ország 2013 végére az összes szükséges maastrichti feltételt teljesítheti.
A tisztán elektromos meghajtású iOn kapta meg a Környezetbarát Autó Nagydíj 2010 (Grand Prix Auto Environnement 2010) címet. A MAAF Assurances által hatodik alkalommal megszervezett szavazáson az újságírókból álló zsűri a díj odaítélésével a környezetvédelmi szempontból kiemelkedő autókat és műszaki megoldásokat jutalmazza.
Július elején egy különleges meglepetés várja az autósport szerelmeseit. Kiss Pál Tamás, aki 19 ponttal vezeti a brit Formula Renault 2.0 bajnokságot, július 3-án és 4-én a World Series by Renault (WSR) családi autóversenyhétvégéjén kápráztatja el a Hungaroringre látogató nézőközönséget.
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága támogatta Hatala József országos rendőrfőkapitánynak történő kinevezését kedden. A bizottság 14 igen, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodás mellett döntött a jelölt alkalmasságáról.
Mégsem voksolt tegnap a Ház a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról, valamint a sajtószabadságról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy még a július 19-ig tartó rendkívüli ülésszak alatt ne döntenének a Közszolgálati Közalapítvány felállításáról. Elfogadták viszont azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a jövőben megvonhatják a családi pótlék egy részét azoktól a…
Hivatalosan ma kezdődik meg a Hybrid Synergy Drive (HSD) technológiával szerelt új Auris gyártása; ez az első, Európában készülő „full hybrid” jármű. Az új Auris HSD modellt a Derbyshire-ben, Burnastonban működő Toyota-üzem gyártja majd, hozzájárulva ezzel a vállalat teljes évi 30 ezer darabról szóló értékesítési tervének megvalósulásához. A jármű Európa 32 országában lesz kapható fokozatos…
A GKI Gazdaságkutató Zrt. az idén 1 százalékos, 2011-2012-ben évi 3 százalékos gazdasági növekedést vár, miközben az intézet szerint az infláció 2010 közepétől mérséklődik, s 2012-re 3 százalék alá csökkenhet - mondta Vértes András, a GKI elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Bár előző hétvégén megnyitották a Margitsziget árvíz miatt lezárt részét, a Főkert Nonprofit Zrt. szerint továbbra is balesetveszélyes a fák alatt sétálni. A társaság ügyfélszolgálati vezetője az InfoRádiónak elmondta, jelenleg feliratok figyelmeztetnek arra, hogy szeles, viharos időben akár ki is dőlhetnek a fák.
Leghamarabb fél év múlva kezdődhet újra a Kulcsár-ügy elsőfokú büntetőpere a Fővárosi Bíróságon (FB), de ha az ügyészség módosítja a vádat, akkor az újabb kiadatási eljárás, illetve szakértői vélemények miatt akár egy évet is késhet a per megkezdése - tudatta Frech Ágnes, az FB kollégiumvezetője.
Schmitt Pál a Magyar Köztársaság újdonsült elnöke, hivatalát augusztus ötödikén foglalja el. Ma megtudtuk, hogy a Nemzeti Együttműködés keretében, mindenki javára fog dolgozni, pártsemlegesen. A mosolygós Magyarországgal a zsebében távozik Balogh András.
Megkezdték a szavazatok leadását a képviselők az államfőválasztáson, az Országgyűlésben. A szavazás előtt mindkét hivatalos jelölt - Balogh András és Schmitt Pál - vázolta programját.
A Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciójának tagjai az államfőválasztáson nem vették fel a szavazólapot, mert a párt sem Balogh András, sem pedig Schmitt Pál köztársaságielnök-jelöltet nem tartja megfelelőnek a pozícióra - mondta Schiffer András, a párt frakcióvezetője kedden újságíróknak.
Ma választ köztársasági elnököt az Országgyűlés. A kétharmados parlamenti többséggel bíró Fidesz-KDNP várhatóan már az első szavazási fordulóban megválasztja Orbán Viktor miniszterelnök jelöltjét, Schmitt Pált, aki akár már ma le is teheti hivatali esküjét.
Lehet jó államfő a pártpolitikus, sem nyugat-, sem közép-európai modell vagy elvárás nincs az államfő pártsemlegességére vonatkozóan - áll a Nézőpont Intézet legújabb, kedden az MTI-hez eljuttatott kutatásában.
A Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciójának tagjai az államfőválasztáson nem vették fel a szavazólapot, mert a párt sem Balogh András, sem pedig Schmitt Pál köztársaságielnök-jelöltet nem tartja megfelelőnek a pozícióra - mondta Schiffer András, a párt frakcióvezetője kedden újságíróknak.
Schmitt Pál szerint a köztársasági elnöknek minden pártból a legjobbat kell kihoznia annak érdekében, hogy választóik megbízását teljesítve hozzájárulhassanak a közjó megvalósulásához. A Fidesz-KDNP 68 éves köztársaságielnök-jelöltje parlamenti bemutatkozó beszédében csapatemberként jellemezte magát és hangsúlyozta, elnökként - a pártsemlegesség jegyében - nem lehet majd tekintettel arra, hogy…
Balogh András pártatlan elnök kíván lenni, aki fő feladatának az ország és a nemzet egészének szolgálatát, a közös nemzeti érdekek következetes képviseletét, az alkotmányos rend tiszteletben tartását, illetve védelmét tekinti.
Schmitt Pál szerint a köztársasági elnöknek minden pártból a legjobbat kell kihoznia annak érdekében, hogy választóik megbízását teljesítve hozzájárulhassanak a közjó megvalósulásához.
Nem mulasztott a bíróság Mesterházy Ernő szabadlábra helyezése ügyében - reagált a Fővárosi Bíróság kollégiumvezetője kedden közleményben arra a sajtóhírre, amely szerint a BKV-ügyben az ügyészséget meglepte az előzetes letartóztatás megszüntetése, amelyről "mind a mai napig nem is kaptak hivatalos értesítést".
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága támogatta Hatala József országos rendőrfőkapitánnyá történő kinevezését kedden. A bizottság 14 igen, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodás mellett döntött a jelölt alkalmasságáról.
A volt köztársasági elnök szerepére készül Sólyom László. Az államfő mandátuma augusztus 5-én jár le, az Országgyűlés viszont már ma megválasztja Schmitt Pált utódjának.
Az Országgyűlés kedden Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét 263 igen szavazattal megválasztotta Magyarország rendszerváltozás utáni 4. államfőjének. Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása Magyarország államfőiről 1919 óta.
Nem mindenki gondolja úgy, hogy Schmitt Pál lenne a legalkalmasabb államfő. A Kossuth téren a parlamenti szünet idején egy közösségi portálon szerveződött csoport mintegy húsz képviselője egy molinót feszített ki, amelyen a "Schmitt's no good" angol nyelvű felirat volt látható.
Orbán Viktor kedd délelőtt megbeszélést folytatott Szász Károllyal a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jövőjéről, jövőbeni szerepéről - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden újságírókkal az Országházban. Szász Károly 2000 és 2004 között már vezette a felügyeletet.
Kommandósok csaptak le uzsorásokra kedd hajnalban a Heves megyei Tarnabodon - jelentette be az Egri Nyomozó Ügyészség vezetője sajtótájékoztatón Egerben.
A hivatali apparátus fegyelmezetten végzi a munkáját, a várost irányító testület pedig minden rá kirótt feladatot maradéktalanul ellát - közölte keddi sajtótájékoztatóján Karádi Ferenc, a Fidesz-frakció szóvivője, aki ezzel Marton István polgármester aznapi kijelentését kívánta cáfolni.
Tovább romlott tavaly a magyar demokrácia helyzete a Freedom House szerint; a független amerikai kutatóintézet ismét rontotta némileg Magyarország osztályzatát.
Az állampolgársági törvény alkalmazása során Magyarország különösen nagy gondot fordít majd arra, hogy az állampolgárság megadása ne tömegesen, automatikusan, hanem egyéni eljárások keretében történjen, betartva az alapvető nemzetközi jogi elveket, szabályokat - mondta kedden Bukarestben Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Teodor Baconschinak.
Az emberek többsége lemondana az augusztus 20-i tűzijátékról, hogy az arra szánt pénzt megkaphassák az árvízkárosultak - derült ki a Medián felméréséből.
Az Orbán-kormány 29 pontjának egyike a bankokra, biztosítókra, illetve a pénzügyi lízingcégekre kivetendő bankadóról határoz. Ebből az idén 200 milliárd forintot várnak a normál társasági adón felül. Bár kezdetben még arról szóltak a hírek, hogy a szektor szereplőinek három évig kellene fizetnie a sarcot, a közelmúltban bejelentették: csupán két évig sújtanák őket. A várható következményekről…
Kedd éjfélig kell nyilatkoznia a nem parlamenti képviselő minisztereknek vagyoni helyzetükről; kedd délután fél ötig a négy érintett miniszterből egyedül Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vagyonnyilatkozata került fel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapjára.
Szigorú fellépésre számíthatnak a szabálytalankodó autósok a Margitszigeten, ugyanis elrendelték a szabálytalanul parkoló járművek és a mozgáskorlátozottnak kiadott igazolványok fokozott ellenőrzését - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája kedden.