2010. június 30. szerda

jún. 30
9:51
Az LMP mintegy 192 millió forintot költött kampányra (Infostart)
A Lehet Más a Politika (LMP) összesen 191,9 millió forintot költött az idei képviselő-választásra, ezzel betartotta a kampányra fordítható pénzeszközökre vonatkozó törvényi előírásokat - derült ki a pártnak a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent beszámolójából.
jún. 30
9:51
Tízezer embert telepítettek ki Romániában az árvíz miatt (ATV)
Közben újabb árhullámra figyelmeztetnek.
jún. 30
10:09
Szalai Annamária: Jövőre lép hatályba a médiatörvény (Infostart)
Ősszel szavaznak róla, és jövőre lép hatályba a részletszabályokat tartalmazó médiatörvény - mondta Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában szerdán.
jún. 30
10:09
Jövőre lép hatályba a médiatörvény (Alternatív Energia)
Ősszel szavaznak róla, és jövőre lép hatályba a részletszabályokat tartalmazó médiatörvény - mondta Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában szerdán.
jún. 30
10:27
Félmillió forintba kerül egy tyúktolvaj (ATV)
Harangozó Tamás a készenléti rendőrségről, a börtönvilágról, a szervezeti érdekekről és a kormány közbiztonság-politikájáról.
jún. 30
10:29
Volt politikushoz ment feleségül a magyar színésznő (ATV)
Nem volt hagyományos a lagzi.
jún. 30
10:31
Fehérbőrű statisztákat bérelnek a kínai cégek (ATV)
Ezzel lendítik fel az üzletmenetet.
jún. 30
10:45
Pintér Sándornak jól megy: fizetése mellett nyugdíjat is kap (Alternatív Energia)
A kedd éjféli határidőig Pintér Sándor belügyminiszter és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter vagyonnyilatkozata vált nyilvánossá a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján.
jún. 30
10:45
6,5-es erősségű földrengés Mexikóban (ATV)
A rengést Mexikóvárosban is érezni lehetett.
jún. 30
10:47
Rendőrségi változások: holnap minden kiderül (Alternatív Energia)
Információink szerint holnap 8 órára hívta össze Pintér Sándor belügyminiszter azt a rendőrségi állománygyűlést, amelyen bejelentik Bencze József országos rendőrfőkapitány menesztését. Az már a hét elején kiderült, hogy utódja Hatala József lesz. A gyűlésen további megyei főkapitánycserék is várhatók.
jún. 30
10:47
Fejszével fenyegették a vuvuzela fújókat (ATV)
Jobb megoldásnak tűnik a füldugó.
jún. 30
11:03
Leváltják a katasztrófavédelmi főigazgatót (Infostart)
Leváltják az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetőjét.A tűzoltóság és a polgári védelem szakmai felügyeletét ellátó szervezet új vezetője július elsejétől Bakondi György lesz, aki a 2000-es évek elején már irányította a szervezetet.
jún. 30
11:03
Leváltják a katasztrófavédelmi főigazgatót (Alternatív Energia)
Leváltják az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetőjét - erősítette meg az MTI értesülését szerdán több, név nélkül nyilatkozó forrás; a tűzoltóság és a polgári védelem szakmai felügyeletét ellátó szervezet új vezetője július elsejétől Bakondi György lesz, aki a 2000-es évek elején már irányította a szervezetet.
jún. 30
11:21
Kezdődik a nyári kamionstop (Alternatív Energia)
Július elsején életbe lép a nyári kamionstop, így már ezen a hétvégén szombat délután 15 órától vasárnap estig a 7,5 tonnánál nehezebb járművek nem közlekedhetnek a közutakon. A korlátozással a szakma is egyetért, hiszen, mint mondták: konszenzussal született jogszabályról van szó.
jún. 30
11:21
"Ez a találkozó véletlenül sem lesz a futball szimbóluma" (ATV)
Az ATV helyszíni tudósítója Hegyi Iván, a Népszabadság főmunkatársa.
jún. 30
11:39
Az Alsó-Tisza vidéken másodfokú a készültség (Infostart)
Másodfokúra csökkentették az árvízvédelmi készültséget szerda reggel az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság egész területén - közölte az igazgatóság szóvivője.
jún. 30
11:39
Öt ingatlan, két autó - Martonyi János is nyilatkozott vagyonáról (Alternatív Energia)
Szerda reggelre már Martonyi János vagyonnyilatkozata is elérhetővé vált a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján. A külügyminiszternek több ingatlana, és százmillió forintot meghaladó befektetése van.
jún. 30
11:39
Szalai: a kritikusok rosszul olvassák a médiatörvény tervezetét + videó (ATV)
Csak a pazarlást akarják megszüntetni.
jún. 30
11:41
Új állatvédelmi előírások csütörtöktől (Infostart)
Csütörtöktől nem lehet halat, vagy hüllőt gömbakváriumban tartani, köralapú kalitkában pedig madarat, vagy más állatot, a társállatként tartott kutyák számára legalább 10 négyzetméteres területet kell biztosítani, illetve négy méternél rövidebb eszközzel nem lehet tartósan kikötni az állatot; többek között e szabályokat is tartalmazza a július 1-jén hatályba lépő "A kedvtelésből tartott állatok…
jún. 30
11:41
Szitává lőttek egy polgármestert Ukrajnában (ATV)
Nem hajolt meg bizonyos üzleti körök akarata előtt.
jún. 30
11:43
Vanessa Redgrave a Broadway-n (ATV)
A Miss Daisy sofőrjét mutatják be.
jún. 30
11:57
MSZP-s javaslat az ajánlószelvényekről (Infostart)
Molnár Zsolt (MSZP) a választási eljárásról szóló törvény módosítását kezdeményezte annak érdekében, hogy az ajánlószelvények ne üresen, hanem a választó személyi adatait tartalmazva kerüljenek a postaládákba.
jún. 30
11:57
Médiacsomag - Hiányzik a szakszerűség (Alternatív Energia)
A Nemzeti Média Kerekasztal (NMK) bejelentette közreműködési szándékát a médiacsomagról szóló egyeztetéseken, valamint újabb indítványokat készül eljuttatni az illetékesekhez.
jún. 30
11:59
Melegfesztivál tizenötödször (Alternatív Energia)
Tizenötödik alkalommal rendezik meg a fővárosban a Budapest Pride elnevezésű melegfesztivált július 4-től egy héten át. Az elmúlt két évben szélsőségesek által megzavart meleg méltóság menete jövő szombaton lesz az Andrássy úton.
jún. 30
12:15
Legfontosabb dolgunk újra belökni a politikai ingát (Alternatív Energia)
Merre? Tovább! - adta ki a jelszót a közelmúltban közzétett röpiratában Molnár Csaba. A volt kancelláriaminiszter a "baloldali progresszió újratöltve" alcímet viselő írásában az MSZP által elkövetett hibákat és a lehetséges megoldásokat veszi sorra - a balodal küzdelmei mellett.
jún. 30
12:15
A katasztrófavédelem vezetője is távozik (ATV)
Bakondi György esélyes a posztra.
jún. 30
12:17
Óriási harc kezdődött a vb sztárjaiért (ATV)
Sorban állnak a nagy klubok a tehetségekért, a Barcelona volt a legélelmesebb.
jún. 30
12:33
Vérszívók inváziója országszerte (Alternatív Energia)
A rendkívüli időjárás okozta szokatlan méretűvé dagadt szúnyoginváziót csak nehezen lehet megfékezni. A vérszívók kiméletlenek, különösen az árvíztől szenvedő északi megyénkben, ahol az ÁNTSZ már két héttel ezelőtt engedélyezte az állam által finanszírozott szúnyogmentesítést, amit a napokban meg fognak ismételni. Várható, hogy a második "irtást" egyebek között a Balaton, a Dunakanyar, a Tisza-tó,…
jún. 30
12:33
Nem Kádár és nem kötelező – médiatörvény újratöltve + videó (ATV)
L. Simon László a jogszabálytervezet körüli félreértésekről.
jún. 30
12:35
Látványos jelzés Kövértől: nem ért egyet Orbán jelölésével (Alternatív Energia)
Bár a Fidesz-frakció hiánytalanul megszavazta Schmitt Pált köztársasági elnöknek, Kövér László különvéleményét jelezve távol maradt a választás eredményének kihirdetése utáni ülésről.
jún. 30
12:51
Republikon Intézet: a Fidesz lehet az új önkormányzati választási rendszer nyertese (Infostart)
A Republikon Intézet elemzése szerint a Fideszt előnyösebb, a kisebb pártokat és jelölőszervezeteket hátrányosabb helyzetbe hozza az új önkormányzati választási rendszer.
jún. 30
12:51
Teljes letarolásra készül a Fidesz? (Alternatív Energia)
A Republikon Intézet elemzése szerint a Fideszt előnyösebb, a kisebb pártokat és jelölőszervezeteket hátrányosabb helyzetbe hozza az új önkormányzati választási rendszer - olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott elemzésben.
jún. 30
12:51
Hosszú évek után visszatér a képernyőre az RTL sztárja (ATV)
Az utóbbi időben gyereket nevelt.
jún. 30
12:53
Kész az új kormánytagok vagyonnyilatkozata (Infostart)
Lakóházakat, nyaralókat, szántókat, kerteket, befektetési jegyeket, és részvényeket birtokolnak a miniszterek - derül ki a kedd éjféli határidőig közzétett vagyonnyilatkozatokból. A tárcavezetők közül van, akinek csak egy Wartburgja van, egy másik miniszter pedig hatezer kötetes könyvtárral rendelkezik.
jún. 30
12:53
A szocialisták félnek Schmittől + videó (ATV)
Attól tartanak, hogy pártkatona lesz.
jún. 30
13:27
A Fidesz megfelelő mozgásteret akar a gazdaságpolitikának (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés szerdán megkezdte a fideszes Rogán Antal, Ékes József és a KDNP-s Latorcai János által beterjesztett, az államháztartásról szóló törvény módosítását kezdeményező javaslat részletes vitáját. A törvényjavaslat alapján az Országgyűlésnek az eredeti költségvetés kiadási főösszegének csak több mint öt százalékos eltérése után kellene pótköltségvetést készítenie.
jún. 30
14:03
Megszűnt az árvízvédelmi készültség a Berettyón (Infostart)
Megszüntették az árvízvédelmi készültséget szerdán a Berettyón, a Hármas-Körös mellékfolyói pedig folyamatosan apadnak, mert a vízgyűjtőkön nem hullott csapadék - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Körkövizig).
jún. 30
14:03
MSZP: összevissza beszélnek a Fidesz gazdaságpolitikusai (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesz vezető gazdaságpolitikusai változatlanul összevissza beszélnek, ellentmondásos állításokat tettek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által nyújtott hitellel kapcsolatban.
jún. 30
14:03
A történelmi csúcs után ma erősödött a forint (ATV)
285 fonrint volt koradélután az euró.
jún. 30
14:05
Lemondott polgármesteri tisztségéről az államtitkárrá kinevezett Tállai András (Infostart)
A Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárává kinevezett Tállai András a jogszabályi előírásoknak megfelelően lemondott a Borsod megyei Mezőkövesd polgármesteri tisztségéről - tájékoztatta a helyi önkormányzat szóvivője a képviselő-testület szerdai ülése után.
jún. 30
14:21
Elmérgesedett a viszony Mel Gibson és volt barátnője között (ATV)
Eddigi ügyeiket igyekeztek titokban intézni.
jún. 30
14:39
Viperát sodort az árvíz Tolcsvára (ATV)
A mérges kígyó megmart egy idős asszonyt.
jún. 30
14:57
Vágó: gondolkodás nélkül fogják megszavazni a költségvetést + videó (ATV)
Az LMP vérlázítónak tartja az államháztartási törvény módosítására benyújtott fideszes javaslatot.
jún. 30
15:15
Szankcionálná az LMP a késedelmes vagyonnyilatkozatot (Alternatív Energia)
Törvénymódosítást kezdeményez a Lehet Más a Politika (LMP), hogy a miniszterek és államtitkárok addig ne gyakorolhassák vezetői jogaikat és ne vehessék fel illetményüket, amíg vagyonnyilatkozatukat nem nyújtották be - közölte Karácsony Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese szerdán.
jún. 30
15:15
Újabb híres színész követett el öngyilkosságot: 33 éves volt (ATV)
Sem adósságai, sem egészségügyi problémái nem voltak.
jún. 30
15:51
Meglepte a madámot, hogy őrizetbe vették (Alternatív Energia)
Több bordélyházat üzemeltetett egy ukrán nő és magyar élettársa Körmenden, illetve Zalaegerszegen, a rendőrség kerítés bűncselekményének alapos gyanújával őrizetbe vette őket - közölte Tóth János alezredes, a körmendi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője szerdán sajtótájékoztatón.
jún. 30
15:51
Kiderült: összeesküvést szőttek a dél-afrikaiak ellen (ATV)
Dél-Afrikából jelenti az ATV tudósítója, Hegyi Iván, a Népszabadság főmunkatársa. A szerdai nap szenzációja, hogy kiderült: nem véletlenül jutott be az angol öltözőbe a csapat egyik fanatikusa.
jún. 30
15:53
Türelmi időt kapott a parlagfűirtás (Alternatív Energia)
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter elrendelte, hogy a parlagfű-mentesítés ellenőrzésekor a hivatalok elsősorban a műveletlen területekre összpontosítsanak és gyakoroljanak türelmet azokkal a gazdálkodókkal szemben, akik az árvíz, illetve a belvíz miatt nem tudták lekaszálni a parlagfüvet - erről Czerván György agrárgazdasági államtitkár beszélt szerdán újságírók előtt Budapesten.
jún. 30
16:09
Utcákra menekültek: 6,2-es rengés Mexikóban (ATV)
Hajnali fél három körül történt a rezgés.
jún. 30
16:27
Alkotmánybíróságra mennek a szakszervezetek (ATV)
A köztisztiselői törvény teljes megsemmisítését kérik

Keresés