Szerdán érkezik Bukarestbe egy IMF-delegáció, amely az elkövetkező két hétben azt fogja vizsgálni, hogy a román kormány betartotta-e a szerződés megkötéseit. A látogatás éppen az egyik legsúlyosabb politikai krízis idejére esik, amit eddig a konzervatív miniszterelnöknek, Emil Bocnak ki kellett állnia. Már lassan két hete szinte naponta tüntetnek a kormány megszorítási programja ellen.
Kedden az eurázsiai országban különféle, egymásnak ellentmondó jelentések láttak napvilágot egy zsidó iskola és Izrael azerbajdzsáni nagykövete ellen szőtt iráni támogatású összeesküvésekről – írja a Jerusalem Post.
Határozott időtartamú szabadságvesztés kiszabását indítványozta a védő perbeszédében Gere Ákosra, a 2009 novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjára a Pécsi Törvényszéken szerdán, megjegyezve, hogy ennek mértékét a bíróságra bízza.
Házkutatást tartott a rendőrség a BKV székházában hétfő este - értesült az Index hírportál. Információik szerint a nyomozók elsősorban Kocsis István volt vezérigazgató, Olti György volt vezérigazgató-helyettes és két további volt BKV-s vezető anyagaira voltak kíváncsiak. A BKV tájékoztatása szerint hat szerződéssel kapcsolatban kértek be információkat. Tarlós István főpolgármester szerint az előző…
Orbán Viktor szinte mindenben meghátrált Brüsszelben, de folytatta a kettős beszédet, és az EU magyarországi védelmezőjének állította be magát, akinek egyre nehezebb megfékeznie az unió ellenes magyar tömegeket, bár ő mindent megtesz, amit lehet. A nyilvánosság előtt csak Martin Schulz az Európai Parlament elnöke próbálta meg leleplezni a kormányfőt, aki arra figyelmeztette, akármit mond…
A MEASZ tüntetést szervez február 1-re az Új Színház elé, a szélsőjobb azonban ellentüntetésre készül, úgy tűnik, hogy a Hatvannégy Vármegye Mozgalom és a két gárdista szervezet is csatlakozik, sőt a Tyirityán Zsolt vezette Betyársereg is.
Hazahozták az olasz óceánjáró balesetében meghalt Fehér Sándor holttestét; a koporsót szállító, Milánóból érkezett menetrend szerinti Malév-járat szerdán, háromnegyed 12-kor landolt a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.
Amerikai kommandósok szerdára virradóra Szomáliában kiszabadítottak kalózok fogságából egy amerikai és egy dán segélymunkást, akiket még októberben ejtettek foglyul az emberrablók.
Megkapta ügyészségi idézését a korábbi szocialista honvédelmi miniszter; Juhász Ferencet február 7-én fogja a vádhatóság gyanúsítottként kihallgatni - írta a nol.hu szerdán.
Összesen 201 milliárd 750 millió forint illeti a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat együttesen, amelyet 47:53 százalék arányban osztanak meg. A forrásmegosztásról szerdán 18 igen, 3 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Minden, a környezetbe jutott szennyező anyag visszakerült az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakóhelyekre, a kivitelezők befejezték a vörösiszap-katasztrófában elöntött külterületek környezetvédelmi kármentesítését - jelentették be a kivitelezők és a külterületek mentesítésének felügyeletével megbízott szakértő szerdán Devecserben.
Orbán Viktor szerint a José Manuel Barrosoval folytatott keddi tárgyalása eredményeképpen „bármikor” megkezdődhetnek a tárgyalások hazánk és az IMF valamint az Európai Unió között. Az EB elnökének szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből ennél árnyaltabb kép rajzolódik ki.
Egyetlen előadás sem marad műsoron az Új Színház jelenlegi repertoárdarabjai közül márciusban, holott hét darabot is játszhatnának - mondta Márta István, a színház leköszönő igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen beszámolt arról is, hogy a társulat tagjai és a munkatársak közül már többen úgy döntöttek, nem maradnak.
A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a tagi kölcsön a főváros likvid tartalékából származik, ez arra elég, hogy a január végén esedékes hiteltörlesztését ki tudja fizetni a BKV, ehhez sehonnan nem kell elvonni.
A Hyundai Holding Hungary Kft. Európában az elsők között vezeti be a magyar piacon alapvetően újszerű, előremutató ügyfélkapcsolati programját, a MyHyundai szolgáltatást, amely átgondolt, minden érintett számára valós, mindennapi előnyöket hordozó lehetőségekkel gazdagítja a tulajdonos és az autó közötti kapcsolatot.
Sajtókörökben terjedő hírek szerint a 95,3 MHz-es frekvenciát elnyerő Autórádió Kft. vezetése fontolgatja a cég értékesítését: kétszázmillióért eladnák azt – és ezzel a megnyert 95,3 MHz-et. Úgy tudjuk: az Autórádió mögött a korábban jelentős adósságot fölhalmozott Roxy Rádió áll. Ezt látszik igazolni, hogy értesüléseink szerint az Autórádió többségi tulajdonosa és egyben egyik ügyvezető…
Nem az ország pénzügyi helyzete miatt, hanem sokkal inkább egy hatalmi logika alapján történik az oktatás átalakítása a volt oktatási miniszter szerint.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idén 0,3 százalékos, 2013-ban 1,5 százalékos magyar gazdasági növekedésre számít - közölte szerdán közzétett, négyes cikkely szerinti éves országjelentésében a washingtoni székhelyű szervezet. Az IMF az országjelentéshez kapcsolódó, szerdán közzétett igazgatótanácsi értékelésében hangsúlyozta: bizalomerősítő magyar gazdaságpolitikát és a kiigazítási folyamat…
Fájdalomcsillapításhoz értő szakorvosok képzésére, tüneti kezeléssel foglalkozó kórházi osztályokra, a hospice hálózat fejlesztésére és a társadalom halálképének megváltozására lenne szükség ahhoz, hogy a haldokló rákbetegek megfelelő ellátásban részesüljenek Magyarországon - hangzott el Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter sajtótájékoztatóján, amelyen annak az ad hoc bizottságnak a…
Autóbalesetben halt meg a szaúd-arábiai nők vezetési jogáért indított mozgalom egyik aktivistája - írta internetes oldalán a Sky News hírcsatorna szerdán.
Fontolgatja a 95,3 MHz-es frekvenciát elnyerő Autórádió Kft. vezetése, hogy értékesíti a nyertes céget - értesült az ATV.hu. A lap úgy tudja kétszázmillióért eladnák azt - és ezzel a megnyert 95,3 MHz-et. Az Autórádió mögött a korábban jelentős adósságot fölhalmozott Roxy Rádió áll, legalábbis ezt mutatja, hogy az Autórádió többségi tulajdonosa és egyben egyik ügyvezető igazgatója, Tamás Hajnalka…
Bár a Fehér Ház tagadta, mindenki számára egyértelmű volt, hogy Obama évértékelő beszéde egyben az elnökválasztási kampány kezdetét is jelenti – mondta el az ATV Start-ban Kerék-Bárczy Szabolcs volt los angelesi konzul.
Az illetékes albizottság szerdai ülésén megvitatta és pontosításokkal elfogadta a 2002-2010. közötti lakossági devizaeladósodás okait, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló összefoglaló jelentéstervezetet, és döntött annak az Alkotmányügyi bizottsághoz történő benyújtásáról. Az albizottság jóváhagyott több, a kormány számára megfogalmazott javaslatot is.
Négy újabb személy került a német hatóságok látókörébe a tavaly novemberben napvilágra került neonáci sorozatgyilkosság ügyében, a legfőbb ügyészség szerdai közleménye szerint az újabb gyanúsítottak robbanószert és lőfegyvert szerezhettek a terroristáknak.
Érvénytelennek nyilvánította a Partiscum XI. Takarékszövetkezet 2010. március 1-jétől 2010. június 4-ig hatályos általános szerződési feltételeit szerdán meghozott elsőfokú ítéletében a Szegedi Törvényszék. Az ítélet hatálya kiterjed a pénzintézet valamennyi olyan ügyfelére, aki a bírósági döntés jogerőre emelkedéséig nem fizette vissza a hitelét.
Csalók próbáltak meg becsapni egy amerikai ügyvédet, azt állítva, hogy két budapesti hozzátartozójuk eltűnt a Costa Concordia luxushajó olaszországi katasztrófája során.
Az év eleje óta a szekszárdi kórházzal együtt hét egészségügyi intézményből jelentettek vírus okozta hányást, hasmenést, a tíz esetből ötben mutatták ki a calicivírust - közölte Visontai Ildikó, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-helyettese szerdán az MTI megkeresésére.
A Tárki Társadalomkutatási Intézet januári felmérése szerint nem változott érdemben a pártok támogatottsága az elmúlt hónapban: továbbra is vezet a Fidesz-KDNP, de minden második megkérdezett nem tudja vagy nem árulja el, hogy kire szavazna. Az MSZP és a Jobbik támogatottsága megegyező mértékű.
A közelmúltban tett ígéretének megfelelően kedden hivatalosan lemondott kongresszusi mandátumáról Gabrielle Giffords amerikai képviselőnő, akit egy évvel ezelőtt egy merénylő fejbelőtt az arizonai Tucsonban.
Hivatalosan is bejelentkezett Szeged szocialista polgármestere az MSZP egyik vezetői posztjára. Botka László az országos választmány elnöki posztjáért száll harcba a tisztújításon - írja a nol.hu.
Az év eleje óta a szekszárdi kórházzal együtt hét egészségügyi intézményből jelentettek vírus okozta hányást, hasmenést, a tíz esetből ötben mutatták ki a calicivírust - közölte Visontai Ildikó, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató-helyettese szerdán.
Schmitt Pál államfő Szabó Bélának, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) dékánhelyettesének adományozta szerdán a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést.
Háromszáz millió forintot oszt szét az egészségügyi államtitkárság háziorvosi praxisvásárlásra és eszközfejlesztésre. Az InfoRádió által megkérdezett háziorvos szerint a támogatást csak egy szűk kör veheti igénybe, és végrehajtási rendeletre is szükség lenne, mert sok kérdés máig megválaszolatlan.
A többi uniós országénál több korlátozó elemet lát a magyar médiaszabályozásban az a magas szintű szakértői munkacsoport, amelyet az Európai Bizottság hozott létre a médiaszabadság és a médiapluralizmus európai helyzetének megvizsgálása céljából. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szóvivője szerint nem megfelelő forrásokból tájékozódik a magyarországi helyzetről az az Európai Bizottság által…
A mostani szünet után valószínűleg folytatódna a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szigorítási ciklusa, ha hosszabb ideig késne az IMF/EU-tárgyalások megkezdése - vélekedtek Orbán Viktor miniszterelnök előző napi brüsszeli tárgyalásait és a széles körben várt újabb jegybanki kamatemelés elmaradását kommentáló szerdai értékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Egy nappal az iszapömlés előtt már jelezték a rendellenességet a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. műszerei a vörösiszap-tározónál, a gátszakadás előtt másfél órával pedig már vészjelzéseket adtak - értesült az MTI Hírcentrum.
A magyar médiából eltűntek a diszkriminációval kapcsolatos beszámolók, az előítéletességet csak a szélsőjobboldallal azonosítják, a szegénység tematikája helyett pedig a bűnözés került a középpontba - ezek a romák médiaképét vizsgáló felmérés lesújtó tapasztalatai. Az eredmények a korábbi kutatásokhoz képest is rosszabb helyzetről árulkodnak, ráadásul egyértelműen kimutatható a politikai elit…
Megkezdődött a 42. davosi Világgazdasági Fórum. A miniszterelnök szerint bármikor megkezdődhetnek a nemzetközi hiteltárgyalások. 9 milliárdos tulajdonosi kölcsönt, illetve további 6 milliárd forint támogatást kap a fővárostól a BKV.