A hazai ralibajnokságban folytatja versenyzői pályafutását Talmácsi Gábor, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztese.
A végtörlesztésnél kedvezőbb megoldást talált a kabinet a közszolgálatban dolgozók "devizahitel-csapdából történő kimentésére" - egyebek mellett erről ír Orbán Viktor kormányfő a közszféra érintett munkavállalóinak szóló újabb levelében.
A külügyi államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány megértette az Európai Bizottság aggodalmait, és az a célja, hogy a jogi eljárás elkerülése érdekében megállapodás szülessen.
A DK elnöke tudja, hogy akciójukkal nem változik meg az ott élők helyzete, azért költöztek be a lakótelepre, hogy megtapasztalják, hogyan élnek az emberek.
A miniszterelnök ezen a héten küldi ki erről szóló levelét, az új típusú árfolyamgát állítólag átlagosan 30 százalékkal alacsonyabb havi törlesztőrészletet fog eredményezni a jelenleginél.
A kormány szerint, ha szükséges, állami segítséggel kell konszolidálni azokat a magyar vállalatokat, amelyek a hazai ellátás biztosításában, a mezőgazdasági termékek felvásárlásában, a foglalkoztatásban játszott szerepük, illetve különleges minőségű termékeik miatt kiemelt fontosságúak, illetve segíteni kell termelői, feldolgozói tulajdonba kerülésüket - áll a vidékfejlesztési miniszter Lázár…
Kiricsi Karola érthetetlennek tartotta a rádió kockázatvállalását, hiszen, mint mondta, a csatorna üzemeltetői tavaly mintegy 120 millió forintot szedtek össze.
Senki nem kényszerítette Obamát arra, hogy kivonja az amerikai katonákat Irakból Danielle Pletka, az American Enterprise Institute politikai elemzője szerint, még a főparancsnok sem javasolta, hogy minden egyes katonát hazahívjanak vagy áttelepítsenek Afganisztánba. Az elnöknek az egyetlen szándéka ezzel a lépéssel az volt, hogy betöltse egy kampány ígéretét, hogy ezzel előnyhöz jusson a közelgő,…
Büntetőeljárás indult az Egyesült Államokban a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy volt ügynöke ellen, akit azzal vádolnak, hogy titkos információkat hozott nyilvánosságra.
Balla Irma, a 2007 húsvétján meggyilkolt debreceni fideszes önkormányzati képviselő egykori barátnőjét hallgatták meg tanúként kedden a Debreceni Törvényszéken; a tárgyaláson a nő az áldozat állítólagos titkos barátjáról is beszélt.
Balla Irma, a 2007 húsvétján meggyilkolt debreceni fideszes önkormányzati képviselő egykori barátnőjét hallgatták meg tanúként kedden a Debreceni Törvényszéken; a tárgyaláson a nő az áldozat állítólagos titkos barátjáról is beszélt.
Romániában a szentmihályfalvi (Kisszebeni járás) általános iskola továbbra sem hajlandó megszüntetni az elkülönített roma osztályokat, és fellebbezett az Eperjesi Járásbíróság döntése ellen. A falu önkormányzata is tiltakozik az ítélet miatt.
Martin Schulz európai parlamenti elnök a sajtó előtt hangsúlyozta a magyar miniszterelnökkel történt kétoldalú találkozó után, hogy nyitott szellemű és gyümölcsöző megbeszélést folytattak.
"Teljes mértékben lezártnak" tekinthető Magyarország és Franciaország között az új alaptörvény kapcsán nyilatkozatok formájában korábban kialakult konfliktus - mondta az MTI-nek Párizsban Martonyi János külügyminiszter francia kollegájával folytatott megbeszélését követően.
Ha a Klubrádió nyolcmillió forinttal többet ajánlott volna, akkor ma az övé lenne a 95.3 MHz-es frekvencia — mondta kedden a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában.
Martin Schulz európai parlamenti elnök a sajtó előtt hangsúlyozta a magyar miniszterelnökkel Brüsszelben történt kétoldalú találkozó után, hogy nyitott szellemű és gyümölcsöző megbeszélést folytattak.
Péntekig kívánják a sztrájkot folytatni az olasz autópályák felhajtóit hétfő óta lezáró fuvarozók, akik járműveikkel Olaszország közel százötven pontján akadályozzák a közlekedést termelési fennakadást és lakossági pánikot okozva.
Az izraeli légierő kedd virradóra több gázai terrorista-bázist támadott, válaszul az Izraelt a közelmúltban ért, rakétákkal és aknavetőkkel végrehajtott merényletekre – közölte a légierő szóvivője.
A kommunizmus kísértete ismét bejárja Bulgáriát: az ortodox egyház 15 vezető papja közül 11-ről bebizonyította egy hivatalosan felkért bizottság, hogy együttműködött a rendszer titkosrendőrségével. Még, ha az ügynek nincs is jogi következménye, miatta kompromittálódik az egyház, amelyhez hagyományosan a lakosság 80 százaléka tartozik.
A forint gyengülése miatt jelentősen drágult az elmúlt egy évben a külföldi egészségügyi ellátás költsége, ami a biztosítókat az utasbiztosítások árának emelésére kényszerítheti. A Netrisk.hu biztosítási portál elemzése szerint ugyanakkor a szolgáltatók egyelőre kivárnak, a síszezon elején még a tavalyi árakon kínálják utasbiztosítási termékeiket.
Orbán Viktor ma Brüsszelben bebizonyíthatja, hogy kész meghátrálni az uniós nyomás előtt, és az életfontosságú 20 milliárdos IMF-hitel érdekében végrehajtja azokat a változtatásokat a vitatott magyar törvényeken, amelyeket az Európai Bizottság nevében tárgyalópartnere, José Manuel Barroso hosszan fog felsorolni.
2010-ben összesen 17 tartalékos katona volt, január elseje óta viszont a jelentkezők száma folyamatosan növekszik. A kitűzött cél, hogy Magyarország 2014-re mintegy 8000-es létszámú tartalékos állománnyal rendelkezzen.
Lezárult a bizonyítási eljárás, és elkezdődött a vádbeszéd a milliárdos ingatlanpanamával és más önkormányzati korrupciós cselekményekkel is vádolt Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő, erzsébetvárosi polgármester és társai ügyében kedden, a Fővárosi Törvényszéken.
Lezárult a bizonyítási eljárás, és elkezdődött a vádbeszéd a milliárdos ingatlanpanamával és más önkormányzati korrupciós cselekményekkel is vádolt Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő, erzsébetvárosi polgármester és társai ügyében kedden, a Fővárosi Törvényszéken.
Kábellopás miatt nem jár a 41-es villamos a vonal külső szakaszán, az esti üzemzárásig a Savoya Park és Kamaraerdő között villamospótló autóbuszok közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A monetáris tanács nem változtatott a 7 százalékos jegybanki alapkamat szintjén kedden. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piaci várakozásokkal ellentétes keddi kamattartó döntését követően átmenetileg nagyot gyengült a forint.
Száz nehéz körülmények között élő lánygyermek és száz édesanya kap ingyen méhnyakrák elleni védőoltást a VI. Európai Méhnyakrák-megelőzési Hét kampányához kapcsolódva.
Megerősítették az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden az Európai Bizottságnak azt az értékelését, hogy Magyarország eddig nem hozott elegendő intézkedést annak érdekében, hogy államháztartási hiányát tartósan az unióban előírt 3 százalékos küszöb alatt tartsa. Matolcsy György Brüsszelben kedden azt ígérte: minden szükséges döntést meghoz a kormány annak érdekében, hogy az…
A nemzetközi sajtó továbbra is a szombati, Orbán Viktort támogató felvonulásról és a Klubrádió melletti tüntetésről cikkezett; kommentárok jelentek meg a magyar kormány és az Európai Unió viszonyáról.
Februártól Akvárium néven működik a Gödör Klubnak eddig otthont adó Erzsébet téri épület - mondta el az MTI-nek kedden Muraközy Péter, a kulturális centrum leendő programszervezője.
Göncz Kinga szocialista európai parlamenti (EP) képviselő szerint Magyarországot "a látszatdemokráciát építő Orbán-kormány áldozatának" tekintik Európában.
Göncz Kinga szocialista európai parlamenti (EP) képviselő szerint Magyarországot "a látszatdemokráciát építő Orbán-kormány áldozatának" tekintik Európában.
Sztankay István színművészt választották meg kedden a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Garas Dezső helyére - közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel.
A kormány gazdaságpolitikai intézkedéseivel foglalkozott a legtöbbet a média decemberben a hírműsorokban, de nagy teret kaptak a bűncselekmények, valamint a kormány és az ellenzék ellentétei is. Ez derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentéséből, amelynek témája a politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban.
A kormány gazdaságpolitikai intézkedéseivel foglalkozott a legtöbbet a média decemberben a hírműsorokban, de nagy teret kaptak a bűncselekmények, valamint a kormány és az ellenzék ellentétei is - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gyorsjelentéséből, amelynek témája a politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban.
Burány Sándor, a szocialista párt országgyűlési képviselője arra figyelmeztette a kormányfőt, hogy nem lehet kettős beszéddel megtéveszteni a külföldi elemzőket és befektetőket, mivel ők a belföldre szánt nyilatkozatokat is olvassák.
A mai nappal közelebb kerülhetünk az IMF-megállapodáshoz, amely ha létrejön, minden eddiginél nagyobb kiadáscsökkentésekre kell számítanunk –vélekedett Pogátsa Zoltán közgazdász az ATV Start című műsorában.