2012. január 31. kedd

jan. 31
7:54
Néhány napon belül megállapodhat Görögország a magánhitelezőivel (ATV)
Vezető európai uniós tisztviselők hétfő esti brüsszeli közlése szerint még a héten megszülethet a megállapodás Görögország és magánhitelezői között, továbbá az Athént segítő új pénzügyi támogatási programról is.
jan. 31
8:09
Jelentős fejlesztésre készül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (Alternatív Energia)
Oktatási és kutatási célokra összesen 223 millió forint értékben hirdetett pályázatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), az unió által támogatott felhívás keretében beszerzendő eszközök a legmodernebb szakmai ismeretek gyakorlati elsajátítását szolgálják, azok üzembe helyezése augusztus végére várható.
jan. 31
8:11
Határon túli magyar falvakba utaznak magyar középsikolások március 15-én (Alternatív Energia)
Magyarországi középiskoláknak írt ki pályázatot a Rákóczi Szövetség, hogy március 15. alkalmából Kárpát-medencei határon túli települések magyar középiskolájához látogathassanak középiskolás csoportok. A jelentkezéseket február 15-ig lehet benyújtani.
jan. 31
8:12
Rogán javasolta, de Tarlós szerint ezt Orbán sem támogatja (ATV)
Semmilyen körülmények között nem támogatja Tarlós István főpolgármester az útdíj bevezetését és biztos abban, hogy ezt a miniszterelnök és a kormány sem teszi. A főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, gyakorlatilag nulla az esélye annak, hogy a matricás, tízezer forintos útdíjat bevezetik Budapesten. Mint mondta, ez elméleti lehetőség volt a tizenkét alternatíva közül, s a…
jan. 31
8:14
Érettségi, több szakma és diploma - 12 évet töltött börtönben a viszkis (ATV)
Szabadlábra került Ambrus Attila, a whiskys néven elhíresült rabló keddre virradóra a sátoraljaújhelyi börtön és fegyházból távozott, a negyvenhat rendbeli rablás, közte számos pénzintézet elleni fegyveres támadás miatt elítélt férfi hajnali három óra előtt néhány perccel hagyta el a fegyintézetet.
jan. 31
8:16
Az EU és Amerika is az ENSZ szíriai beavatkozását sürgeti (ATV)
Arra sürgette hétfőn az Egyesült Nemzeteket az Európai Unió, hogy „tegye meg a szükséges intézkedéseket” a szíriai elnyomás megfékezésének érdekében.
jan. 31
8:18
Két új uniós szerződés született, az angolok és a csehek nem csatlakoztak (ATV)
Orbán Viktor szerint a döntések azt mutatják, az EU-ban gazdaságpolitikai váltás figyelhető meg. Megállapodtak a csúcstalálkozón annak a szerződésnek a részleteiben is, amely növeli a költségvetési fegyelmet a hozzá csatlakozó országokban.
jan. 31
8:27
Korszerűsítik a pannonhalmi és a veszprémvarsányi iskolát (Alternatív Energia)
Korszerűsítik a pannonhalmi általános iskola és az ahhoz tartozó veszprémvarsányi oktatási intézmény épületét 330 millió forintos költségből, európai uniós támogatással.
jan. 31
8:29
Ma kezdődik a csornai strandbaleset pere (Alternatív Energia)
Ma kezdődik a Győri Törvényszéken az a per, amelyben azt kell tisztázni: ki a felelős azért, hogy egy ötéves kisfiú olyan súlyosan megsérült 2009 nyarán a csornai strandon, hogy egy héttel később meghalt.
jan. 31
8:30
293 forinton az euró, 243 a svájci frank (ATV)
Javuló nemzetközi befektetői hangulatban erősödött kedden délelőtt a forint.
jan. 31
9:03
Fővárosi útdíjat vezetnének be (Metropol)
Holnap tárgyalja a kormány azt a nyolc lehetőséget, amelyet a főpolgármester javasolt a miniszterelnöknek ahhoz, hogy a főváros előteremthesse a hiányzó forrást a BKV finanszírozásához.
jan. 31
9:05
Séta a veszprémi pokoli toronyban (Metropol)
A rendszerváltás minden társadalmi problémája ott van a ház történetében. Régen a postás is csak rendőrrel mert bemenni, és még a liftet is ellopták.
jan. 31
9:06
"Nem kísérletezik többet" Elégedett, ha tükörbe néz a színész (ATV)
A 48 éves színész azonban most meggondolta magát.
jan. 31
9:08
Navracsics: vissza fog ütni a magyarokkal szembeni fellépéssorozat (ATV)
Navracsics Tibor szerint a Magyarországgal szemben folytatott fellépéssorozat egy idő után visszaüt annak kezdeményezőire. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt az m1 Az Este című műsorában mondta hétfőn, kitérve arra is: abban bízik, hogy a kormány a lényegi elemeit minden törvénynek meg tudja majd védeni.
jan. 31
9:24
Nem változott a munkanélküliség az elmúlt egy évben (ATV)
A foglalkoztatottak száma 3 millió 851 ezer fő volt 2011 negyedik negyedévében, 1,2 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint elsősorban a férfiak munkaerő-piaci pozíciói javultak, a munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 459 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.
jan. 31
9:26
Al-Kaida tagokkal végzett az Egyesült Államok Jemenben (ATV)
Egyes jelentések szerint 15, mások szerint 11 halálos áldozata van annak a légitámadásnak kedd hajnalban Jemenben, amelyet pilóta nélküli repülőgépről elindított rakétákkal hajtottak végre az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet feltételezett tagjai ellen - közölték helybeliek.
jan. 31
9:36
Mekkora jelenleg a munkanélküliség Magyarországon? (Infostart)
A foglalkoztatottak száma 3 millió 851 ezer fő volt 2011 negyedik negyedévében, 1,2 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint elsősorban a férfiak munkaerő-piaci pozíciói javultak, a munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 459 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.
jan. 31
9:42
Újabb titokra derült fény a német államfő baráti kölcsönével kapcsolatban (ATV)
Christian Wulff német államfő elhallgatta, hogy társ volt egy ügyvédi irodában, amelynek ügyfelei között ott volt az az üzletember, akinek családjától a tavaly év végén botrányt okozó félmillió eurós baráti kölcsönt kapta - ez szerepelt hétfőn az ARD német közszolgálati műsorszóró társaság Tagesschau című híradójának honlapján.
jan. 31
9:57
Rendőrségre ment rabolni egy férfi (Alternatív Energia)
Részletes beismerő vallomást tett az a férfi, aki hétfőn egy airsoft pisztollyal akart értékeket rabolni a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. Azt állította, hogy pénzt akart szerezni a rendőröktől - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőrkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
jan. 31
10:00
Befagyasztották a magyar focista csapatának bankszámláját (ATV)
A hatóságok szerint 1,6 millió fonttal adós az angol másodosztályban érdekelt Portsmouth. A komoly pénzügyi gonddal küzdő csapat új befektetőt keres.
jan. 31
10:12
Megvan a negyedik mobilszolgáltató (Infostart)
A Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorciuma lesz a negyedik mobilszolgáltató a magyar piacon, miután megnyerte a 900 megahertzes frekvenciasáv 5 megahertz szélességű egybefüggő "A"-blokk árverését.
jan. 31
10:18
A Magyar Posta lesz a 4. mobilszolgáltató a piacon (ATV)
A Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorcium több mint 43 milliárdos ajánlatot tett.
jan. 31
10:20
Megműtötték Kovács Katalin eltört kezét (ATV)
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos január közepén ráesett a korábban, még októberben, kerékpározás közben megsérült kezére.
jan. 31
10:48
Átvette kinevezési okmányát az NFM új államtitkára (Infostart)
Átvette kinevezési okmányát Schmitt Pál köztársasági elnöktől és ünnepélyesen letette az esküt kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) új államtitkára, Kovács Pál.
jan. 31
10:51
Mesterházy: az idősek számíthatnak az MSZP-re (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila közlése szerint a mostani kormány sokszor szembeállítja egymással a nemzedékeket, az MSZP viszont mindig fontosnak tartotta az idősekről való gondoskodást. A szocialisták elnök-frakcióvezetője kedden, a Tisztelet Társasága születésnapi tisztújító kongresszusán beszélt erről Budapesten.
jan. 31
10:54
Bokros: az ellenzéknek fel kell készülni minden eshetőségre (ATV)
Az EP-képviselő szerint az előrehozott voksolás nem hozna gazdasági nehézségeket, mert az a fontos, hogy mi történik utána, de segíthetné például az IMF-megállapodást.
jan. 31
10:56
Balla Irma-ügy: nem válaszol az ügyész kérdéseire a vádlott (ATV)
Nem válaszol az ügyész kérdéseire a megismételt első fokú tárgyalás hátralévő részében az édesanyja, Balla Irma fideszes debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolt Schönstein Sándor. A vádlott ezt a keddi tárgyaláson közölte Bakó József bíró kérdésére válaszolva a Debreceni Törvényszéken.
jan. 31
11:06
Egymillió liter illegális bort megtaláltak, de hol van a többi? (Infostart)
Egymillió liter, illegálisan felhasznált olasz bort találtak az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság borászati felügyelői Bács-Kiskun megyében. Borász-szervezetek szerint ez a problémás mennyiségnek csak a töredéke.
jan. 31
11:09
Életfogytiglan első fokon a volt barátnőjét kivégző gyáli gyilkosnak (Alternatív Energia)
Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte első fokon a volt barátnőjét egy gyáli utcán lelövő Zilizi Dávidot a Budapest Környéki Törvényszék előre kitervelten, különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés miatt kedden. A fiatalember 35 évig feltételesen sem bocsátható szabadlábra.
jan. 31
11:09
Lázár ultimátumot adott az Erste Banknak (Metropol)
Az Erste Bank a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adott válaszában egyértelműen elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától, amelyet december végén kért a város — közölte Lázár János, a város fideszes polgármestere.
jan. 31
11:11
Átvette kinevezési okmányát az NFM új államtitkára (Metropol)
Átvette kinevezési okmányát Schmitt Pál köztársasági elnöktől és ünnepélyesen letette az esküt kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) új államtitkára, Kovács Pál.
jan. 31
11:30
10,4 százalék a munkanélküliség az euróövezetben (ATV)
Decemberben 10,4 volt a szezonális hatásoktól megtisztított euróövezeti munkanélküliségi ráta, ezzel megegyezett a felülvizsgált novemberi adattal - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
jan. 31
11:45
Kitiltotta a Jobbik Gyurcsányt Gyöngyöspatáról (Metropol)
Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnököt és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezetet nem kívánatos személlyé nyilvánította Gyöngyöspatán a község önkormányzata - közölte a település jobbikos polgármestere, Juhász Oszkár. A DK szerint a Jobbiknak nincs helye az országgyűlésben.
jan. 31
11:45
Szörnyű baleset történt (Alternatív Energia)
Két boszniai rendszámú, autókat szállító kamion szenvedett balesetet kedden délelőtt a 81-es főúton, Mór térségében; személyi sérülés nem történt, az érintett útszakaszon rendőrök irányítják a forgalmat - közölte az MTI-vel a rendőrség.
jan. 31
11:48
Dörner átvette az üres Új Színházat (ATV)
Dörner György átvette az Új Színházat; a teátrum február 1-jével kinevezett igazgatója és Márta István eddigi igazgató között kedd reggel lezajlott az intézmény átadás-átvétele.
jan. 31
11:50
Az Európai Bíróság holnap tárgyalja Sólyom szlovákiai látogatásának ügyét (ATV)
A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság szerdán tárgyalja azt a magyar-szlovák peres ügyet, amely Sólyom László 2009. augusztus 21-ére tervezett szlovákiai látogatásának szlovák részről történt meghiúsítása miatt keletkezett.
jan. 31
11:52
"Kiber-államok" Izrael, Finnország és Svédország az élen (ATV)
Izrael, Finnország és Svédország rendelkezik a kiber-készültség legmagasabb fokával a legfrissebb biztonsági jelentés szerint. Kína, Brazília és Mexikó képesek a legkevésbé megvédeni magukat egy esetleges támadástól. Az értékelés szempontjai között szerepelt: a megfelelő tűzfalakkal való rendelkezés és a víruselleni védelem és egyéb összetevők, mint a kormányzati tájékoztatás és az oktatás…
jan. 31
12:03
Felmentés Gálnak és Hunvaldnak (Metropol)
Felmentést kért védőbeszédében a vádpontok túlnyomó többsége, így a milliárdos erzsébetvárosi önkormányzati ingatlanpanama vonatkozásában is a Hunvald-ügy első- és másodrendű vádlottjának ügyvédje kedden a Fővárosi Törvényszéken.
jan. 31
12:06
Programhiba okozta a Fobosz-Grunt vesztét (ATV)
A szoftverhibát az okozta, hogy egyidejűleg két csatornát indítottak újra a Mars holdjára indított űrszonda fedélzeti számítógépén.
jan. 31
12:08
Másfél év börtönt kapott a volt Forma-1-es pilóta (ATV)
A müncheni bíróság egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Adrian Sutil korábbi Forma-1-es pilótát, aki ellen testi sértés vádjával indítottak eljárást.
jan. 31
12:10
Nemkívánatos személy lett Gyurcsány (ATV)
Nem kívánatos személlyé nyilvánította Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnököt és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezetet Gyöngyöspatán a község önkormányzata - tájékoztatta a település jobbikos polgármestere kedden az MTI-t.
jan. 31
12:18
A BKV-buszok sem bírják a hideget (Infostart)
Pintér Sándor belügyminiszter a rendkívüli és várhatóan tartós hideg miatt intézkedéseket hozott a rászorulók, köztük a hajléktalanok, az idősek és az egyedül élők védelmében - jelentette be Kontrát Károly, a tárca parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 31
12:20
Tarlós: Pár nap múlva dönthet a kormány a BKV ügyében (Infostart)
Még pár nap, amíg dönt a kormány a BKV helyzetének megoldására benyújtott javaslatokról - mondta Tarlós István főpolgármester a kedd délelőtti kormányülésről távozóban az MTI-nek.
jan. 31
12:24
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
jan. 31
12:26
Előválasztások a Likudnál: megszorongathatják a miniszterelnököt (ATV)
Előválasztást tartottak a Likud pártban kedden, amelyben Moshe Feiglin igencsak megszorongathatja Benjamin Netanyahu, jelenlegi kormányfőt.
jan. 31
12:42
Felmérés: romaellenes érzelmek miatt kötődik sok fiatal a Jobbikhoz (ATV)
A Jobbik Facebook-követőinek döntő többsége 30 évnél fiatalabb férfi, több mint egyötödüknek van főiskolai, egyetemi végzettsége, és többségük euroszkeptikus.
jan. 31
13:00
Buktak a férfiak a Vaslady-re (ATV)
A férfiak nem csak a gyengébb nőkre buknak, hanem kedvelik a határozott, erőteljes személyiségű nőket is.
jan. 31
13:15
MSZP: azonnal le kell mondania Schmitt Pálnak! (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint Schmitt Pál köztársasági elnök hazudott a plágiumvádakra adott magyarázatai során, ezért - a Semmelweis Egyetem által indított vizsgálat eredményétől függetlenül - azonnal le kell mondania.
jan. 31
13:18
DK: Orbán szociális válságba taszítja az országot (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint Orbán Viktor szociális válságba taszítja Magyarországot – jelentette ki keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Molnár Csaba független országgyűlési képviselő, a DK ügyvezető alelnöke. A képviselő úgy fogalmazott, hogy az adójóváírás eltörlésével újra jelentős pluszterheket helyeznek a legrosszabbul keresőkre.
jan. 31
13:20
Jön a fagy: pénteken akár 35 centi hó is eshet (ATV)
Péntektől havazásra, délkeleten akár 30-35 centi hóra is lehet számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa kedden az MTI-vel.

Keresés