A MALÉV kártalanítja a leállást követő három napon belül utazni vágyókat és hazahozza azon utasokat, akiknek február 29-ig érvényes menetjegyük van Magyarországra. Aki azonban a leállást követő negyedik napon, vagy azt követően utazna a társasággal, illetve február 29-e után jönne haza, az lehetséges, hogy csak külön jogi eljárás keretében tudja kifizetett jegyének árát visszakapni - tudatta…
Pénteken reggel hat órakor leállt a Malév. A légitársaság több ezer utasa rekedt külföldön és a Liszt Ferenc repülőtéren. A cégnél hamarosan csoportos létszámleépítést jelentenek be, a munkatársak elkezdték elhagyni az épületet, mert nem tudni, hogy mikor jönnek lezárni azt. Orbán szerint nem lehetetlen, hogy a Malév újrainduljon, a lízingelt gépek mindenesetre elrepültek Írországba, a lízingcég…
Kidöntött egy tűzcsapot egy trolibusz péntek reggel a főváros XIII. kerületében, a Dráva utca és a Váci út kereszteződésénél, a nagy nyomással kiömlő vizet a vízművek elzárta, de az út rövid időre síkossá vált - tájékoztatta a Fővárosi Vízművek szóvivője az MTI-t.
A várható nagy mennyiségű havazás, illetve hófúvás miatt nyolc megyében szombatra már narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Malév péntek hajnali leállása miatt a férfi kardozók nem tudtak péntek reggel elutazni a plovdivi egyéni Grand Prix versenyre, és várhatón csak szombat hajnalra tudnak a helyszínre érni. A többi érintett magyar sportoló - kézilabdások, cselgáncsosok, asztaliteniszezők - számára egyelőre kisebb gondot jelent a leállás, ám a Kínában járt női ökölvívó-válogatott csak egynapos késéssel érkezhet majd…
Ha rövid időn belül nem indulnak újra a Malév-járatok akár 40-50 százalékkal is csökkenhet a beutazó vendégek száma Budapesten a következő hetekben - mondta Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) alelnöke pénteken az MTI-nek.
Vasárnap, a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjének magyarországi "felvezetéseképpen" immáron hatodik alkalommal rendezik meg a Cellect Aréna Kupát.
A Lyon melletti Villeurbanne-ban rendezik meg szombaton és vasárnap az asztaliteniszezők 70 ezer euró összdíjazású Európa Top 12-bajnokságát, amelyen 2005 és 2008 után harmadik alkalommal vehet részt a jelenlegi legjobban rangsorolt magyar játékos, Póta Georgina.
Az MSZP megnyitja budapesti, a VI. kerületi Jókai utca 6. szám alatti székházát a hideg elől menekülők számára; a szocialisták egyúttal felszólították az összes többi pártot, hogy hasonlóan járjanak el - közölte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke péntek délelőtt az MTI-vel.
Limburger Lóránt, a Malév vezérigazgatója 2012. február 3-án, reggel hat órakor írt drámai hangvételű tájékoztató levelet a légitársaság leállásáról. A levél az ATV birtokába jutott.
Helyreállt az áramszolgáltatás, így hamarosan fűtés és meleg víz is lesz azon a százhalombattai lakótelepen, ahol egy trafóállomás és egy nagyfeszültségű vezeték meghibásodása miatt hajnalban üzemzavar keletkezett - közölte a város alpolgármestere pénteken késő délelőtt.
A Terrorelhárítási Központ bevonásával fogtak el két férfit a Nógrád megyei Nőtincsen, a lakásaikon tartott házkutatás során engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket foglaltak le.
Az LMP arra kérte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost, vizsgálja ki frakcióvezetője és a hódmezővásárhelyi közgyűlés elmúlt években tett gazdasági lépéseit.
Nemzetközi visszhangot is kiváltott a Malév összeomlása. A BBC beszámolt arról, hogy „66 évnyi majdnem folyamatos működtetés után a Malév járatai többé nem szállnak fel”.
Az Iráni Iszlám Köztársaság nem hajt fejet a nemzetközi nyomás előtt – közölte az ország legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah. Az iszlamista vezető azt ígérte híveinek, hogy a világ hamarosan megszabadul a „rákos cionista rezsimtől” és hozzátette: bárkit támogatni fognak, aki a zsidó állam ellen kíván harcolni.
A Fővárosi Ítélőtáblán pénteken megkezdődött Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és társai perének másodfokú tárgyalása. Geréb Ágnest első fokon két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték, továbbá öt évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt téli időszakban összesen húszan vesztették életüket kihűlés miatt, a jelenlegi hideg évszakban eddig tizenketten haltak meg.
A brüsszeli döntés azt kritizálta, hogy a Fidesz-kormány pénzzel tömte a Malévot, de ezt már tiltott állami támogatásnak tartotta az Európai Bizottság.
Péntek reggel hat órakor beszüntette működését a Malév, és valamennyi járatát törölte. A leállásra azután került sor, hogy a kormány hétfőn stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a társaságot, amelyhez csütörtökön rendkívüli vagyonfelügyelőt is kineveztek.
A Légiközlekedési dolgozók Egyesült Szakszervezetének (LESZ) elnöke szerint a Malév vezetése nem tájékoztatta megfelelően sem az utasokat sem dolgozóit a péntek reggeli leállásról.
A Malév leállásával a cég áruszállító üzletága is megszűnt - mondta el Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Pénteken 51 járatot töröltek.
Az LMP szerint pénteken átverték a Malév utasait, így több ezren joggal teszik fel a kérdést, hová tűnt a járatuk, illetve a történtekről miért nem mond semmit a légitársaságért felelős miniszter, Németh Lászlóné.
Az MSZP jelen ismeretei szerint március végére elkerülhetetlenül bekövetkezik a BKV műszaki, pénzügyi és "emberi" csődje, ha a kormány és a főváros nem változtat álláspontján - jelentette ki Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője pénteken.
Megteltek a fővárosi hajléktalanszállók, már csak mintegy harminc férőhely maradt; valószínűleg nappali melegedőket is megnyitnak éjjelre - közölte a Menhely Alapítvány.
Az MSZP megnyitja budapesti, a VI. kerületi Jókai utca 6. szám alatti székházát a hideg elől menekülők számára; a szocialisták egyúttal felszólították az összes többi pártot, hogy hasonlóan járjanak el, közölte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke péntek délelőtt.
A várható havazás, vagy hófúvás miatt kilenc megyére már piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Tárgyalja a kormány az Európai Bizottság által vitatott jogszabályok ügyében a testületnek szóló válaszlevél tartalmát - közölte a kormányszóvivői iroda pénteken az MTI érdeklődésére.
Elmaradt a Hamasz-Fatah tárgyalás, a két szervezet egymást hibáztatja. A Hamasz szerint a Fatah nem volt hajlandó leülni a tárgyalóasztalhoz a koalícióvezetés kialakításával kapcsolatban.
A BKV-val kapcsolatban az elmúlt hetekben szinte csak a lerobbant járművekről hallani. Az InfoRádió utánajárt, hogy a csődközeli helyzetben lévő vállalatnál milyen fizetések járnak a vezetőknek. Jó magasak - derül ki összeállításunkból.
Tavaly májustól decemberig a Magyar Rezidens Szövetség akciójához csatlakozó orvosok közül mintegy kétszázötvenen végül hamarabb beadták a felmondásukat, és külföldre távoztak – mondta el a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az ATV Start-ban.
Jelenleg is egyeztet a kormány az Európai Bizottság által vitatott jogszabályok ügyében a testületnek szóló válaszlevél tartalmáról - közölte a kormányszóvivői iroda.
Továbbra is vizsgálja a fejlesztési tárca egy budapesti központú légitársaság megalakításának lehetőségét és mindent megtesznek a tevékenység folytatásáért - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.
Hétfőn teszik közzé a nemzeti alaptanterv szakmai tervezetét, és egy hónapon át folytatnak róla társadalmi vitát - jelentette be Debrecenben Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára.
A Malévval kapcsolatos kiadványában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium két hónappal ezelőtt még sikeresnek ítélte azon állami törekvéseket, hogy a magyar piac kedvezőbb célpont legyen a potenciális légügyi, szakmai befektetők szemében.
Nem sokkal este 7 óra előtt elindult az első két lízingelt Malév Boeing 737-es a Liszt Ferenc repülőtérről az írországi Shannonba, az International Lease Finance Corporation (ILFC) központjába - derült ki a flightradar24.com online radarképéből.
A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) szerint a Malév leállásának csak átmeneti hatása lehet a beutazó forgalomra, Budapest megközelíthetősége jelenleg is és a jövőben is biztosított - közölte a nemzeti turisztikai marketing szervezet.
A Malév leállásával megszűnhet a Malév tiltott állami támogatása miatt az Európai Unió által előírt visszafizetési kötelezettség, szakértői vélemény szerint.